Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)
2016-10-27 / 252. szám
Hugyecz Erik lett a Dombok királya A csapat ob-t követően az elmúlt hét végén Pilis- cséven szakági évzáróként, immáron 33. alkalommal bonyolították le a Királyválasztó motokrossz - Dombok királya - versenyt, amely egyben Magyarország nemzetközi enduroc- ross-bajnokságának a záró futama is volt. Motokrossz. idén a kétórás viadalt a nógrádiak nem kis örömére a Szurdokpüspökiben élő, válogatott kerettag motoros Hugyecz Erik nyerte meg. Eredményhirdetéskor így az ő fejére kerülhetett a Dombok királya cím a vele járó koronával együtt. A királyválasztó versenyt az elmúlt évben a HTS KTM színeiben Német Kornél nyerte meg hét végén viszont nógrádi válogatott klubtársa, Hugyecz Erik diadalmaskodott, így idén ő lett a Dombok királya és az ő fejére helyezték fel eredményhirdetéskor a motokrosszozók legértékesebb évi elismerését a koronát. Röviden átfutva Hugyecz Erik 2016. évi versenyévadjáról meg kell jegyeznünk ez igen változatosra sikeredett. Győzelemmel kezdte az idényt, hiszen megszokott kategóriájában az MX 2-ben megnyerte az ob első futamát, majd a következő versenyen baleset szenvedett, műteni kellett, így csak szeptemberben tudott újra nyeregbe ülni. Kevés edzéssel a háta mögött ezt követően meglepetésre megnyerte a gyáli ob fordulót, majd Csehországban is érmesként (J.) végzett. A hazai szakvezetés látva pillanatnyi jó formáját (sokak nemtetszésére) benevezte őt is az olaszországi világbajnokság háromfős magyar csapatába. A kvalifikációs futamon elesett előtte az egyik motoros, ő már nem tudta kikerülni, szerencsére nem sérült meg, de odalett a jó szereplés. Bár Erik megnyerte a C döntőt, a magyar trió nem tudta megjavítani elmúlt évi csapathelyezését. Nem jött össze az évzáró ob csapatverseny sem, hiszen egy technikai hiba miatt az elmúlt évi elsőséget fel kellett adnia a HTS KTM csapatának, amely ezúttal a dobogó harmadik fokán végzett. Hugyecz Erik a hét végén a nemzetközi endurocross bajnokság kétórás küzdelmében viszont ismét remekelt, magabiztos motorozással utasította maga mögé minden ellenfelét, közte a szlovákok juniorkorú tehetséges versenyzőjét, Hal- gas Patrikot, így ahogy kezdte az évadot -győzelemmel - úgy is fejezte azt be. Dombok királya, Piliscsév, Magyarország, nemzetközi en- durocross-bajnokság, (abszolút 2 órás verseny): 1. Hugyecz Erik (HTS KTM team - KTM) 2:06:24 óra, 2. Halgas Patrik (Szlovákia - KTM) 2:11:07, 3. Firtosvári Gábor (KTM ) 2:11:58, 4. Zsigovits Norbert (Gotthard Racing SE - KTM) 2:14:16, 5. Hertlik Donoven (Motornak Motorsport - Kawasaki) 2:17:03, 6. Vörös Xavér-Klausz (Szlovákia - KTM) 2:08:15, 7. Ra- dek Bohuslav (Mefosport Mo- tul - Yamaha) 2:08:53, 8. Holló Bence (Mátra Extrém Kft. - Sher- co) 2:08:56 (1 kör hátrány), 9. Varga Csanád Máté (WD Motorsport SE - Yamaha) 2:11:03 (1 kör), 10. Csorba Norbert (Kiskunfélegyházi Motor SK- Kawasaki) 2:12:32 (1 kör), 11. Nagy Péter (Arrabona Motorsport - KTM) 2:12:34 (1 kör), 12. Szabó Péter (Motornak Motorsport - Husa- berg) 2:13:28 (1 kör). Kiütéses tarjáni, szoros romhányi siker Futsal NB II Továbbra is az élbolyban tanyáznak csapataink Nők, Keleti-csoport, a 2. fordulóból pótolt mérkőzés Reklám Press-Skorpió- Nyírség NSC 15-3 (.10-0) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, vezette: Geese Z., Lovasi J. Salgótarján: Terdik - Tóth F., Ferencz, Koch, Bede Anna. Csere: Mészáros, Molnár A„ Takács, Csábi, Botos, Percze. Edző: Tóth Zsolt. Nyíregyháza: Preg - Bodor, Nagy B., Fekete, Helgert. Csere: Király, Hudák, Szűcs, Nagy N. Edző: Kosa János. GL: Koch (4-, 8., 10., 14., 20., 21., 25., 37.), Bede Anna (5., 25.), Ferencz (13., 40.), Botos (17.), Csábi (18.), Takács (20.), ill. Tóth F. (32., öngól), Fekete (33.), Helgert (36.). Sárga lap: Botos (36.). A Pintér Violetta, Bokor Be- rill, Balya Dorottya és Bede Anett személyében meghatározó játékosok sorát nélkülöző tarjániak hamar megnyugtató előnyre tettek szert a hétfő esti mérkőzésen, igaz ehhez a parádés formában játszó Koch Fruzsina fémjelezte támadósor remeklése mellett az első tíz percben három-négy igen komoly védést bemutató Terdik Tamara nagyszerű kapusteljesítménye is szükségeltetett. Az első félidő második felében ugyanakkor már szinte kizárólag a fiataljait is bevető Skorpió előtt adódtak lehetőségek, melyeket jó százalékkal értékesítve, a házigazdák végül 10-0-ás vezetéssel vonulhattak pihenőre. A fordulást követően azután ismét kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, s noha Tóth Zsolt együttese végül ezt a játékrészt is megnyerte, Terdik újabb bravúrjai is kellettek a lefújásra kialakuló, s a látottak alapján picit talán túlzó, tizenkét gólos különbséghez. Ösz- szességében a mieink nagyon magabiztosan gyűjtötték be a kötelező győzelmet, melynek köszönhetően pontszámban immár beérték a listavezető, nagy rivális gyulai együttest. Tóth Zsolt: - Egy nagyon szívós, küzdőképes csapattal találkoztunk, s ha Terdik Tamara az elején nem mutat be néhány remek bravúrt, bizony nehezebben is alakulhatott volna ez a találkozó. így viszont Koch Fruzsina vezetésével hamar sikerült eldöntenünk a meccset, melyet végeredményben kiütéses különbséggel nyertünk meg. Külön öröm, hogy góljainkon ismét többen osztoztak, s hogy ezúttal a máskor kevesebbet játszóknak is sok lehetőséget adhattam. Gratulálok a csapatnak, s bízom benne, hogy ezt a szintet sikerül majd tartanunk a továbbiakban. Hajrá Skorpió! Kása János: - Fárasztó utazás után, két sérült játékossal, úgy, hogy a meccs közben még a kapusunk is kidőlt, ennyire voltunk képesek. Mindenesetre így is volt azért néhány jó percünk, ebből kell építkeznünk! A bajnokság állása 1. Gyula 4 4 0 0 39-4 12 2. Salgótarján 4 4 0 0 35-7 12 3. H-böszörmény 4 3 0 1 11-8 9 4. Szeged 5 2 0 3 13-24 6 5. Berettyóújfalu 4 10 3 14-19 3 6. Nyíregyháza 4 1 0 3 11-29 3 7. Gerjen 5 0 0 5 3-35 0 Férfiak, Középnyugati csoport, 6. forduló Kelen SC- Romhány SE 3-5(1-4) Budapest, Sportll Csarnok, vezette: Zimonyi P., Kovács P. Kelen SC: Léczfalvi - Soóky N„ Halász, Tóth N„ Könczey Zs. Csere: Könczey B., Vágó, Soóky Zs., Gendur. Romhány: Matus - Nagy G., Veres, Ruzicska, Takács. Csere: Torma L, Főfai, Pászti, Gil, Re- bők, Gál. GL: Tóth N. (10.), Soóky Zs. (27.), Vágó (32.), ill. Rebők (4.), Pászti (5., 12.),Veres (15.), Takács (40.). Sárga lap: Torma L. (35.). Remekül kezdte a találkozót a romhányi együttes, amely Rebők, Pászti és Veres találataival a félidőre megnyugtató, háromgólos előnyt szerzett. Noha a hajrára ebből kettő elolvadt, az utolsó másodpercekben Takácsnak végül sikerült megadnia a kegyelemdöfést a szimpatikusán küzdő házigazdáknak. Az élbolyra továbbra is szorosan tapadó nyugat-nógrádiak a következő fordulóban, egy igazi hatpontos rangadón, a mindezidáig veretlen REAC Sportiskola csapatát látják vendégül. További eredmények: Piliscsabai AFC-Mitre - Airnergy FC 4-2 (2-0), Tolna-Mözs - Inter CDFSE 9-2 (2-2), REAC Sportiskola SE - Tolnai VFC 11-1 (7-0), FTC Futsal-Fisher Klíma - Garvittax 5-8 (1-6), Magyar Máltai Szeretetszolgálat SE - ELTE-BEAC 4-6 (3-4). A bajnokság állása 1. Piliscsaba 6 6 0 0 42-9 18 2. Airnergy FC 6 4 1 1 34-20 13 3. ELTE-BEAC 6 4 1 1 34-24 13 4. Romhánv 6 4 0 2 34-20 12 5. REAC Sí SE 6 3 3 0 47-29 12 6. Garvittax 6 3 1 2 37-30 10 7. Tolna-Mözs 6 3 1 2 27-23 10 8. Kelen SC 6 2 1 3 30-33 7 9. FTC Futsal 6 1 2 3 22-28 5 10. Tolna VFC 6 0 1 5 12-41 1 11. Inter CDFSE 6 0 1 5 12-61 1 12. MMSZ SE 6 0 0 6 22-35 0 Következik. NB II, Középnyugati csoport, férfiak, 7. forduló: Romhány SE - REAC Sportiskola SE, Budapest, Kerék utcai Általános Iskola, október 28., péntek, 21 óra. NB II, Keleti csoport, nők, a 6. forduló: Reklám Press-Skorpió - Gerjeni SK, Salgótarjáni Városi Sport- csarnok, október 30., vasárnap, 13.30 óra. H. P. Guardiola még tanulja az angol futballt A Manchester City vezetőedzője, Josep Guardiola elmondta, időre van szüksége az eredmények eléréséhez, mert egyelőre csak ismerkedik az angol labdarúgással. Labdarúgás. - Még csak tanulom a futballt ebben az országban. Meg kell ismernem a játékosaimat, és azt, hogyan reagálnak arra, amikor győzünk, és hogyan fogadják azt, ha ez nem sikerül. Időre van szükségem - fejtette ki a katalán tréner, aki remekül kezdett a manchesteri csapat élén, mely sorozatban tíz mérkőzést nyert. A listavezető világoskékek lendülete azonban megtörni látszik, hiszen utolsó öt mérkőzésükön képtelen voltak győzni.-Az utóbbi pár meccsünk nagyon kemény volt. Ha az első 15-20 percben berúgjuk a helyzeteinket, és vezetünk 3-0-ra, akkor sokkal könnyebben tudtuk volna irányítani a játékot - mondta Guardiola, aki kiemelte a Barcelona elleni mérkőzést, ahol csapata CÍaudio Bravo kiállítása miatt tíz emberrel küzdött.- A Southampton elleni bajnokin én is hibáztam, de most jön a Manchester United, majd a West Bromwich, azután a Barcelonát fogadjuk a Bajnokok Ligájában. Fontos, hogy jól játsszunk az előttünk álló találkozókon - tette hozzá Guardiola. Hangsúlyozta, hogy a tíz megnyert mérkőzéshez komoly energiákat kellett mozgósítani, így érthető, ha fizikailag nincs mindig csúcsformában a csapata. * Négyéves eltiltás Atlétika. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) doppingolás miatt négy évre eltiltotta Rita Jeptoo kenyai maratonfutót. A CAS ezzel megduplázta a kenyai atlétikai szövetség által kiszabott kétéves büntetést. Egyben megfosztotta a 35 éves Jeptoot a Boston Marathonon és a Chicago Marathonon szerzett 2014- es győzelmétől. A futónál 2014 szeptemberében EPO használatát mutatták ki. Menesztették Bogdánék edzőjét Labdarúgás. Bogdán Ádám együttese, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Wigan Athletic menesztette Gary Caldwell vezetőedzőt. A hússzoros magyar válogatott kapus csapata a Championship 23-, utolsó előtti helyén áll. A vezetőség azért döntött a váltás mellett, mert 14 bajnokiján a Wigan mindössze két győzelmet tud felmutatni, öt döntetlen és hét vereség mellett. A klub elnöke, David Sharpe a klub honlapján elmondta, élete legnehezebb döntését kellett meghoznia.- Az előző szezonban megérdemelten nyertük meg a harmadosztályt. Azonban a lendület nem tartott ki az idei sorozatra, így a klub hosszútávú érdekeit szem előtt tartva cselekedtem - mondta a Wigan első embere. Caldwellt 2015 áprilisában nevezték ki a Wigan edzőjének, nem sokkal azután, hogy felhagyott az aktív játékkal. A 34 éves szakember előzőleg 111 mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, és kapitánya volt a 2013-ban FA Kupa-győztes csapatnak. Újabb magyar aranyérmek ÚSZÁ$. Négy arany- és két ezüstérmet nyert Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának tokiói állomásán, a viadal második napján, melyen még egy magyar győzelem született, Kapás Boglárka jóvoltából. A kilenc állomásos vk-szé- ■ ria utolsó előtti versenyének szerdai zárásán a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú győzött 100 méter háton (55.59 p), 200 méter pillangón (2:03.92), valamint 100 (57.47) és 400 méter (4:28.46) vegyesen, míg másodikként csapott a célba 100 gyorson (52.25), illetve 400 gyorson (4:01.84.). Utóbbi számot Kapás Boglárka nyerte (3:59.15), aki így második elsőségét gyűjtötte be a keddi 800 méter után. Hosszú nyolc arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal zárt Tokióban. Gyúrta Gergely másodikként fejezte be az 1500 méteres gyorsúszást (14:30.18), míg Jakabos Zsuzsanna harmadik lett 200 méter pillangón (2:06.54) és negyedik 400 vegyesen (4:31.59). A vk Hongkongban, az utotsó állomáshelyen folytatódik szombaton, illetve zárul vasárnap. A sorozat össz- díjazása 2,178 millió dollár. i