Nógrád Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 281-306. szám)

2016-12-07 / 286. szám

Nyolc csapat indult Teremlabdarúgás. Széli László harmadik alkalommal szervezte meg a Mikulás Ba­ráti Kupát a barátság és sport- szerűség jegyében. A zagyvapálfalvai iskola tornatermében nyolc csapat lépett pályára, két négyes csoportban, melyekből az első kettő jutott tovább. Már a csoportmérkőzések is azt tükrözték, hogy elég kiegyen­súlyozott a mezőny, ugyanis mindkét négyes első három helyezettje azonos ponttal zárt. Itt a három csapat egy­más elleni eredményeinek gólkülönbsége döntött. Az elődöntőket parázs jelentek jellemezték, míg a döntőt és a bronzcsatát inkább nagy iz­galmak, kiélezett végjátékok. Végeredmény: 1. Balu Te­am, 2. Istók Team, 3. San Fo- desta, 4. Egynullaegy. Külön- díjak. Legjobb kapus: Langa Attila. Legjobb mezőnyjá­tékos: Ajtai Dániel. Legjobb hetesrúgó: Oláh Richárd. Legsportszerűbb csapat: San Fodesta. Kikaptunk a spanyoloktól Futsal. a magyar fut- salválogatott hétfőn 5-1-re kikapott az Európa-bajnok spanyol csapattól a Nyíregy­házán rendezett barátságos mérkőzésen. A magyarok becsületgólját Klacsák Bence szerezte az első félidő köze­pén. A világranglistán máso­dik helyezett, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok spanyol válogatottal kedden 18 órától ismét megmérkőzik a magyar csapat. Csődbe ment Labdarúgás. Csődbe ment a Skonto Riga, Lettország legeredményesebb labdarú­góklubja. A fővárosi csapat már évek óta komoly anyagi nehézségekkel küzdött de a bíróság csak hétfőn mondta ki jogerősen a klub csődjét. Az 1991-ben alapított Skonto 15 alkalommal ün­nepelhetett bajnoki címet, de anyagi nehézségei miatt a 2014-es idény előtt már csak külön kérvényre kapott en­gedélyt az indulásra. A sze­zon közben az állami adóha­tóság felfüggesztette a klub gazdasági tevékenységét, és az együttestől öt pontot levontak. A 2015-ös bajnok­ságban még elindulhatott a csapat, amely második lett. Jótékonysági meccs Labdarúgás. Jótékony- sági mérkőzést játszik egy­mással a brazil és a kolum­biai labdarúgó-válogatott a Chapecoense csapatát sújtó légikatasztrófa miatt. A brazil szövetség szóvivője hétfőn elmondta, hogy a találkozóra január végén kerül sor a Rio de Janeiró-i Maracana Stadi­onban, vagy a Chapecoense otthonában, az Arena Con- dában. A brazil klubcsapat a Copa Sudamericana döntőjé­re utazott egy héttel ezelőtt, amikor repülőgépe - vélhe­tően a kifogyott üzemanyag miatt - röviddel a leszállás előtt lezuhant a kolumbiai Medellin közelében. Vereséggel kezdtek a magyarok A magyar válogatott 27-22-re kikapott Csehországtól hétfőn Malmőben a svédországi női kézi­labda Európa-bajnokság csoport­körének első fordulójában. KÉZILABDA, Kim Rasmussen szövet­ségi kapitány együttesének első mér­kőzésén Szucsánszki Zita orrtörés miatt nem léphetett pályára. Az előjelek ezzel együtt biztatóak voltak, ugyanis a ma­gyarok eddig mind a 14 mérkőzésüket megnyerték a csehek ellen. A hétfői találkozó első két gólját még­is az Eb-n legutóbb 2012-ben szereplő ellenfél érte el, a túloldalon a kapuban Lucie Satrapova az első négy lövésből hármat hárított. Az ötperces magyar gólcsendet Klivinyi Kinga törte meg, az­tán Rasmussen kapitány 4-7-nél, a 17. percben időt kért. A vállproblémákkal küszködő Triscsuk Krisztina is betalált, de így is csak egy gólra sikerült feljönni, ráadásul az ellenfél egy üres kapus gól­lal hamarosan 10-7-re elhúzott. A ma­gyarok ekkor négy kétperces büntetés­nél tartottak, míg a csehek egyszer sem kerültek emberhátrányba. A különbség már négy gólra is nőtt (8-12), a szünet­ben 10-13 volt az állás. A magyar válogatottat - amely hato­dik volt az előző, magyar-horvát közös rendezésű Eb-n - szinte kicserélték a második félidőre: sorozatban négy talá­latot szerzett, így fordított. Kovács Anna egymaga hármat vállalt, a rivális ekkor már tíz perce nem talált a kapuba. Újabb megtorpanás következett, egy kettős emberelőnyt nem sikerült gólra váltani, sőt a négy emberrel támadó ellenfél volt eredményes. Kiegyenlített lett a meccs, a mezőny legjobbjává előlépő Kovács ellenállhatatlanul játszott, és nemsokára belőtte hetedik gólját. Több helyzet is kimaradt, miközben a csehek hatékonyan dobtak, és az 52. percben ismét három góllal vezettek (19-22). A felzárkózást a kapus nélküli, hétemberes támadások sem hozták meg, a hajrára pedig kissé szétesett a csapat, az utolsó néhány perc már egyértelműen az ellenfélé volt. Kim Rasmussen az M4 Sportnak el­mondta, az új játékosok beépítése nem mentség az első félidei játékra, a máso­dik felvonásban pedig csak egy ideig mű­ködött a játék felgyorsítása.- Stresszes, bizonytalan és időnként passzív volt a csapat, a kihagyott hely­zeteket pedig megbüntették a csehek. Az én felelősségem ez a vereség, most előre kell lépni, és meg kell nyerni a kö­vetkező két meccsünket - jelentette ki a kapitány. A magyarok szerdán 20.45-től a dá­nokkal, pénteken 18.30-tól pedig a montenegróiakkal csapnak össze, ugyan­csak Malmőben. Eredmény, l. forduló, C-csoport (Mal­mö): Csehország - Magyarország 27-22 (13-10). A magyar góldobók: Kovács 7, Klivi­nyi 4, Kisfaludy 3, Görbicz 2, Erdősi 1, Bódi 1, Lukács 1, Hornyák l, Triscsuk 1, Schatzl l. Dánia - Montenegró 22-21(14-1). Görbicz Anita (balra) két gólt szerzett A négyszeres Forma-l-es világbajnok Sebastian Vet­tel a Ferrari évzáró rendez­vényén megerősítette, hogy a következő szezonban is az olasz istálló pilótája lesz. FORMA-l. a legnagyobb si­kereit még az osztrák Red Buli­nál érte el a német versenyző, akinek jövőjével kapcsolatban azután indultak meg a találga­tások, hogy honfitársa, az idén a Mercedesszel világbajnok Nico Rosberg múlt pénteken váratlanul bejelentette a visz- szavonulását.- Nem titok, hogy nekem és csapattársamnak. Kimi Räikkö­nennek is érvényes szerződé­sünk van a 2017-es szezonra a Ferrarival, így egyértelmű a jövőm. Nem tudom, a Mercedes mit tervez, de nekünk magunk­kal kell foglalkoznunk, hiszen sok változást hoz az új idény. Pozitív hangulatban készülünk az új évre - mondta a Ferrari Daytonában tartott évzáró ren­dezvényén Vettel. A 29 éves német pilóta hoz­zátette, nagyon bátor döntés­nek tartja Rosberg visszavo­nulását, mert nem könnyű a csúcson abbahagyni. Ugyan­akkor leszögezte, ő továbbra is nagyon élvezi a versenyzést, és esze ágában sincs befejezni Forma-l-es karrierjét. Egyelőre nem tudni, jövőre ki lesz a háromszoros világbaj­nok Lewis HamiLton csapattár­sa a Mercedesnél, ám az istálló - ügyvezetői jogkörrel egyéb­ként nem rendelkező - elnö­keként is dolgozó Niki Lauda vasárnap azt nyilatkozta, még ebben a naptári évben kivá­lasztják Rosberg utódját. A fogadóirodák - és a szak­értők - a csapat 22 esztendős német tesztpilótáját, a 2016- ban Manorral versenyző Pas­cal Wehrleint tartják a legna­gyobb esélyesnek Rosberg ülésére. ÖTTUSA. Bretz GyuLát válasz­tották a Magyar Öttusa Szövet­ség (MOSZ) elnökévé. A hétfői rendkívüli tisztújí­tó közgyűlés küldöttei még az eddigi elnökre, Réczei Gézára adhatták le szavazatukat, mert bár korábban Vidoven Árpád közigazgatási államtitkár is je­lölt volt, ő hétfőn lemondott a jelöltségről. A voksoláson Bretz Gyulának - aki versenyzőként, klubveze­tőként és 1992-től nemzetközi szövetségi pozícióiban hatvan éve tevékenykedik a sportág­ban - 29, Réczei Gézának pedig 22 támogatója volt. Egy szava­zat érvénytelen lett. A 76 éves Bretz Gyula, a nemzetközi szövetség pénz­ügyi bizottságának, illetve az úgynevezett Hall of Fame tes­tuletenek jelenleg is tagja. A választás előtti beszédében azt mondta, azért fogadta el a felkérést, mert úgy érzi, pozi­tív irányba tudná vinni a szö­vetséget.- Egy elnöknek nem lehet az a feladata, hogy kimazsoláz bizonyos témákat, minden kér­déssel foglalkoznia kell. Ehhez a hatvanéves tapasztalatom elég lehet - folytatta. Fontosnak nevezte, hogyan irányít, milyen kapcsolatot tart a klubokkal az elnök, szerinte ez nagy mértékben kihat a sportág sikerére.- Sportoló és klubcentrikus szövetséget szeretnék kiala­kítani - mondta Bretz Gyula, majd célként fogalmazta meg, hogy a nemzetközi szövetség­ben a mostaninál komolyabb - a magyar öttusasport eredmé­nyességének megfelelő szin­tű - képviselete legyen a hazai szövetségnek. A voksolás előtt vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy 13 új egyesület képviselője tűnt fel a közgyűlésen. Többen vitatták, hogy nem volt szabályos a tag­felvételük, és az alapszabályra hivatkoztak, akárcsak azok, akik azzal érveltek, hogy az elnök jogköre új egyesületek felvéte­le. Végül Réczei Géza az időn­ként indulatos hozzászólások meghallgatasa után lezárta az erről szóló vitát, majd az újak is szavazhattak. Ugyancsak az elnökválasztás előtt szólalt fel Marosi Ádám olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok versenyző. Érze­lemdús beszédében teljes meg­újulásra szólította fel a sportá­gat, illetve a szövetséget. Szerinte „ütött a magyar öttu­sasport órája", az utóbbi időben nem voltak kiemelkedő ered­mények, és Kovács Sarolta idei világbajnoki győzelme „az utpl- só órában jött". Elmondta még, hogy „nem volt senki, aki kiállt volna - edző vagy szövetségi al­kalmazott -, hogy ez (az olimpiai > a szereplés) nemcsak a verseny­zők hibája volt".-Az önkritika a mai öttusában nincs meg. Téved az, aki azt hi­szi, hogy ez a kapitány hibája, ez mindenkinek a hibája, akinek valamilyen szerepe volt benne - tette hozzá. A további voksolások során általános alelnöknek az olim­piai, világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsannát választották meg a küldöttek, és alelnök lett még Andrási Péter és Sza­bó György. Elnökségi tag lett még Simóka Beáta, Kállai Ákos, Demeter József, Tibolya Péter, Hanzély Ákos, Takács Péter és Mészáros Attila. VetteLméa marad a Ferrarinél Satw mdlUi Bretz Gvula lett az elnök

Next

/
Thumbnails
Contents