Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)

Budenz József: Szótaglalások és valami a magyar szóképzés iskolai tanításáról. 16

SZÓ-TAGLALÁSOK. 19 véletlenből, a da, de (p. o. szálloda, járda). Hogy is felejthetnök ki a nok, nök képzőt az új-magyar nyelv grammatikájából ? Ihász is szépen magyarázza ugyancsak ezen új nyelv képezményei szerint: „hivatalt, tisztséget jelentő főneveket alkot, mind nevekből, mind igékből, ú. m. el-nök, f'ó-nök, ír-nok, mér-nök, -paranos-nok, szó-nok, ülnök stb." Kiedl „Magyar nyelvtan" 86. 1. ezt mondja róla: nok, nök az újabb nyelvben igen gyakran használtatik személynevek képzésére oly törzsekből, melyek hivatalt vagy méltóságot jelentenek, p. o. tanácsnok, hivatalnok, díjnok, titoknok, írnok, látnók, vésnök stb." Azon nincs mit csodálkozni, hogy a nok képző már a magyar képzők között helyet foglal, hiszen a szörnyeteges nok-os szók is betolakodtak már az „ujabb" nyelv régi jó magyar szavai közé (megjegyzem itt, hogy Ballagi szótárában van ez is: tétnök, der Tháter , és vámok ebben : várnok-kar Geniekorps.) De mit vélekedik erre a komolyan bírálgató magyar nyelvtudomány ? Az ugyan eldöntötte már , hogy a nok olyan képző , mely de jure csak néhány idegen eredetű szóban van meg, s melynek mint nem magyar szóképző elemnek nincs is joga, hogy magyar alapszóból új magyar szót alkosson. Az ugyan kárhoztatja mint csudaszülötteket a már vele alkotott és lábra kapott új szókat*) — és mégis kénytelen elnézni, hogy ugyanazt a hybrida-képzőt az iskolai magyar nyelvtanítókönyvek épen úgy ismertetik, s ennélfogva hallgatva használatra is ajánlják, minden rosszaló megjegyzés nélkül, mint akármely más ősrégi magyar képzőt. Nem kellene-e neki inkább a nyelvtaníróktól követelni, hogy ha már elkerülhete tlennek látják ilyen és hasonló korcs szóképzéseket is tekintetbe venni, legalább bélyegezzék is meg olyanoknak, s igyekezzenek figyelmeztetésökkel azoknak tovább burjadzását megakadályozni. Napról napra szaporodik az irodalomban e szószörnyetegek száma, s a tanuló ifjúnak, ki az iskolai nyelvtanítás alatt már azoknak mintaképeivel megbarátkozott, nincs módjában, hogy többé fölöttük elszörnyülködjék, sőt mihelyest az írótollat fogja, maga is bátor „szó-csinár"-nak csap föl. A grammatikusnak a valódi népnyelv időszerinti állása, s annak változásai iránt ugyan tiszteléttel kell viseltetnie, de az egyesek önké*) Már a Magyar nyelv Rendszere (1817) azt mondta : „Elég ebből annyi a mi megvan, sőt az is sok. A ki ilyen idétlen szót csinált, mint gondnok, s nem jutott eszibe, hogy ezt ragozni is kell: gondnoknak, gondnokoknak, igen sok jótétre s imára lesz szüksége, hogy a súlyos bűnből kivetkezhessek." 2*