Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)
Értekezések - Prikkel Marián: Ősvallásunk egy-két nyelvi emléke. - II. Az ember szó 344
OSVALLASUNK EGY-KÉT NYELVI EMLÉKE. 353 mythologiai értelmezése nem Munkácsinak találmánya, hanem Hun-J'alvyé, a ki már 80 évvel ezelőtt állott vele elő szakasztott ilyen alakban. Állításom igazságának bizonyságául álljanak itt Hunfalvy szavai: ,Ha az eddigi nyelvvallatás, úgymond, azt bizonyítja, hogy a magyar nyelv a vogulhoz áll legközelebb: eleve is azt lehet gondolni, hogy a pogány magyaroknál is hasonló hitregék lehettek, mellyek nyomai talán fel is találhatók a magyar nyelvben. S valóban az ember szóban, mellyet így taglalunk em-ber >(M. is így!), találunk illyen nyomot, ha t. i. a magyar em = a vogul •dm, ilm az elm (ilm)-kals-bün..1 (Vog. föld és n. 288.) A kondai vogul nyelv ismertetése közben pedig ekkép nyilatkozik a dologról: .A nagy közösség mellett, a mellyet a vogul és magyar nyelvek közt találunk, épen nem volna hihetetlen, hogy az ember szó is >elm-bő\ származik/ (NyK. X. 189.) Más helyt is szól még ugyanígy. Az élém-yqlést természetesen ő is mythologiai szólásnak vallja : ^Bizonyosnál bizonyosabb (!), írja, hogy az elm- kals- égi halandó, vagy égben, levegőben (!) született halandó szónak keletkezte hitíegéken alapszik, a mellyek nemcsak a voguloknál, hanem a finneknél is el voltak terjedve.' (Vog. föld. és n. 299.) Ezen állítás helytelenségét különben már föntebb kimutattam. Egyébként Hunfalvy se tud semmi elfogadható más erősséget állítani magyarázatának támogatására, mint hogy a finn ihmise, inhimise, meg a lapp olmuc, almai embernevek is kapcsolatban vannak az elm, ilm, Urna égjelölő szóval. A mi a finn ihmise-, inhimise-t illeti, erről már Budtnz kimutatta, hogy az ilma-hoz -semmi köze sincsen, hanem így elemzendő: inhi vagy inhe — mise vagy meise = «nagy embert) (MUgSzót. 858.) A lapp olmus, almac nevekről pedig meg lehet könnyen bizonyítani, hogy az olm, alm részük nem nhimmeh), hanem «welt, erde» jelentésű s etymonjükban ekként semmi myth. emlék sincsen. Mellesleg azt is tudnunk kell, hogy Budenz, ámbátor atetsze•tesnek» mondja Hunfalvy magyarázatát, mindamellett nem fogadja el. (MUSzót. 782.) Vámbéry meg fogalmilag nagyon merész hypothesist' lát benne. (Magyarok eredete 513.) Munkácsi eltér ugyan Hunfalvytól abban, hogy az <(ember» második tagjául nem a ver (=iíjú a vogulban), vagy a gyér (gyer-ek) szót, hanem, mint láttuk, & f érj xégibb*pérj alakját veszi fel, de ebben meg Budenzet követi, a ki második részül nem az egész Jé? j (*pérj) összetett szót, hanem ennek csak erj* erge utótagját állítja. Munkácsi érdeme tehát merőben az, hogy az élém-erj közébe beiktatta a *pi (fi) szót, de, a mint már kimutattam, ezzel az elmefogással is (helytelenül járt el. Az igazságot e szerint, úgy gondolom, sikerült napfényre derítenem. Kimutattam L hogy élém-pi mythologikus név a vogulban nem létezik, de ha léteznék, se lehetne sem az élém-yqlés, sem az NYKLVTUD. KÖZLEMÉNYEK. XXIV. 23