Nógrád Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 256-280. szám)
2016-11-05 / 259. szám
Névsorolvasás (7): Baksa Imre November 28-án V. P. Katajev,,A kör négyszögesítése" című vígjátékéban láthatja először a Székfoglaló Premier-bérlet közönsége nagyszínpadi produkcióban Baksa Imrét Je- lemjánként, akit annak idején, 1972-ben a Vígszínházban Kern András személyesített meg. A fővárosban élő színművészt mégsem lehet teljesen ismeretlennek tekinteni Salgótarjánban, hiszen az elmúlt hetekben két alkalommal is fellépett a Zenthe Szalonban az úgynevezett Kamaraszer- da-sorozat keretében rendezett „Hamletman" című monodrámában. Az önálló est szövegét és koreográfiáját- amelyben a bábművészet eszközrendszerét is felhasználja - saját maga készítette Shakespeare klasszikus drámájából. Az eredetileg diplomamunkának szánt, interaktív előadást sok helyütt bemutatta már, főként fiataloknak, diákoknak nemcsak a művészi élménynyújtás céljából, hanem az ismeretterjesztés szándékával is. Baksa Imre 1970-ben született Budapesten. Óvodás- és általános iskolás korában még nem jutott eszébe, hogy színész lesz, ha- nagy lesz. Ezt igazolja, hogy közlekedés-gépészeti szakközépiskolába járt s ott tizenhat-tizenhét éves korában - talán mert őt tekintették a közösség mókamesterének- határozta el, hogy ő valójában a színészettel akar foglalkozni. 1988/89-ben jelentkezett a színház- és filmművészeti főiskolára, azonban nem nyert felvételt. Ellenben hamarosan szerepelt a Lábán Katalin és Dobay Dezső vezette stúdióban illetve az általuk 1990-ban, a VII. kerületi Rumbach Sebestyén utca 9. szám alatti épületben alapított RS9 elnevezésű független színházi társulatban. Az első darab, amelyben játszott a Dolce Vitae Nouva volt. Sok más produkció mellett 1993-ban közreműködött a „Vágy, hogy indiánok lehessünk" című darabban, amely Franz Kafka „Amerika" című regénye alapján készült. Ezt az előadást bemutatták az nevezetes Edinburgh-i Fringe Fesztiválon, s jártak vele Lengyelországban, Romániában, Erdélyben és az Amerikai Egyesült Államok nyugati partvidékén is, ahol angol szöveggel vitték színre. Az RS9 Stúdiószínháznak Baksa Imre 1995-ig volt tagja. Ezt követően Kaposvárra, a Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol-mások mel- lett-a salgótarjáni gyökerű Kocsis Pálnakis kollégája volt. A felnőtteknek szánt előadásokban elsősorban epizodistaként lépett színpadra, a gyermekdarabokban azonban számos karakterszerepet is eljátszhatott. 2002-től számít szellemi szabadfoglalkozású, úgynevezett szabadúszó színésznek. Azóta nem kevesebb, mint harmincnyolc színházban szerepelt. Különösen emlékezetes számára Molnár Ferenc „Liliom"-ja a „Krétakörében Schilling Árpád rendezésében - amellyel Franciaországban is turnéztak - vagy a Nemzeti Színházban színre vitt Bíró Lajos-darab, a „Sárga liliom" amelyet Mohácsi János rendezett. Játszott illetve játszik Stúdió K. Színházban, a Merlinben, a Városi és az Új Színházban, a Tháliában, a Centrálban, az Örkény Színházban vagy például Tatabányán a Jászai Mari Színházban, s bábszínészként is kipróbálta magát. 2006-ban részese volt Neptun Brigád Nyitott Színházi Társulat életre hívásának, s ezen keretek között több produkciónak a rendezője is volt. A Tháliában mutatták be Litvay Nelli „Világszép nádszálkisasszony” című darabját, amely egy ismert népmese alapján készült. Áz utóbbi években Baksa Imre tanított és tanult is. 2011/2012-ben a Keleti István Alapfokú Művészetoktatási Intézményben a színészmesterségre oktatatta a növendékeket. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen elvégezte a drámainstruktori alapszakon a színjátékos szakágát. Szőcs Artur (Miskolci Nemzeti Színház) és Kocsis Gergely (Katona József Színház) osztályába járt és tanára volt - mások mellett-az a Molnár Piroska is, aki a Nemzet Színésze-díj sorozat keretében éppen a minap volt Salgótarján vendége. Bai<sa Imre úgy érzi, hogy az évek során szerzett sok-sok gyakorlati tapasztalatot immár a felsőfokú tanulmányok során szerezett új ismeretekkel, szakmai tudással egészíthette ki. Egyébiránt az elmúlt évek során feltűnt a „Jóban, rosszban" illetve a Barátok közt" című televíziós sorozatokban is, a közelmúltban játszott a „Munkaügyekében, régebben pedig a „Kisvárosiban. Jelenleg a tatabányai Jászai Mari Színházban is próbál, ahol Szikszói Rémusz rendező állítja színpadra Spiró György,, lmposztor"-át. A bemutatót december 17-ére tervezik. Mindemellett ezekben a napokban természetesen a Zenthe Ferenc Színhazn a november 28-f premierre koncentrál Arra kérdésre, hogy miként került kapcsolatba a salgótarjáni társulattal egyik pályatársát" Maijai Virág színésznőt - aki több darabban is szerepelt már itt - említette „közvetítőként". Az ő „bátorítására" hívta fel Susán Ferenc főrendezőt aki viszont Tar- nóczi Jakab figyelmét hívta fel Baksa Imrére. Az ifjú rendező megnézte a Neptun Brigád „Bankhitel" című produkcióját - amelyben a színész Lengyel Tamással játszik együtt - és meghívta „A kör négyszögesítésé"-be. Katajev vígjátéka eredetileg az 1920-as évek Moszkvájában, egy legénylakás egyetlen szobájában játszódik. Az ott lakó két fiatalember titokban megnősül és mindketten a felettébb szűkös helyre viszik feleségeiket. Ebből a szituációból - mondani sem kell - megannyi kellemetlenég, furcsaság adódik s nem kevésbé váratlan a megoldás sem. A két házaspár között mintegy kívülállónak tekinthető a rezonőr Jemelján, akit Baksa Imre formál meg. A próbák zömén - a szereplők különböző elfoglaltságait figyelembe véve - már augusztusban-szep- temberben túljutottak, hamarosan elérkezik a főpróbahét. A különleges - a rendező és a színészek által egyaránt nagyon jónak ítélt - díszletet Dabóczy Noémi tervezte, akit lapunk jövő hétvégi „Kultúra" oldalán mutatunk be. Csongrády Béla ff Egy marék remény" „Azután fejet hajtunk, megpihenünk / a ka- tedrális hűvösében, / és az eggyé vált árnyék résein áttörő / lassú, lisztes ragyogásban / gyűjtünk egy marék reményt." így fejeződik be Turczi István Úgy írj, ahogy mások imádkoznak című gyönyörű, gondolatgazdag verse, amely nyilván nem véletlenül került a Palócföld idei második számának élére és az is tudatos volt, hogy a főszerkesztő, Gréczi-Zsoldos Enikő egyetemi adjunktus ennek a felolvasásával kezdte a minapi lapbemutató rendezvényt. Hiszen a „marék remény" - általános érvényűsége mellett- joggal vonatkoztatható magára a hatvankettedik évfolyamát taposó irodalmi, művészeti, közéleti folyóiratra is, amely az első fél esztendő viszontagságait - személyi, anyagi gondjait - követően júniusban újra napvilágot látott, és íme, már egy újabb számmal is ismerkedhetnek az olvasók. S megállapíthatják, hogy a teljes egészében megújult szerkesztőségnek sikerül- nyilván egy folyamat részeként - az eredeti célkitűzéseket a helyi értékek hírvivőjeként megvalósítania. Törekvéseik a bemutatón is kiderültek. Az ízléses, tetszetős, egyszersmind kifejező külcsín, azaz a borítóterv Ráduly Csaba munkája. A Gréczi-Zsoldos Enikővel folytatott beszélgetése bizonyította, hogy miért aposztrofálják grafikusként, könyvillusztrátorként, dekoratőrként, zeneszerzőként. Muzikalitását szintetizátoron előadott hangulatos műsora is igazolta. Ráduly Csaba ezúttal Óvári János Rútságon élő festőművész a „Nagy gesztenyefa" című, az őszre hajazó olajfestményének felhasználásával készítette el a címlapot. A festő személyesen is jelen volt, s elmondta gondolatait az évről-évre az ablaka alatt öltöző és vetkőző fáról A borítón illetve a lapon belül szerepelnek Kelemen József és Loson- czy Ildikó salgótarjáni képzőművészek művei is. A tartalom - a szükségszerű, az aktualitásokhoz és a kéziratok jellegéhez igazodó változásokkal együtt - a következetes szerkesztői magatartásra utal. A szépirodalmi rovat-amelyben szintén jelen van némi őszi hangulat - most színvonalasabbnak tetszik. Jó a nógrádi, az ide kötődő és a megyén kívüli költők, írók aránya. Szávai Attila - aki nem mellesleg a nyugat-nógrádi alkotók képviseletében szerkesztője is a Palócföldnek - folytatja A kék toll című, a rá jellemző témájú és stílusú, szociológia ihletésű drámáját. Új rovat az Esszé, amelyben Kelemen Lajos Su- hai Pál Nomád szívvel című verseskötetéről értekezik, Márton Rezső pedig A zongora kielégülése címmel koncertélményét örökíti meg. A képzőművészeti rovat a Ceredi Nemzetközi Művésztelep jelentőségét méltatja az alapítás huszadik évfordulója alkalmából. Néprajzi jellegű Limbacher Gábor szécsényi múzeumigazgató Szent Mihály arkangyal fény és sötétség határán című dolgozata. Mindkét írást illusztrációk teszik szemléletesebbé. Dicséretes, hogy az előző számhoz képest is gazdagodott a helytörténeti rovat. Zách Smith magyar gyökerű családfakutató néhány, a kanadai Albertéba kivándorolt család sorsát követi nyomon. Baráthi Ottó a nógrádi honismereti mozgalom és tevékenység történetének fejezeteit idézi fel. A MNL Nógrád Megyei Levéltárának két munkatársa is letette névjegyét: Szepessyné Judik Dorottya a siketek sorsát elemzi a reformkori Nógrád tükrében, Kazareczki Noémi pedig egy világjáró katona, Zubovits Fedor kapitány (1846-1920) „utolsó bevetéséről" ír. A Szemle rovatban jelent meg Lukács János recenziója Elmer István Örökre veszve nem lehet című könyvérőL Ugyancsak egy regényről - Andrásfalvi-Faragó Zoltán Öt íjász című történelmi ihletésű munkájáról - fejti ki véleményét Fancsik János, míg Gréczi-Zsoldos Enikő az avantgárd vénájú, performer Németh Péter Mikola a haiku műfajában írt verseire hívja fel a figyelmet. Ez alkalommal a lap végére került az Emlékezés rovat, amely Herold László közelmúltban elhunyt kiváló pedagógus, egy formátumos személyiség, egy követendő példájú értelmiségi előtt hajt fejet, sajátos módon: egyrészt nevezett néhány soros szellemes, fanyar „önéletrajzával", másrészt pedig fia, Herold Gábor értelemszerűen szubjektív, de tényeken alapuló tisztelgésével. A lapbemutató est értékét nagymértékben emelték Szávai Attila kommentárokkal ellátott bejátszásai azokból a blogokból és más műfajú „bejegyzésekből", megjelenésekből, amelyek a Palócföld interneten való immár intenzív jelenlétét bizonyítják. Cs. B. A Palócföld idei második számának bemutatóján balról-jobbra: Szávai Attila író, szerkesztő, Gréczi-Zsoldos Enikő, főszerkesztő és Ráduly Csaba a borító tervezője „Csipetnyi Báli" Ez a címe a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület által rendezett kiállításnak, amely immár a 473. abban a sorozatban, ami Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban működtetett fotóklubban 1970 óta látható. is mindenekelőtt e vállalkozókedvet méltatta, de elismerően szólt a szakmai hozzáértésről-a jó komponálásróL képkivágásról, az érdekes témaválasztásróL a szép színekről - is, s egy emléklappal köszönte meg klubtagjuk aktivitását. Gergelyné Peteh Piroska - a fotók megtekintése előtt, mintegy kedvcsinálóként - elmesélt néhány különleges epizódot Indonézia egy kicsi, de látnivalókban, szépségekben annál gazdagabb Báliban tett kirándulásukról. S valóban csupa kuriózum mindaz, ami a kiállított képeken felfedezhető. A két szóból nem nehéz kitalálni, hogy a fotográfus, Gergelyné Peteh Piroska utazási élményeit megörökítő képeinek egy részét tárja a nyilvánosság elé. S már nem először. Ugyanis férjével, Gergely Istvánnal- aki filmeket készít-rendre nekivágnak egy-egy jobbára közel- vagy távol-keleti országnak, hogy saját maguk fedezzék fel, s lássák az ott található, számunkra egzotikus jellemzőket, a természeti, építészeti és nem utolsósorban az emberi értékeket. A kiállítás megnyitóján Ho- moga József egyesületi elnök Példaként említhetők a különleges épületek, a rizsteraszok, a pompázatos virágok, a tollászkodó, pihenő madarak, a tengerparti hangulatok, a szakrális vagy éppen színházi jelenetek. Mint ahogy lenni szokott, a legnagyobb hatást a gyerekekről készült fotók gyakorolják a nézőkre, köztük jelen sorok írójára is, aki a tetszési indexe élére a „Saraskodom" és a „Nézd csak!" című két helyezi.
