Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)

Budenz József: Török szófejtegetések. 58

TÖRÖK SZÓFEJTEGETÉSEK. 59 vezetni; azután a jakut suo-i = tör. joq („nincsen") szónak olyképen való fölbonczoiását kísérti meg, hogy annak egyik alkatrészét épen az említett tuox („mi") névmás tenné, eredetibb jelentésében véve; ugyanevvel elemzi végre a coq („sok") szót is. I. Egy „mi" jelentésű egyszerű névmástö jelentésfejtegetö származtatása nyelvtudományunk mai állásánál fogva eléggé meglepő dolog, s kíváncsian kérdezzük, vájjon mily subtilis okoskodással vitte ezt a nehéz dolgot végbe az ilyen kérdéstől sem visszariadó bátor nyelvész elme. Blau úrnak ebbeli okoskodása a következő: A török doy igegyök, ezen oszmanli igében doymaq „oriri, keletkezni, lenni (entstehen, wcrden)", nem maradt ugyan fenn a jakutban, de ha megvolna, a véghangzó szabályos megkemcnyülésével „tuoqlí

(azaz :

tuo%)-nak hangzanék, s föltehető, hogy a pronominalis névszó tuoq (tuo%) azonegy avval a török doy igegyökkel. Mert a hangalakokra nézve ennek semmi scrn áll útjában: a török szókezdő d a jakutban rendesen t (p.o. don jég = jak. ion, dolu jégeső = tolón). Továbbá vannak a jakutban oly névszótök, melyek igetöktől semmiben sem különböznek (p.o. ás éhség és éhezni, t'in lélegzet, lélegzeni, sát szégyen és szégyenkedni, bük hajlított = tör. bllk-mok hajlítani, sík varrás = tör. cik-mek varrni, ii'ór nyáj, azaz agmen = tör. siíV-mek „agere" stb., v.ö. Böhtlingk jakut gramm. 235. §.); vagy pedig, a minek itt különösen hasznát veszszük, a névszó az igetőtől csak megnyújtott vagy diphthongizált hangzója által különbözik, mint bis „rés, hasadék", ettől : b'is metszeni, üör „ctysX^ nyáj" ettől: ür „aysiv, hajtani", oszm. swr-mek, megjegyezvén, hogy a szorosabb törökbeli szókezdő s a jakutban közönségesen elmarad); ts „füst, köd" ettől: 'is „spargere." *) Böhtlingk, azt mondja Blau úr, az ilyen névszókról azt tartja, hogy idöjártával megvolt képzőjüket csak elvesztették; s erre nézve Blau úr a jak. tuoq-vól is azt állítja, hogy a képzőjét restituálva, az oszmanli ufódnak felel meg, mely „ortus" (kelet, keletkezésit jelent. 0 azonban a szónak concret vagy passiv értelmet is tulajdonít (a jak. bük „hajlított, inflexus" hasonlatosságára = olyas a mi keletkezett, lett, do*) Ez utóbbi példa nem ér semmit, mert az is „spargere" s-vesztéssel =; török íac-maq, is „füst" pedig = tör. is „büz, büdös gó'z,"