Nógrád Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 256-280. szám)

2016-11-01 / 256. szám

FOTÓ: GYURKÓ PÉTER El kergette gyermekét... Kényszerítés bűn­tette miatt felelhet az a 64 éves pásztói lakos, aki még a nyáron arra „bírta rá" a vele együtt élő, felnőtt korú lá­nyát, hogy elköltözzön csalá­di házukból Az apa hangosan szidalmazta gyermekét, majd a vita közben a szekrény ajta­jának dobott egy kést, amely lepattant a bútorról, és meg­vágta a nő lábujját. A férfi ezt követően - egy alkalommal - meg is ütötte őt. A Pásztói Rendőrkapitányság a napok­ban befejezte a nyomozást, és az eljárás során keletke­zett iratokat vádemelési ja­vaslattal küldte meg az illeté­kes ügyészségnek. író-olvasó találkozó A Rimaszombaton élő Szászi Zoltán frissen meg­jelent „Bábukák" című novel­laregényét mutatják be no­vember 3-án, csütörtökön 17 órai kezdettel a Füleld Városi Könyvtárban. Az író-olvasó találkozó a felvidéki városban „A fantasytól a toxikológiáig" címmel indult rendezvényso­rozat keretében valósul meg. A szerző - akivel Mizser Attila, a könyv szerkesztője beszél­get - kötetében egy kisváros és lakói életét mutatja be. Az elbeszélő szatirikus látás­módjával szemlélve egy ösz- szefüggő tablót amolyan kis­városi panoptikumot rajzol az olvasók elé, akiknek ez által egy különös városnézésben, egy képzeletbeli utazásban lesz részük. (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. Mint Rom- hányi Olga - aki méltatta a zo­mánctábor korábbi művészeti Szerelmetes vonzódás rendeztek Nógrád megye szék­helyén. Ezért kérte a város ön- kormányzatát, hogy honorálva az alkotók szívósságát, művészi elszántságát, partnerként segít­se a tűzhelygyárral való együtt­működés újbóli realizálódását.- számos megközelítésben, ké­pesek dolgozni ezzel a techniká­val. Közös vonásuk között Dániel Zoltán az alkotói szabadságot, a kvalitást és a képzőművésze­vezetői, Czinke Ferenc és L. Pre- sits Lujza elévülhetetlen sze­repét is - elmondta, Tóth Tibor intézményigazgató jó szívvel adott helyet e már-már civil szerveződésként, közösségként is számon tartható jeles társa­ságnak, mondván, a művésze­tek házában a tűzzománc mű­velőinek is helyük van. Annál is inkább, mert a művészeti iskolá­ban található műhelyben - ter­mészetesen az oktatás, képzés céljaira - található két kisebb kemence, amely alaposan beha­tárolja ugyan a készülő zománc­képek méreteit, mégiscsak al­kalmas az alkotómunkára. 5 a befogadás gesztusával megőrződhetett, tovább él­hetett az a több mint negyed- százados múltú hagyomány, amelyet „Salgótarján Gazdasá- gáért"-díjas Wamsler Zrt. - köz­keletű nevén a tűzhelygyár - ka­rolt fel, de az utóbbi két évben - a művészek számára isme­retlen okból - már nem támo­gatott. Pedig e város kulturális életének e művészeti ág egyik specialitásét jelenti, évtizedek­kel ezelőtt még biennálékat is A „tetthelyen": Losonczi Ildikó festőművész, az alkotótábor egyik tagja és a két tankemence ti gondolkodásmód erőteljes jelenlétét említette, amely a művek többségében különböző mértékben, de felülírja a műfaj iparművészeti eredetét. S valóban: e kiállításon is tet­ten érhetők mind az általános jellemzők, mind pedig az egyes alkotók speciális személyiség- jegyei. A formai és tartalmi sok­színűség abból is fakad, hogy jó néhányan sokat tapasztalt, úgy­mond törzstagnak számítanak e közösségben, akik nemcsak talentummal, de már elmélyült mesterségbeli tudással is ren­delkeznek e technika művelése terén. Mások - fiatalok és idő­sebbek egyaránt - mostanában tették, teszik meg az első bizta­tó lépéseket ez irányba. A megnyitóünnepségen - stí­lusosan - a vendéglátó intéz­mény, a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola egyik növedéke, Póczos Mátyás - Andrássy Ferenc tanítványa - működött közre a tekerőlant megszólaltatásával.. Csőngrády Béla A megnyitóünnepségen Póczos Mátyás, a Váczi Gyula Alapfokú Művé' szeti Iskola növendéke működött közre tekerőlanttal A zománckiállítás szakmai megnyitóját Romhányi Olga művésztanár tartotta, majd Dániel Zoltán alpolgár­mester mondta el gondolatait Erre Dániel Zoltán, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármes­tere ígéretet is tett megnyitó- beszédében és'a városvezetés erkölcsi támogatásáról biztosí­totta az elismerést érdemlő al­kotóközösség művészeit. Hang­súlyozta, hogy az idei tárlatnak- a zeneiskolai helyszínen kívül- különös aktualitást ad Czinke Ferenc festőművész kilencve­nedik születésnapja. Salgótarján kultúrtörténetének kiemelkedő személyisége - aki szoros mun­kakapcsolatot ápolt a gyárral - volt ugyanis a '80-as évek végén a kezdeményezője, elindítója, fáradhatatlan szervezője a zo­máncművészeti alkotótábornak. Az alpolgármester kiemelte ezen ősi, de mindmáig folyama­tos megújulásra kész művészeti ág specialitásait. A „tűzbe néző" zománcfestők sokfelől érkeztek- s mint e kiállítás is bizonyítja (Folytatás az 1. oldalról.) Ez az ünnep azonban sok­kal többet jelent mindenkinek ettől. Hiszen nemcsak meg­látogatjuk sírjukat, gyertyát gyújtunk és imádkozunk értük, hanem felidézzük emlékeiket is. Egy-egy temetőt végigjárva, a sírokról régi vagy közelmúlt­ban elhunyt ismerősök neve néz ránk. Megállni mellettük egy-egy pillanatra, megemlé­kezni róluk igazán nemes cse­lekedet. Ha van időnk megállni a sírjuknál, felidézni egy ked­ves pillanatot, elmondani egy imát értük, vagy meggyújtani egy gyertyát, mindenképpen jócselekedet. Olyannyira, hogy a katolikus egyház is méltat­ja, sőt, ajánlja híveinek, hogy ezen a hétvégén ájtatos lélek­kel látogassuk meg a temetőt, ott lélekben imádkozzunk a meghaltakért. Ezt kiegészítve a szokásos feltételekkel (szent­gyónás, szentáldozás, a pápa szándékára imádság) teljes bú­Szeretteink emlékére csút ajánlhatunk fel a tisztító­tűzben szenvedő halottainkért. Ez igazán jó alkalom arra, hogy a bűnökért járó ideiglenes bün­tetés elengedését kérjük. Hitünk úgy tanítja: a nagypén­teki kereszthalál és sötétség után nagyszombat csendje és némasága következik, de tud­juk, hogy elérkezik húsvétvasár- nap hajnala. Az evangéliumból tudjuk: a két asszony kenetet vitt, hogy Jézus testét bebal­zsamozzák, de a sír előtti nagy kő el volt görgetve, a test pedig nem volt ott, és ezt a tényt a két siető apostol is megerősítette. Jézus feltámadt a halálból, és ebben bízunk mi is: szeretteink odafent vannak az ő asztalánál, és mi is találkozunk majd újra velük Jézus társaságában. Szeretteink emléke azonban nem szabad, hogy csak ezen a hétvégén legyen középpont­ban. Nem elég a minél nagyobb virág és mécses, a minél több szál krizantém, mindez csak kül­sőség. Szeretteink emlékét úgy tisztelhetjük meg a legjobban, ha valamennyien emlékezünk rájuk, nemcsak most, hanem az év többi napján is. Temetőink másik - ha szabad így fogalmaznom - szép pillana­ta a háborús hősök emlékműve. Az első világháború, vagy aho­gyan a kortársak hívták: „a nagy háború" halottai távoli földben nyugszanak, Isonzó és Doberdó vidékén száz éve. A történelmi ismereteinkből tudjuk, hogy mekkora pusztítást okoztak az első világháború borzalmas esz­tendei. Családok százai mentek tönkre, ezrek maradtak árván, sok falu és város nem tudott kilábalni a borzalmakból. Nem volt különb a második világhá­ború sem. Elődeinknek azonban gondja volt rá, hogy a hősöknek emlékművet állíttassanak, és már ők is megemlékeztek róluk, nemcsak ilyenkor, de május vé­gén, a magyar hősök emlékün­nepén is. Méltó és szép dolog hát, ha ehhez csatlakozunk mi is az ünnepen, és a hősök emlékét is megidézve elhelyezünk egy gyertyát az emlékműnél vagy az emléktáblánál. Korábban, a salgótarjáni nagy­templom előtti támfalban állt Bóna Kovács Károly alkotása, ami az első világháború hősei­nek állít emléket, amelyen ez a felirat volt olvasható: „Mi eles­tünk, de él az eszme, a feltáma­dás nincs már messze". A hősök domborművét politikai okokból távolították el, ma a nagyteme­tőben található, s már most is volt előtte mécses, gyújtottak gyertyát a domborműnél, mert a politika nem tudta az emlé­küket elhalványítani. Ma már az emléktábla másolata ismét a templom előtt áll, s a járókelők­nek talán mond valamit, főként ezekben a napokban. A 100 évvel ezelőtt harcolt hősök em­lékét ma is őrizzük, s ha rajtunk múlik, még hosszú ideig teszünk így katonahőseinkkel. Nem kü­lönben a második világháború, vagy az 1956-os forradalom hőseivel sem. S ha még előrébb megyünk történelmünkben, az 1848-as forradalom és szabad­ságharc ismert és ismeretlen hőseit is ide kell foglalnunk, s meg kell emlékeznünk róluk. így teszünk, mert hősök voltak, em­lékezünk, mert nekik is köszön­hetjük múltunkat és jelenünket is, hazánkat, földünket védték, s ártatlanul, egy embertelen há­ború áldozatai lettek. A salgótarjáni nagytemetőben sétálva sok híres salgótarjáni polgár sírjánál kellene megáll- nunk. Egykori plébánosok, gyár­vezetők, magas rangú vezetők, tanárok, közéleti emberek, s pol­gárok, lakosok sírjánál. Köztük vannak leventéink is, az 1944-es lavinaszerencsétleríség áldoza­tai. S aki előtt megállnánk, van, akinek gyerekkori barát, van, akinek tanító, van, akinek plé­bános atya, van, akinek főnök, van, akinek szomszéd. De egy biztosan: ember, akiért gyertya ég, akire gondolunk. A kereszt ilyenkor gyertyák fényébe borul, s még az is rápil­lant, aki nem vallásos. Feltekin­tenek arra, akit keresztülszúrtak - mondja az evangélium, s való­ban: a gyertyák fénye különös, egyedi megvilágításba helyezi a keresztet hogy odapillantsunk, megálljunk egy kicsit. S ha gyer­tyát is gyújtunk, tegyen tanúsá­got hitünkről, reményünkről is: szeretteinkkel találkozhatunk még, és a Jóistennél, ahol van­nak, járjanak közben értünk, hogy egy kicsit boldogabb, békésebb, szeretettel telibb legyen a világ. S fogadjuk meg ezt a tanácsot mi is, tegyünk érte mindennapjaink­ban, családjainkban és szűkebb környezetünkben egyaránt! Jusson eszünkbe az ünnepen Demjén Ferenc jól ismert slá­gerének néhány sora: „Minda­zokért, kiket nem láttunk már régen, / Akik velünk együtt ünnepelnek az égben, / Kiknek őrizgetjük szellemét, / Mindazo­kért egy-egy gyertya égjeri." Veszelovszki Balázs

Next

/
Thumbnails
Contents