Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)
Értekezések - Hegedűs István: Az absolutus esetek. (Kísérlet az összehasonlító mondattan köréből) 296
AZ ABSOLUTTJS ESETEK. 297 alakja az absolut esetnek, azaz : a főmondat határozójává — hogy így fejezzem ki magamat — kristályozódott eset-functiótól ment esetnek, mi nem jelent egyebet, minthogy a mellékmondat mint ilyen vált határozóvá. Delbrückl ) nagyszabású összehasonlító mondattanának Synkretizmus ez. fejezetében (189. és köv. 1.), valamint még 187 9-ben (SyntaktischeForschungen ez. müvében) nagyon helyesen mutat rá, hogy a functiók átruházásának valószínű oka az esetvégek egybeesésén kívül főként a számos rokon vonzat hatása. Pl. így a gen. és abl. őrig.; gen. és abl. matériáé; gen. és abl. copiae. Hivatkozik Gaedikere, ki (Accusativ im Vedá) az acc. esetének a dativusra, való átruházását ép a sűrű egyforma vonzat útján magyarázza, és ellene nyilatkozik Lanmannak, ki «linguistic economy»-t lát abban, hogy egyes esetek a mind ritkább használat útján kivesznek és átadják functióikat más esetnek. Az ős perzsában a dat. vész el és gen.-ha megy át, mint Delbrück kimutatja. Ezzel rokon tüneményt látunk az újgörögben. Pl. Tstotav sbytl aoö Xéco = Toiaor/jv eo/yjv aot. Xé^oo. Egy népmesében olvastam: %aXö aoo xaxsoóSto = XOCXTJV ooi köyo^ai ó§óv, Ugyanitt vqc, í)-aXáaa7]<; ib síxs = r(j ftaXáGTfl rö ZIKS. U. i.: TOU ávűpaxov vá toö <pép*fl t' á-6-ávaTO vspó = Tva ©ép'fl tö őőtop a-9-ávaiov toótt;) x($ av^p(í)7t(p. Az újgörögben a többes dat. felöl ti az acc. végzetét: nókímic, = TioXízaQ. A gen. és abl. ~as vége befolyt a két eset összeolvadásra a a görögben. Érdekes példa a vonzatok átruházására a szanszkrit bhi = (pofiéouat ige. Eredetileg abl.-sa.] jár; ezzel fejezték ki a valakitől való irtózást, félelmet. Úgyde a rövid a ejtegetésen kívül a többi declinatióban, összeesvén a gen.-sal, a gen.-ra, ruházódott át a bhi vonzata. Görögben ya^eodat vrjóq,, xeísú&ou igy érthető: Ram. Adik. VIII, 21 : riserbhlta : cpopoó|isvo<; TÖV aocpov. — A xlloq jelentése föltétlenül genitivus vonzatot kíván, úgyde az ellentétet képező xei/ós-ra is átruházták a vonzatot és így az is gen.-sal jár. így lehet érteni a latinban az indigeo és careo kettős vonzatát; pedig a valódi genitivus sehol jobban nem tűnik ki mint a xXéoinál és sehol sincs távolabb mint az indigeo és careo nál.?) Egy másik jelenségre hívom még föl a figyelmet. A nyelveknek analytikus irányban való fejlődése kétségtelen tény. A főnevek rendre elvesztik a ragozás útján kifejezhető eseteiket és átruházzák *) Grundriss der vergl. Grammatik der indog. Spracben. Syntax von B. Delbrück. Strassburg. 1893. 2) Vö. «...So geht die Constrüetion der veri >a privandi et implendi, copise et inopise mit dem abl. separ. von den verbis privandi et inopiae aus . .» Lattmann-Müller: Lat. Scbulgr. 45. §. végén. V. ö. a magyarban: bőves vele — szűkös vele, közel hozzá — messze hozzá stb., 1. MHatározók I. 24. s köv. 1. (no. más nyelvekből való példák is). S. Zs.
