Nógrád Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 281-306. szám)

2016-12-03 / 283. szám

Bíznak a kedélyek megnyugvásában ÚSZŐSZÖVETSÉCI VITA. SÓS Csaba, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szakmai alelnöke bízik abban, hogy az elnök, Gyárfás Tamás szerda reggeli lemondá­sát követően megnyugszanak a kedélyek a MÚSZ körül kirob­bant vitában.- Abban bízom, hogy most már rendeződnek a sorok, és elülnek a hullámok - nyilatkoz­ta Sós Csaba a Sport Televízió csütörtöki, Mai helyzet című műsorában.- Ugyanakkor viszont azt lá­tom, hogy amikor egy olyan helyen, ahol hosszú ideig van egy vezető, aki - és ezt az el­lenségei is elismerik - erőske­zű, karizmatikus, és valamilyen okból távozik, azután általában kaotikus helyzet szokott lenni. Abban bízom, hogy ezt el fog­juk tudni kerülni. Hangsúlyoz­ta, a MÚSZ egy nagy szervezet, többszintű vezetéssel.- Nyilvánvalóan az alacso­nyabb szintű vezetők is a csúcs­vezető emberei. Kérdés, hogy az új vezető hozzájuk, illetve ők az új vezetőhöz hogyan viszo­nyulnak. Egyáltalán lesz-e esé­lyük, ha lesz, ez milyen módon valósul meg, és közben hogyan alakul az úszók helyzete. Mert ugye ők felvetettek hét pontban különféle problémákat, azzal foglalkozni kell - utalt Sós Csa­ba Gyárfás Tamás távozásának előzményére. A háromszoros olimpiai baj­nok Hosszú Katinka november 15-én több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz, hogy a prob­lémákat megoldják. Még aznap előbb Gyúrta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, „nincs rend" a magyar úszósportban. Aznap még csatlakozott hozzájuk a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd csütörtö­kön a Verrasztó testvérek, Dá­vid és Evelyn, valamint Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és reformokat szor­galmaztak. November 21-én Hosszú Katinka, Gyúrta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Ver­rasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyi­latkozatban szólították fel Gyár­fás Tamás elnököt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség fel­állításának igénye, amely „haj­landó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".- Ilyenkor van azért egy út­keresés, nyilvánvalóan kérdés lesz az is, hogy az új vezető, akit most mindenki elfogad, mit fog csinálni akkor, amikor beül a székébe, és szembesül a napi problémákkal, amikor neki kell döntést hoznia - fejtette ki Sós Csaba. - Az új vezetőnek kell megmondania, hogy vala­hova tíz vagy tizenkettő ember utazzon, és akkor is lesz tizen­egyedik vagy tizenharmadik, aki nem érti, ha ilyen sok pénz van a sportágban, éppen ő miért nem mehet, és jönnek a további kérdések - tette hozzá. - Szük­ségszerűen rengeteg konfliktus adódik, a kérdés, hogy ezeket majd hogyan kezeli majd az új vezető - jelentette ki. A szakmai alelnök elmondta továbbá, hogy több embert is el tudna képzelni elnöknek, és szí­vesen dolgozna együtt vele, de nevesíteni nem akar, mert azt sem szeretné, hogy egymással vetélkedjenek. Magáról azt fel­tételezi, hogy a helyén marad, mint alelnök.- A magyar úszás felkészítési rendszere és menedzsmentje egyedülálló a világon. Nem azt akarom mondani, hogy értéke­sebb, mint máshol, de ez na­gyon jól, magyar viszonyokra kiérlelve van kidolgozva, nem pedig majomszerű utánzással vettünk ét dolgokat. Ez hosszú idő óta olyan kereteket ad, ami bármilyen új ismeretet be tud fogadni, és eredményes - véle­kedett a MÚSZ alelnöke.- Katinka nélkül is eredmé­nyes volt ez a csoport, Kovács Ágnes is volt olimpiai bajnok, Czene Attila is, most éppen Hosszú Katinka az. Szóval en­nek azért továbbra is megvan a potenciálja. És hogy egy ilyet megváltoztassunk, én, aki ezért alapvetően a pozíciómnál fogva is felelek, nem könnyen megyek bele addig, amíg nem vagyok meggyőződve. Sós Csaba kitért Hosszú férjé­re és edzőjére, Shane Tusupra is.- Tusupnak eddig egy úszó­ja volt - mondta, hozzátéve: - Egyelőre várjuk a másodikat, és majd ha úgy lesz, mint a magyar sikeredzőknél, hogy sorozatban gyártják valamilyen felfogás alapján a világszintű produkci­ókat, akkor már azon lehet gon­dolkozni, hogy átvegyük úgy, hogy az a magyar viszonyok kö­zött működőképes legyen. Bajnokságok, eredmények, táblázatok Labdarúgás Országos ifjúsági bajnokság, III. osztály, Közép B-csoport, U19,13. forduló FC Hatvan ­BSE Palóc Farkasok UPE 4-3 (2-1) Hatvan, vezette: Gyetvai P. Balassagyarmat: Percze - Lav- kó (Lővei), Molnár, Géczi, Kiinger, Nemes, Telek (Szmolnik), Fé­nyes, Tucsek, Tóth, Kántor. GL: Tóth, Kiinger, Kántor. 14. forduló BSE Palóc Farkasok UPE - Ceglédi VSE 1-4(1-2) Balassagyarmat, vezette: Kovács T. Balassagyarmat: Percze - Molnár, Oláh, Szmolnik, Tucsek, Kántor, Tóth, Kiinger, Géczi, Pongrácz, Fényes. GL: Pongrácz. A bajnokság állása 1. Budai FC 13 11 0 2 47-17 33 2. Cegléd 13 9 1 3 39-20 28 3. UTE U18 13 8 2 3 43-17 26 4. Jászberény 13 8 1 4 49-23 25 5. Mezőkövesd 13 8 0 5 43-31 24 6. Gödöllő 14 7 1 6 36-36 22 7. BKV Előre 13 6 2 5 42-32 20 8. Pénzügyőr 13 6 1 6 33-33 19 9. ESMTK 13 5 3 5 33-29 18 10. BSE 13 5 2 6 40-39 17 11. Hatvan 13 5 0 8 22-40 15 12. Eger 13 4 2 7 28-44 14 13. Gyöngyös 13 3 3 7 30-38 12 14. Szent István 13 3 2 8 20-31 11 15. Vecsés 13 0 0 13 16-91 0 U17 FC Hatvan - BSE Palóc Farkasok UPE 4-6 (3-2) Hatvan, vezette: Harnos Cs. Balassagyarmat: Oláh M. (Bakó) - Rembiczki, Szerémi, Kot- rebai, Molnár (Szaniszló), Veréb, Boros (Csizmadia), Pityi, Kovács S. (Kovács K.), Szabó (Papp), Oláh Á. GL: Oláh Á. (2), Szerémi (2), Molnár, Kovács S. 14 14. forduló BSE Palóc Farkasok UPE - Ceglédi VSE 1-3 (0-2) Balassagyarmat, vezette: Magos N. Balassagyarmat: Oláh M. (Bakó) - Rembiczki, Szerémi (Szaniszló), Kotrebai, Molnár (Csizmadia), Veréb, Boros (Vá­mos), Pityi, Kovács S. (Csík), Sza­bó, Kántor. Edző: Cserni István. GL: Rembiczki. ­A bajnokság állása 1. ESMTK 13 13 0 0 69-7 39 2. Budai FC 13 11 1 1 62-9 34 3. Pénzügyőr 13 9 0 4 46-25 27 4. Jászberény 13 8 1 4 46-16 25 5. BKV Előre 13 8 1 4 38-21 25 6. Mezőkövesd 13 7 3 3 36-25 24 7. UTE U16 13 7 1 5 37-22 22 8. Vecsés 13 6 3 4 38-25 21 9. Cegléd 13 5 2 6 28-26 17 10. Gödöllő 14 4 1 9 16-64 13 11. Gyöngyös 13 4 0 9 28-51 12 12. Eger 13 3 2 8 23-38 11 13. Szent István 12 2 0 10 18-69 6 14. Hatvan 12 1 1 10 17-70 4 15. BSE 13 1 0 12 14-48 3 Közép-Kelet, U19,13. forduló Rákosmente - Pásztói ULC 8-0 (4-0) Budapest, vezette: Rábel A. Pásztói ULC: Baltacanocic - Berzák, Békési, Holtner, Ocsovsz- ki, Kelemen, Gyurik, Ambrus, Há­mori, Hadusovszki, Szajkó. FC Dabas-Salgótarjáni BTC 2-1 (2-0) Dabas, vezette: Németh K. SBTC: Bartus - Körmöczi, Czu­tor. Nagy (Lengyel), Tőzsér, Sza­bó, Lipták, Budveszel, Baranyi, Lesziák, Abdrabu (Váradi). GL: Baranyi. 14. forduló Salgótarjáni BTC - Veresegyház VSK 3-4 (2-3) Salgótarján, vezette: Baranyi G. SBTC: Bartus - Nagy, Berki (Rolnyik), Váradi, Bogár (Tőzsér), Lengyel, Budveszel, Baranyi, Lipták, Szabó, Czutor. GL: Bogár (2), Baranyi. BVSC-Zugló - Somos SE 0-7 (0-3) Budapest, vezette: Práth D. Somos: Kanyó - Illés, Somos­kői, Kiss, Szőke, Tarlósi, Nágel, Lengyel (Szeles), Sipkó Bálint, Sipkó Bence, Nagy. GL: Tarlósi (3), Sipkó Bence (2), Sipkó Bálint, Nagy. A bajnokság állása 1. Pestszentimre 13 9 1 3 39-33 28 2. Somos 12 9 0 3 47-19 27 3. SZAC 11 8 2 1 35-16 26 4. REÁ— 12 7 3 2 44-19 24 5. Dabas 11 7 1 3 34-16 22 6. Mezőkövesd 12 6 2 4 36-22 20 7.Nagykáta 13 5 3 5 34-40 18 8. Rákosmente 12 5 2 5 23-16 17 9. Grund 1986 10 5 2 3 29-26 17 10. Dabas 12 3 0 9 12-57 9 11. Veresegyház 11 2 3 6 27-37 9 12. SBTC 12 2 0 10 22-42 6 13. BVSC 11 2 0 9 8-32 6 14. Pásztó 12 1 3 8 24-39 6 U17,13. forduló FC Dabas- Salgótarjáni BTC 2-2 (0-2) Dabas, vezette: Tóth S. SBTC: László - Ispán V. (Antal), Gyetvai (Rolnyik), Kőszegi (Tö- visi), Oláh, Rácz, Tarnócz, Rabb, Máté, Balázs, Ispán B. GL: Balázs (2). Megjegyzés: A Rákosmente - Pásztói ULC 5-0-ás hazai veze­tésnél félbeszakadt a vendégek létszámhiánya következtében. 14. forduló Salgótarjáni BTC - Veresegyház VSK 6-0 (1-0) Salgótarján, vezette: Gordos Sz. SBTC: László - Ispán V, Gyet­vai (Magulya), Kőszegi (Danyi), Oláh, Rácz, Tarnócz, Rabb, Máté, Balázs (Antal), Ispán B, GL: Ispán V. (4), Tarnócz, Máté. BVSC-Zugló - Somos SE 0-3 (0-2) Budapest, vezette: Király Sz. Somos: Kanyó - Boros, Kovács (Bari), GrajzeL Tősér (Hegedűs B.), Baranyi, Banka, Angyal Al-Shami­ri (Barta), Hegedűs M., Bodor. GL: Al-Shamiri (2), Garai (öngól). A bajnokság állása 1. Somos 12 9 1 2 64-9 28 2. Mezőkövesd 11 9 0 2 64-15 27 3. BVSC 12 9 0 3 42-15 27 4. SZAC 10 8 1 mss 44-11 25 5. Rákosmente 11 7 1 3 45-23 22 6. REACMHí 11 6 m 4 32-27 19 7. Nagykáta 13 6 0 7 36-36 18 8. Dabas 10 4 2 4 47-17 14 9. Grund FC 11 4 1 6 30-28 13 10. Pestszentimre 12 4 ti; 7 23-39 13 11. SBTC 12 3 2 7 24-40 11 12. Veresegyház 11 2 3 6 22-41 9 13. Dabas 12 1 m 10 11-92 4 14. Pásztó 10 0 0 10 3-94 0 Országos serdülő bajnokság, II. osztály, Közép-Kelet, U15,13. forduló BSE Palóc Farkasok UPE - Gyöngyösi AK 1- 3 (0-0) Balassagyarmat vezette: Berta I. Balassagyarmat: Gönczi - Kertész, Barna, Kelecsényi, Ka- raba, Juhász (Deák), Oláh, Szen­de, Sallói, Csillik, Erdélyi. GL: Gönczi. Szanda Focisuli SE- Somos SE 2- 1 (0-0) Rákóczifalva, vezette: Peredi T. Somos: Oláh L. - Danyi F„ Hranek, Csonka, Oláh Gy„ Danyi A. (Berki F.), Marinka, Klajban, Oláh J., Jónás, Berki R. GL: Klajban. Salgótarjáni BTC - UTE 2-1 (2-0) Salgótarján, vezette: Telek Á. SBTC: Harmat - Telek, Simó, Fiikor, Fésűs (Nagy), Németh, Tórák, Oláh, Palaticzky (Bettes), Gregász, Czinka (Soós-Valenta). GL: Oláh, Gregász. 14. forduló Gyöngyösi AK - Salgótarjáni BTC 6-1(5-0) Gyöngyös, vezette: Viktor F. SBTC: Harmat - Telek, Simó, Fiikor, Fésűs, Németh, Tó­rák (Bettes), Oláh, Palaticzky (Soós-Valenta), Gregász, Nagy. GL: Gregász. Somos SE­Ikarus-Fejlődő Kertváros 2-3 (1-3) Somoskőújfalu, vezette: Telek Á. Somos: Oláh L. - Berki A.(- Hranek), Csonka, Berki R„ Oláh J„ Marinka, Danyi F, Jónás, Klaj­ban, Berki L, Danyi A.(Csávás). GL: Berki R., Danyi A. FC Hatvan­BSE Palóc Farkasok UPE 2-3(l-l) Hatvan, vezette: Lucián J. Balassagyarmat: Gönczi - Kertész, Barna, Kelecsényi, Deák L. (Juhász), Deák M., Oláh, Szen­de, Tupi, Csillik, Erdélyi. GL: Kelecsényi, Juhász, Oláh. A bajnokság állása 1. Jászberény 14 2. Hatvan 13 11 1 11 0 2 2 55-19 34 77-17 33 3. Gyöngyös 13 11 0 2 62-17 33 4. Ikarus 13 8 2 3 34-20 26 5. SBTC 13 8 0 5 36-28 24 6. UTE 13 7 1 5 54-31 22 7. Jászberényi FC 13 7 1 5 53-30 22 8. BSE 13 7 1 5 33-21 22 9. Gödöllő 13 5 3 5 30-31 18 10. BVSC 12 5 2 5 29-26 17 11. Airnergy FC 12 4 1 7 31-44 13 12. Cegléd 13 3 0 10 13-55 9 13. Szanda 13 2 0 11 14-54 6 14. Dabas 13 1 0 12 20-66 3 15. Somos 13 1 0 12 15-97 3 U14,13. forduló BSE Palóc Farkasok UPE - Gyöngyösi AK 0-4 (0-2) Balassagyarmat, vezette: Jó­nás K. Balassagyarmat: Tóth - Bor­kő Balázs, Borkő Bence, Farkas, Konderla, Hugyecz, Baranyi, Fe- rencz (Seidel), Nádasdi, Kovács, Oláh. Szanda Focisuli SE- Somos SE 2-3(1-1) Rákóczifalva, vezette: Halgat J. Somos: Horváth -Tajti, Mahal­ek, Gagyi, Danyi, Viszoczki, Végi, Botos, Csemer, Kupcsik, Makó. GL: Makó (2), Tajti. Salgótarjáni BTC - UTE 3-2 (1-1) Salgótarján, vezette: Gordos Sz. SBTC: Sirkó - Csatlós, Juhász, Szikói, Ispán (Oláh), Német, Ba­ranyi (Menczel), Koltai, Horváth, Csáki, Nagy. GL: Koltai, Német, Baranyi. 14. forduló Gyöngyösi AK- Salgótatjáni BTC 0-2(0-1) Gyöngyös, vezette: Dajkó T. SBTC: Sirkó - Csatlós, Juhász, Szikói, Oláh (Czuczu), Német, Baranyi, Koltai, Horváth, Csáki (Menczel), Nagy (Ispán). GL: Horváth, Csáki. Somos SE ­Ikarus-Fejlődő Kertváros 0-15 (0-5) Somoskőújfalu, vezette: Ka- zinczi B. Somos: Horváth - Danyi, Ma- halek, Végi, Pádár, Tajti, Oláh, Botos A., Csemer, Botos J„ Makó. FC Hatvan - BSE Palóc Farkasok UPE 2-0 (2-0) Hatvan, vezette: Szabó S. Balassagyarmat: Tóth - Szép, Farkas, Baranyi, Konderla (Ba­lázs), Hugyecz, Dombi, Nádasdi, Kovács, Oláh, Karaba. A bajnokság állása 1. Cegléd 13 12 1 0 93-6 37 2. SBTC 13 12 0 m 100-7 36 3. Gödöllő 13 10 1 2 81-11 31 4. Hatvan 13 10 1 2 64-20 31 5. Gyöngyös 13 8 1 4 78-14 25 6. UTE 13 8 0 5 112-1924 7. Ikarus 13 8 0 5 77-23 24 8. Jászberény 13 6 1 6 31-59 19 9. Airnergy FC 12 5 0 7 40-37 15 10. BSE 13 5 0 8 37-50 15 11. Jászberény 14 4 1 9 30-51 13 12. BVSC 12 3 0 9 37-54 9 13. Somos 13 2 0 11 20-1396 14. Szanda 13 1 0 12 9-128 3 15. Dabas 13 0 0 13 11-2020 Sós Csaba, a Magyar Úszó j Szövetség (MÚSZ) f szakmai alelnöke

Next

/
Thumbnails
Contents