Nyelvtudományi Közlemények 25. kötet (1895)
Értekezések - Munkácsi Bernát: A magyar magánhangzók történetéhez - 164
A MAGYAR MAGÁNHANGZÓK TÖRTÉNETÉHEZ. 171 ;amaz egyes nyelvi, vagy dialektusi sajátság már a rokon nyelvektél való közösség őskorából való. Mert ha eleve nincs is kizárva, hogy pl. valamely közös szamojéd vonás minden finn-ugor nyelvből kiveszett s egyes-egyedül a magyarban tartotta fönn nyomát: a történeti összefüggés alig elképzelhető nagy távola miatt itt oly •csekély a vulószintíség foka, hogy tudományos műveleteinkben komolyan számba sem vehető. Nyelvtörténeti vizsgálataink ilyszerü meneténél különös óvatosságra intenek az eddigi tapasztalatok a következtetések alapjául szolgáló szóegyeztetések megválasztásában is. Igen természetes, hogy Budenz Magyar-Ugor Szótára nem szorítkozhatott pusztán a kétségtelen rokonsági esetekre s etimológiai magyarázatokra, hanem hogy különösen ott, hol kész, egész szók alakjában nem kínálkoztak alkalmas egyezések, szófejtésekhez is kell vala folyamodnia, valamint hogy ezek kapcsán nem egyszer nyílt módja sejtelmek és föltevések koczkáztatására is. A mily megengedhetők voltak ezek az utóbbi csoportokba tartozó szóhasonlítások a maguk helyén, oly szigorú kritikát követelnek midőn arról van szó, hogy reája további következtetéseket építsünk: az év szó összefüggése az ugor Js9s- «currere» igével, az út-é a vog. vöt «szél», vagy az inas-é a vog. mari «kicsi» szóval (NyK. XXIV. 265, 284 és 274. 11.) számos más hasonló szórokonítással egyetemben sokkal inkább rászorulnak maguk is a bizonyításra, hogysem más tételek igazságának /megerősítésére bizonyító vallomásuk nyomós lehetne. Mindezen irányeszméket szem előtt tartva a következőkben Balassa kutatásait a magyar és uráli ugor magánhangzói hangmegfelelések világos föltüntetésével szándékozom kiegészíteni s •egyszersmind jelezni a magyar hangtörténetre nézve belőlük vonható tanúiságokat. Rövidség kedvéért a vogul nyelvjárások közül rendesen csak a három főbbet, t. i. az éjszakit (ÉV.), kondait (KV.) és tavdait (TV.) idézem s csak szükség esetén kivételesen a közép-és alsólozvait (KLV. ALV.), vagy a pelimit (PV.). Az osztjákra nézve, sajnos, csak Ahlquist és Castrén forrásai állanak rendelkezésemre, melyekről pedig személyes tapasztalásból is tudom, hogy hangjelzés tekintetében nem eléggé felelnek meg a tudományos követelményeknek.