Nógrád Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 256-280. szám)

2016-11-05 / 259. szám

Edzésen elfelejti a rossz dolgokat

Atlétika Beszélgetés a Salgótarjáni AC edzőjével, a 75 éves Máté Csabával

November 5-én ünnepli 75. születésnapját a Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) edzője, Máté Csaba, aki a mai napig - ha teheti - fut. Életvitelévé vált. Nem véletlenül, hisz 65 éve sportol! Tanítványai nyertek bajnokság gokat, voltak az év sportolói. Ő maga többször volt az év nógrádi edzője és 1990-ben az ország legjobb ifjúsági versenyzőjének az edzője volt. 2002-től a SAC elnöke is volt, ezt a titulust idén adta tovább, szép örökséget hátrahagyva. Vele beszélgettünk.- Hát, mozgékonynak, mozgékony voltam - kezdi Máté Csaba. - Rákóczy Pista bácsi - aki a testnevelő tanárom és edzőm is volt - gyakran megnya- kalt minket.- A szüleire felnézett ?- Apám a Baglyasban focizott, később, amikor a főiskolára járt, a MAFC- ban játszott. Az ő kitartása példaértékű számomra a sportban, és a munkában is: Leventeoktató is volt. Édesanyám, amikor kezdett tanítani, az Alföldről sokat járt Debrecenbe értekezletekre kerékpárral. Nagyon sokat biciklizett, és még ötvenévesen is kerékpározott. A biciklizést talán tőle örököltem.- Hogy került a sport az életébe?- A háború után a Gyártelepen laktunk, ott a környékbéli gyerekek általában sportoltak. Fries Tamás haverom kezdett el először síelni, mert valahonnan a padlásról előszedte a szüleinek a hajdani síét. így kezdtünk el mi is síelni. Aztán észrevett Hangonyi Jani bácsi, és így bekerültünk hozzá síelni. Általános iskolában Rákóczy Pista bácsi figyelt fel a mozgékonyságunkra. Akkoriban atlétikai szakkör működött, és akkor oda beirányítottak bennünket. így kerültem kapcsolatba a sporttal. Először atletizálni kezdem Rákóczy Pista bácsinál, 1955-ben. Utána egész érettségiig bicikliztem, meg sífutottam, atlétika akkor nem is volt az életemben. Kimentem én a Sese-pályára, de akkor nagyon sokan voltak, nem fogták annyira lasszóval a gyerekeket, mint most. Elég mostohán kezeltek, ez nem nagyon tetszett. Ismerősök, haverok se voltak, így lettem biciklis.-És a kerékpározás mikor kezdődött?- A kerékpárral először az ötvenes évek elején találkoztam. Nickel Gézának - aki szintén atléta volt - volt először Favorit versenybiciklije a környéken, és az nagyon tetszett mindenkinek. Aztán többen is építettek kerékpárt Nyakas Miklósnál, például Szakáll Gyuszi is, aki jó haverom volt, így keveredtünk bele a biciklibe. Fries haverom bátyja pedig nágy túrákat szervezett az édesapjával a Bükkben, és ez nekünk nagyon tetszett. Addig rágtuk a szüléink fülét, amíg nekünk is versenykerékpárunk, az MHSZ-nél összeálltunk, és

1957-től jártunk versenyekre.- Miért ment Pestre?- Oda kerültem katonának. Ott nem volt lehetőség arra, hogy folytassam a kerékpárt, de a belügyi bajnokságban - én a BM-nél voltam - volt atlétikai verseny. Itthonról több atléta is volt a sportszázadban. Télen vége volt a sí belügyi bajnokságnak, és akkor szóltak az Újpesti Dózsába Szentgáli Lajosnak (korábbi Európa-bajnok), hogy van még egy gyerek, aki atletizált odahaza. Egyszer kimentem kimenővel, beszéltem az edzővel, és kikértek. Mindennap mentem edzésre, így tértem vissza az atlétikához. Sport szempontból sokat köszönhetek a katonaságnak. 28 hónapig voltam katona, de 19-et edzőtáborban töltöttem. Ezek délutánonként voltak a laktanya félreeső részében.- Hazatérése után mivel foglalkozott?-Amikora leszerelésem közeledett, Mecser Lajos szólt, hogy menjek az SBTC-be, mert ő is ott volt. 1964-ben szereltem le, és így keveredetem a „bányászokhoz". Az acélgyáriaknak nem nagyon tetszett, hogy odamentem, de hát ugye Lajos jó haverom

volt. Mindig mondta, hogy „ti csóró' katonák vagytok, meghívlak titeket vacsorázni". Ő akkor kiemelt fizetést kapott, mint válogatott sportoló. A kerékpárt teljesen abbahagytam, a sífutást még egy ideig a leszerelés után is csináltam, de teljesen átálltam az atlétikára. Annál is inkább, mert akkor elég szervezett kezdett lenni az atlétika. A megyei szint után az NB l/B-s keretben voltam, nekem jutott a 3000 akadály és az 5000 méter. Később a Sese Ver- tich Józsi bácsi vezetésével kezdett feljavulni, és meg is előztek.- Hogy került át a Seséhez?- A Seséhez 1970-ben keveredtem át, mert akkor kezdett az SBTC szétesni, a bánya kezdett megszűnni, Mecser eligazolt a Diósgyőrbe, Hertelendy Béla Nagybátonyba ment. Én meg úgyis a gyárban dolgoztam, átjöttem ide.-Munka?- Amikor a gépipariban leérettségiztem, az apukám is az acélgyárban dolgozott, és az acélgyári dolgozók gyerekeit általában felvették, elsőbbségük volt Először marós voltam. A katonaság után ugyanoda kerültem vissza, körülbelül egy fél évig. Ekkor a szerszámkészítő részlegen szerkesztő hiány volt átszervezés miatt, odakeveredtem, és egészen az 1999-es nyugdíjazásomig ott dolgoztam.- Az edzősködés hogy jött?- 1975-ben még versenyeztem, 1976-ban kezdett kapacitálni Angyal János és Hertelendy Béla, hogy végezzem el a segédedzői tanfolyamot. Nem akartam én edzősködni, mert akkor is volt olyan, hogy az iskolával hadakozni kellett, hogy engedjék el a gyereket, a szülőket is meg kellett győzni, én pedig nem akartam hadakozni senkivel, és a főnököm se nagyon támogatott a sport területén. Miatta egy ideig fel is hagytam a gondolattal, és csak később végeztem el ezt a tanfolyamot. Utána beiratkoztam a TF kihelyezett tagozatára, egy kétéves edzői képzésre. 1977-ben kezdtem edzősködni az 1966/67-es korosztállyal.- Hogy fogadták a gyerekek, mint edzőt?- Nagyon jóban Voltam velük, valahogy mindig sikerült megtalálnom velük a hangsúlyt, az összhangot. Egyszer egy szülő mesélte, hogy a szemérkélő eső ellenére miattam, az edzőjük kedvéért kimentek edzésre, mert tudták, hogy én mindig tartok edzést, és nehogy már én ott legyek, ők pedig nem. Mindig volt előttem mintapélda. Rákóczy Pista bácsit én sokat láttam edzést tártani. Ő elég precíz volt, valahogy mindig megtalálta az összhangot. Voltunk vele edzőtáborban is, de nekem az ételről és az időbeosztásról nem kellett gondoskodnom, az öreg mindent elintézett. Mindig tudta, hogy mit kell csinálni, mikor kell szabadidő, mikor lehet moziba menni, és senki nem berzenkedett ellene.- Családalapítás?- 1970 őszén nősültem először, a lányom 1971 novemberében született meg. 1973-ban elválltunk. A lányom is megvolt már, elég beszédes volt, járni is tudott, és nagyon hiányzott, bár azért elhozhattam magamhoz is. Amikor Me- cserrel mentünk futni, a lányom kiült az erkélyre, és amíg el nem tűntünk a szeme előL onnan kiabált, hogy „apa, menjetek futni, szaladjatok, gyorsan!". És várt amíg vissza nem értünk. A közelebbi versenyekre is elvittem magammaL- Második feleség?- Másodszor 1978-ban nősültem meg, és ez a házasság a mai napig tart. Ő nagyon sokat segít nekem. Amikor mindenből elegem van és elhatározom, hogy leteszem az edzősséget, ő biztat, hogy csináljam tovább.- Hobbi?- Ma már szívesen bütykölök mindent, telente síelek. Emellett az autót mindig magam szoktam igazítani, régebben a motort is szétszedtem.- Az nem volt megterhelő, hogy mindig fuvarozni kellett a gyerekeket?- Ezzel nem nagyon foglalkoztam. Jobban érdekelt a verseny, meg a gyerekek. Nem vettem figyelembe a fáradtságot. Nem is fáradtam el. Egyszerűen nem vettem észre.- Hogyan lett a SAC elnöke?- Nagy döntés volt. Angyal János már végképp nem akart elnök lenni, és az önkormányzati képviselősséggel foglalkozott, a kettő pedig nem fért meg egymás mellett. Előttem másokat kapacitált, de senki nem akarta elvállalni. Én se akartam kötélnek állni, de aztán láttam, hogy senki sem fogja elvállalni, de volt pár ügyes gyerek, akiért érdemes volt mégis elfogadnom az ajánlatot. A gyerekek miatt vállaltam el. Eleinte nehéz volt, sok mindent nem tudtam.- Barátokat csak a sportból szerzett?- Nekem mindig a sportból voltak a barátaim. Tízéves korom óta a sport körül forog az életem, fogalmam sincs, mi lenne, ha nem sportolhattam volna.- Miért fontos, hogy még most is fut?- Az a rengeteg év, ami eltelt a futással, az életvitellé tette a futást. Van úgy, hogy fáradt vagyok, nem kéne kimenni. Aztán nem is megyek ki, másnap pedig mérges vagyok, amiért kihagytam egy napot, most már menni, kell. Valahogy késztetése van az embernek. Ha nem edzősködnék, akkor is biztos kimennék futni.- Próbál ellene tenni valamit?-Amikor kimegyek futni, talán helyrebillen valami. Meg amikor kimegyek edzésre, és ott vannak a gyerekek, elfelejtem a rossz dolgokat, csak a jó jut az eszembe.- Van valamilyen tulajdonság, amivel szívesen rendelkezne?- Inkább többet kellett volna tanulni! Amikor a lányom 11 évig kint volt Németországban, és hallottam, hogy beszél, éreztem, hogy jobb lett volna nekem is megtanulni valamilyen nyelvet. Talán gimnáziumba kellett volna mennem, akkor talán fölvettek volna a TF-re, és testnevelő tanár lehettem volna. Ebben is a sport játszotta volna a főszerepet.- Mi okozza a legnagyobb örömet manapság?- Az unoka. Meg amikor valamelyik tanítványom jól szerepel. Meg az is jó érzés, amikor elmegyek versenyre, mindig odajön valaki érdeklődni a hogylétem felől.- Van olyan verseny, amire különösen szívesen emlékszik vissza?- Amikor Balázs Dénesék az ifibajnokságokon kezdtek jól futni, és először futott négy percen belül 1500 méteren egy nemzetközi versenyen a MAFC-pályán. A világbajnokságra és az Európa-bajnokságra is kijutott, amiért mindkettőnket kitüntettek. Vagy- Jó vagy rossz emlékek jutnak inkább eszébe?- Elsőre azért mindig a jók jutnak eszembe. Néha rossz dolgok is előjönnek, de inkább a jók. Pár tanítványommal volt összetűzésem, de akárhányszor találkozók velük, sokat beszélgetünk, vagy ha hazajönnek, mindig megkeresnek. Dénes sokszor hívott, hogy menjek ki vele az USA-ba, de én már nem megyek. Egészségileg se vagyok valami jól, és félek egy kicsit. Egyesekkel nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó kapcsolatot fogok ápolni.

• - Csaba bácsi szerint milyen a jó edző?- Mindenkivel meg kelt találni a hangsúlyt. Meg kell találni, hogy kinek mi a gyengéje. Én tudtam, hogy Kadlót Zolinak a család a gyengéje. Ha úgy megyek hozzá, hogy a fiaival is jóban vagyok meg a feleségével is, akkor Zolit is tudom kezelni. A mai napig is jóban vagyok velük. A fia is járt hozzám. Otthon mindig tegezett, de a pályán úgy megadta tiszteletet, hogy az nem igaz!- Miben változott az ifjúság?- Régen a gyerekek valahogy jobban egymásra voltak utalva, jobban összejöttek, többet játszottak együtt. Ha jó idő volt, mindig kint voltunk a hegyoldalon. Vagy csapatostul mentünk biciklizni. Most meg úgy elvonulnak. Mi játszani is ipiapacsot játszottunk, meg fogócskát. Most ilyet nem látok.

Ha annak idején a városban fiatalok jöttek szembe idősekkel, akkor elengedték őket. Most meg nem engednek el, lelöknek a járdáról.- A sporthoz hogy állnak hozzá?- Akik sportolnak, nem is értik, hogy miért sportolnak, mit akarnak elérni. Csak úgy vannak, tengnek-lengenek. Talán nem akarják elfogadni, hogy ha versenyezni akarnak, és jók akarnak lenni, akkor keményen tréningezniük kell! Motivációjuk sincsen, nem lehet belőle megélni. Annak idején csak a sport miatt felvettek valakit egyetemekre. A tanárok se olyan lelkesek a sport irányába, mint régén. Akkoriban nem nézték, hogy kapnak-e érte pénzt, vagy nem. Vitte őket a lelkesedés. Most inkább az anyagi oldalát nézik. Nem is érdekes, hogy hogyan teljesít a gyerek, csak fizesse be a tagdíjat.- Hány évesnek érzi magát?

— Kimegyek edzésre, elviccelődök, és később rájövök, hogy ilyen vénember mit ökörködik ott a kisebbekkel? Még mit fognak szólni? Utána jut eszembe, hogy mégis idősebb vagyok, holott közöttük nem érzem, hogy olyan nagy különbség van közöttünk korban.

Edzőtársával és korábbi tanítványával, Kadlót Zoltánnal a nehéz körülmények között is kitartottak a SAC mellett- Miben változott fiatalkorához képest?- Fiatalon talán hamarabb begurultam, most már nem annyira. Később, amikor idősebb lettem, ilyenekre már nem figyeltem oda. Ha az egyesülettel valami nem stimmel, sokszor aludni sem tudok. Az a baj, hogy nagyon a szívemre veszem a dolgokat. A vérnyomásom is biztos azért ugrott fel nemrég!

amikor Kadlót Zoli hozzám került és megnyerte a mezei országos bajnokságot és a Komárom-Komarnót is. A 10 000 méteres bajnokságon aztán 25 körön keresztül ott idegeskedtem a pálya szélén, hogy mi lesz most, ugyanis egy héttel előtte feladott egy 5000 métert. Végülis szoros hajrában megnyerte a tízezres ob-t.- Milyen céljai vannak még az életben?- Jó lenne megélni, hogy az unokám gyorsabban szaladna, mint én. Szeretném megérni, hogy a sport, és az atlétika a mostani helyzettől jobban menne. Lehetne változás, ha jönne egy olyan testnevelő tanár, akinek egy kicsit életcélja az atlétika. Akkor biztos lenne változás. B. L.

Tanítványának, Oláh Bátornak gratulál a dobogó tetején