Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)
2016-10-25 / 250. szám
Közel tízezer résztvevő Szabadidősport. Csaknem tízezren vettek részt a negyedik alkalommal megrendezett Országfutáson, összesen 95 621 kilométert teljesítve. A szervezők hétfői tájékoztatása szerint 9840-én vállakoztak arra, hogy futva, gyalogolva és túrázva csatlakozzanak a kezdeményezéshez, amely szerint ingyenes regisztrálás mellett bárki bárhol teljesíthet legalább öt kilométert, így nem kell elutaznia a versenyre, és nevezési díjat fizetnie. A megtett táv az első Országfutásnak körülbelül a megduplázása: tavaly márciusban csaknem 4000 sportoló 46 733 kilométert gyűjtött. Az eredeti cél az volt, hogy a résztvevők megtett kilométerei összességében kiadják a magyar határ hosszának megfelelő 2246 kilométert. Ez most több, mint 42-szeresen sikerült Mindig egy nemzeti ünnephez kötődik az egyre népszerűbb szabadidősport-rendezvény, amelyet ezúttal az 56-os forradalom hatvanadik évfordulóját megelőző napon rendeztek meg október 22-én. Szerves fejlődés Asztalitenisz. Több szempontból is sikeresnek Ítélte a Tüskecsarnokban rendezett múlt heti Európa-bajnokságot Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke. A sportvezető az M4 Sport Sportreggeli című hétfői műsorában elmondta, a magyarok szereplésével, valamint a három telt házas versenynappal is elégedettek voltak. A magyar csapat a Pergel Szandra, Madarász Dóra páros révén egy bronzéremmel zárta a kontinensviadalt, Nátrán szerint az ő teljesítményük mindenképpen kiemelkedő, még akkor is, ha nagyon közel álltak egy még fényesebb éremhez. A szövetség elnöke a jövőről szólva elmondta, hogy a férfiaknál jelenleg generációváltás zajlik, míg a nőknél Pergel és Madarász mellett az Eb-n a legjobb lóig jutott Póta Georgina is karrierje csúcsán van. Kikapott a Miskolc JÉGKORONG A DVTK Jegesmedvék csapata vasárnap vereséggel zárta szereplését a jégkorong Kontinentális Kupa második körének lengyelországi tornáján, így nem jutott a legjobb nyolc közé. A nemzetközi sorozat honlapja szerint a miskolci együttes a harmadik fordulóban a házigazda lengyel GKS Tychy csapatától kapott ki 5-2-re. A DVTK pénteken 4-1-re győzte te a szlovén Acroni Jesenicét, szombaton pedig a MÓL Ligában is szereplő román Dunarea Galati ellen nyert 5-1-re. A négyes csoportból csak az első helyezettjutott a nyolc közé. 2. kör, 3. forduló: GKS Tychy (lengyel) - DVTK Jegesmedvék 5-2 (2-1,0-1,3-0) Acroni Jesenice (szlovén) - Dunarea Galati (román) 3-2 (1-1, 1-1, 0-0,0-0,1-0), szétlövés után. A végeredmény: 1. GKS Tychy 7 pont, 2. DVTK Jegesmedvék 6,3. Acroni Jesenice 4,4. Dunarea Galati l. Hamilton hozta a „kötelezőt" FORMA-i. Lewis Hamilton hosszú kihagyás után visszavette a stafétabotot csapattársától és Austinban ismét a dobogó tetejére állhatott. Nico Rosbergnek 1 újfent csak a második hely jutott a texasi | pályán. A bronzérmes helyezés Daniel g Ricciardóé lett. így gyakorlatilag olyan sorrendben állhatták fel a dobogóra, amilyen sorrendben az időmérő edzésen végeztek szombaton. Hamilton végig a kezében tartotta az irányítást a vasárnapi USA Nagydíjon. Rajtcél győzelemmel ért célba, s ezzel 50. Forma- 1-es elsőségét ünnepelhette a COTA pályán. A nyári szünetet követően ez az első győzelme a Mercedes pilótájának, így nagy megkönnyebbülést jelentett ez számára. Hamilton legnagyobb riválisa, Nico Rosberg ezúttal is csak második lett, akinek immár harmadik alkalommal sikerült ez a negatív bravúr ezen a pályán. Hamilton 26 pontra csökkentette hátrányát az egyéni világbajnokságban úgy, hogy még három futam van hátra. Közel sincs lejátszva a világbajnoki címért folyó küzdelem, Rosberg a következő futamokon előnybe kerülhet.- Sokáig nem jött össze a győzelem, így ez most még különlegesebb érzés, még akkor is, ha nagy erőfeszítésbe telt ismét behúzni. Nagyszerű érzés - szögezte le Hamilton. Négyen nem értek célba a vasárnapi futamon. S két váratlan név is van e négy között. Max Verstappen eseménydús versenyen van túl. Kezdetben szenvedett a holland, majd formába lendült, mígnem be akart menni a bokszba a csapata hívása nélküL majd autójának sebességváltó problémája miatt fel kellett adnia a versenyt. Később bocsánatot kért a fiatal versenyző a csapattól, s elmondta, hogy úgy gondolta, hogy behívták. Mivel azonban veszélyes helyen állt meg a pályán, egy gyors virtuális biztonsági autós időszak következett. Ez lehetőséget adott a Mercedesnek, hogy visszahozza a start után Rosberget kielőző Ricciardo elé a németet. Hamilton viszont ekkor már nagyon messze elhúzott az élen, s a jelenleg a ponttáblát vezető Rosbergnek esélye sem volt beérni őt. Kimi Raikkönen nevét sem várnánk azok között, akik nem értek célba. A finn bizarr módon mondott búcsút a versenynek a harmadik bokszkiállását követően. A Ferrari pilótája nagyszerű tempóban haladt a verseny különböző pontjain, de végül a jobb hátsó kerekének rossz csatlakoztatása miatt kénytelen volt leparkolni autójával a bokszutca végén. Ezzel szemben Sebastian Vettel a másik Ferrariban előnyt kovácsolt Verstappen és Raikkönen kieséből és a negyedik helyre hozta célba autóját. Mivel a mezőny elejéről a szokásosnál is többen kiestek, a mezőny közepén haladók ebből profitálhattak. Az ötödik helyért folyó harc izgalmas volt. Carlos Sainzt nagy nyomás alatt tartotta Felipe Mássá és Fernando Alonso a verseny végén. Az ötödik helyezés végül a csodálatosan versenyző Alonsóé lett. Alonso először is Massát előzte ki a hatodik helyért - a Williams versenyzőjének kereke az előzés során történt koccanás során kidurrant- majd Carlos Sainz nagy védekezését letörve az ötödik helyre tört. Sainz hatodik helyével első pontjait szerezte a Magyar Nagydíj óta. Mássá kénytelen volt bemenni a bokszba ép kerekekért, de még így is behozta autóját a hetedik helyre. Mássá ezzel viszont kiszorult az egyéni ponttáblán az első tízből, s helyét pont az az Alonso vette át, akinek ezt köszönheti. A Force India sűrű napot tudhatott maga mögött vasárnap. Nico Hülkenberg a nyitó körben esett ki, miután autója összeért Valtteri Bottas Williams-ével. Utóbbi versenye is elromlott, mivel nagyon hátraesett a mezőnyben. Sergio Perez autóját pedig Danyiil Kvjat pörgette meg az első körben. A mexikói pilóta azonban nem adta fel és végül a nyolcadik helyen ért célba. Jenson Button is szép munkát végzett. A 19. helyről rajtoló brit egy csomó helyet előrébb lépett az első zűrös kanyarban, majd bebiztosította a McLaren kettős pontszerző helyét kilencedik helyével. Romain Grosjean egy pontot szerzett a Haas legelső hazai futamán a tizedik helyével. A Forma-l-es mezőny tagjai nem pihenhetnek. Maradnak Amerikában, hiszen a jövő hétvégén már a vadonatúj mexikói pályán köröznek majd. Tavaly Nico Rosberg nyerte meg a debütáló futamot. Nagy harc várható Dél-Amerikában is. A 2016-os USA Forma-l-es Nagydíj eredménye. 1. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:38:12.618, 2. Nico Rosberg (Mercedes) + 4.520, 3. Daniel Ricciardo (Red Bull) + 19.692,4. Sebastian Vettel (Ferrari) + 43.134, 5. Fernando Alonso (McLaren) + 93-953,6. Carlos Sainz (Toro Rosso) + 96.124, 7. Felipe Massa (Williams) + 1 kör, 8. Sergio Perez (Force India) + 1 kör, 9. Jenson Button (McLaren) + 1 kör, 10. Romain Grosjean (Haas) + 1 kör, 11. Danyiil Kvjat (Toro Rosso) + 1 kör, 12. Kevin Magnussen (Renault) + 1 kör, 13. Jolyon Palmer (Renault) + 1 kör, 14. Marcus Ericsson (Sauber) + l kör, 15. Felipe Nasr (Sauber) + 1 kör, 16. Valtteri Bottas (Williams) + 1 kör, 17. Pascal Wehrlein (Manor) + 1 kör, 18. Esteban Ocon ( Manor) + 2 kör, 19. Kimi Raikkönen (Ferrari) DNF, 20. Max Verstappen (Red Bull) DNF, 21. Esteban Gutierrez (Haas) DNF, 22. Nico Hülkenberg (Force India) DNF. A világbajnokság eredménye az USA Nagydíj után. Pilóták. 1. Nico Rosberg 331 pont, 2. Lewis Hamilton 305 pont. 3. Dániel Ricciardo 227 pont, 4. Sebastian Vettel 177 pont, 5. Kimi Raikkönen 170 pont, 6. Max Verstappen 165 pont, 7. Sergio Perez 84 pont, 8. Valtteri Bottas 81 pont, 9. Nico Hülkenberg 54 pont, 10. Fernando Alonso 52 pont. Konstruktőrök. 1. Mercedes 636 pont, 2. Red Bull 400 pont, 3. Ferrari 347 pont, 4. Force India 138 pont, 5. Williams 130 pont, 6. McLaren 74 pont, 7. Toro Rosso 55 pont, 8. Haas 29 pont, 9. Renault 8 pont,10. Manor 1 pont. Amber pr Kilencqólos FTC-győzelem NŐI KÉZILABDA BL A Ferencváros női kézilabdacsapata fölényesen nyert az orosz Asztrahanocska ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, Dabason. Az FTC az első fordulóban meglepetésre elhozott egy pontot Szkopjéból, míg az Asztrahanocska hazai pályán a Leipzig elleni háromgólos győzelemmel rajtolt. Nagy lendülettel kezdett a magyar csapat, ennek eredményeként a nyolcadik percben 4-1-re, nem sokkal később pedig már 6-2-re vezetett. Egy darabig még nőtt a különbség de aztán kezdett magéra találni az Asztrahanocska: 9-3 után sorozatban három gólt lőtt. Ehhez az is kellett, hogy a ferencvárosiak a támadásokat ebben a szakaszban nem pontosan zárták le, a védelem pedig időnként figyelmetlen volt. Elek Gábor vezetőedző a 19. percben időt kért, aminek meg is lett a hatása, csakhamar hatgólosra nőtt a különbség s ebből a szünetig öt mégis maradt. Két gyors orosz góllal kezdődött a második félidő, de aztán felpörgött az FTC, és fokozatosan növelte előnyét, amely a 44. percben - először a mérkőzés során - hét, majd a 46.-ban nyolc, az 52.-ben pedig már 10 találatnyi volt. Ezt követően picit megtört a lendület, az Asztrahanocska többször eredményesen zárta támadását, így a magyar vezetőedző az 58. percben, 29-22-es állásnál ismét időt kért. A hajrá megint a ferencvárosiaké volt, újra tíz gólra hízott a különbség amelyet időntúli hétméteressel tudott eggyel faragni az orosz együttes. Női Bajnokok Ligája, B-csoport, 2. forduló: FTC-Rail Cargo Hungária - Asztrahanocska (orosz) 32-23 (15-10), Vardar Szkopje (macedón) - HC Leipzig (német) 41-24 (19-14). A csoport állása: 1. Vardar Szkopje 3,2. FTC 3,3. Asztrahanocska 2,4. Leipzig 0. Férfi Kézilabda BL. A Szeged kétgólos győzelmet aratott a vendég Breszt ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában. A Szegednek - melynek a keretéből ezúttal is hiányzott a Kielce elleni mérkőzésen két hete orrtörést szenvedett Szergej Gorbok - a tabellán előtte álló és eddig egy ponttal többet gyűjtött fehérorosz csapat ellen nagyon fontos volt a győzelem, ami kiélezett küzdelemben össze is jött. Szűk tíz percig csak két-két gól esett, aztán a Szeged jutott vezetéshez, majd a 25. percig 10-6-ra elhúzott. A jelentős hátrány azonban nem szegte kedvét az ellenfélnek, amely a szünetig egyre zárkózott vissza. A pihenő után szívósan tapadt a hazaiakra a Breszt, s csak a félidő második felében nőtt időnként két gólra a különbség a Szeged javára. Többször is volt lehetőség hárommal meglépni, de mindannyiszor pontatlan volt az indítás vagy a támadásbefejezés. Az utolsó perc 24-22-ről indult, szegedi támadással, majd Juan Carlos Pastor vezetőedző 29.14-nél időt kért. A hazai csapat 29-40-ig támadott, a maradék időre pedig még két breszti kapufa maradt. A győzelmükkel a negyedik helyre zárkózó hazaiak legeredményesebb játékosa Balogh Zsolt volt, kilenc góllal. 5. forduló, B-csoport. MOL-Pick Szeged - Meskov Breszt (fehérorosz) 24-22 (11-10), Kielce (lengyel) - Rhein-Neckar Löwen (német) 26-34 (15-16), PPD Zagreb (horvát) - Vardar Szkopje (macedón) 28-27 (12-17), Kristanstad (svéd) - Celje (szlovén) 29-29 (14-11). A csoport állása: 1. Kielce 8 pont, 2. Vardar Szkopje 8,3. Löwen 7,4. Szeged 5,5. Breszt 4,6. Kristianstad 3,7. Celje 3,8. Zagreb 2. A-csoport: Bjerringbro-Silkeborg (dán) - PSG (francia) 30-36 (16-19), Barcelona (spanyol) - Telekom Veszprém 26-23 (16-11), THW Kiel (német) - Schaff- hausen (svájci) 32-29 (19-15), Flens- burg-Handewitt (német) - Wisla Plock (lengyel) 22-20 (9-10). A csoport állása: 1. Barcelona 10 pont, 2. PSG 8,3. Kiel 6,4. Veszprém 6,5. Flensburg 5,6. Bjerringbro 4,7. Plock 1,6. Schaffhausen 0.