Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)

2016-10-26 / 251. szám

JEGYZET Czene Gyula Átcsoportosítás Van akinek tetszik, van akinek nem, de tény: a magyar sport olimpiacent- rikus. A riói sikerek után- teljes joggal - örömmá­morban úszott az ország. Az össznépi tapsáradat azonban mára elcsitult. Mi több: kicsit (vagy nem is kicsit) az egyes sportágak kudarcai is szóba kerülnek. Mostanában gyakran elhangzik, hogy két „vizes" hölgy, Hosszú Katinka és Kozák Danuta extraklasz- szis teljesítménye, s két vívó aranyérme elfedte a többi sportág Állapotát, mely változás után kiált Azaz a mostani helyzeten való változtatás nélkül nem képesek sikeresen megmu­tatkozni a nemzetközi meg­mérettetéseken. Tudjuk, hogy Magyaror­szág (Budapest) nem esély­telen a 202A - es nyári olimpia megrendezésére. A világ legjelentősebb spor­teseményén pedig a hazai­aknak illik - szokás szerint- eredményesen szerepel­ni. Elég talán a 2012 - es londoni olimpiát idézni, melyre a britek alaposan felkészítették sportolóikat. Jóval korábban átalakítot­ták az utánpótlás-nevelési és versenyrendszerüket. Lépéseiket siker koronázta 2012 - ben odahaza, de 2016-ban Rióban is. Közismert, hogy a magyar sportban egy ideje rengeteg pénz van, de ma már a fel­ső vezetés is úgy látja, hogy gondok vannak a hasznosu­lással Ezekben a hetekben döntöttek és döntenek az illetékesek a tetemes össze­gek feletti rendelkezés át­csoportosításáról. Elképzel­hető, hogy a britek példáját követik a magyar sport irá­nyítói. Bármilyen módszert és eszközt választanak, nem kerülhető meg a döntéseknél- gondolva 2024-es olimpi­ára is - az utánpótlás eddi­gieknél kiemeltebb kezelése. Csúcsverseny Karate vb. Szerdától va­sárnapig Linzben rendezik meg az ez évi karate világ- bajnokságot, amelyen Ma­gyarországot tizenhárom versenyző képviseli. A kétévente sorra kerülő csúcsesemény az első vb azóta, hogy augusztusban a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság megszavazta: törté­netében először a sportág ott lehet a 2020-as olim­pián. így az ausztriai me­zőnyben minden bizonnyal lesznek olyanok, akik négy év múlva Tokióban az ötka­rikás játékokon is főszere­pet játszanak majd. Megvan a harmincas lista ARANYLABDA A France Football című szaklap hétfőn közzétette az év legjobb labdarúgójának járó Aranylab- da-díj harminc jelöltet tartalmazó névsorát. A Bajnokok Ligája-győztes Real Madridot hat, a spa­nyol bajnok FC Barcelonát négy játékos képviseli. A német Bundesligában címvédő Bayern Münchenből négyen, az olasz bajnok Juventusból hárman, az angol Premier League-ben győztes Leicester City-ből ketten szerepelnek a jelöltek között, a francia bajnok Paris Sa­int-Germain együtteséből viszont senki nem került be. Az Európa-bajnok portugál válogatott tagjai közül Cristiano Ronaldo, Pepe és Rui Patricio szerepel a listán. A France Football idén már nem a nemzetközi szö­vetséggel (FIFA) együttműködve, hanem az 1956 és 2009 között megszokotthoz hasonlóan önállóan ítéli oda az év legjobbjának az Aranylabdát. A győztes ne­vét a francia szaklap december 13-i számában hoz­zák nyilvánosságra, a díjat pedig a január 9-én sorra kerülő gálán adják át. Az elismerést 2008 óta kizáró­lag Cristiano Ronaldo és Lionel Mes- si kapta meg, a portugál háromszor, az argentin pedig ötször. A 30-as lista: Sergio Agüero (argentin, Manchester City), Pierre-Emerick Aubameyang (gaboni, Borussia Dortmund), Gareth Bale (walesi, Real Madrid), Gianluigi Buffon (olasz, Juventus), Kevin De Bruyne (belga, Man­chester City), Paulo Dybala (argentin, Juventus), Diego Godin (uruguayi, Atlético Madrid), Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid), Gonzalo Higuaín (argentin, Ju­ventus), Zlatan Ibrahimovic (svéd, Manchester United), Andrés Iniesta (spanyol, Barcelona), Koke (spanyol, At­lético Madrid), Toni Kroos (német, Real Madrid), Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München), Hugo Lloris (francia, Tottenham Hotspur), Ríjad Mahrez (algériai, Leicester City), Lionel Messi (argentin, Barcelona), Luka Modric (horvát, Real Madrid), Thomas Müller (német, Bayern München), Manuel Neuer (német, Bayern Műn­Cristiano Ronaldo (Real Madrid) az egyik legesélyesebb ajelöltek közül mar (brazil, Barcelona), Dimitri Payet (francia, West Ham United), Pepe (portugál, Real Madrid), Paul Pogba (fran­cia, Manchester United), Rui Patricio (portugál, Sport­ing CP), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Cristiano Ronaldo (portugál. Real Madrid), Luis Suárez (uruguayi, Barcelona), Jamie Vardy (angol, Leicester City), Arturo Vidal (chilei, Bayern München). Őszi bajnok a Keszeg Labdarúgás Megyei Ili. osztály, 9. forduló Keleti csoport Karancsalja MSE - Ecseg SE 5-0 (3-0) Karancsalja, vezette: Berki A. Karancsalja MSE: Langa - Lan­tos Zs. (Kaszás), Németh, Boros, Mede, Szabó Sz. (Báder), Heng- lár, Fekete (Csicsman), Lantos D., Tőre (Nagy Z.), Budveszel. Ecseg SE: Tóth Z. - Adorján, Baranyi M., Mihalik J., Nágel, Ba­nos, Bognár, Moravcsik D., Sze- rémi (Petre), Baranyi T., Határ. GL: Nagy Z. (2), BudveszeL Tőre, Fekete. Sárga lap: Baranyi T. Szurdokpüspöki TK- Roma SE Varsány 5-2 (4-0) Szurdokpüspöki, vezette: Szűcs Gy. Szurdokpüspöki Tl<: Pész - Petre, Balogh (Németh), Bódi, Deán, Kiss Cs., Kiss Z., Antal, Szentgyörgyi, Fügedi, Pintér N. Roma SE Varsány: Balázs R. - Sárközi F., Sárközi R„ Kökény J., ifj. Sámuel D., Kosa M., Rácz R., Sámuel G., Kökény B., Radies D., Baranyi L: (Sámuel D.). GL: Pintér N. (3), Deán, Petre, ill. Sárközi F., Sámuel D. Sárga lap: Fügedi, Antal, Bódi, ill. Sá­muel G. TariSZE­Egyházasdengeleg FE 4-0 (2-0) Tar, vezette: Jónás K. Tari SZE: Bózsár - Göröcs P., Szabó I., Holtner, Ludányi, Ra­vasz, Göröcs T„ Tóth J. (Bangó IC), Szőke Á„ Figura, Szőke V. Egyházasdengeleg FE: Sinkó - Gyurik, Berkes, Jambrich, Petre, Bácskái, Jakus, Szűcs, Liptai, Mli- nércsek M., Mlinárcsek Z. (Franka). GL: Figura (2), Szőke V, Göröcs T. Sárga lap: Szabó I., Ravasz. Ki­állítva: Holecz (Egyházasdenge­leg, 30., a kispadról). Cserhát TSE Felsőtold - Mátramindszent SE 3-1 (2-1) Felsőtold, vezette: Varga P. Cserhát TSE Felsőtold: Nyír­jei - Murányi (Szálkái), Balázs S., Pusztai, Tóth R, Kucsik (Nemecz), Hucskó, Foltényi, Imre, Nagy B. (Imre), Klárik. Mátramindszent SE: Márton (Kun) - Neumann, Tóth Á„ Rácz (Hajas), Forgács (Orbán), Molnár R. (Zámbó), Molnár P. (Apkó), Ve­res, Végh (Kis M.), Szekula Cs., Szekula Zs. GL: Foltényi, Klárik, Nagy B., ill. Molnár P. Sárga lap: Murányi, Balázs S., Pusztai, Tóth R, ill. Ve­res. Kiállítva: Pusztai (57.), ill. Molnár R. (32.), Tóth Á. (66.). Szabadnapos: Vanyarc KSE, Magyargéc SE. A bajnokság állása 1. Magyargéc 8 6 1 1 22-10 19 2. Tar 7 5 1 1 19-6 16 3. Karancsalja 8 4 1 3 16-15 13 4. Felsőtold 7 3 1 3 11-12 10 5. Ecseg 7 3 0 4 12-21 9 6. Sz-pöspöki 7 2 2 3 15-16 8 7. M-mindszent 7 2 1 4 10-12 7 8. Vanyarc 7 2 1 4 10-14 7 9. Roma SE V. 6 2 0 4 11-15 6 10. E-dengeleg 6 2 0 4 8-13 6 11. Egyházas Ovissza lépett Középcsoport KSE Szátok - Ludányhalászi SE 0-0 Szátok, vezette: Stefán A. KSE Szátok: Partos - Previz, Herczeg, Gidrányi, Loksa, Mol­nár, Medvik, Pribelszki, Hus- tyava (Pálfi), Szabó L„ Halai (Hugyecz). Ludányhalászi SE: Priska- Demus, Pityi, Végh T., Erki, Szeles G. (Győri), Urbán, Mosó (Puszta), Földi, Szeles L. (Sznak), Mester (Bene). Sárga lap: Demus, Erki. Tereske KSE- Szondy SE Hont 4-1 (2-1) Tereske, vezette: Magos N. Tereske KSE: Sági - Dohány, Gubis, Molnár R, Ocsenész G., Kiss G„ Szabó G., Kosik, Feren- csik (Remák), Oláh L, Dóbiás D. Szondy SE Hont: Brinyiczki- Szabó R. (Lakatos Gy.), Varga, Vígh, Pásztor D., Dombai, Ga- razsi (Rúzsa), Pál, Makrai, Vasas (Szabó Zs.), Bander. GL: Szabó G. (3), Ocsenász, ill. Varga. Sárga lap: Pásztor D„ Rúzsa. Günter LSE Balassagyarmat - Nógrádmarcal SE 2-0(1-0) Nógrádmarcal, vezette: Mako- vinyi Z. Günter LSE Balassagyarmat: Antalics - Szilay, Juhász, Révész, Seres, Magos, Petényi (Kolbányi), Jónás (Farkas), Marsiczki (Kő- szeghy), Csonka (Laczkó), Gáspár. Nógrádmarcal SE: Ivanics - Uram, Ábrahám, Varga, Cser- venák, Szabó (Oláh A.), Oláh J. (Csábi), Tamás, Major, Reznyik, Bangó G. (Petői). GL: Csonka, Marsiczki. Ipolyszög SE - Csitár SE 2- 4(2-2) Ipolyszög, vezette: Kálmán Z. Ipolyszögi SE: Ruzsin -Tóth J., Sági, Molnár Z., Tóth G. (Bogdán), Trepinszki Sz., Kovács (Trepinsz- ki Z.), Maglódi, Bognár, ifj. Trepinszki Sz., Tóth Cs. (Szilágyi). Csitár SE: Csernyik P. - Nagy l„ Pozsonyi, Csernyik Á., Valah, Zagyi, Somlói (Kalcsó), Baráz, Péter (Kelemen), Kertész, Bo- zány (Szolik). GL: Trepinszki Sz., Bogdán, ilL Bozány, Pozsonyi, Kalcsó, Kertész. Szent Imre DSE Balassagyarmat - Doboskút Sl< Nógrádsipek 3- 1(1-1) Balassagyarmat, vezette: Sze­ntesi Zs. Szent Imre DSE Balassagyar­mat: Oláh R. - Riczi E., Antal R„ Oszlik, Bilák Róbert, Csábi, Ko­vács Á., Mahót (Hegedűs), Mé­száros (Kalmár), Szenográdi, Bi- lék Roland (Riczi T). Doboskút SK Nógrádsipek: Vizoviczki (Végh ) - Csernák Sz., Percze, Lőrik, Balázs IC, Nagy B., Guti, Csernák Cs., Németh, Oláh B„ Bangó B. GL: Szenográdi (2), Oszlik, ill. Balázs IC Ipolytarnóc SE - Kétbodony SE 2-1 (2-1) Ipolytarnóc, vezette: Makovi- nyi R. Ipolytarnóc SE: László - Bába, Dienes G., Gál Á., dr. Bolyós G., Tőrincsi, Dienes A., Gál (Tótok), Kiss Sz. (Oláh A.), Bolyós B., Sző­rös (Oláh M.). Kétbodony SE: Kovács J. (Matyóka) - Remák, Szorcsik, Miklián (Lichy), Majoros, Jakab, Földesi, Bartyik, Péter (Manda), Kutnyik, Meló (Hanzel). GL: Bolyós B., Tőrincsi, ill. Ma­joros. Sárga lap: Dienes G„ Gál, ill. Péter. Kiállítva: Kovács J. (a lefújás után). A bajnokság állása 1. Tereske 9 7 1 1 23-8 22 2. Szent Imre 9 7 1 1 19-12 22 3. Ipolytarnóc 9 5 3 1 19-10 18 4. Hont MÉH 9 5 1 3 19-18 16 5. Csitár 9 4 3 2 23-15 15 6. Nógrádsipek 9 3 4 2 22-15 13 7. Szátok 9 2 4 3 12-14 10 8. Kétbodony 9 2 3 4 26-21 9 9. Ipolyszög 9 2 3 4 22-23 9 10. Günter LSE 9 2' 1 6 9-16 7 11. Ludányhalászi 9 1 2 6 9-32 5 12. Nógrádmarcal 9 0 2 7 12-31 2 Nyugati csoport Bernecebaráti-Kemence - Keszeg SE 2-4(2-0) Kemence, vezette: Urbán V. Bernecebaráti-Kemence: Ko­pó -Török, Laczkó, Pardi, Krisztin, Molnár Á„ Repiczki, Pongrácz, Dombi (Sóla), Bugány, Hoszci- eszlavszky. Keszeg SE: Gyarmati - Bach (Papp), Durucz, Szentkirályi, Gyetván T., Varga V., Burai (Buj- tár),Termán (Bogdán), Miklián G., Karaba (Berta), Rojkovics (Cseri). GL: Hoszcieszlavszky, Pongrá­cz, ill. Burai (3), Berta. Legénd SE - Felsőpetény SE 4-2 (2-1) Legénd, vezette: Szabó L. Legéndi SE: Greksza - Kökény (Márkus), Koczkár (Kurnász), Dohány, Franyó, Sajgó, Ország, Filip (Szigetvári), Néma, Balogh, Koczkár. Felsőpetény SE: Piszár - Ba- bicska, Rodák I, Tóth Péter (Nagy D.), Rodák G. (Rádi), Po­gácsás, Rodák L, Albert, Kocsis, Szabó Sz„ Varga B. (Kiss G.). GL: Rodák G. (öngól), Filip, Franyó, Sajgó, ill. Albert (2). Sárga lap: Babicska, Pogácsás, Kiss G. Nézsa SE - Ősagárd LK 1-4(0-3) Nézsa, vezette: Reviczki J. Nézsa SE: Miklián IC - Krizsán, Nándori, Murcsik (ifj. Szunyogh), Juhász M. (Mák), Mészáros, AntaL Fridiik, Heintz, Lepsényi, Urbán. Ősagárd LK: Kapuszta - Far­kas, Hauzman, Kraft, Rácz A., Magyar, Janecska A., Holecz (Ta- bics), Balogh I, Barnoki Z. (Bar- noki IC), Tóth M. GL: Mészáros, ill. Janecska, Barnoki, Farkas, Tóth M. Sárga lap: Miklián IC, ill. Janecska. Erdőkürt SK-KállóFC 3-0(2-0) Erdőkürt, vezette: Körmöczi Á. Erdőkürt SK: Ruska - Szlav- kovszki, Urbán, Horváth, Prok- sza (Holló), Takács B., Takács J., Bakos, Czeba, Mihályfi, Korbely. Kálló FC: Oravecz - Makó Zs., Bangó, Vidák Gy., Berki, Vidák J., Vidák D., Kovacsik, Tunyogi, Di- viák G„ Diviák I. GL: Takács J„ Korbely, Hor­váth. Sárga lap: Urbán, ill. Makó, Vidák J„ Kovacsik. Szendehely FC II. - Tolmács SE 1-7(1-3) Nógrád, vezette: Berta I. Szendehely FC II.: Gláz - Ger­man M„ Budai, Rottenbacher, Mezei (Mártha), Kanalas, Gás­pár, Hekli, Petrezsely, Virsinger (Nagy G.), Bach. Tolmács SE: Gyuricza P. (Hor­váth) - Krausz, Dittrich, Havay, Hargitai, Ujlaczki, Gyuricza G. (Maglódi), Kovács (Belovai), Patzek (Kiss R.), Pintér (Pozsár), Kuris (Drajkó Dávid). GL: Bach, ill. Pintér (2), Kuris (2), Gyuricza G„ Ujlaczki, Kiss R. Sárga lap: Hekli, ill. Patzek. Az őszi végeredmény 1. Keszeg 9 8 0 1 36-9 24 2. Ősagárd 9 8 0 1 34-10 24 3. Bemecebaráti 9 6 1 2 34-20 19 4. Tolmács 9 5 0 4 30-32 15 5. Néz^áPHHHH 9 4 2 3 24-24 14 6. Erdőkürt 9 3 2 4 20-22 11 7. Felsőpetény 9 2 2 5 15-21 8 8. Kálló 9 3 0 6 22-32 5 9. Lefiénd 9 1 1 7 11-33 3 10. Szendehely II. 9 1 0 8 15-38 3 Megjegyzés: Káliétól 4, Le- géndtől 1 büntetőpont levonva.

Next

/
Thumbnails
Contents