Nyelvtudományi Közlemények 20. kötet (1886)

Értekezések és közlések - Budenz József: Az ugor nyelvek összehasonlító alaktana. Első rész: az ugor nyelvek szóképzése. II. Névszóképzés - 401

47. §. NOMEN AUGMENTATIVUM V. INTENSIVUM. 453 prior); — IpF. nuorramus (nuorra), gukkemus (gukke), buöremus • (bubrre) || bajemus (ós bajemus : bajemusat in summo) : bagje | ma•nemus (manemus: -musta postremo) | oudemus (ouda) ; — IpK.-ban -mus helyett még -munc: manemunc, avtmunc vagy pedig mafiemus, afitmus) | stb. Megjegyzendő a kérdő kutte (kuhte), gutte névmásnak superlativusa: kuht'imuc, IpF. guttemus (gen. guőemugga) «welcher» (von mehr als zweien). Mind ezekben a -m-us, -mus képző közvetlenül az alaptőhöz járiiltnak látszik; de számbavéve hogy a IpS.-ben még <Cimus is fordul elé (stuoraimus v. -amus) maximus, nuoraimus, bondaimus ditissimus, könnyen észrevehetjük, hogy a lapp superlativus-képzésnek mégis csak köze van a finnhez, t. i. a finn <immaise-féle superlativnsi mellékneveket tükrözi (alimmaise stb.), vagyis hogy alapúi a finnS. K. <Cimpai

imba superlativus-képző rejlik benne. Erre nézve figyelmet érdemel, hogy a IpF. -mus gyengitőleg hat az alapszó végconsonansára (manemus, buöremus, nem: mannemus, buörremus, a mi régibb -mm-re utal; még jobban tünteti ezt föl ilyen példa: lakká mellett layamus proximus). Jegyzet. Ahlqvist (Eakennus 180. §.) úgy magyarázza a finn <.imba-íéle superlativust, hogy a comparativusi -mba elé meg a többességet jelentő -i («moneutta merkitsevá ?'», azaz a többesszámi -i képző) toldatott be. Ámde az -i-nek ilyen értékelése még nincs azzal igazolva, hogy a superlativus-alak azon hasonlítási szerkezetben szerepel, mely az egy tárgyat nagyobb számú tárgygyal állítja szembe; mert a superlativus-alakú névszó (melléknév) nem az egynél több tárgyra, hanem épen a szembeállított egy-re vonatkozik. E szerint a kérdéses -i-ben csakis a kiemelt «egyes»-re mutató elemet láthatunk, a milyen pl. a franczia nyelv superlativus alakjában a comparativushoz járuló articulus, illetőleg mutató névmás (plus grand: le plus grand) vagy a részt kiemelő 3. birtokosrag a magyarban (a java : java búza; a legszépe). Azt vélem tehát, hogy a finn nyelv ilyen eleműi fölhasználta a se (si) mutató névmást, mely hiszen a mordvinban végarticulus lett (é) s még teljesb alakban birtokos-személyragokhoz csatlakozik (Moksa diai.: avazd e h. avan-zd «la mia madre», avatsfi a la tua madrew). Egymagában is végzi ez a mutató névmás-elem a superlativuvi kiemelést a fent említett finn paras «optimus» szóban; tője: paraha -€ h. párasa (illetőleg *paraza), s található mint képző a myö-hd