Nyelvtudományi Közlemények 4. kötet (1865)

Tanulmányok - Hunfalvy Pál: A finn nemzet történetírásáról. - I. 1

16 UÜNFALVY PÁL. lőtt Fleming követe oda érkezett volna, Zsigmond megbízottja, Sparre János, Finnországban termett azon Ígéretével, hogy az ország sza­badságait és hitét, a melyet az előbbi királyok alatt befogadtak volt, megerősíti, s mindenkit megjutalmaz, ki hü marad hozzája. A finn rendek tehát Aboba gyűlnek 1593 ötödhava 4-kén, a hol a ki­rályi levél felolvasása után, hűséget fogadnak Zsigmondnak; sőt Fleming a svéd rendeket is hűségre szólítja a király iránt, külön­ben hadsereggel fenyíti meg az elszakadókat. Fleming, a finn ne­messég és katonaság e szerint törvényszerű hűséget mutatnak: el­lenben Károly berezeg és a svéd rendek hüségtelenségi színbe jutnak. E különös állapotban a finn parasztság szinte kétségbe esek. A svéd törvények előtt ismeretlen volt azon földesúri hatóság, a mely egész Európában uralkodik vala, s a mely Lengyelországban még terhelőbb, Észt- és Livországban pedig legembertelenebb. A finn parasztság félvén , hogy lassankint az esztek és livek nyomo­rúságába esik, minduntalan a svéd törvényekre hivatkozók, s a ki­rályok el szokták fogadni panaszait, ha mindenkor, saját esztelen eljárásuk miatt, nem segíthettek is rajta. De mi lesz most a finn pa­rasztságból , midőn Fleming és a finn nemesség meg katonaság a lengyel királynak esküsznek hűséget. A különös viszonyok megfej­tik, hogy a lázadó finn parasztok Károlyhoz és a svéd rendekhez szítanak, s azonképen Fleminget és az ö katonaságát ellenségeinek tekintik ; valamint az is világos, hogy Károly szükségből is a finn parasztokat védi, mert Fleming ellen kell támadnia. Háme-ben, azaz Tavasztehus tartományban, már 1593 másod havában történek véres ütközés a parasztok és katonák közt. Mások panaszos küldötteiket Károlyhoz indítják, a ki viszontag véd-leveleket ád nekik a sanyargatok ellen, a melyeknek nincs hatásuk. így Lö­venhaupt Axel tiszttartója fogsággal fenyegeté Inko lakosait, mert Zsigmondhoz panaszszal mentek volt Stockholmba. Egyébiránt Fle­ming maga és felekezete azon is valának, hogy finn paraszt ne fér­jen a királyhoz, míg az az országban vala. S miután ez visszatért Lengyelországba, újra elkezdődék a tusa Károly herczeg és Fleming közt. Ezalatt 1595 ötödhava 18. meglett az óhajtott béke Oroszor­szággal ; most érkezett el a rég várt idő, melyben a finn nép zsa­rolása a katonaság részéről megszünhetik, mert most nem kell ka­tona j Károly ez értelemben ír is Flemingnek, ki azonban a király

Next

/
Thumbnails
Contents