Nyelvtudományi Közlemények 18. kötet (1883)

Értekezések és közlések - Dr. Ásbóth Oszkár: Szlávság a magyar keresztény terminologiában. 321

416 ÁSBÓTH OSZKÁE. hogy a lehetőségnek még tágabb tért engedjünk — annál tovább már nem mehetünk, mert szent Ferencz csak 1226-ban halt meg; egy terjedelmes legenda írása latin nyelven és annak magyar nyelvre való fordítása szintén időt követel, úgy hogy a XIII. század közepe előtt semmi szín alatt sem készülhetett a fordítás. Kérdem most már, van-e okunk a XIII. vagy XIV. század magyar helyesírását ritkán, el-elvétve találkozó tollhibából megismerni? Olyan siralmas-e a traditiónk, hogy más úton régi helyesírásunkkal meg sem ismerkedhetünk? Egy pár önkényesen magyarázott tollhiba elegendő legyen, hogy a Halotti beszédből, a Königsbergi töredékből merített tanúságot teljesen halomra döntse és a latin okiratokban előforduló magyar nevek írását, mely a latin othographiával meg nem egyeztethető, meghazudtolja? Az okoskodás, következtetés már többet nyom-e mint a napnál világosabb tények? A Halotti beszédben, mely talán Volf György véleménye szerint is előbb kelt, mintsem az Ehrenfeld codex eredetije, egyetlen egyszer sem találunk más írásjegyet az s jelölésére, mint a mai s-et, pedig benne az s hang 30-szor fordul elő. A Königsbergi töredék szintén, valahányszor csak előfordul az s hang (7-szer), mindig s-sel írja. A latin okiratokban a legrégibb időktől fogva mindig csak ezt a jelzést találjuk. Ha csakugyan van kivétel, az vajmi ritka lehet, mert hosszú keresés közben én egyetlen egyre sem akadtam. Annak a legkisebb nyomát sem tudtam találni, a mit Volf György a XIV. (vagy XIII. ?) századra állít, hogy t. i. z-vel jelölték az s hangot. De térjünk át az sz hangra. Volf a már említett helyen elmondván, hogy az Ehrenfeld codexben a mai szent szót ((mindvégig közönségesen csak» zent-nek írja a másoló, hogy a sent és scent írás «ritka kivétel s csak észrevétlenül csúszott be,» emígy folytatja: «Hogy pedig melyik'a régibb írásmód, mutatják a Halotti Beszéd és Königsbergi Töredék milostben, scine, scegin ; scolanoc, scuz, sciiilhessen, sceplev szavai.» Minthogy Volf azt akarja kihozni, hogy az sz hangot régebben latin s-szel jelölték ; hiba tőle, hogy a Halotti beszédben előforduló milostben mellől kifelejtette párját a Königsbergi töredékből a tistan szót. Volf szerint az Ehrenfeld codex másolója az sz hangot 2-vel jelöli, míg az eredetiben az ő föltevése szerint az sz latin ,s-szel volt írva. Tehát