Nyelvtudományi Közlemények 25. kötet (1895)

Ismertetések - Balassa József: Új franczia nyelvtan és helyesírás (Clédat munkái) 359

FRANGZIA NYELVTAN ES HELYESÍRÁS. 363 kísérheti világos fejtegetéseit. Nem ajánlhatom eléggé könyvének olvasását ; különösen szeretném, ha hatással volna az iskolai nyelvtanokra hogy ezáltal nagy mértékben megkönnyítse a gyermekek számára a hivatalos írásmód nehéz jármát, s egyúttal lejebb eresztené a korlátot, mely akadályozza az idegent, hogy nyelvünket megismerve, velünk szorosabb érintkezésbe lépjen. Yalóban bámulatos, hogy e mai, magát demokratikusnak nevezni szerető korban minden áron fenn akarják tartani ezt a középkori várat, a hova a legtöbben csak nagy nehezen juthatnak be, s melyuek nincs más létjogosultsága, mint hogy védi a legigazságtalanabb arisztokracziát, mely azon nyugszik, hogy a belépőt teljesen értéktelen, de babonás tiszteletet élvező titkokba avatják be. Egy idő óta erősen ostromolják e várat, s remélhető, hogy Clédat rendszeres és türelmes ostroma alatt meg is fog dőlni. Azt azonban nem állítjuk, hogy Clédat megoldotta a helyesírás kérdését, s ő maga is jól ismeri e vállalatnak rendkívüli nehézségeit. A nemzeti írásmód valóban a nyilvános életnek egy formája: minél kényelmesebb, egyszerűbb és világosabb, annál könnyebb a polgároknak egymással s az idegenekkel írásban érintkezni. Szükséges tehát, hogy legalább leglényegesebb pontjaiban egyforma megállapodás jöjjön létre mindazok közt, a kik az illető nyelven írnak. Ez annyira igaz, hogy miután az állam nem tartotta fenn magának a szabályozás jogát, a nemzet önkényt meghódolt az akadémia tekintélye előtt, annál is inkább, mivel ez az írásmód nagyjában megegyezett a közszokással, s mert azt hitték róla, hogy észszerű alapon nyugszik. Azonban sokkal jobb lett volna, ha a helyesírás szabályozását más kezekre bízzák. A helyesírás nem ízlés, hanem észszerűség és czélszerűsóg dolga; helyes megállapítása nyelvészek, pedagógusok, üzletemberek ós könyvnyomtatók közös tanácskozásának feladata, de semmi esetre sem költőké, regényíróké, vagy akár bölcsészeké és kritikusoké. Eurcsa dolog, ha a legnagyobb írók és lángeszű költők avval töltik idejüket, hogy megállapítsák, mikép lehetne legczélszerűbb kapcsolatot hozni létre a hangok s az őket jelölő betűk között, úgy hogy e kapcsolat megfeleljen a világosság követelményeinek, a nélkül hogy feleslegesen szaporítaná a jeleket, s hogy nagyon megrontaná a franczia írás hagyományos alakját; valóban nekik egyéb dolguk van. S ha hozzá is fognának, bizonyosan rosszul végeznék, mert nem készültek erre a feladatra, s mert nem ismerik a nehézségeket, a melyekkel jár. De nem is fognak rá vállalkozni. Legnagyobb részük nem törődik vele, sokkal jelentéktelenebbnek tartják a dolgot, hogysem érdemes volna vele foglalkozni; s a kiket érdekel, majdnem mind szenvedélylyel ragaszkodnak a régi írásmódhoz, melyet ismernek s melyben nevelkedtek, s védik is ezt az írásmódot a legkülönbözőbb s