Nógrád Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 256-280. szám)
2016-11-05 / 259. szám
Forrás: Wikipedia Ar t Garfunkel 75 éves Art Garfunkel, a legendás Simon és Garfunkel duó magasabb termetű és hangú tagja november 5-én ünnepli hetvenötödik születésnapját - mindössze három héttel fiatalabb, mint egykori társa, Paul Simon. Budapest. Négyéves korában fedezte fel a zenét, amikor utazó ügynökként dolgozó apja beszerzett egy akkor még csodaszámba menő szalagos magnót. Minden nap órákat töltött a készülék előtt, újra és újra elénekelve kedvenc dalait, és lenyűgözte, hogy visszahallgathatja saját hangját. A szomszédjában lakó Simonnal hatodikos korukban léptek fel először együtt hivatalosan, az Alice Csodaországban iskolai előadásán. A két fiú gyorsan összebarátkozott, és hamarosan Tom és jerry néven duót alakított (az alig 155 centis Simon volt az egér, a colos Garfunkel a macska). Még gimnazisták voltak, amikor a saját pénzükön elkészítették első kislemezüket, és az általuk írott Hey Schoolgirl kisebb sláger lett. Lemezszerződést kaptak, egy országos tévéshow-ban Jerry Lee Lewis után léphettek fel, de a folytatásra még várni kellett. A komoly Art tanulni akart a Columbia Egyetemen művészettörténetet hallgatott, és matematikából is ledoktorált. Az éneklést sem hagyta abba, Artie Garr művésznéven folkdalokat adott elő. Régi barátjával csak 1962- ben találkozott újra, és úgy döntöttek, még egyszer megpróbálkoznak a főállású zenéléssel, immáron saját nevükön. A duóban Art csodálatos kontratenorját kiválóan egészítette ki Simon baritonja, együtt a rockzene történetének egyik legszebb vo- kálját produkálták. Első, 1964- ben megjelent albumuk még alig keltett feltűnést, de amikor producerük - anélkül, hogy ezt nekik említette volna - elektromos gitárt, dobot és basszust kevert az akusztikus The Sound of Silence alá, a dal listavezető, a duó szupersztár lett. Pályafutásukat öt mára klasz- szikussá vált album, ugyanennyi Grammy-díj és slágerek hosz- szú sora fémjelezte. A történet 1970-ben, sikereik csúcsán ért véget, ahogy mondani szokás személyi és szakmai ellentétek miatt. (Utolsó, Bridge Over Troubled Water című albumuk készítésekor például hónapokig huzakodtak, mert Garfunkel nem volt hajlandó elénekelni a politikai töltetű Cuba Sí, Nixon No című dalt, amely végül le is maradt a korongról.) Népszerűségük szakításuk után is töretlen maradt, egyedül a két évvel később kiadott Greatest Hits válogatásból 14 millió példány kelt el, és három évig maradt a listán. Kiadójuk azóta is újabb és újabb formában adja ki életművüket, ritkaságokat, demófel- vételeket is felkutatva. Idehaza a margitszigeti szökőkút zenei programjában is szerepel Cecilia című számuk. Garfunkel már 1970-ben szerepelt a 22-es csapdája című regény filmváltozatában olyan komoly színészek oldalán, mint Alan Arkin és Orson Welles, a következő évben a Testi tudás című filmért - amelyben jack Nicholson volt a partnere - Arany Glóbusz díjra jelölték. Első szólólemezét 1973-ban adta ki, de mivel a duó megszűntével elveszítette addigi „házi szerzőjét", kénytelen volt másokra hagyatkozni vagy jól bevált régi slágereket feldolgozni. Nem csoda, hogy szólóban ő volt a kevésbé sikeres, bár több dala is felkerülta listákra, és 1998-ban Grammy-díjat kapott a legjobb gyermekalbum kategóriában Song from a Parent to a Child című lemezéért. A Rock Dicsőségcsarnokába 1990-ben került be, a Simon and Garfunkel duó tagjaként. Paul Simonnal szakmai és személyes kapcsolata is megmaradt, de újra és újra bebizonyosodott, hogy képtelenek hosszabb ideig együtt dolgozni. 1981-ben félmillió ember előtt léptek fel New Yorkban, de az ezt követő turnén megint ösz- szevesztek, és a közös lemez, amelyről suttogtak, nem jelent meg. Az anyag már csaknem készen volt, de ekkor Garfunkel faképnél hagyta Simont, aki saját nevén adta ki a lemezt Hearts and Bones címmel. Később többször álltak össze turnéra, koncertre, de aztán mindketten járták tovább a maguk útját. Mindketten elismerik, hogy kapcsolatuk nem zavartalan. Garfunkel tavaly keserű hangú interjút adott, amelyben Napóleon-komplexussal vádolta, sőt szörnyetegnek nevezte egykori társát, és kizárta, hogy ismét együtt zenéljenek. A balkezes Garfunkel jellegzetes hajkoronája mára megritkult, fehérbe fordult, de megjelenése még mindig kamaszos. 2010-ben hangszálproblémákat diagnosztizáltak nála, egy időre kínszenvedés lett számára az éneklés, de 2014-re visszanyerte hangját. Kedvenc időtöltése az olvasás, honlapján beszámol minden általa elolvasott könyvről; a szám már az 1200-at is meghaladta, és több szótár is szerepel köztük. Másik szenvedélye a gyaloglás, így szelte át Amerikát és Európát. A túrák alatt született prózaverseit Still Water (Csendes víz) címmel jelentette meg, jelenleg önéletrajzán dolgozik. Meryl Streep életműdíjat kap Meryl Streep Bono az „Év Férfija" A U2 ír rockegyüttes frontemberét, Bonót választotta meg első ízben az Év Férfijának az amerikai Glamour magazin. New York. Az 1939-ben alapított lap 1980 óta nevezi meg minden évben azokat a nőket, akik nagy jelentőségű tetteket vittek véghez a szórakoztatóiparban, az üzleti életben, a sportban, a divatban, a tudományban vagy a politikában. Keddi közlése szerint a magazin eddig szándékosan nem díjazott férfiakat, ám az ír rockzenész humanitárius munkája, a lányok, valamint a nők jogainak elismertetéséért tett erőfeszítései az Év Férfija cím megalapítására sarkallta a lapot. „Amikor egy népszerű férfi rocksztár, aki bármit megtehetMifune Tosiro (1920- 1997) japán színész halála után 19 évvel csillagot kap a hollywoodi Hírességek Sétányán. Hollywood. A szervezők közlése szerint november 14-én leplezik le az emlékplakettet Hollywood szívében. A ceremóniára várják a színész rajongói mellett Steven Okazaki amerikai rendezőt és Mifune unokáját, Mifune Rikija színészt is. Az 1997-ben 77 éves korában elhunyt Mifune a legisne az életben, amit csak akar, úgy dönt, hogy a világszerte élő nők és lányok jogiért fog küzdeni, nos, akkor ez igazán alkalmat ad az ünneplésre. Büszkén jelentjük be, hogy Bonót választottuk meg elsőként az Év Férfijának"-közölte a lap. Az 56 éves zenész tavaly indította el a Poverty Is Sexist (A szegénység szexista) elnevezésű kampányt, amelynek célja, hogy az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és az üzleti lehetőségekhez való jobb hozzáférést biztosítson a világ legszegényebb nőinek. A kampány a Bono segítségével 2004-ben életre hívott ONE alapítványhoz kötődik. A szervezet célja, hogy segítse a szegénység és a betegségek felszámolását Afrikában. Bono megköszönte az elismerést a magazinnak, és közlemémertebb japán színészek egyike. Csak honfitársa, Kuroszava Akira rendezése alatt 16 filmet forgatott, köztük A hét szamuráj címűt, amelyl954-ben meghozta számára a nemzetközi ismertséget. Hollywoodi produkciókban is közreműködött, játszott például Steven Spielberg Meztelenek és bolondok című vígjátékéban. Charles Bronson oldalán szerepelt a Vörös nap című kalandfilmben, Richard Chamberlainnel pedig a Shogun című kalandfilmsorozatban. Összesen nyében aláhúzta, hogy „a nemek közötti egyenlőségért vívott harcot csak akkor lehet megnyerni, ha a férfiak együtt küzdenek a nőkkel". Mint hozzátette, ha a vezetők nem támogatják a lányok és a nők jogaiért vívott harcot akkor le kell váltatni őket. Az amerikai magazin idén Gwen Stefani amerikai énekesnőt, Simone Biles amerikai tornászt a Black Lives Matter elnevezésű mozgalom három alapítóját, Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját, Zendaya amerikai popsztárt, Miuccia Prada olasz divattervezőt, Nadia Murád jazidi emberi jogi aktivistát és Ashley Graham plus-size modellt nevezte meg az Év Nőinek. A kitüntetettek tiszteletére november 14-én rendeznek ünnepséget Los Angelesben. mintegy 150 filmben szerepelt. Mifune japán szülők gyermekeként született 1920-ban Kínában. A második világháború után visszatért Japánba, ahol fotósnak jelentkezett a Toho filmtársasághoz, ám egy véletlennek köszönhetően Kuroszava felfedezte, és végül színész lett belőle. 'Steven Okazaki a japán sztár rendkívüli karrierjét Mifuna: The Last Samurai című dokumentumfilmjében mutatja be, amely az év végén kerül az amerikai mozikba. Bob Dylan kiállítás Londonban Az irodalmi Nobel-díjas Bob Dylan amerikai énekes-dalszerző képzőművészeti alkotásaiból nyílik nagyszabású kiállítás szombaton a londoni Halcyon galériában. Londc Miután a 75 éves zenész végül reagált a váratlan kitüntetésre és megígérte, személyesen veszi át a No- bel-díjat Stockholmban, ha belefér zsúfolt koncertprogramjába, Paul Green galériatulajdonos úgy vélte, talán belefér, hogy a művész meglátogassa a kiállítást is. „Természetesen akkor jön, amikor akar, de nem tudjuk, jön-e egyáltalán. Reméljük, igen. A kiállítás szervezésében minden szempontból részt vett" - mondta Green, aki szerint hiábavaló lenne a látogatás pontos dátumát kicsikarni Dylanből. Az egyik legátfogóbb Dy- lan-kiállításon láthatók lesznek a zenész rajzai, akvarelljei, akrilfestményei és ötvösmunkái. A kiállított festmények Dylan szinte folyamatos amerikai utazásait tükrözik, azt a végtelen turnét ami élete utolsó két évtizedét kitöltötte. Témaválasztása az amerikai táj és a furcsa útszéli látványosságok szeretetét tükrözi. Vasútvonalak, felhőkarcolók, függőhidak versengenek a művész figyelméért kihalt mellékutcákkal elhagyott motelekkel. A festményekből az elfelejtett útkereszteződésele a vásárok és vándorcirkuszok, az elhanyagolt városképek Amerikája bontakozik ki. A kiállításhoz írt bevezetőjében Dylan hangsúlyozza, úgy döntött, hogy nem törődik a nagyvállalatok Amerikájával, „távol a főútvonalaktól, csak a mellékutakon járva, szabadon" kóborolja be az országot. „Dylan egy amerikai kisvárosban született, éveken át koncertek százait adta kisvárosokban, ahol odament a hot- dogárushoz, motelekben szállt meg. Ilyennek látja Amerikát" - mondta a galériatulajdonos. Posztumusz csillagot kap Életműdíjjal ismerik el Meryl Streep 67 éves amerikai színésznő „úttörő" pályafutásét a januári Golden Globe-gálán - jelentették be csütörtökön a szervezők. A Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetsége (HFPA) évente osztja ki díjait filmes és televíziós produkcióknak, valamint alkotóiknak. A Cecil B. DeMille legendás hollywoodi filmrendezőről elnevezett életműdíjat „a szórakoztatóiparra rendkívül nagy hatást gyakorló" művész kapja. Lorenzo Sofia, a testület elnöke indoklásában arról beszélt, hogy a háromszoros Oscar- és nyolcszoros Golden Globe-díjas színésznő az erős női karakterek megformálásával, a sebezhetőség művészi ábrázolásával és az igazság bemutatásával „kikövezte az utat a nőknek a televízió, a film és a színház világában", továbbá „szétzúzta a nemi és életkori akadályokat". A Hollywoodban dolgozó külföldi tudósítók az elmúlt években Denzel Washingtont, George Clooneyt, Woody Allem és Jodie Foster jutalmazták az elismeréssel, amelyet korábban Morgan Freeman, Robert DeNiro, Steven Spielberg és Martin Scorsese is megkapott A Golden Globe (Arany Glóbusz) 2017- es díjátadó ceremóniáját január 8-án tartják Beverly Hillsben. Legújabb, Florence - A tökéletlen hang című életrajzi filmben Streep egy idős művészetpártoló nőt alakít, a New York-i elit tagját aki kora ifjúságától operaénekes szeretett volna lenni, és bár hangja nem volt alkalmas erre, jótékony célú rendezvényeken időről-időre válogatott közönség előtt lépett fet és jelentős anyagi támogatást nyújtott ma- . gánvagyonából a metropolisz zenei életének.