Nyelvtudományi Közlemények 8. kötet (1870)

Lindner Ernő: Nyelvjárások vallomásai. 1

2 UNDNER ERNŐ. Hogy ezen tág mező a természetbölcsész tudvágyát századunk kezdete előtt nem ösztönözte, meglepőnek látszhatik, sőt még azon közönynél is meglepőbbnek, melylyel korábbi nemzedékek azou tanok iránt viseltettek, melyeket magok a kövek hirdettek a föld ereiben és fölszinéri még mindig lüktető életről. Ama régi mondat, hogy „meghittség megvetést szül" igenis alkalmazhatónak tetszik ekét tudomány tárgyaira. A járdáinkra feltöltött kavics alig látszott tudományos tárgyalást megérdemelni, és ama nyelv, melyet minden parasztgyerek tud beszélni, csak nagy erőködéssel emeltethetett föl tudományos föladat méltóságára. Az ember átbuvárolta volt a természet minden zugát, tanulmányozta volt a föld belének ásványkincseit, valamennyi évszak virágait, valamennyi világrész állatait, a szelek törvényét és az égi testek mozgását, elemzett volt valamennyi anyagot, bonczolt volt minden organismust, ismeré saját testének valamennyi csontját és izmát, valamennyi idegét és kanafát, az utolsó alapanyagokig, melyekből hús és vér van öszvetéve; elmélkedett volt lelkének lényegefelett, az ész törvényeifelett, és megkísérlett volt benyomulni a lét utolsó alapjaiba — és még is a nyelv, a melynek segítsége nélkül ezen dicsteljes pályán még csak a legelső lépés sem vala tehető, figyelemnélkül maradt vala. Mint valamely fátyol, mely felette közel függ vala az emberi szellem szeme előtt, alig vétetett észre. Oly időkorban, midőn az ókor tanulmánya a leglángeszübb férfiakat vonzotta magához, midőn Pompeji hamvait szitálták, hogy megtalálhassák az ó-római élet műkincseit és játszereit, midőn olvashatatlan pergamentek, vegytani szerekkel megdolgozva, lőnek kenteiének közölni hellén elmélkedők szavait, midőn Egyiptom sírjait motozták meg szent tartalmuk utáni vágyból, midőn Babylon és Niniveh palotái Nebuchadnezar agyagból égetett naplóit kényszerültek kiadni, midőn valósággal minden, a mi korábbi emberéletnek csak legkisebb nyomát is látszott elárulni, a legbuzgóbban átkutattatott s könyvtárak- és muzeumokban a leggondosabban eltétetett — olyan időkorban a nyelvet, a mely minket egymagában Assyria és Babylonia ékiratokban fenmáradt irodalmán és Egyiptom hieroglyphicus okmányain messze túl vezet, a mely minket, sehol sem megszakított szó-lánczáltal, nemünk törzsapáival köt öszve és életét még mindig az emberi szellem legelső gondolatnyilatkozataitól származtatja, — a nyelvet, az emberiség öszves történetének ezen élő és beszélő tanú-