Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
2016-09-08 / 210. szám
MTI/AP/Ng Han-kuan Él mény a turizmus! Műtét „kulcslyuksebészeti" eljárással ■— «sag’ „Kulcslyuksebészeti" eljárással végzett vállműtéthez készül a műtő személyzete a budapesti Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján 2016. szeptember 6-án. Az alkalmazott technika lehetővé teszi, hogy a bőrön ejtett három darab, egy centiméteres vágáson keresztül juttassák be a műtéti területre a szükséges műszereket és felhasznált anyagokat. A műtét alatti fájdalom csillapításához ultrahangvezérelt vezetéses érzéstelenítést alkalmaznak. Százévesek faluja: a titok A turizmusban fontos az élmény, amit egy bizonyos magyar és külföldi vendégkör vidéken talál meg, ahol többek között bemutathatják gyerekeiknek a vidéki életet, a mezőgazdaságot, az állattartást - indokolta a falusi turizmus népszerűségét a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. EBESHaj, Niklai Ákos az Ml aktuális csatornán kifejtette: a vidék kihasználta növekedési lehetőségeit, így például azt hogy a belföldi turizmus 7-8 százalékkal bővült a tavalyi évhez képest illetve a külKözönségszavazatok alapján Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője az idén - közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel. EBEGHSüö A termalfurdo.hu internetes újság által az idén második alkalommal megrendezett megmérettetésre a tavalyinál is több, összesen 190 ezer szavazat érkezett a mintegy 200 magyarországi fürdőre. A szavazás május 1-jétől augusztus 31-ig tartott a fürdők három kategóriában indultak a versenyben. Egy felhasználó egy kategóriában csak egy szavazatot adhatott le, de mindhárom kategóriában voksolhatott. Az Év fürdője 2016-ban a Miskolctapolca Barlangfürdő lett amely az egyik legkülönlegesebb fürdőhelyszín Magyarországon. A legkedveltebb magyar fürdő nemcsak itthon számít egyedinek de karsztban ilyen magas hőfokú víz Európában sincs máshol A 30 fokos víz és a barlang klímája is gyógyhatású - ismertették a közleményben. földiek száma idén majdnem 10 százalékkal emelkedett vidéken az elmúlt 15 évi stagnálást követően. Hozzátette: a vidéki turizmusnak is megvan a szezonalitása, április és november között kiváló lehetőségei vannak Kiemelte, a nyári szezonnak még nincs vége, a balatoni szezon is meghosszabbodik a következő hetekben még sok vendégre lehet számítani a vízparti helyeken. Mindeközben Budapest is változatlanul magas szinten teljesít a szállodák 80-90 százalékos foglaltsággal működnek - jegyezte meg az elnök Az Év feltörekvő fürdője címet idén a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő kapta, a Csongrád megyei fürdőben négyféle gyógyvíz és 21 medence áll a vendégek rendelkezésére, és a fürdő egy része kifejezetten gyermekek számára tervezett A Helyiek kedvenc fürdője 2016 címet a Baranya megyei Orfű Aquapark kapta. Az idén júniusban részben megújult fürdő óriási zöld területen, festői környezetben fekszik. A közleményben kiemelik: Magyarország termálvízkincse nemcsak mennyiségében, de minőségében is kiemelkedőnek számít világviszonylatban. A hazai vizek hatásukat tekintve is egyedülállóak, sehol máshol nem található ilyen magas hőmérsékletű és egyben ennyi különböző betegség kezelésére, megelőzésére alkalmas kiváló minőségű termál- és gyógyvíz. Magyarországon kétszáznál is több fürdő - köztük több mint nyolcvan gyógyfürdő - található. Egy értágító hormon alacsony szintje lehet a titka annak a kis dél-olaszországi falunak, amelynek lakosai között feltűnően magas a 100 éven túliak aránya. ftfäSEV' Olasz és amerikai szakértők az elmúlt fél évet azzal töltötték, hogy a 700 fős Acciaroli lakosságát vizsgálták. A kis faluban jelenleg 81 ember idősebb 100 évnél. Acciaroli a cilentói partvidék része, a kiemelkedő természeti szépséggel megáldott vidéken Ancel Keys amerikai élelmezés- tudományi kutató először talált meggyőző bizonyítékot arra, hogy az olívaolajon alapuló, friss zöldségben, gyümölcsben és halban gazdag mediterrán étel jó hatással van az egészségre. Amellett, hogy magas kort érnek meg Acciaroli és a közeli apró közösségek lakói úgy tűnik, immunisak a demenciára, a szív- betegségekre és más, a korral összefüggő krónikus betegségekre, amelyek a nyugati világban jellemzőek. A kutatók közlése szerint a magyarázat az adrenomedullin nevű hormon alacsony szintjében rejtőzik. Ez a hormon hatással van a vérerekre: szélesíti őket. A kutatók közlése szerint az adrenomedullin jóval kisebb mennyiségben található meg a vizsgált egyéneknél és úgy tűnik, ez hatásos, védelmet nyújtó tényező, amely segít a mikrocir- kuláció vagy kapilláris keringés optimalizálásában. A hajszálerek az idősebb emberekben hajlamosak a degenerálódásra, a cilentói idősek vérerei azonban olyanok, mint a jóval fiatalabba- ké, esetenként huszonéveseké. A vizsgált személyek szervezetében metabolitokat (anyagcseretermékeket) is találtak, melyek összefüggésben lehetnek a hosszú élettel és a jólléttel - áll a közleményben. Vértesztek mellett kardiológiai és neurológiai vizsgálatokat is végeztek a tudósok. Elemzéseik arra is kitértek, hogy a genetika és az életmód - diéta és fizikai aktivitás - hogyan befolyásolják Acciaroli lakóinak élethosz- szát. A cilentóiak szinte minden nap fogyasztanak az agyi funkciókat elismerten fejlesztő rozmaringot, mindannyian végeznek valamilyen fizikai aktivitást, például horgásznak, sétálnak, kertészkednek. Világelső sörszökőkút Megnyitották Európa első sörszökőkútját, a Zöld Aranyat a szlovéniai Zalec városában - közölte a helyi média. fcMJm Jankó Kos polgár- mester ezzel az új látványossággal akarja fellendíteni a komlóültetvényeiről ismert l<is szlovén település turizmusát A sörszökőkút ötletét néhány évvel ezelőtt helyi vállalkozók vetették fel „Nem ingyen sörről van szó, amelyből kényük kedvükre fogyaszthatnak az idelátogatóid'- mondta a polgármester, majd kifejtette, hogy hat euróért mindenki kap egy mikrochippel ellátott poharat, amelybe öt különböző csapból egy-egy deci sört csapolhat magának. „Nem az a cél hogy az emberek berúgjanak, a kulturált sörfogyasztást szeretnénk népszerűsíteni"- hangsúlyozta. A városka polgár- mestere úgy értékelte: a külföldi látogatók érdeklődése hihetetlenül nagy. Elképzelése szerint a turisták a jövőben özönleni fognak a különleges látványossághoz. A szökőkút építésére 170 ezer eurót (52,8 millió forintot) költött az önkormányzat de ennél többet 180 ezer eurót (57,7 millió forint) magánadományokból gyűjtöttek össze. A polgármester szerint még soha nem volt ekkora támogatottsága egyetlen projektnek sem a városban: a kivitelezést 95 vállalat és 58 magánszemély támogatta. Az önkormányzati képviselők egy része korábban megpróbálta ugyan leszavaztatni a projektet mondván, hogy a polgármester elherdálja a pénzt de nem jártak sikerrel Miskolctapolca az „Év fürdője" Befogják a teknősöket Eltávolítják a Feneketlen-tóból, majd a Fővárosi Állat- és Növénykertben helyezik el a tóban elterjedt nem őshonos teknősöket. A tó üzemeltetője, a FŐKERT Nonprofit Zrt. a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályával együttműködésben végzi az állatok kifogását. A szakosztály Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Programja keretében gyűjtött adatok azt mutatják, hogy a főként megunt háziállatként kikerülő, nem őshonos teknősök közül a vörös- és sárgafülű ékszerteknősök áttelelnek és néhol szaporodnak is a magyar- országi vizekben. Halpern Bálint, a projekt vezetője az MTI-nek elmondta, már kihelyezték a teknősök elfogására szolgáló csapdákat, amelyeket időről időre ellenőriznek. Emellett megpróbálják csónakokból is kifogni a vízben úszó állatokat. Ezek a fajok a Kárpát-medence egyetlen őshonos teknősének, a mocsári teknősnek táplálék- és napozóhely-konkurenseiként jelentősen rontják azok életfeltételeit, ráadásul egzotikus parazitáik és kórokozóik terjesztésével veszélyeztethetik nemcsak a mocsári teknősöket, hanem más őshonos vízi élőlényeket is. A szakemberek a kifogott teknősöket regisztrálják, a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosi csapatának közreműködésével felmérik az állatok általános egészségügyi állapotát. A vizsgálatok után a teknősök az állatkert karanténállomására kerülnek, onnan az egészséges példányok a Nagy-tóba. Buddhizmus Kínában Köztéren álló Buddha-szobrot érint meg egy kislány a kelet-kínai Csöcsiang tartománybeli Hangcsouban. A buddhista hagyomány szerint a szobor, különösen a hastájék megdörzsölése szerencsét és bőséget hoz. HIRDETÉS Marci nyugodtan aiszik, amióta Saivust használ Gyógyvíz segít a testvéreknek Marci három éves kora óta küzd az asztmával, de mióta elkezdte használni a Salvus vízzel működő inhalátorát, jelentősen javult az állapota. Hosszan tartó száraz köhögés, súlyos légúti betegségek, fulladásos rohamok - ez keseríti meg sok kisgyerek, köztük Marci mindennapjait is. Az asztmára való hajlama már korán, az óvodába kerülése után kiderült. Marcinál számítani lehetett erre, hiszen mind édesanyja, mind édesapja családjában van asztmás beteg.- Már az első télen azt tanácsolta az orvosunk, hogy próbáljuk ki a Salvus gyógyvizet. Az orvos javaslatát megfogadtuk és miután láttuk a víz csodálatos hatását, beszereztünk egy erre kifejlesztett speciális készüléket - emlékezett vissza Tímea, Marci édesanyja. - Amióta a hidegpárásítóval porlasztjuk a Salvus gyógyvizet, Marcinak még egyszer sem volt komoly rohama. Ha nagyon szárazon köhög, az inhalátorába Saivust töltünk és néhány perc inhalálás után a gyógyvíz felszakítja a letapadt váladékot. A biztonság kedvéért a családnál már az ősz beköszöntével minden éjszaka Salvus gyógyvizet párologtatnak: ez mindenkinek jó, még Zsanettnek, Marci hat éves húgának is, akinél az orvosok kruppot állapítottak meg.- Mikor Zsaninál megállapították, hogy kruppös, nem volt kérdés, hogy nála is a Salvus gyógyvizet fogjuk használni - mondja az anyuka. A család torokfájásnál, megfázásnál is a Salvus termékeket részesíti előnyben. A Salvus gyógyvíz orr-, illetve szájpermetet már Zsani is biztonsággal használja egyedül. A Salvus gyógyvíz permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fűszértek, Coop, valamint Rossmann) kapható. ►