Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)

2016-10-12 / 239. szám

Sarapova újra a pályán TENISZ. Egy bemutató tor­na erejéig hétfőn visszatért a pályára Marija Sarapova, az oroszok doppingeltiltá- sár töltő, ötszörös Grand Slam-győztes teniszezője. A Las Vegas-i eseményt a brit popsztár, Elton John AIDS-alapítványának javára rendezték, a volt világelső játékos pedig két páros mér­kőzést játszott, az egyiket a fiatal amerikai Taylor Joh­nson, a másikat pedig John McEnroe oldalán. „Nagy pillanat volt ez a számomra, hiszen már jó ide­je nem voltam a pályán. Jól éreztük magunkat" - mondta Sarapova. A legutóbb a januári auszt­rál nyílt bajnokságon sze­repelt teniszezőt meldoni- um-használat miatt tiltották el. Ez áprilisban jár le, miután a nemzetközi Sportdöntőbí­róság október elején 24-ről 15 hónaposra csökkentette a büntetését. Jótékonysági rendezvényeken ugyanakkor szerepelhet. Részvételi rekord TekVONDÓ VK. Több mint száz magyar versenyző indul a szerdától vasárnapig tartó budapesti ITF-tekvondó vi­lágkupaversenyen. A szervezők tájékoztatá­sa szerint 56 ország 1846 harcművésze adta le ne­vezését, köztük a sportág legnevesebb képviselői. Ez részvételi rekordot jelent, amelyet eddig a 2012-es brightoni világkupa tartott 1557 fővel. A vk küzdelme­ire a Syma Csarnokban 12 szőnyegen kerül sor. A magyar szövetség ko­rábban egyszer, 1988-ban rendezhetett világversenyt, akkor a világbajnokságnak adott otthont Budapest. A vb-n az országok válo­gatottjai mérik össze tudá­sukat, a világkupa viszont klubverseny. A 240 nevezett klub között mintegy 15 ma­gyar szerepel, ezek összesen 111 versenyzőt indítanak, s közülük többen esélyesek dobogós helyezés elérésére. A vk a sportág versenyszá­mainak teljes palettáját fel­vonultatja: lesznek szabad küzdelmek, formagyakorla­tok és ezek csapatszámai. Mindemellett a résztvevők erőtörésben, speciáltech- nikai törésben, illetve tra­dicionális küzdelemben is megmutatják tudásukat. A versenyszámokat ezúttal - öt különböző korosztályban - bontva rendezik a színes és a fekete övesek részére. Győztek a Strandépítők csapatai Kézilabda NB II, Északi csoport Férfiak, 4. forduló Salgótarjáni Strandépítők KC - Gödöllői KC 29-27(13-12) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, 200 néző, vezette: Dohány J., Nagy L. Salgótarjáni Strandépítők KC: VARGA - DÉNES 7, TOKAI 3, RÁCZ 6/1, PONYI 6, LŐRIK 6, Gyetvai. Cs.: HORVÁTH kapus, PURUCZKI, Toarniczky 1, Besze, Fábián, Ju­hász, Vurom. Edző: Bártfai Ferenc. Gödöllői KC legjobb góldo­bói: Kocsis 8/1, Bátori 7. Hétméteresek: 5/1, ilL 4/3. Kiállítások: 14 perc, ill. 4 perc. Az eredmény alakulása: 8. perc: 1-5, 13. perc: 5-7, 20. perc: 10-7, 25. perc: 12-10, 29. perc:12-12.34. perc: 16-12,41. perc: 19-16,49. perc: 23-21,54. perc: 26-23,59. perc: 27-26. A Strandépítők csapata maga­biztos, megérdemelt győzelmet aratott a rangadón, mellyel meg­erősítették dobogós pozícióju­kat. A lefújás pillanatában a szép számú közönség óriási vastaps­sal és a szép volt fiúk skandálá- sával ünnepelték a tarjáni fiúkat. Bártfai Ferenc: - A mérkőzés eleji zárlatunkból szerencsére rövid idő alatt ki tudtunk kecme- regni, és onnantól kezdve végig közünkben tartottuk a mérkő­zést. Magabiztosabb, nagyobb arányú győzelmet arathattunk volna, ha helyzeteinket jobban kihasználjuk. Fontos siker volt, mely a szenzációs közönségünk nélkül nem sikerülhetett volna! További eredmények: KVI. kerületi KMSE - Rév TSC 25-32, PLER-Budapest II - TFSE 34-31, Heves SE - Gyömrő VSK 27-24, Budakalászi SC - Hatvani KSZSE 23-3 l.Grundfos Tatabánya KC-B -Csömöri SSZN 31-24. A bajnokság állása 1. Tatabánya 4 3 1 0 34-113 7 2. Strandépítők 4 3 1 0 132-125 7 3. PLERII 4 3 1 0 122-116 7 4. Rév TSC 4 3 0 1 109-91 6 5. Hatvan 4 2 0 2 109-105 4 6. Gödöllő 4 2 0 2 114-119 4 7. Budakalász 4 2 0 2 94-105 4 8. Heves SE 4 1 1 2 109-109 3 9. XVI. Kerület 4 1 1 2 102-107 3 10.1 Csömör 4 1 0 3 90-95 2 11. TFSE 4 0 1 3 128-138 1 12. Gyömrő 4 0 0 4 99-119 0 Juniorok: Salgótarjáni Stran­dépítők - Gödöllői KC 21-34, Heves SE - Gyömrő VSK 29-32, XVI. kerületi KMSE - Rév TSC 26- 29, Grundfos Tatabánya KC- B - Csömöri SSZN 21-27. A bajnokság állása 1. Csömör 4 4 0 0 156-68 8 2. Rév TSC 4 4 0 0 182-101 8 3. Gödöllő 4 4 0 0 138-81 8 4. TFSE 3 3 0 0 96-65 6 5. Gyömrő 3 2 0 1 105-90 4 6. Heves SE 3 1 0 2 80-77 2 7. Strandépítők 3 1 0 2 72-87 2 8. XVI. Kerületi 4 0 0 4 89-117 0 9. Tatabánya 4 0 0 4 85-125 0 10. Hatvan 3 0 0 3 63-149 0 11. Budakalász 3 0 0 3 46-152 0 Nők, 6. forduló (előrehozott mérkőzés) Salgótarjáni Strandépítők KC - Vasas SC II. 26-19(12-10) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, 150 néző, vezette: Hadas D. Nyitrai Sz. Salgótarjáni Strandépítők: CSÍKI - GYENES 5/1, HORVÁTH 4, PARÓCZY 4, KEMECZKI 3, Sza­bó 2, DÉNES 3/1. Cs.: TORJÁK kapus, GARAMVÖLGYI 5, Csaba, Kovács Bernadett, Kovács Kin­ga, Kósy, Maglódi, Medve. Edző: Tarjáni Szilvia. Vasas SC II legjobb góldobói: Szeberényi 8/4, Lízer4/1. Hétméteresek: 7/2, ill. 5/5. Kiállítások: 6 perc, ill. 10 perc. Az eredmény alakulása: 6. perc: 3-2,13. perc: 6-3,18. perc: 7-7, 24. perc: 11-7, 29. perc: 11­10. 36. perc: 13-13, 44. perc: 17-14,50. perc: 19-18,58. perc: 24-18. A Strandépítők a több NB l/B-s felnőtt keretaggal pályá­ra lépő Vasas utánpótlás csa­patával egy kiegyensúlyozott, kemény mérkőzést játszott. A mérkőzés nagy részében a hazai csapat rátudta kénysze­ríteni akaratát a fiatal fővárosi gárdára, ami magabiztos győ­zelmet hozott. A második féli­dei játékával a a hazai lányok bizonyították, hogy az eddig elért eredményük a tudatos csapatjáték eredménye, amire egészséges önbizalommal le­het építeni a jövő terveit, cél­kitűzéseit. Tarjáni Szilvia: - Kemény, dinamikus játék fogadta a kö­zönséget, fej-ej mellett haladt a két csapat. A második félidőben fontos gólokat szerző Garam- völgyi Eszter és Horváth Alexa lendületet adott a csapatnak, és ez eredményezte a hétgólos különbséget. Külön köszönet a szurkolóknak, akik a második félidőben nagyobb támogatást adtak a játékosoknak. Gratulá­lok a lányoknak! A bajnokság állása 1. Strandépítők 4 4 0 0 135-91 8 2. Kinizsi 3 3 0 0 85-66 6 3. Vasas II 3 2 0 1 84-67 4 4. Tatabánya 3 2 0 1 79-64 4 5. Dorog 3 2 0 1 92-86 4 6. Solymár 3 1 0 2 89-93 2 7. Dunakeszi 3 1 0 2 79-87 2 8. REAC 3 1 0 2 87-24 2 9. Komárom 2 0 0 2 48-54 0 10. Csepel 2 0 0 2 39-57 0 11. Szent I. II 3 0 0 3 72-113 0 Juniorok: 23-34. A bajnokság állása 1. REAC 3 3 0 0 103-64 6 2. Vasas II 3 3 0 0 95-56 6 3. Dorog 3 2 0 1 79-54 4 4. Strandépítők 4 2 0 2 120-116 4 5. Dunakeszi 3 2 0 1 79-70 4 6. Tatabánya 3 1 0 2 73-69 2 7. Csepel 2 1 0 1 42-48 2 8. Kinizsi 3 1 0 2 71-83 2 9. Szent I. II 3 1 0 2 68-98 2 10. Komárom 2 0 0 2 41-66 0 11. Solymár 3 0 0 3 45-92 0 NB l/B, Keleti csoport, férfiak, 5. forduló: KTE-KI50K0S - Ba­lassagyarmati Kábel SE 26-25, Tiszavasvári SE-QUICK2000 - ÓAM-Ózdi KC 25-28, Békés-Drén KC - MOL-Pick Szeged U23 35- 26, Törökszentmiklósi Székács - ContiTech FKSE-Algyő 24-30, Szigetszentmiklósi KSK - VKK Nyírbátor 38-24, Törökszentmik­lósi KE - Mizse KC 18-23, Nyír­egyházi SN - FTC KN 23-29. A bajnokság állása 1. FTC 5 5 0 0 154-112 10 2. Algyő 5 5 0 0 163-135 10 3. Mizse KC 5 4 0 1 125-118 8 4. Nyíregyháza 5 3 0 2 136-117 6 5. Békés-D. 5 3 0 2 158-140 6 6. KTE-K. 5 3 0 2 128-117 6 7. Töröksz. Sz. 5 3 0 2 137-133 6 8. Ózdi KC 5 3 0 2 127-129 6 9. Szigetszent. 5 2 0 3 150-158 4 10. Szeged U23 5 2 0 3 138-154 4 11. Tiszavasvár 5 1 0 4 132-152 2 12. Töröksz. KE 5 l 0 4 118-150 2 13. Kábel SE 5 0 0 5 123-132 0 14. Nyírbátor 5 0 0 5 127-169 0 Juniorok: KTE-KISOKOS - Ba­lassagyarmati Kábel SE 37-26, Tiszavasvári SE-QUICK2000 - ÓAM-Ózdi KC 42-33, Török­szentmiklósi Székács - Con- ‘tiTech FKSE-Algyő 15-42, Tö­rökszentmiklósi KE - Mizse KC 26-30, Nyíregyházi SN - FTC Diagnosticum 19-18, Sziget­szentmiklósi KSK - VKK Nyír­bátor 36-23. A bajnokság állása 1. Nyíregyháza 5 5 0 0 171-82 10 2. Békés-D. 4 4 0 0 126-100 8 3. Algyő 5 3 0 2 160-125 6 4. Tiszavasvári 5 3 0 2 185-154 6 5. FTC DMMI 5 3 0 2 139-110 6 6. KTE-K. 4 3 0 1 136-110 6 7. Mizse KC 4 3 0 1 128-116 6 8. Ózdi KC 5 2 0 3 156-166 4 9. Szigetsz. KSK 5 2 0 3 141-162 4 10. Kábel SE 4 t 0 3 125-126 2 11. Nyírbátor 5 1 0 4 122-180 2 12. Törökszent. 4 0 0 4 92-138 0 13. Töröksz. SZ. 5 0 0 5 98-210 1 Megjegyzés: Törökszentmik­lósi Székácstól 1 pont levonva. Nyolcszáz papírvirágot készítenek EYOF 2017. A zöld olimpia jegyében nyolcszáz darab, a magyar nemzeti színekre emlékeztető papírvirágot készítenek a győriek a jövő évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) érmes sportolói számára - jelentette be a szervező győri önkormányzat és a Generációk Háza vezetője kedden sajtótájékoztatón Győrben. Domanyik Eszter, az önkormányzat városmarketing és programszervezési főosztályának vezetője elmond­ta, a helyi kulturális intézmények is bekapcsolódnak majd a sporteseménybe, hogy egész Európának meg­mutathassák a megyeszékhely és az ország kulturális értékeit. Ezért gondoltak arra, hogy élő virág helyett rizspapírból készült virágokat ajándékozzanak az ér­mes sportolóknak - fűzte hozzá. Összesen 260 éremátadó ceremónia lesz 2017. jú­lius 23. és 30. között, amikor a világ ötven országából mintegy 3600, 14 és 18 év közötti fiatal versenyez majd tíz sportágban. Az érmek és a papírvirágok mel­lett a sportolók Hugoot, a kontinensviadal kabalafigu­ráját is hazavihetik majd. Domanyik Eszter beszélt arról is, hogy folynak az elő­készületei a megnyitóünnepségnek, amelynek részle­teit később közlik majd. Június 18. óta eddig 1200-an regisztráltak önkéntesnek, nemcsak itthonról, hanem külföldről is. A Széchenyi István Egyetemen pedig teljes létszámmal, 160 hallgatóval indult el a szemeszter elején az EYOF-kurzus, amelynek célja, hogy a hallgatók megis­merkedjenek az EYOF céljaival, szervezési munkáival és felkészítést kapjanak a rendezvény időtartama alatti ön­kéntes munkára. A főosztályvezető elmondta azt is, hogy a korábban meghirdetett zöld olimpia jegyében a verseny időtartama alatt szemléletformáló kampányt indítanak a résztvevők és a sportolók számára, de ennek jegyében ké­szültek el az eddigi infrastrukturális beruházások is, mint az Audi Aréna, az Aqua Sportközpont, vagy a most készülő Radnóti úti sportkomplexum, illetve az olimpiai falu. Kokas Éva, a Generációk Háza igazgatója arról beszélt, hogy az eddig elkészült papírvirágok még nem nyerték el végleges formájukat. Október 17-től viszont bárki csatlakozhat a virágok készítéséhez, egyénileg, vagy csoportosan is, hétköznapokon délelőtt kilenc és dél­után négy óra között. Visszavonták Róma pályázatát Az Olasz Olimpiai Bi­zottság (CONI) kedden hivatalosan visszavonta Rómának a 2024-es nyári játékok megrendezésére vonatkozó pályázatát. Olimpia 2024. „Ma levelet írtam a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, amelyben jelez­tem, hogy visszavonjuk a pá­lyázatunkat a 2024-es olimpia megrendezésére" - közölte új­ságírókkal Giovanni Malago, a CONI elnöke. A bejelentéssel véget vetett a találgatásoknak, melyek szerint a CONI azzal együtt fenntartja a kandidálást, hogy a római város- vezetés szeptember végén úgy határozott: nem támogatja a rendezést. Erre utalhatott, hogy a budapestihez, a párizsihoz és a Los Angeles-ihez hasonlóan a múlt pénteki határidőre a római pályázat második része is beér­kezett a NOB-hoz. Virginia Raggi, az olasz fővá­ros főpolgármestere szeptem­ber 21-én jelentette be, hogy nem támogatja a kandidálást, a római városi tanács pedig szep­tember 29-én a döntés mellé állt. Ráadásul - az ötkarikás sportágakkal foglalkozó insi- dethegames.biz portál beszá­molója szerint - Raggi néhány napja rövid levélben tájékoztat­ta a NOB-ot az álláspontjukról, és közölte, hogy visszavonják a pályázatot. Az ANSA olasz hírügynökség érdeklődésére ugyanakkor a NOB-nál hangsú­lyozták, hogy a szabályok sze­rint a jelentkezést csak a nem­zeti olimpiai bizottság vonhatja vissza, a város nem. Miután határidőre megkap­ták a pályázat második köte­tét, közölték: tisztában vannak a római helyzettel, s tartják a kapcsolatot az Olasz Olimpiai Bizottsággal, illetve a pályázati bizottsággal, hogy tisztázzák, mit jelent a polgármester és a városi tanács állásfoglalása a kandidálásra nézve. Ezzel összefüggésben Tho­mas Bach, a NOB elnöke és Giovanni Malago múlt kedden Rómában tárgyalt a pályázat sorsáról. A megbeszélésről akkor nem szivárogtak ki rész­letek, de a CONI most keddre ígért sajtótájékoztatót, ame­lyen aztán le is zárta az olasz pályázatot. A döntéssel hivatalossá vált, hogy Budapest mellett már csak Los Angeles és Párizs ma­radt versenyben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő szep­temberben Limában dönt a helyszínről. A NOB 2015. szeptember 16-án tette közzé, hogy Buda­pest, Hamburg, Los Angeles, Párizs és Róma száll harcba a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogáért. Az Egyesült Államokból eredetileg Boston volt a jelentkező, de a csekély lakossági támogatás, valamint pénzügyi megfontolások miatt még jóval a hivatalos jelent­kezési határidő előtt, 2015 nyarán visszalépett. Hamburg tavaly ősszel szállt ki a ver­senyből, mivel a lakosság a november 29-i ügydöntő nép­szavazáson úgy határozott, hogy nem támogatja a város pályázatát. Róma a 2020-as játékokért is jelentkezett, de Mario Monti mi­niszterelnök 2012 februárjában bejelentette, hogy a kormány pénzügyi okokra hivatkozva nem áll a kandidálás mögé. Róma 1960-ban adott ott­hont ötkarikás játékoknak. A remek napot kifogó Garamvölgyi Esztert (labdával) nem lehetett megállítani

Next

/
Thumbnails
Contents