Nyelvtudományi Közlemények 4. kötet (1865)

Tanulmányok - Hunfalvy Pál: A finn nemzet történetírásáról. - I. 1

A FINN NEMZET TÖRTÉNET-ÍRÁSÁRÓL. 9 Erik és János közt (Magnus elmebeteg, Károly még kis korú vala) eleitől fogva irigység forrott. János, atyja életében egész nyugati Finnországot bírja vala; Abo-ban lakván Finnországból független birtokot szeretett volna magának szerezni. 1562-ben a király ellenére a lengyel Jagelló Katalint vévé feleségül; s midőn ezért Stockholmba hivaték magaviseletéről számot adni a rendek előtt, 1563-ban a finneket Aboba gyüjteté maga védelmére. Ezért Jánost Svédországban megfoszták mindenétől, hadsereg kivívá Aboból, s fogságba veté nejestül Gripsholmba. Erik sem vala szerencsés ember; gyanakodó, hirtelen és változó természete sok bajt szerez neki. Elméje megháborodván, szabadon bocsátá öccsét, majd ismét szorosabban foga kormánya gyeplőit'. Magnus Katalint, alsóbb rendűt vévén feleségül, az előkelők Ítélete szerint a korona tisztességét megsérté; s midőn fiját szándékozott örökösévé tenni, János és Károly hadakat indítanak ellene, fogságba ejtek, a melyben kilencz év múlva borsó étellel megmérgeztették. János tehát 1568-ban a királyi székbe üle; 24 évig tartó kormánya sok szerencsétlenséget halmoza országái'a. Svéd és Finn ország protestáns vala: de a király, a fogságban katholikus nejétől született fiját, Zsigmondot, katholikusnak nevelteié már azért is, hogy neki a lengyel királyságot biztosítsa. A jezsuiták Zsigmond segítségével vissza reménylik állítani a katolikus egyházat Svéd és Finn országban, mire János is nagy hajlandóságot mutat. Ezért meghasonlás támada közte és a rendek közt, kik most Károlyhoz szitának. 1587-ben (Báthory István halála után), a lengyelek Zsigmondot választják királynak. János után tehát Svéd- Finn- és Lengyelországok egy király alá jutnak ; pedig mennyire különbözők egymástól! A kalmari egyesség, mely rokon népű országokat kötött volt össze, nem vala üdvös a svédekre nézve: mit lehetne az új egyességtől várni! Károly ellene vala, viszontag a nemességnek tetszik az, mert a király távollétében ö fog uralkodni. Az államtanács biztatá tehát a királyt, hogy vigye fiát a koronázásra, miután szerződésben Svédországnak önállását és vallását biztosította volt. Fijának megkoronázása után hazatéré, de hamar megbáná, hogy eleresztette fiát. János meghala 1592-ban. A király halála után Károly mint helytartó jelenté kisÖccsének Zsigmondnak, atyja kimúlását, egyszersmind parancsot külde a várak őrzőjinek Észt- és Finnországban, hogy vigyázók legyenek'