Nógrád Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 256-280. szám)
2016-11-01 / 256. szám
FOTÓ: GYURKÓ PÉTER El kergette gyermekét... Kényszerítés bűntette miatt felelhet az a 64 éves pásztói lakos, aki még a nyáron arra „bírta rá" a vele együtt élő, felnőtt korú lányát, hogy elköltözzön családi házukból Az apa hangosan szidalmazta gyermekét, majd a vita közben a szekrény ajtajának dobott egy kést, amely lepattant a bútorról, és megvágta a nő lábujját. A férfi ezt követően - egy alkalommal - meg is ütötte őt. A Pásztói Rendőrkapitányság a napokban befejezte a nyomozást, és az eljárás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek. író-olvasó találkozó A Rimaszombaton élő Szászi Zoltán frissen megjelent „Bábukák" című novellaregényét mutatják be november 3-án, csütörtökön 17 órai kezdettel a Füleld Városi Könyvtárban. Az író-olvasó találkozó a felvidéki városban „A fantasytól a toxikológiáig" címmel indult rendezvénysorozat keretében valósul meg. A szerző - akivel Mizser Attila, a könyv szerkesztője beszélget - kötetében egy kisváros és lakói életét mutatja be. Az elbeszélő szatirikus látásmódjával szemlélve egy ösz- szefüggő tablót amolyan kisvárosi panoptikumot rajzol az olvasók elé, akiknek ez által egy különös városnézésben, egy képzeletbeli utazásban lesz részük. (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. Mint Rom- hányi Olga - aki méltatta a zománctábor korábbi művészeti Szerelmetes vonzódás rendeztek Nógrád megye székhelyén. Ezért kérte a város ön- kormányzatát, hogy honorálva az alkotók szívósságát, művészi elszántságát, partnerként segítse a tűzhelygyárral való együttműködés újbóli realizálódását.- számos megközelítésben, képesek dolgozni ezzel a technikával. Közös vonásuk között Dániel Zoltán az alkotói szabadságot, a kvalitást és a képzőművészevezetői, Czinke Ferenc és L. Pre- sits Lujza elévülhetetlen szerepét is - elmondta, Tóth Tibor intézményigazgató jó szívvel adott helyet e már-már civil szerveződésként, közösségként is számon tartható jeles társaságnak, mondván, a művészetek házában a tűzzománc művelőinek is helyük van. Annál is inkább, mert a művészeti iskolában található műhelyben - természetesen az oktatás, képzés céljaira - található két kisebb kemence, amely alaposan behatárolja ugyan a készülő zománcképek méreteit, mégiscsak alkalmas az alkotómunkára. 5 a befogadás gesztusával megőrződhetett, tovább élhetett az a több mint negyed- százados múltú hagyomány, amelyet „Salgótarján Gazdasá- gáért"-díjas Wamsler Zrt. - közkeletű nevén a tűzhelygyár - karolt fel, de az utóbbi két évben - a művészek számára ismeretlen okból - már nem támogatott. Pedig e város kulturális életének e művészeti ág egyik specialitásét jelenti, évtizedekkel ezelőtt még biennálékat is A „tetthelyen": Losonczi Ildikó festőművész, az alkotótábor egyik tagja és a két tankemence ti gondolkodásmód erőteljes jelenlétét említette, amely a művek többségében különböző mértékben, de felülírja a műfaj iparművészeti eredetét. S valóban: e kiállításon is tetten érhetők mind az általános jellemzők, mind pedig az egyes alkotók speciális személyiség- jegyei. A formai és tartalmi sokszínűség abból is fakad, hogy jó néhányan sokat tapasztalt, úgymond törzstagnak számítanak e közösségben, akik nemcsak talentummal, de már elmélyült mesterségbeli tudással is rendelkeznek e technika művelése terén. Mások - fiatalok és idősebbek egyaránt - mostanában tették, teszik meg az első biztató lépéseket ez irányba. A megnyitóünnepségen - stílusosan - a vendéglátó intézmény, a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola egyik növedéke, Póczos Mátyás - Andrássy Ferenc tanítványa - működött közre a tekerőlant megszólaltatásával.. Csőngrády Béla A megnyitóünnepségen Póczos Mátyás, a Váczi Gyula Alapfokú Művé' szeti Iskola növendéke működött közre tekerőlanttal A zománckiállítás szakmai megnyitóját Romhányi Olga művésztanár tartotta, majd Dániel Zoltán alpolgármester mondta el gondolatait Erre Dániel Zoltán, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere ígéretet is tett megnyitó- beszédében és'a városvezetés erkölcsi támogatásáról biztosította az elismerést érdemlő alkotóközösség művészeit. Hangsúlyozta, hogy az idei tárlatnak- a zeneiskolai helyszínen kívül- különös aktualitást ad Czinke Ferenc festőművész kilencvenedik születésnapja. Salgótarján kultúrtörténetének kiemelkedő személyisége - aki szoros munkakapcsolatot ápolt a gyárral - volt ugyanis a '80-as évek végén a kezdeményezője, elindítója, fáradhatatlan szervezője a zománcművészeti alkotótábornak. Az alpolgármester kiemelte ezen ősi, de mindmáig folyamatos megújulásra kész művészeti ág specialitásait. A „tűzbe néző" zománcfestők sokfelől érkeztek- s mint e kiállítás is bizonyítja (Folytatás az 1. oldalról.) Ez az ünnep azonban sokkal többet jelent mindenkinek ettől. Hiszen nemcsak meglátogatjuk sírjukat, gyertyát gyújtunk és imádkozunk értük, hanem felidézzük emlékeiket is. Egy-egy temetőt végigjárva, a sírokról régi vagy közelmúltban elhunyt ismerősök neve néz ránk. Megállni mellettük egy-egy pillanatra, megemlékezni róluk igazán nemes cselekedet. Ha van időnk megállni a sírjuknál, felidézni egy kedves pillanatot, elmondani egy imát értük, vagy meggyújtani egy gyertyát, mindenképpen jócselekedet. Olyannyira, hogy a katolikus egyház is méltatja, sőt, ajánlja híveinek, hogy ezen a hétvégén ájtatos lélekkel látogassuk meg a temetőt, ott lélekben imádkozzunk a meghaltakért. Ezt kiegészítve a szokásos feltételekkel (szentgyónás, szentáldozás, a pápa szándékára imádság) teljes búSzeretteink emlékére csút ajánlhatunk fel a tisztítótűzben szenvedő halottainkért. Ez igazán jó alkalom arra, hogy a bűnökért járó ideiglenes büntetés elengedését kérjük. Hitünk úgy tanítja: a nagypénteki kereszthalál és sötétség után nagyszombat csendje és némasága következik, de tudjuk, hogy elérkezik húsvétvasár- nap hajnala. Az evangéliumból tudjuk: a két asszony kenetet vitt, hogy Jézus testét bebalzsamozzák, de a sír előtti nagy kő el volt görgetve, a test pedig nem volt ott, és ezt a tényt a két siető apostol is megerősítette. Jézus feltámadt a halálból, és ebben bízunk mi is: szeretteink odafent vannak az ő asztalánál, és mi is találkozunk majd újra velük Jézus társaságában. Szeretteink emléke azonban nem szabad, hogy csak ezen a hétvégén legyen középpontban. Nem elég a minél nagyobb virág és mécses, a minél több szál krizantém, mindez csak külsőség. Szeretteink emlékét úgy tisztelhetjük meg a legjobban, ha valamennyien emlékezünk rájuk, nemcsak most, hanem az év többi napján is. Temetőink másik - ha szabad így fogalmaznom - szép pillanata a háborús hősök emlékműve. Az első világháború, vagy ahogyan a kortársak hívták: „a nagy háború" halottai távoli földben nyugszanak, Isonzó és Doberdó vidékén száz éve. A történelmi ismereteinkből tudjuk, hogy mekkora pusztítást okoztak az első világháború borzalmas esztendei. Családok százai mentek tönkre, ezrek maradtak árván, sok falu és város nem tudott kilábalni a borzalmakból. Nem volt különb a második világháború sem. Elődeinknek azonban gondja volt rá, hogy a hősöknek emlékművet állíttassanak, és már ők is megemlékeztek róluk, nemcsak ilyenkor, de május végén, a magyar hősök emlékünnepén is. Méltó és szép dolog hát, ha ehhez csatlakozunk mi is az ünnepen, és a hősök emlékét is megidézve elhelyezünk egy gyertyát az emlékműnél vagy az emléktáblánál. Korábban, a salgótarjáni nagytemplom előtti támfalban állt Bóna Kovács Károly alkotása, ami az első világháború hőseinek állít emléket, amelyen ez a felirat volt olvasható: „Mi elestünk, de él az eszme, a feltámadás nincs már messze". A hősök domborművét politikai okokból távolították el, ma a nagytemetőben található, s már most is volt előtte mécses, gyújtottak gyertyát a domborműnél, mert a politika nem tudta az emléküket elhalványítani. Ma már az emléktábla másolata ismét a templom előtt áll, s a járókelőknek talán mond valamit, főként ezekben a napokban. A 100 évvel ezelőtt harcolt hősök emlékét ma is őrizzük, s ha rajtunk múlik, még hosszú ideig teszünk így katonahőseinkkel. Nem különben a második világháború, vagy az 1956-os forradalom hőseivel sem. S ha még előrébb megyünk történelmünkben, az 1848-as forradalom és szabadságharc ismert és ismeretlen hőseit is ide kell foglalnunk, s meg kell emlékeznünk róluk. így teszünk, mert hősök voltak, emlékezünk, mert nekik is köszönhetjük múltunkat és jelenünket is, hazánkat, földünket védték, s ártatlanul, egy embertelen háború áldozatai lettek. A salgótarjáni nagytemetőben sétálva sok híres salgótarjáni polgár sírjánál kellene megáll- nunk. Egykori plébánosok, gyárvezetők, magas rangú vezetők, tanárok, közéleti emberek, s polgárok, lakosok sírjánál. Köztük vannak leventéink is, az 1944-es lavinaszerencsétleríség áldozatai. S aki előtt megállnánk, van, akinek gyerekkori barát, van, akinek tanító, van, akinek plébános atya, van, akinek főnök, van, akinek szomszéd. De egy biztosan: ember, akiért gyertya ég, akire gondolunk. A kereszt ilyenkor gyertyák fényébe borul, s még az is rápillant, aki nem vallásos. Feltekintenek arra, akit keresztülszúrtak - mondja az evangélium, s valóban: a gyertyák fénye különös, egyedi megvilágításba helyezi a keresztet hogy odapillantsunk, megálljunk egy kicsit. S ha gyertyát is gyújtunk, tegyen tanúságot hitünkről, reményünkről is: szeretteinkkel találkozhatunk még, és a Jóistennél, ahol vannak, járjanak közben értünk, hogy egy kicsit boldogabb, békésebb, szeretettel telibb legyen a világ. S fogadjuk meg ezt a tanácsot mi is, tegyünk érte mindennapjainkban, családjainkban és szűkebb környezetünkben egyaránt! Jusson eszünkbe az ünnepen Demjén Ferenc jól ismert slágerének néhány sora: „Mindazokért, kiket nem láttunk már régen, / Akik velünk együtt ünnepelnek az égben, / Kiknek őrizgetjük szellemét, / Mindazokért egy-egy gyertya égjeri." Veszelovszki Balázs