Nyelvtudományi Közlemények 12. kötet (1875)

Tanulmányok - Dr. Bartal Antal: Görög-latin hangtan. 341

400 BARTAL ANTAL Ide vonandó a Fratrum arvalium énekében előforduló pleoris *pleiosish.. v. ö. plus. Cicero említi, hogy a. u. c. 415. és Kr. e. 336. évben a gens Papisia nevét Papiria-yá változtatá.x

) így lettek a Valesii Valerii, FusiiFurii. Ide tartoznak : lares lasesh., ara asa h., aurum = ausum; auris = ausis; eram = esam; érit = esit; soror = szkr. svasar; quaero és quaeso ; gero és gesto ; heri = hesi) aurora: szkr. usas. Ide tartoznak mindazon s végű szók, melyeknek s-e az önhangzóval kezdő ragok hozzájárultával, két hangzó közé kerülvén, r-be megy át; pl. pulvis pulver-is stb. A többes sz. gen. eredeti s-je (szkr. sám) átmegy r-be, pl. faba-rum, bono-rum. A főnévi igenév re alakja megfelel eredeti se = sai-nak; pl. ama-re *ama-sai h. v. ö. gör. aac-t Xü-aac-han. A szenvedő alak második egy. számú személyének ris alakja, pl. ama-ris áll amasis-e h. Az orrhangok és d előtt a belhangu s vagy kiesik, vagy r-be megy át; pL a szkr. = gás v. qas (énekelni) gy. feltalálható az archaicus casmena (múzsa) és casmen (ének) szókban, de a class. korban már camena, carmen. Az s kiesett: camillus (fiú) *cas-millús h. 2

);

po-no, miből pos-ui, ahe-neus ahes-neus h. (aes) ; sati-n = satisne, corpulentus = corpus-lentus ; ju-dex (jusdico) , di-duco = disduco szókban. .R-be ment át: or-nare, diur-nus, hodier-nus (diesből) és veter-nus szókban (vetas-böl). Az s-nek kiesése két önhangzó közt, mely szabályszerű a görögben pl. irog, gen. smog ireaos h., a latinban is észlelhető, így magyarázandó Cerealis *Ceresalis-hö\; így lett diei, spei *diesi, *spesi h. és Ramnes, Tities, Luceres, Eamneses, Titieses, Lucereses h.8

)

Ni áll nisi h., vi áll *visi h. (v. ö. vis, vires *vises h.), ver áll *veser h. (v. ö. gör. iap *féaap h.) 62. §. Az eredeti vég s fentartá magát az ns és is végű szók egyes-sz. nom.-ban, atöbbes-sz. es ragban, a többes dat.-banésaz igék egyes-sz. második és a többes-sz. első és második személyragjaiban. • . v)

Cic. ad. Fam. 9, 21. qui prirnus Papisius est vocari desitus. 2) Kuhns Zeitsch. XIX. 3, 187. 3) Büclieler, Grundriss derlat. Declin. 16.1.