Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)

2016-10-05 / 233. szám

szeptember 1-tol* m * visszavonásig BRUTTO MINDEN APRÓHIRDETÉS* Nógrád ® Hírlap *LAKOSSÁGl HIRDETÉS ESETÉN •BAN Háborús hős lösz Ancjolinci JoIíg Az afganisztáni háború egyik amerikai hősét alakítja új filmjében a The Hollywood Reporter érte­sülései szerint új filmjé­ben Angelina Jolié. Á színésznő Mary Jennings Megárt alakít­ja majd a tervbe vett alkotás­ban, amely a légierő tisztjének visszaemlékezésein alapul A Shoot like A Girt: How One Woman’s War Against the Ta­liban led to Her Victory Over the Department of Defense (így lő egy lány - Hogyan vezetett egy nő tálibok elleni háborúja a védelmi minisztérium feletti győzelemhez) című kötet 2017 márciusában jelenik meg. Mary Jennings Hegar elit- pilótaként szolgált az Egye­sült Államok és szövetségesei afganisztáni háborújában a tálíb szélsőségesek ellen. Men­tőakciókban vett részt, szol­gálataiért megkapta az egyik legjelentősebb kitüntetést, a Bíbor Szívet. Úttörő volt a maga területén és sok olyan akadályt lebontott, amely hátráltatta az amerikai hadseregben szolgáló nőket. A forgatókönyvet Frank Bald­win írja, rendezőt még nem ta­láltak. A színésznő az elmúlt hetek­ben a Brad Pitt-től való válása miatt szerepelt a címlapokon. Egyes források szerint a két híresség a hétvégén megegye­zett hat gyerekük láthatásának feltételeiről az elkövetkező hetekre. A gyerekek anyjuknál vannak, de a megállapodás ér­teimében Brad Pittnek lehető­sége lesz látni őket egy terape­uta részvételével. A színész állítólag többször kapott düh­rohamot gyerekei jelenlétében, Jolié részben emiatt nyújtotta be a válókerese­- Kiadja a Nógrád Hírcentrum Kft. Felelős kiadó, a Kft. ügyvezető Igazgatója. ÜGYVEZETŐ: VtOA KÁROLY FŐSZERKESZTŐ: GYURKd PÉTER FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: FARAGÓ ZOLTÁN VEZETŐ SZERKESZTŐ; SCHVEICZER KRISZTIÁN FÖMUNKATÁRS: LAKATOS KATALIN FENYVESI GÁBOR SPORTROVÄT-VEZETÖ: BALOGH TIBOR TITKÁRSÁGVEZETŐ: SZABÓ ANDREA TÖRDELŐ-SZERKESZTŐ: FUTÓÜÁViO NIEOERLAND DÁVID SZABÓ PÉTER HIRDETÉSSZERVEZŐ: NÉMEDINÉ BARTANUSZ ANDREA Telefon; 20/975-3T57 Email: nemediandi@nhc24.hu FOTÓRIPORTER: DANYI LILLA HŰVÖSI CSABA ÚJSÁGÍRÓ: GERHÁT KARINA Dr. CSONGRÁDY BÉLA BALÁS RÓBERT 8AKOS LÁSZLÓ HEGEDŰS HENRIK SZENOGRÁOI FERENC Szerkesztőség és kiadó cfme: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6., Telefon: 32/340-100. E-maíl: nograd.szerkeszto@gmail.com nogradhircentrumkft{®gmailcom Telefonos hirdetésfelvétel: (apró, gyász, állás) 32/340-100,601 mellék Terjesztési csoport: 32/340-100,604 mellék Előfizetési díjak: egy hónapra: 2345 Ft negyedévre: 7035 Ft fél évre: 14070 Ft egy évre: 28140 Ft Előfizethető a kiadónál valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül nyugta­tömbön és átutalásai az OTP Bank Nyrt. 11741000-20181442 pénz­forgási jelzőszámra. Az előfizetői példányok kézbesítését a lapot kiadó kft terjesztői hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Zrt regi­onális árushelyein keresztül történik Készült Mediaworks Hungary Zrt 1225 Budapest Camponaútl. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató E-mail: nyomda@mediaworks.hu HU ISSN 1215-9042 Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játé­kokon akciókon, szavazáson, rej- ténypályázatokon résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyil­vántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárul­nak ahhoz, hogy azok felhaszná­lásával kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek előfizetéses meg­rendelés teljesítésére, akcióinkra, kiadványainkra és egyéb szolgál­tatásainkra felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kér­hetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről felhasználá­suk módjáról és céljáról valamint bármikor kérhetik azok helyesbí­tését, felhasználásuk korlátozását illetve törlését. A Nógrád Megyei Hírlap bármely részének másoláséval terjesztésével az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenn­tartva. Értesüléseket, híreket átvenni csak a Nógrád Megyei Hírlapra hivatkozva lehet Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A Nógrád Megyei Hírlap példányszámút a MATESZ hitelesíti. pót, bányászlámpát, fonott üve­get, üvegballont, szódásüveget, vajköpülőt. Bútorokat és kiegészí­tőket, fateknőt, fatálat, hokedlit, sámlit, tonettszéket, szennyeslá­dát, komódot, konyhaszekrényt, lócát, talicskát, katonaládát, favil­lát, kemencelapátot, gyalupadot, bontóasztalt, szabó próbababát, dézsát, hátikosarat, régi fali tá­nyért, antik órát, festményt, rádiót, régi pénzt, iratokat, kitüntetést, könyveket, katonai tárgyakat, régi játékot, diafilmet, diavetítőt, mat- chboxokat, lemezautót, pedáios játék Moszkvicsot stb. Modern bú­torokat, ágyat, sarokülőt, konyha- szekrényt, mosógépet, centrifugát, hűtőt, fagyasztószekrényt, fatüze­lésű kályhát, kandallót, masinát, gáztűzhelyt, tévét, mikrét, porszí­vót stb. Hívjon bizalommal! 06- 30/565-4638, 06-20/511-4209, Salgótarján. MAGÁNGYŰJTŐ keres régisé­get, bútorokat, hagyatékot, régi pénzt, forgalomból kivont, meg­maradt külföldit, magyart, fémet, papírt, 200 Ft-ost, Kossuth 5 Ft-ost, kitüntetéseket, hagyatékot, régi rádiót, régi könyveket, régi képre­gényeket (pl. Kockás, Mozaik), dia­vetítőt, diafilmeket, hagyományos fényképezőgépet, objektívokat, ira­tokat, képeslapot, acélgyári relikvi­ákat (Rima), díszes öntvénykályhát, szódásüveget, hibás, fölösleges mosógépet, centrifugát, gramofont, gramofonlemezekét, szarvasagan­csot, trófeát, pedáios játékautót (Moszkvics, Lada stb.) állapottól függetlenül, régi gyermekjátékokat, távirányítós kisautókat (Piko stb.), matchboxokat keresek gyűjtemény­be! Veterán, fölöslegessé vált, csak őrizgetett, hagyatékban maradt au­tót, veterán kerékpárt, 1980 előtti Trabantot, kis Polski 126-ot, motort, oldalkocsit, motor-utánfutót, Pannó­niát, pedáios Simson SR2-est stb., stabilmotort, géptáblákat, zománc­táblát, autós-motoros könyveket, újságokat, régi rendszámtáblákat keresek. Sok minden érdekelhet. Tel.: 06-30/912-9916. E-mail: an- tiklimlom@gmail.com MÉH Zrt. salgótarjáni telephe­lyére tehergépkocsi-vezetőt keres. B, C, E kategóriás vezetői engedély, GKI kártya megléte szükséges. Bé­rezés megegyezés szerint. Jelent­kezni lehet személyesen a 3100 Salgótarján, Fülemüle u. 11. szám alatt. GYŐRBE műanyagfröccsöntő üzembe keresünk munkaerőt. Magas kereset. Szállást biztosít­juk. Tel.: +36-30/381-8311, +36- 30/686-8831. KIEMELT fizetéssel, külföldi ju­talomutazásokkal keressük a legjobb üzletkötőket, vagy akik a legjobbak akarnak lenni, friss nyug­díjasok jelentkezését is várjuk! Egy­hetes bentlakásos képzéssel készít­jük fel a munkatársakat. Info: www. domusmed.hu vagy 20/500-2396. SKORPIÓ (X. 23. - XI. 21.). Próbálja megőrizni a hidegvérét, nehogy egy apró félreértésből veszekedés kerekedjen. Meglehetősen felélénkül a társasági élete, Számos baráti meghívásnak kell majd eleget tennie, és egy új sze­relem is önre találhat ffi$k NYILAS (XI. 22. - XII. 21.). A Jupiter szem­ben áll a Neptunusz- szal. Készüljön fel ar­ra, hogy valaki meg­próbálja majd rábírni égy titkos [ kapcsolatra, és csak nehezen lesz képes ellenállni ennek a kísértés- i nek. • BAK (XII. 22. I. 19.). Tisztában van vele, hogy hibás a kedvesé­vel kialakuld vitában, de ennek ellenére nem * érez késztetést a békülésre. A hiú- | sága megakadályozza abban, hogy ; békejobbot nyújtson, inkább csak csendben szenved magában. /ízontó (I. 20. - II. 18.). Kényelmesen *v végzi a munkáját, s j nem sok kedve van rá­kapcsolni. Tisztában , van a határidő fontosságával, de biztos benne, hogy elkészül, és úgy gondolja, hogy akkor meg mi nek kapkodni. áÉkg halak (II. 19. - III. ■f 20.). Mivel nagyon fe­’ zwWu ledékeny és szórako­wP zott, ezért nem ártana egy alaposabb orvosi ! kivizsgálás, hogy mi húzódhat ' meg ezek a tünetek mögött. Hiszen 1 már alig képes az otthoni feladata­ira és a munkájára is koncentrálni. ^ KOS (ÍII. 21.-IV. 19.). Ha nem érzi jól magát a je­lenlegi kapcsolatában, most sikeresen lezárhat­ja azt, fíleg, ha a kedvese nem akarja hosszú távon elkötelezni magát ön mellett. A bolygóáilások se­gítenek abban, hogy új kapcsolatot kezdhessen. «KA (IV. 20. - V. 20.). Bármilyen művészeti te­rületen dolgozik, most si­kerekre számíthat. Ha más pályán van, akkor amolyan egyszer lent, egyszer fent nap vár önre, de mint mindig, a ké­pességei és a kitartó munka számos kellemetlenségtől megkímélheti. iKR (V. 21.-VL 21). A Merkúr a Skorpió jegyé­ben áll. Most kiváló a fel íbgóképessége, könnyen megérti és megoldja a problémákat, a fantáziája eleven és • színes - egyedül a szétszórtsága okozhat problémát. RÁK (VI. 22. - VII. 22.). Amilyen szívesen és könnyen barátkozik, olyan könnyen össze is tud veszni másokkal. A Vénusz most jó hatás­sal .van a szerelmi életére, akár egy új románc is beköszönthet, ami komoly bajt okozhat, ha jelen leg nem egyedülálló.. (VII. 23. - VIII. 22.). Bár szel« min­dig központban állni, most mégis jobban teszi, ha igyekszik háttérbe hú­zódni. Csak úgy avatkozna bele a tálá­ba, ha valamelyikük pártjára állna. Ennek meg lenne a következménye, mert kivívná a másik fél neheztelését 9 SZŰZ (VUL 23.-XI. 22.). Jg|| s A gyakorlat teszi a mes­tert és ez a szeletemben is igaz. Kissé félénk és nehe­zen oldódik, de azért ne húzódjon vissza, hanem bátran kezdő ményezzen. Minden kezdett nehéz, de ha meg sem próbálja, akkor akár hosz- szú távra is blokkolhatja a félelmeit MÉRLEG (IX. 23. - X. . 22.). A szégyenlős- ség nem lehet akadály WT a mai napon, hiszen egy igazán magabiz­tos és őszinte emberrel fog meg­ismerkedni. Ez a lendületes ma­gabiztosság egyszerűen leveszi a lábáról. Október 5. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Aurél és Galina nevű kedves olvasóinkat! Aurél. Férfinév, a latin Aurelius nemzetségnévből származik, amelynek jelentése: aranyos. Női párja: Aurélia. Galina. Görög eredetű orosz női név, jelentése: nyugalmas, csendes, békés. A Nap kel: 6.47, nyugszik: 18.16. A Hold kel 10.50, nyugszik 20.48. Valuta Árfolyam Süsd 280.1700 4 SB GBP 360.8400 ♦ ■UUD 216,4900 ♦ ÉmCZK 11,7200 4 SS DKK 42.4500 * ■ EUR 313,7100 4 2 HRK 42.8900 4 • JPY 2.7592 4 1*1 CAD 214.7900 4 ■Hl PIN 74.4300 ­H NŐK 35.3200 4 ■ RUB 4.6300 — ■ Iron 72.3200 4 □ CHF 284.2302 4 SS SEX 32.9100 4 Kenó számok © 2016. október 3. hétfő 2 10 12 15 23 28 29 48 50 54 59 68 69 70 1^:- Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BUDAI JÁNOSNÉ sz. Ropka Irén 84 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2016. október 7-én (pénteken), 13 órakor lesz a Somoskőújfalui temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD JÁRMŰ SZEMÉLYGÉPKOCSIT, terep járót, ill. kishaszon-gépjárművet ke­resünk megvételre, azonnali kész- pénzfizetéssel, évjárattól, állapottól függetlenül. Érdekel még mindenfé­le típusú veterán autó (keleti, nyuga­ti), motor, kerékpár. Hívjon bizalom­mal! 06-30/565-4638, Salgótarján. INGATLAN TISZA-TÓNÁL, üdülőfaluban, Sarudon, felújítás alatt lévő paraszt­ház szigetelt betonalappal, telek áron eladó! Ugyanitt február 12-én született egészséges üsző borjú sür­gősen eladó. Tel.: 06-70/432-0704. ŐRHALOMBAN csendes, szép környezetben lévő, 2 szintes, 2 ge­nerációnak is alkalmas, 2 bejáratú, 4 szobás, 2 fürdőszobás, bővíthető, összkomfortos családi ház eladó. Ki­sebb ingatlan csere lehetséges. Tel.: 06-20/2011-578. VEGYES SZARVASAGANCSOT, hullaj­tottat és trófeákat vásárolok magas áron! Az ár megegyezés szerint, mi­nőségtől függően. Hívjon bizalom­mal! Visszahívom! Nógrád megye. Tel.: 06-30/475-7928. ELADOK: tárcsás mosógép és centrifuga, automata mosógép, 3 fiókos fagyasztószekrény, 260 l-es fa­gyasztóláda, kombi hűtő, sima hűtő, mikro, porszívó, 55 cm-es szíves tévé, modern l-es heverő, sarokülő (ágyaz- hatós), elektromos terménydaráló, 70-100 kg-os kovácsüllő, 220 V-os köszörű, hegesztőtrafó, szőlőprés és daráló, 70-90 l-es katlan, katlanház, fateknő, hurkatöltő, 22-es és 32-es húsdaráló, 25-50 l-es üvegballonok, fonott demizsonok 5-10-20 l-es, gáz­tűzhely, 11,5 kg-os PB-gázpalack, alig használt fatüzelésű kályha, FÉG gázkonvektor, káposztás cseréphor­dó 15-35 l-es, rotációs kapa utánfu­tóval, tartozékaival, konyhaszekrény alj mosogatóval, modern kétakasztós szekrény, hagyományos női- és férfi kerékpár, 16-os váltós gyerekbicikli. Tel.: 06-30/5011-666. 1000 l-es fémkeretes műanyag tartály (3 db) eladó. Irányár: 13 000 Ft/db. Tel.: 06-20/428-1957. ÁLLAT SZABADTARTÁSÚ, vörös, ket­tős hasznú és tojóhibrid jércék ren­delhetők szállítással. 06-30/907- 5027 RÉGISÉG RÉGISÉGET, komplett hagya­tékot vásárolok! Régi kázsmér ken­dőt és szoknyát, háziszőttes vász­nat, zsákot, térítőt, tekercsvásznat, dunna-, párnát. Mindenféle zomán­cozott terméket: zsíros bödönt, babakádat, vödröt, vajlingot, ipari lámpát, reklám hirdetőtáblát, étel­hordót, katlant, lavórt, lavórtartót stb. Lemezből készült locsolókan­nát, fazekat, kádat, kovácsüllőt, vasfogast, kovácsoltvas kerítést, díszes fali kutat, nyomós kutat, öntvény kályhát, molnárkalács sü­tőt, szenes vasalót, rézmozsarat, csengőt, kolompokat, juhászkam­ÁLLÁST KÍNÁL

Next

/
Thumbnails
Contents