Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)

Barna Ferdinánd: Észjárási találkozások a magyar és finn nyelvben. 70

90 BARNA FERDINÁND, században nálunk is divatban volt, bár nem kizárólag lyánygyermekekröl, hanem mindkét nembelit értve alatta : anyaszülött; fiu = pojka, — régibb szótáraink még szinte ismerik a pajk szót, a mely ma már csak némely vidékeken él még a púja szóban. A leányok hajadon fővel jártak, s megkülönböztetésül a férjezett nőktől igen költői elnevezéssel kassa-paa = fürtös fejüeknek neveztettek , a mely észjárásnak egészen megfelel a mi hajadon szavunk. A szülök, s kivált az anyák leányaikat kedveskedve kacsájuknak, tubájoknak, madaroknak, badarkájoknak, mézes bogyójuknak, áfonyájuknak, édes eprök, szedrök, szamóczájok, hajtásuk, zöldlevelok, virágszálok, aranyuknak nevezgetek, a mint a magyar asszonyok aranyom virágom, rubintom gyémántomnak mondogatják. Gryöngéden s egyszersmind szívrehatóan fejezi ki Joukahainen anya, anyai keservét, fájdalmát azon alkalommal, midőn leánya, hogysem az agg Vainö felesége legyen, inkább a tengerbe ölte magát, s igy szól: A kik vagytok szegény anyák, Elkátte emot poloiset, Oh soha ne mig a világ Siná ilmoisna ikáná, Lyányotok ne gedéljétek, Tuuitelko tyttáriá, Növeljétek gyermeketek, Lapsianne iiekutelko, Menni férjhez kedve ellen, Vastoin mieltá mieheláhán, Mint én szegény anya tettem, Niinkuin miná emo poloinen Ápolgatám én leánykám, Tuittelin tyttöjáni, Nevelgetém én tubácskám. Kasvatin kanatiani! IV. r. 439—446. v. A leányok eladók voltak, valamint nálunk is őskorban, csakhogy ebbe magoknak az eladóknak is volt bele szólásuk; söt, ha a kérő nem tetszett, erélyesen és sikerrel tiltakoztak még oly nagy hatalmú és tekintélyű anya ellenében is, a minőnek a Kalevala Éjszak nagyasszonyát Louhit festi, a kinek, midőn leányát rá akarja beszéllni, hogy az öreg Váinöhöz, ne pedig az örokhírü Ilmar kovácshoz menjen férjhez, a leány azt feleli, hogy : Vén Vániöhöz én nem megyek, Mene en Vámölán Ukkolle, Oltalmára agg embernek; Iki vanhalle varaksi; A vén ember csak bajra van, Vaiva vanhasta tulisi, Csak unalom lakik abban. Ikavá iállisestá. XVIII. r. 657— 660. v. A leányoké ladó voltát láthatjuk a Kalevala XXII. rúnója 49—56.