Nyelvtudományi Közlemények 3. kötet (1864)

Értekezések - Budenz József: A magyar el igekötőről 73

84 BUDENZ JÓZSEF. Végre még egy kis csoport el-es igét kell megjelölnünk, melyek különösen csak a bevégzés fogalmát tüntetik elé ; ezek ilyenek: elarat (NSz. 2. aratást végez; elarattunk már), elcsépel (NSz. 2. nálunk már elcsépeltek), elmos (NSz. 2. már elmostunk), elárul (NSz. 2. minden áruit eladja; én már elárultam). Idevaló elhány (NSz. hányni megszün). Ezekben szintén csak czélhoz-jutási el van, és a bevégzés jelentésének oly túlnyomókig érezhetősége, úgy látszik, onnan van, hogy rendesen múlt időalakban használtatnak. Hogyan és mennyiben jelenthet a helyirányi el „teljességet, teljes elvégzést", a mint a NSzótár értelmezi, azt úgyhiszem, most már jóformán világossá tettük; de hogy kerül ki a „mértéken túl levő, a túlságos" jelentése? Olyan igék értetnek t. i., milyenek elérik (a gyümölcs), elaszal (mértéken túl aszal) elborsol, elsóz (levest), elf'ó (a hús), elföz, elsül (NSz. 3. elsül a kenyér). Mondhatnók, hogy az el ezekben épen úgy fejezheti ki a túlságot, a mint elve a régi magyarságban a mai -on túl helyett van : Jordán elve =. Jordánon túl, erdő elve tsz erdőn túl. Különös hogy a szláv nyelvek e viszonyt épen ellenkező eredetű viszonyítóval jelölik, t. i. za = mögé-vel; de ugyan a szláv nyelv eszejárása szerint a védő nem küzd pro patria, fúr das vaterland (azaz a védettnek előtte állván), hanem za otecestvo (mögötte állván, úgy hogy actiója mintegy „über — hinaus" megy végbe). A „túl" mely az innen-től valamely közbeneső által elválasztatik, ennek áthágása, vagy rajta átmenés által éretik el; a rajta átmenés egyenes iránya az előre-irány, a melybe mindig beléesik az elérendő „túl" is. Ha tehát elve „túl" helyett vétetik, tulajdonképen annyit ér, mint „rajta át előre" =s ném. „über — hinaus." Hasonlóképen a fent említett igékben is az el-t csak saját jelentésében kell venni z= „előre", mely szerint a cselekvésnek folyamában való szakadatlan haladását jelenti, és hozzá csatlakozhatik e mellékképzelet, hogy a haladás, illetőleg intensiós növekvés bizonyos végczélig terjed, ahhoz eljut; ámde ezen mellékképzelet helyett beállhat azon más képzelet, hogy még azon a bizonyos végczélon át előre, azaz túl megy a cselekvési haladás; mert az el csak irányt fejez ki, mely magában in infinitum terjed, s melynek tettleges terjedelme kell hogy más hozzájáruló vagy hozzáképzelt momentumok által határoztassék meg. — így tehát elérik voltaképen = érik érik . . . érik (az érés kellő végpontja) . . érik . . ., a mi szerint az érés egyre eleve folytatottnak képzeltetik.