Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)

Budenz József: A magas magnus-féle magyar-árja hasonlat. 51

MAGAS ÉS MAG2ÍUS. 53 hogy a „magas" a testeknek csak egy dimensiójára vonatkoeik, t. i. az alulról fölfelé valóra, míg a „nagy" a testeknek minden lehető dimensiójára rámutatat, s egyszersmind a testnek tartalmi mennyiségét is kópzclteti velünk. S hogy, a mi itt fődolog, azon nyelvek és népek, melyek észjárása kérdésünkre nézve döntő fontossággal bír, az altáji és árja nyelvek és népek elejétől fogva a „nagy" és „magas" fogalmak különböző voltát csakugyan fölfogták és különbözőnek akarták kifejezni, hogy a hallgató Össze ne zavarja a mit a beszéllö meg akar különböztetni, azt avval mutatják meg, hogy valamennyien a nagy-nak és a magas-nak külön fogalmait szintoly külön, semmi alaki egyezést nem sejtető szókkal fejezik ki, a mit bizony nem tesznek vala, ha nekik az egyik csak annyit ér mint a másik. Ugyanis külön szók vannak a „nagy"-ra és „magaa"-ra, az árja nyelvekben: szanszkrit mahat nagy — úrdhva mag persa buzurk n — bála n görög filyaq n — vxptjló^ n latin magnus ?? — altus n (franczia grand » — haut n német grosz n — hoch V szláv BeJIHKÍH, n — BHCOKÍH n ÓO.TIblIIOH Az altáji nyelvekben: mongol jeke nagy — degetu magas török bűjük, ulu 11 — jüksek osztják éne n — keres, ugor mordvin iáe, ocu n — seri votják fyuz'it ?? — bafiini cseremisz kugo ?? — küM finn suurif iso n — korkea magyar nagy, öreg n — magas. így vélekedik a nyelvek észjárása a „magas" és „nagy" fogalmak különböző voltáról, s e szavazatot el kell fogadnunk, mert nem akarunk bölcsebbek lenni mint a nyelvek magok; mert tanulmányozzuk őket, hogy szellemi és alaki mivoltukat s annak történetét kifurkészszük, de nem oktatjuk, hogy saját subjectiv képzelményeinket valódi észjárásuk helyébe csúsztassuk. Hogy áll most, eze"