Nógrád Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 281-306. szám)

2016-12-12 / 290. szám

(Folytatás az 1. oldalról.) Karancsaua. A karancsaljai Szent Miklós templomot 1726- ban alapították, majd százhat­van évvel később újjáépítették, kibővítették, akkor kapta meg mai formáját. így idén két ju­bileumot is ünnepelhetnek az egyházi hívek: 130 illetve 290 esztendeje történtek sorsfordí­tó mozzanatok templomuk éle­tében. A kis község hívei Miklós napjához közel eső vasárnapon tartják búcsújukat, amelyet idén december 11-re tettek azért, mert ez a nap egyben az Örven­dező vasárnap is. Az adventi várakozás idején zsúfolásig megtelt a domb­tetőn álló római katolikus templom, amelyben még a szentmise előtt koncerttel ör­vendeztették meg a híveket: a salgótarjáni Pedagógus Kórus és a közeli Karancskeszi köz­ség Szent Mihály Kórusa lépett fel. Óriási örömöt jelentett a híveknek, hogy az eseményen maga dr. Beer Miklós püspök atya is megjelent, s köztük he­lyet foglalva hallgatta meg a kórusok előadását. Örömet hozott nekünk Majd a szentmise következett, amelyen meghitt gyermekmű­sor keretében - amelyre Kovács Kinga hittanoktató készítette fel a nebulókat - meggyújtották az adventi koszorú harmadik gyer­tyáját. A nyilvánosság előtt kö­szöntötte az egyházközség és a település nevében dr. Beer Miklóst a környék hat települé­sét összefogó Kapás Attila atya, Solcz Katalin, a Karancsalja Egy­házközség Egyháztanácsának világi elnöke, Sulyok Oszkár Já- nosné polgármester és Szőllős Géza, a Karancs Kápolna Alapít­vány kuratóriumának elnöke is. A szentmisén dr. Beer Miklós püspök atya az „öröm" gondola­ta köré építette fel prédikációját.- Mi számunkra az öröm? Hogy tapasztalhatjuk meg az örömet? - tette fel a kérdéseket, majd néhány saját személyes példán keresztül adta meg a vá­laszt: felidézte, amikor fiatalok átadták neki a helyet a budapes­Lelkileg feltöltődhettek a hívők ti metrón azért, mert megismer­ték őt és örömmel töltötte el szí­vüket, hogy találkozhattak vele.- Jó érezni, hogy valaki figyel ránk, valakinek fontosak va­gyunk - mondta, majd egy má­sik friss emlékét osztotta meg a hívekkel. Szolgálatát teljesí­tette a váci börtön rabjait meg­látogatva, majd a kapun kilépve, egy hosszú hazafelé tartó sétá­ra készülve egy ismeretlen au­tós felajánlotta neki, hogy ha­zafuvarozza. - Téged az Isten küldött, mondtam neki. S va­lóban... Gyötrődő gondjaink­ban, amikor nem találjuk a meg­oldást, amikor tehetetlennek érezzük magunkat, akkor ott van egészen közel olyan megoldási lehetőség, amire nem számítot­tunk, nem vártuk. Ez lehet egy egészen egyszerű dolog is. A találkozás, a megajándékozott­ság, amit megélhetünk, az Isten gondoskodó szeretetét jelenti. Keresztelő Szent Jánosnál nem született kedvesebb - idézte Jé­zust püspök atya, majd így foly­tatta: - Ebbe a körbe tartozik a Szűzanya és Szent Miklós is. Az Úr Isten rájuk bízta az ő örömét. Szent Ferenc imájából ismerhet­jük, hogy „Örömet vigyek oda, ahol bú lakozik, ahol bánat van". Mai szentmisénkben együtt kér­jük a Szent Lélek Úr Isten aján­dékát, hogy magunk is átéljük az Isten örömét, elővételezve a Karácsony örömét és kérve az Úr Istent, hogy adjon bátorságot, örömet és figyelmet, hogy meg­tudjuk, hogy szerezhetünk má­soknak örömet. Fedezzétek fel az elrejtett kincseket! - hangzott el dr. Beer Miklós adventi üze­nete: - El vannak rejtve a kin­csek az ajtók mögött. Azoknak a személyében, akik várnak ben­nünket. Talán a kórházban, ta­lán valaki, aki gyászol vagy rég­óta magányosan él. Elvan rejtve az ajtó mögött. S nekünk ki kell nyitni azt az ajtót. És ott fog­juk megtalálni mi is azt a szívö­römet, amit senki el nem vehet tőlünk. Mert mi már örömet ad­tunk, észrevettünk valakit, va­lakit meg tudtunk vigasztalni. Szent Miklóstól ezt tanuljuk el és kérjük a Jó Istent, hogy Ke­resztelő Szent Jánoshoz, a Szűz Anyához és Szent Miklóshoz ha­sonlóan örömet tudjunk vinni oda, ahol bú tanyázik - fogalma­zott a püspök. Ezen gondolatokkal telve, lel­kileg feltöltődve vehetett részt a falu hívő társasága a jubileu­mi búcsú alkalmából közösen megteremtett bátyus templomi „ebéden", amelyen forró tea és házi sütemények alkották a kí­nálatot. A meghívott vendégek pedig az önkormányzat jóvoltá­ból közös ebédet ültek a telepü­lés életében oly fontos nap zá­rásaként. Lakatos Kati Zsúfolásig megtelt a római katolikus templom Emléktábla a tizedes tiszteletére Az egykori laktanya udvarán tartották az avatóünnepséget - a háttérben Hegedűs Ferenc polgármester mondja beszédét A hatvan évvel ezelőtti magyar forradalomnak és szabadságharcnak rengeteg olyan névtelen katonai áldozata is volt, akiket csak elmélyült kutatómunka után lehetett azonosítani. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei sok-sok energiát fektettek bele, hogy ezeket a mártírokat felderítsék. így bukkantak Szabó Sándor tizedesre is, akinek emléktábláját a minap leplezték le az egykori rétsági laktanya udvarán, a jelenlegi katasztrófavédelmi ó'rs épületének falán. RÉTSÁG. Az avatóünnepségen előbb Hegedűs Fe­renc, a kisváros polgármestere szólt a jelenlévőkhöz. Márai Sándortól kölcsönzött idézettel kezdte beszédét, arra utalva, hogy ha az idők során ugyan el is halványul az emberi emlékezet, mindig eljön egy pillanat, amikor ismét fény vetődik ezekre az arcokra. Ehhez hasonló a Rétágon szolgálatot teljesítő, majd a szovjet katonák által orvul lelőtt Szabó Sándor tizedes sorsa és alakja, akinek csupán huszonegy esztendő adatott e földi lét­ből. Hozzátette, ő sem azért vállalta a szabadságharc­ban való részvételt, hogy az utókor majdan megismerje a nevét, hanem arra gondolhatott, hogy az elkövetkező nemzedékek hűek legyenek elveikhez, az általuk képvi­selt értékekhez, és vigyék tovább a hitet és egységet, amiért a forradalomban küzdöttek. A Magyar Honvédség képvise­letében Csatári Zoltán alezredes, a szolnoki helikopterbázis főtisztje Szabó Sándor halálának körülményeire is kitért. Az 1956-os októberi ese­ményekben részt vevő rét­sági tiszthelyettes novem­ber ötödikén, az esti órákban Sashalmon, a főváros tizenha­todik kerületében, a Hősök fa­során lévő katonai középiskolá­ba igyekezett, hogy bajtársaival ott éjszakázzon, amikor egy mel­lékutcából egy szovjet alakulat tagjai géppisztollyal leterítették. Hasán, gyomrán és gerincén egy­aránt érték találatok, és még aznap éjjel belehalt belső sérüléseibe a kórházban. A szovjetek a sötétben egy őrjáratozó szabadságharcosnak vélhették a tize­dest, ezért nyitottak rá tüzet. Csatári alezredes kifejtette, a Szabó Sándorhoz ha­sonló katonák október huszonharmadika után jóval nehezebb helyzetbe ke­rültek, mint a polgári lakosság, hatalmas eg­zisztenciális kérdések tornyosultak előttük, súlyos döntést kel­lett hozniuk szemé­lyes meggyőződé­sük és a szolgálat parancsa között, és sokan közü­lük ez előbbit választották. A kutatások után beigazolódott, hogy a megszállók által megölt magyar katonák közül csak minden hatodik viselt fegy­vert, amikor rálőttek. A mártírok azonosítását pe­dig igencsak megnehezítette, hogy a Kádár-korszakban szolgálat közbeni hősi halált halt egyenruhás szemé­lyeknek minősítették őket, így csak hosszú kutatómun­ka során derültek ki az igazi elhalálozási okok. Az ünnepség végén a különböző szervezetek képvi­selői, illetve a helyi iskolások helyeztek el koszorúkat és virágokat az új emléktáblánál. Hegedűs Henrik *&,$ SALGÓTARJÁNI ‘<•*4 PROGRAMAJÁNLÓ ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ Már kapható a SZABAD BÉRLET! Páratlan vagy éppen páros alkalom a kikapcsolódáshoz! Válasszon 9 előadás közül szabadon, kedvezményesen! Színházterem December 20. 19.00 Orlai Produkció: Száll a kakukk fészkére Zenthe Ferenc Bérlet előadása. Szólójegyek vásárolhatók! Zenthe Szalon December 14. 16.30 Kamara Szerda „Szerelem a zenében..." című zenés est wwwJten theszinhaz.hu Szólójegyek vásárolhatók a JAMK jegypénztárában hétköznaponként 11.00-17.00-ig! JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT December 10.15.30 Adventi gyertyagyújtás (Fő tér) December 13-tól Fél évszázad kultúra - Jubileumi évünk 2016. Fotókiállítás (Előtér Galéria) Városrészi karácsonyfa ünnepélyes átadása December 12.11.00 Kistarján út SZENT JÓZSEF PLÉBÁNIATEMPLOM December 10. 17.30 Völgy városi Orgonaszó „Ó gyönyörű szép..." - Adventi karácsonyváró zenés áhítat Bővebb információ; www.stkult.info, Tarján! Műsorfüzet, Adventi Programajánló VÁROSI TELEVÍZIÓ SZOMBAT 09.00 Hírfüzér 09.55 Ajánló 10.00 Háttér - 1956-os emlék- kiállftás 10.25 Adventi Sokadalom 11.20 Értéktár - Klajban János szerzői estje 11.45 Mi van a puttonyban? 12.00 Hirfüzér 12.55 Ajánló 13.00 INFO TV 19.00 Hirfüzér 19.55 Ajánló 20.00 Háttér- Városi Gyásznap 21.15 Értéktár- CIrógató Zenekuckó 2135 Értéktár - Múzsa Művészeti Fesztivál (2. rész) 22.00 Hirfüzér 22.55 Ajánló 23.00 INFO TV VASÄRNAP 09.00 Hirfüzér 09.55 Ajánló 10.00 Háttér-Városi Gyásznap 11.15 Értéktár-CIrógató Zenekuckó 11.35 Értéktár - Múzsa Művészeti Fesztivál (2. rész) 12.00 Hirfüzér 12.55 Ajánló 13.00 INFO TV 19.00 Hirfüzér 19.55 Ajánló 20.00 Háttér- 1956-os emlékkiállítás 20.25 Adventi Sokadalom 21.20 Értéktár - Klajban János szerzői estje 21.45 Mi van a puttonyban? 22.00 Hirfüzér 2235 Ajánló 23.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok WWW.STKULT.INFO Több szabálysér­tést is elkövetett Salgótarján belterüle­tén ellenőriztek egy gépjárművel közlekedő 33 éves férfit, aki ellen elfogatóparancs volt ér­vényben. Salgótarján. A helyi ren­dőrkapitányság járőrei a me­gyeszékhelyen ellenőriztek nemrég egy személygépko­csit vezető 33 éves helyi la­kost, aki több szabálysértést is elkövetett. Az egyenruhá­sok az igazoltatáskor megál­lapították, hogy a sofőr ellen a Fővárosi Törvényszék bün­tetés-végrehajtási csoportja elfogató parancsot bocsátott ki, mivel a segítségnyújtás el­mulasztása bűncselekmény miatt rá kiszabott pénzbünte­tést nem fizette be, valamint az elzárás letöltését határidő­ig nem kezdte meg. A járőrök a salgótarjáni férfit elfogták, előállították és őrizetbe vet­ték a salgótarjáni férfit, akivel szemben a szabálysértések elkövetése miatt eljárást kez­deményeztek.

Next

/
Thumbnails
Contents