Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)
2016-10-08 / 236. szám
Gyúrta a vatikáni konferencián Úszás. Az első alkalommal megrendezett „Sport és hit" nemzetközi konferencia egyedüli magyar résztvevőjeként harmadik napja Vatikánban tartózkodik Gyúrta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó - tudatta csütörtökön a Telekom Sporthír Szolgálat. „Óriási megtiszteltetésnek tartom és nagyon büszke vagyok arra, hogy a konferencia résztvevőjeként érdekes előadásokat hallgathattam meg amelyek amellett, hogy új ismeretekkel gazdagították, megerősítették a hitemet" - hangsúlyozta a sportember. Hozzátette: nagy örömmel fedezte fel a meghívottak között zimbabwei úszótársát, Kirsty Coventryt, akit vele együtt Rióban választottak be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába. „Az élményeket életre szólónak nevezhetem, és csak azt sajnálom, hogy minden igyekezetem ellenére nem léphettem oda Ferenc pápa mellé, hogy közös fotót készíthessek a katolikus egyház vezetőjével. Remélem, egyszer még ez is megadatik nekem, de önmagában már az is fantasztikus dolog, hogy most három méterre állhattam tőle. Hálás köszönetem a vatikáni magyar nagykövetségnek, hiszen az ő ajánlásukkal jöhettem el Vatikánba" - mondta Gyúrta Dániel. Elvették a bronzérmét OLIMPIA, Megfosztotta a pekingi olimpián szerzett bronzérmétől Anna Csicse- rovát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), miután az orosz atléta 2008-as nyári játékokon levett mintája az utóelemzésen pozitívnak bizonyult. A NOB csütörtöki sajtóközleménye szerint a magasug- rónő a szteroidok közé tartozó turinabollal bukott meg. Az orosz sportminiszter a hírre úgy reagált, hogy kilátásba helyezte: anyagi következményei is lesznek a doppingolásnak. „Bonyolult kérdésről van szó, de úgy gondolom, hogy akik doppingvétséget követnek el, és ezért visszaveszik tőlük az érmeket, azoknak az államtól kapott jutalmat vissza kell szolgáltatniuk" - mondta Vitalij Mutko. Csicserova a nyolcadik olyan orosz sportoló, aki érmet nyert a kínai fővárosban, és azt követően vesztett rajta tiltott szer használatán, hogy a NOB elrendelte a 2008-as és 2012-es olimpiákon levett minták egy részének - új és a korábbinál hatékonyabb módszerrel történő - újraa- nalizálésát. Nyílt túra A ZUTE nyílt gyalogtúrát szervez a Karancsra október 16-án. A tervezett útvonal Baglyaskő- Gyurtyános - Ceberna-völgy- Kápolna - Karancs kilátó - Kőbányai út - Kercseg-lapos- Nagy-Ortás - Pipis-hegy- Salgótarján, Fő tér (vagy Baglyaskő). Találkozás 9 órakor a Bükki Nemzeti Park Baglyaskői Látogatóközpontjánál Túravezető: Félegyházi Éva. Megbüntették a Sparta Praha két játékosát A Cseh Labdarúgó Szövetség (FACR) is megbüntette a Sparta Praha két labdarúgóját, amiért sértő megjegyzést tettek egy nó'i partjelzőre. Labdarúgás. Tomas Koubek kapusnak és Lukas Vacha középpályásnak fejenként 40 ezer koronát (451 600 forint) kell fizetnie a FACR fegyelmi bizottságának csütörtöki döntése értelmében. Az Európa Ligában csoportkörös Sparta vasárnap 3-3-as döntetlent játszott a Zbrojovka Brno otthonában a cseh élvonal kilencedik fordulójában. A fővárosiak Lucie Ratajová partjelzőt hibáztatták, amiért a hazaiak egyenlítése előtt nem intett lest, ezért két játékosuk is úgy fogalmazott, hogy „a nőknek a konyhában a helyük, nem férfiak mérkőzésén játékvezetőként". A klub kedden közölte, hogy büntetésből a női csapattal kell edzeniük, a fegyelmi bizottság viszont arra kötelezte őket, hogy az ifjúságiak keretével készüljenek. Mivel a Brno középpályása, Alois Hycka valóban több méteres lesén volt, az asszisztenst négy meccsre eltiltották. Koubek és Vacha már korábban bocsánatot kért megjegyzéséért. A címvédő látogat Szegedre Bravúros nógrádi eredmények Díjugratás Regionális díjugrató döntő, Diósgyőr Három évvel ezelőtt eredetileg három megye (Heves, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok) összefogásával indult a Platthy József regionális díjugrató bajnokság. A Karancskesziben született olimpiai bronzérmes és nyolcszoros egyéni magyar bajnok díjugrató sportolóról elnevezett bajnokság tavaly Borsod-Aba- új-Zemplén, majd idén Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék csatlakozásával hat megyés regionális versengéssé bővült. A közelmúltban Diósgyőrben a vár alatti Lovagi Tornák Tere biztosított a döntőnek helyszínt. A négy egyéni bajnoki kategóriában, a csapatversenyben és a nyílt versenyszámokban összesen - a hat érintett megye előzetes minősülésekkel indulási jogot szerzett 102 lovasa közül - végül 82 sportoló nevezett 116 lóval. Az első napon a négy egyéni kategóriában az elődöntők voltak, melyekben összesen öt nógrádi lovas indult. A kezdő lovas kategóriában Szép Krisztián (Téba LE) az elődöntőben (RlOO vsz.) 21 indulóból a 7. helyen fejezte be a versenyt. Ifjúsági lovas kategóriában Szigeti Panna (Pusztaszántói LSE) az elődöntőben (R115 vsz.) 13 indulóból a 3. hetyen zárt. Amatőr lovas kategóriában Bandi Zsanett (Téba LE) az elődöntőt (Rl 10 vsz.) 18 indulóból az első helyen végzett, míg ugyanitt Magyar Attila (Szerencsepatkó LSE) sajnos kizárásra került. Felnőtt lovas kategóriában Petri Attila (Pusztaszántói LSE) szintén az elődöntőben (R130 vsz.) 23 indulóból a 19- lett. A csapatversenybe tíz egyenként 3 vagy 4 fős, megyei vagy klub színekben összeállított csapat nevezett. A csapat eredmény a szombati elődöntők három legjobb eredménye alapján a hibapontok összegzésével került kiszámításra. A 2-5. helyen azonban holtverseny alakult ki, így a kiírás szerint a csapatok felnőtt tagjainak kellett összevetni nem emelt magasságon. A szombati nap zárásaként a Szép Krisztián, Szigeti Panna, Bandi Zsanett és Petri Attila összetételű és nagyon egységes Nógrád megyei csapat óriási teljesítményt nyújtva Borsod-Aba- új-Zemplén megye 2. számú, Hajdú-Bihar megye 1. számú és a Debreceni Lovasakadémia csapatai mögött szoros eredménnyel végül az igen előkelő negyedik helyet szerezte meg. Kiváló nógrádi eredmények születtek a vasárnapi egyéni bajnoki döntőkben is. Kezdő lovas kategóriában (R105 magasság) Szép Krisztián 17 indulóból a 8. helyen végzett. Ifjúsági lovas kategóriában (R120 magasság) Szigeti Panna 7 indulóból a 2. helyen zárt. Amatőr lovas kategóriában (R110 magasság) pedig az idei szezonban itthon és szlovákiai versenyeken is nagyon sikeresen szereplő Bandi Zsanett 13 indulóból első lett. Összesen tehát egy-egy egyéni arany és ezüstérem mellett csapatban a 4. hely a nógrádiak mérlege! A teljesítményük értékét külön is növeli, hogy - kis megye lévén - az idei évben nem érte el még a húszat sem az aktívan versenyző nógrádi díjugrató sportolók létszáma. Végezetül meg kell említeni, hogy a kétnapos diósgyőri verseny keretében a regionális bajnoki döntők mellett több úgynevezett nyitott versenyszámot is rendeztek. Ezek között is született néhány kiemelkedő nógrádi vonatkozású eredmény. R90 vsz.: 1. Magyarné dr. Korill Krisztina (Szerencsepatkó LSE) - két lóval is hibátlanul. RlOO vsz.: 3. Magyar Attila (Szerencsepatkó LSE). R110 nyitott: 1. Petri Attila (Pusztaszántói LSE). A címvédő Kielce lesz a MOL-Pick Szeged vendége vasárnap a férfi kézilabda Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, míg a fina- lista Telekom Veszprém ugyancsak lengyel együttes, a Wisla Plock otthonában lép pályára. Európai kézilabdakupák. A Kielce az előző idényben is cső- portellenfele volt a Tisza-parti- aknak, és akkor a nyitókörben, 2015. szeptember 20-án Szegeden 31-30-ra kikapott. Azóta Talant Dujshebaev - a korábbi magyar szövetségi kapitány - klubja megnyerte a BL-t (a döntőben a 46. percben a Veszprém még 28-19-re vezetett), majd a nyáron megszerezte a Szegedtől az irányító Dean Bombacot. A magyar együttes ugyanakkor két ex-kielcéssel, a kapus Marin Segóval és a jobb átlövő Denis Bunticcal erősített. A Szeged eddig nagyszerűen teljesít a BL- ben, előbb döntetlent játszott a német Rhein-Neckar Löwennel, majd győzött Zágrábban. Igaz, a Kielce százszázalékos. A Veszprém tavaly a Plock- kal szemben kezdte a döntőig tartó menetelését, de a 2015. szeptember 19-i idegenbeli összecsapás - pocsék hajrával - 27-27-es döntetlennel zárult, és ez Carlos Ortega vezetőedző állásába került. Akkori segítője, Xavi Sabate azóta már vezetőedzőként dolgozik, mi több, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya. A magyar bajnok a német Flensburg-Handewitt otthonában elért döntetlennel rajtolt, majd legyőzte a svájci Schaff- hausent, míg a Plock egyelőre pont nélküli. A férfi EHF Kupában a 32 közé jutásért a Csurgó a belga Achilles Bocholttal szemben egyértelműen esélyes, míg a Balatonfürednek okozhat nehéz pillanatokat a svájci Winterthur. A magyarok hétvégi programja. Szombat. Férfi BL, A csoport, 3. forduló: Wisla Plock (lengyel) - Telekom Veszprém 16.00. Férfi EHF Kupa, 2. forduló (a 32 közé jutásért). 1. mérkőzés: Achilles Bocholt (belga) - Csurgó 20.15. Vasárnap. Férfi BL, B csoport, 3. forduló: MOL-Pick Szeged - Kielce (lengyel) 17.00. Férfi EHF Kupa, 2. forduló (a 32 közé jutásért). 1. mérkőzés: Balatonfüred-Win- terthur (svájci) 19.00.