Nógrád Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 281-306. szám)

2016-12-19 / 296. szám

Jelvényavatás és emlékfa (Folytatás az 1. oldalról.) Szécsény. A diákok tíz órakor felsorakoztak az 'épület előtt. Az iskola énekkara - Zsíros Szil­via vezényletével - és Gólyán Réka hatodik osztályos tanuló előadásában karácsonyi dalok csendültek fel. Ezután Szen- ográdi Tamás, az iskola igazga­tója köszöntötte a megjelent vendégeket, közöttük dr. Beer Miklóst, a Váci Egyházmegye­püspökét, dr. Csáki Tibort, a Váci Egyházmegye főigazgatóját, dr. Bagó Józsefet, a város jegyzőjét, Csongor atyát, a plébánost, Bor- bás Gábor művészi kovácsot, a jelenlévő vendégeket, kollegá­it, diákokat. Bejelentett, hogy az emlékezésfájának alkotója, Kanyó Balázs egyéb elfoglalt­sága miatt az ünnepségen nem tudott megjelenni. Szólt arról, fontosnak tartották, hogy in­tézményük homlokzatán elhe­lyezzék iskolájuk jelképét, hogy mindazok, akik arra járnak, tud­ják, hogy az épületben katolikus iskola működik. Az emlékezésfájával tiszte­legnek a magyar történelem áldozatai, hősei előtt. Az volt a szándékuk, hogy az iskolájuk­nak legyen egy olyan helye, ahol elhelyezhetnek egy szál virágot, mécsest gyújthatnak, fejet hajthatnak azok emléke előtt, akik történelmünk di­cső és dicstelen korszakaiban emberségből, hazaszeretetből tettek tanúbizonyságot. A törté­nelem sötét, zord korszakában sem feledkeztek meg hitükről, hazaszeretetükről, ezért ha kel­lett életükkel fizettek. Az emlé­kezésfájánál elmondhatnak egy imát azoknak az ismert és isme­retlen áldozatoknak a lelki üd­véért, akik példát mutattak. Az iskola igazgatója megköszönte az alkotóknak a munkáját.- A szimbólumok megáldá- sánál egy fontos gondolat kell, ami a lelkünket megérinti, az hogy az Úristen szándékát akar­juk megvalósítani, aki azt várja tőlünk, hogy vele együtt tudjuk teljessé tenni ezt a világot - kezdte ünnepi megemlékezését dr. Beer Miklós. Ezt követően arról szólt, hogy az iskola jelképe kifejezi az atya, a fiú és szentlélek egységét, az oltalmazó, féltő, szerető, segítő­kész pedig azt, amivel mi embe­rek az Úristennek a szándékával együtt tudunk munkálkodni. Felhívta az ifjúság figyelmét, hogy az emlékezésfája nem csak a hősök emlékfája, a mai fiataloké is. Arra kérte a diáko­kat, hogy a hősökhöz méltóan szeressék, tiszteljék a hazájukat, az Úristen szellemében éljenek. Az Úristen áldását kérte, a két szimbólumra. A keresztségre emlékezve vízzel meghintette és megáldotta az iskola jelképét és az emlékezésfáját. Végezetül azt mondta, - legyetek büsz­kék iskolátokra, valahányszor ide érkeztek, egy pillanatra te­kintsetek fel a jelképre, jusson eszetekbe mind az, amit az Úr­istentől kaptatok. Sokszor állja­tok meg az emlékezésfája előtt, gondoljatok azokra, akiknek az emlékét ez a fa őrzi, hirdeti. Ezt követően lelki nap be­fejezéseként dr. Beer Miklós a templomban szentmisét muta­tott be, amelyen az iskola diák­jai, tanulói vettek részt. Sz. F. Konyhai óvoda Piliny. Döntés született az önkormányzati konyha további működ­tetéséről, ugyanis az önkormányzat fennhatósága alatt 2017. január 1-jétől a konyha nem működhet tovább. A testületnek három lehe­tőség közül kellett választani: külön intézményt hoznak létre vagy nonprofit kft. keretében működtetik, vagy beintegrálják az óvoda működtetésébe. Minden szempontot figyelembe véve a testület úgy döntött, hogy az óvodához kerül a konyha, ők fogják működtetni. Falu karácsonya Endrefalva. A községben december 21-én, szerdán délután, 16 órakor rendezik meg a falu karácsonyát. A község adventi koszo­rúján a negyedik gyertya meggyújtását követően az összejövetel a kultúrotthonban folytatódik. Itt műsort ad Kegye János pánsípmű­vész, valamint fellépnek az óvodások és az iskolások. Az ünnepség végén süteménnyel, meleg teával vendégelik meg a résztvevőket. „Léleksimogató dallamok" Salgótarján. Az fenti címmel rendeznek jótékonysági gálát decem­ber 20-án, kedden 16 órától a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sán­dor Tagiskolájában. A meghívott fellépők Benny és Ditte, Oláh Dzse- nifer, a Savaria Alapfokú Művészeti Iskola táncosai, az iskola énekkara, valamint Oláhné Franczuz Erika lesznek. Az eseményen Gáspár Győző is énekel A támogatójegyek a helyszínen megvásárolhatóak. Készülődés az egészségügyi centrumban A Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrumban hagyomány, hogy a szenteste közeledtével, egy pár órára félretéve a napi munkát, meghitt, bensőséges karácsonyi ünnepségen köszöntik az intézmény dolgozóit, a meghívott vendége­ket. így volt ez az idén is. Szécsény. A közelmúltban megtartott ünnepségre meghívást kaptak a térség polgármesterei, az intézmények vezetői és mindazok, akik kapcsolatban állnak az egészségügyi centrummal. Dr. Barrak Ah­mad, az intézmény igazgató-főorvosa meg­köszönte a jelenlévőknek, hogy elfogad­ták meghívásukat, együtt ünnepelhetnek. Köszönetét mondott mindazoknak, akik velük együttműködve hozzájárultak az in­tézményük sikeres működéséhez. Annak a reményének adott hangot, hogy jövőre is összefogva, sikeresen tudják folytatni a színvonalas, közös munkát. Bállá Mihály országgyűlési képviselő kö­szöntőjében kiemelte az egészségügyi dol­gozók felelősségteljes, áldozatos munkáját. Ezt követően arról szólt, hogy az advent a várakozás ideje, az emberek számba veszik, hogy mit tettele milyen úton haladtak. Meg­osztotta a jelenlévőkkel azt a tapasztalatát hogy amikor a jó ügyért kell összefogni, sok jó szándékú ember teszi azt. Kiemelte, hogy a betegek bizalommal jönnek be az egészség- ügyi centrumba, bizalommal fordulnak az ott dolgozók felé. Az ilyen és hasonló összejövetelek ar­ról is szólnak, hogy örüljünk egymásnak. Az országy- gyúlési képviselő kifejtet­te, hogy igyekeznek meg­becsülni az egészségügyi dolgozókat. Fontos, hogy a szavak és a tettek mellett a jövedelmi viszonyokban is kifejezésre jusson az el­ismerés. Őszintén beszélt arról, hogy napjainkban, különösen vidéken, egyre nehezebb az egészségügyi dolgozók, az orvosok pót­lása. Végezetül áldott és boldog karácsonyt kívánva megköszönte az egészségügyi centrumban dolgozók egész éves, áldozatos munkáját. Stayer László, Szécsény polgármestere az intézményt működtető önkormányzatok és a szécsényi lakosság nevében mondott köszö­netét. Köszöntője elején kérte a jelenlévőket, hogy emlékezzenek meg a közelmúltban tra­gikus körülmények között elhunyt Beszkid Andor Rimóc község polgármes­teréről. A jelenlévők egy­perces néma csenddel adóztak a tiszteletére. A város első embere méltatta az egészségügyi centrum magas színvona­lú munkáját, a betegek, az ápoltak érzik, hogy értük dolgoznak. Az intézmény elismerését az is jelzi, hogy a megye más járá­saiból is egyre többen keresik fel. Végezetül megköszönte az igazgató főorvosnak a szervező, irányító vezető munkáját, azt, hogy a baráti összejövetelt megszervezte. A köszöntőket követő karácsonyi hangu­latú ünnepi műsorban közreműködtek Andi Színjátszósai. Az ünnepség kötetlen baráti beszélgetéssel ért véget. Szenográdi Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents