Nyelvtudományi Közlemények 1. kötet (1862)

Tanulmányok - Hunfalvy Pál: A régi magyar írók mire nézve lehetnek igazító mintáink? 10

A RÉGI ÍRÓK MIRE NÉZVE MINTÁINK. 13 Ezen biztos, de szükséges tájékozás után lássuk az okoskodás részeit. I. Vannak-e kérdések a magyar nyelvben, melyekre nézve önleges Ítéletünk nem teremthet szabályt V A nép szelleme teremtette a nyelvet, az sokszor és gyakran pengetett mondás, de igaz volta nem kopik el a gyakori pengetés által. Igaz tehát, a nép szelleme teremtette a nyelvet. De ha tovább megyünk, s azt kérdezzük : melyiket értelmezhetem hát meg a másikból, a nép szellemét-e a nyelvből , vagy a nyelvet a népszelleméből ? jól tekintsük meg a dolgot, mielőtt hírtelen felelnénk. Bizonyosan, az okból értelmezhetem az okozatot : az is bizonyos, hogy az okozatból is okoskodhatom az okra, ha egyéb úton nem férhetek hozzá. S alkalmasint a nyelvből kell a nép szellemére okoskodni, mert az olyan nyilatkozata neki, mely legláthatóbb és legállandóbb. De bár imént a szellem legláthatóbb és legállandóbb nyilatkozatának nevezem is a nyelvet : korántsem szabad vélnünk, hogy a nyelv nem változik; mert azon vélemény annyira ellenkeznék a századok tapasztalataival, mint p. o. ama vélemény, mely azt tartaná, hogy a földnek jelen színe a világ teremtésétől fogva mindig az volt. A magyar nyelvnek történetei vannak, melyeket részint tudunk, részint nem tudunk. Tudjuk azon történeteit, melyek nyomai a magyar irodalom emlékeiben láthatók ; nem tudjuk azokat, melyek a magyar irodalom legelső emléke előtt folytak volt le. Vájjon lehettek-e annakelötte is történetei? E kétkedésre legnagyobb bizonyossággal viszonozhatni : hogy igen is, nem csak lehettek, hanem valósággal voltak is történetei a magyar nyelvnek addig is, míg a „Látjátok szömtökkel mik vágyniuk" világra jött. De ezeket nem tudhatjuk meg a magyar nyelvből. Tehát annyi bizonyos, hogy a magyar nyelvnek vannak történetei, melyeket részint tudunk, részint nem tudunk. — Lássuk most ezt: Vájjon a magyar nyelv történetei mindenkor a magyar nép szellemének határozatai szerint folytak-e le szükségkép és elvhüven, vagy lehettek-e idegen okok is, melyek a nyelvre idegen hatással működvén idegenszerűséget oltottak belé, mely idő folytán összeforradt a nyelvvel, úgy, hogy ma már nem is érezzük idegennek ? Ezen kérdésre az önleges nyelvtudat miatt nem felelhetünk tudományosan, míg azt közelebbről meg nem ismertük. Minden egyes ember nyelvtudatában csak annyi lehet, mennyi kívülről belé jutott; mert a nyelvet minden ember másoktól tanulja meg, nem magából meríti. Minden