Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)
2016-10-10 / 237. szám
MTI Fotó: Mohai Balázs Fá ból készített autók versenye Isztambul. A fából készített autók versenyének résztvevői a rajt előtt Isztambulban 2016. október 9-én. Mintegy harminc versenyző vágott neki a faautók idei megmérettetésének. Szakszerűtlenül restaurálták a várat Annyira szakszerűtlenül restaurálták a romániai Capidaván található római kori várromot, hogy most már nem lehet felvételét kérni az UNESCO világörökségi listájára - közölte a money.ro portál pénteken. Irak növelné az olajtermelést Bagdad. Az iraki olajügyi miniszter sürgette az országban működő olaj- és gázipari cégeket hogy jövőre növeljék tovább a termelésüket. Jabar al-Luaibi termelésnövelésre történő felszólítása ellentétben áll azzal az OPEC tagországok által nemrég elfogadott tervvel, hogy csökkenteni kell az olajkartell termelését az energiahordozó árának az emelése céljából. Luaibi egy vasárnapi tárgyalásáról kiadott közleményben egy szó sem volt arról, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) szeptember 28-i megbeszélésén elvi egyezség jött létre a termelés csökkentéséről napi 32,5-33 millió hordóra. Az algíri megbeszélésen az OPEC-országok abban állapodtak meg hogy a részleteket a novemberi bécsi ülésre dolgozzák ki. Az OPEC szeptemberi olajtermelése valószínűleg rekordszintű, napi 33,6 millió hordó volt a Reuters hír- ügynökség tengeri szállítmányozók és olajpiaci kereskedők körében végzett felmérése szerint. Szeptemberben a termelésnövekedés legnagyobb része Irakra és Líbiára jutott. Az iraki termelés napi 4,43 millió hordó volt. Veszélyes gyógyszerrendelés Budapest. Interneten keresztül a legveszélyesebb gyógyszert vásárolni a rendszeres hamisítások miatt - közölte a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesületének igazgatója. Illés Zsuzsanna elmondta, hogy elsősorban a „csodaszerek", az egy nap alatt fogyást vagy izomnövekedést ígérő készítmények kockázatosak. A szakértő hangsúlyozta, hogy az ellátási láncon belül célszerű vásárolni, vagyis el kell menni az orvoshoz, majd az általa kiállított vénnyel a patikába. Ez a legkevésbé veszélyes módszer, a legkártékonyabb pedig az, amikor a laikusok egymásnak adnak tanácsokat az interneten - tette hozzá. Bukarest. A Duna jobb partján épült erőd Románia egyik legjelentősebb római kori műemléke: a csaknem tízezer négyzetméteren elterülő falmaradványok feltehetően a 4-6. századból maradtak fenn, és jól kivehetően jelzik a vár négyszögű, bástyákkal megerősített formáját, belső épületeinek elhelyezkedését. A régészek szerint Capidaván egy jóval korábbi, 1. századi erődítmény maradványai is fellelhetők. A római kori várrom helyreállítására, megőrzésére és idegenforgalmi hasznosítására a Konstanca (Constanta) megyei önkormányzat nyert el 16 millió eurós uniós támogatást a regionális operatív program keretében. A munkálatokat tavaly év végéig kellett volna befejezni, de a program lebonyolításában érintett egyes tisztségviselők ellen időközben eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség, és ezért a ca- pidavai restaurálás is félbe maradt. A napokban az úgynevezett Limes-projekt szakértői keresték'fel a helyszínt és nemcsak egy tíz hónapja elhagyott építési felvonulási terület találtak, hanem döbbenten tapasztalták, hogy az elvégzett helyreállítás nyomán súlyosan sérült a várrom hitelessége és eredetisége, ami alapfeltétele annak, hogy a világörökség részévé nyilvánítsák. A túlbuzgó „restaurátorok" nemcsak a történelmi korok rétegződését rontották el, de állítólag olyan építőanyagokkal erősítették meg a romokat, amelyeket az ókorban nem használtak, egyes várfalakat pedig egyszerűen továbbépítettek és a régészeti feltáráskor talált szintnél kétszer magasabbra emeltek. A Limes-projekt egy nemzetközi kezdeményezés, amely a Római Birodalom egykori határain található emlékek védelmét és a világörökségi listára való felvételét célozza: a birodalomhatár leghosszabb, csaknem 1500 kilométeres szakaszának épített örökségeivel a bukaresti kulturális tárca által megbízott román Limes-bizottság foglalkozik. A capidavai várrom helyreállítása összetettségében és anyagi ráfordításban a legjelentősebb, ókori műemléket érintő romániai helyreállítás. A bizottság jelentése szerint Capidavá- nak minden esélye megvolt arra, hogy követendő példaként szolgáljon a Limes-projekt más romániai helyreállításai számára, de a szakszerűtlen beavatkozás nyomán inkább elrettentő példává vált. Triplázódott a migráció A Matteo Renzi vezette római kormány elhibázott politikájának tulajdonítja az olasz partokra érkezők számának többszörösére emelkedését az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) a pártot vezető Be- ppe Grillo blogján vasárnap megjelent bejegyzés szerint. Róma. Az M5S európai parlamenti képviselői által írt bejegyzés szerint amióta Matteo Renzi az olasz miniszterelnök, vagyis 2014 eleje óta, háromszorosára emelkedett az Olaszországban kikötő migrán- sok és a Földközi-tengerbe veszett emberek száma is. A beppegrillo.it honlapon között és az 1997 és 2015 közötti adatokat feltüntető grafikon azt mutatja, hogy 2010-ben több mint négyezer, 2011-ben több mint hatvankétezer, 2012-ben több mint tizenháromezer, 2013-ban több mint negyvenkétezer ember érkezett. Ehhez képest 2014-ben 170 ezerre ugrott a migránsok száma, tavaly pedig majdnem 154 ezren érkeztek Olaszországba. Az idei év eleje óta több mint 142 ezren jöttek és több mint háromezren vesztették életüket a tengeri átkelés közben. Az olasz ellenzéki párt politikusai hangsúlyozzák, hogy az olaszországi befogadóállomások az „összeomlás" szélén állnak. Az olasz parti őrség haditengerészet a humanitárius szervezetek önkéntesei nehéz munkát végeznek, amelyért egész Olaszország köszönettel tartozik nekik, „de így nem lehet folytatni". Az ellenzéki párt úgy látja, tévedés volt Matteo Renzi részéről az EU és Törökország közötti migrációs megállapodás aláírása, amely ismét a Földközi-tenger és Olaszország felé mozdította el a migráció útvonalát. A civil mozgalomból lett olasz párt emellett kiemeli, hogy Európában és Olaszországban az afrikai és ázsiai migránsokat „modern rabszolgaként" kizsákmányolják. Példaként a dél-olaszországi zöld- ség-gyümölcs ültetvényeken feketén dolgozó migránsokat említik. Esélyegyenlőségi divatbemutató Modellek az Ability Fashion és a Mozdulj! Közhasznú Egyesület divatbemutatóján a Duna Palotában 2016. október 8-án. Az esélyegyenlőségi programon fogyatékkal élő emberek és hivatásos modellek is színpadra léptek Marilyn Monroe fotói Prága. Az amerikai sztárokat, köztük Marilyn Monroe-t fényképező Sam Shaw amerikai fényképész és filmproducer munkáiból nyílik válogatás kedden a prágai fotográfiai múze- umban.A látogatók a kiállított gyűjteményben megtekinthetik azt a híres Monroe-sorozatot, amelyet Sam Shaw (1912- 1999) a filmcsillag Hétévi várakozás című filmjének forgatása közben készített 1955-ben. Ebben a kollekcióban készült New Yorkban a nevezetes „repülő szoknyás" fénykép is. Shaw félévszázados pályafutása alatt olyan színészeket fényképezett, mint Woody Allen, Alfred Hitchcock, Elizabeth Taylor, Sophia Loren és Marlon Brando. De archívumában művészek és kulturális személyiségek portréi is szerepelnek, köztük Marc Chagallé és Marcel Duchampé vagy a színműíró Arthur Milleré és Tenessee Wil- liamsé. Shaw filmproducerként is dolgozott, például az amerikai független film megalapítójaként tisztelt John Cassavetes mellett. A fotós karrierje a Collier magazinnál kezdődött, amelynek megbízásából beutazta az Egyesült Államokat, hogy dokumentálja a negyvenes évekbeli amerikai életet. Később már a Life és a Look címlapjain is megjelentek a fotói. Emlékmű Ungváron, magyar támogatással A magyar kormány támogatásával készült holo- kauszt-emlékművet avattak vasárnap Ungváron a városból és környékéről 72 évvel ezelőtt elhurcolt zsidó lakosság emlékére. Ungvár. Az Ungvár belvárosában, az egykori zsinagóga épülete mellett felállított emlékművet avató beszédében Latorcai Csaba, a Miniszter- elnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy az Ungváron és a környező településeken élt zsidó lakosok elhurcolása koncentrációs táborokba 1944. április 16-án, pé- szah, a zsidó húsvét első napján kezdődött. „Ez az a nap, amelyik gyászba borította Európa ezen szegletét: Ungvárról és környékéről közel 14 ezer, Kárpátaljáról pedig mintegy 100 ezer polgártársunk vált a történelem és a terror ideológiájának áldozatává" - tette hozzá, rámutatva, hogy az elhurcoltaknak mindössze 20-30 százaléka élte túl a megpróbáltatásokat. A helyettes államtitkár utalt arra, hogy sok millió embernek, akik túlélték a világháború vagy akár a koncentrációs táborok poklát, hamarosan újabb üldöztetéssel kellett szembenézniük, a Szovjetunió diktatúrájával benne a Gulag-táborok borzalmaival. A 20. század diktatúráit megélt közép-európai népek számára a szabadság és a függetlenség nem magától értetődő egyértelműség minden megharcolt pillanata mögött milliók szenvedése, áldozatvállalása rejlik - folytatta. A politikus rámutatott: „az emlékművek, emlékévek, emléknapok a történelmi sebek közös gyógyításán túl arra is hívnak valamennyiünket, hogy rendezzük végre közös dolgainkat". Jelezte: Magyarország kormánya az elmúlt években hozott intézkedéseivel ezt kívánta szolgálni, amikor a holokauszt mártírjai és egyszersmind az embermentők előtt egyaránt tisztelgett. „Meggyőződésem ugyanakkor, hogy olyan emlékezetkultúra kialakítására van szükség, amely valamennyi 20. századi diktatúra áldozatai előtt tisztelegve a hősök és az embermentők példáját tudja felmutatni a jövő nemzedékek számára" - fogalmazott. A holokauszt ungvári áldozatainak emlékműve - egymásra rakott kovácsoltvas Dávid-csil- lagokból álló több méter magas oszlop - Mihajlo Kolodko ungvári szobrászművész alkotása, az emlékmű körüli teret Szarvas Gábor ungvári építész tervezte. Légi felvétel az A1A út egy megrongálódott szakaszáról a floridai Flagler Beach településen 2016. október 8-án, a Matthew hurrikán elvonulása után. Hurrikán Floridában