Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

2016-09-07 / 209. szám

Távozott a kapitány ftffiffn. Huszonkét év után távozott posztjáról Gordon Ti- etjens, az új-zélandi rögbivá­logatott sikerkapitánya. A 60 esztendős szakvezető azok után döntött így, hogy csa­pata a riói olimpián a negyed­döntőben kikapott a későbbi aranyérmes Fidzsi-szigetek együttesétől Tietjens 1994 óta volt szövetségi kapitány, irányí­tásával az ország legnépszerűbb csapata 2000 és 2014 között 12- szer nyerte meg az évente ese­dékes rögbi World Series-t Nyertek a férfiak SmaffiKEo A férfi váloga­tott simán verte a nicaraguai együttest, míg a női komoly küzdelemben alulmaradt a dmvédő oroszokkal szemben a Bakuban zajló sakkolimpia negyedik fordulójában. A férfiaknál mind a négy já­tékos megnyerte hétfői parti­ját, míg a nőknél Hoang Thanh Trang, Vajda Szidónia és Papp Petra remizett, a negyedik táb­lán pedig Gara Anita sötéttel kikapott A férfi és a női csapatnak is három győzelme és egy vere­sége van eddig. A 11 fordulós, svájci rend­szerű viadalon első helyen a meccspontok számítanak, a csapatgyőzelem két, a döntet­len egy pontot ér. Holtverseny esetén az úgynevezett olimpi­ai Berger-Sonnebom számítás dönt a harmadik rangsoroló pedig a csapatok játékosai ál­tal gyűjtött pontok összessége. Eredmények (az esemény honlapjáról), 4. forduló. Férfi­ak; Magyarország-Nicaragua 4-0. Rapport Richárd (2752 Élő- pont)-Mauro Ampie (2348) 1-0, Juan Jose Pineda (2175)-Berkes Ferenc (2640) 0-1, Balogh Csaba (2614)-William Alfaro (2188) 1-0, William Bravo (2194)-Gledura Benjámin (2585) 0-1. Nők: Magyarország-Oroszor- szág 1,5-2,5, Hoang Thanh Trang (2467 Élő-pont)-Alekszandra Kosztenyuk (2538) döntetlen, Valentyina Gunyina (2520)-Vaj- da Szidónia (2372) döntetlen, Papp Petra (2336)-Alekszandra Gorjacskina (2475) döntetlen, Natalija Pogonyina (2484)-Gara Anita (2355) 1-0. Élvonalba szerződött taaai)a&, Lang Ádám a francia labdarúgó-bajnokság élvonalába most feljutott Di­jon FCO csapatához szerző­dött. A Videoton válogatott védő­jéért az augusztus végén lezá­rult átigazolási időszak utolsó pillanataiban futott be a Dijon ajánlata, szerződtetését percek­kel a piaczárás előtt regisztrálta a francia klub. A nemzetközi szövetség végül engedélyezte a transzfert így hivatalossá vált hogy a 23 éves védő a Ligue 1-ben folytatja pályafutását - olvasható a magyar szövetség honlapján. Nyílt túra A ZÚTE nyílt gyalogtúrát szervez szeptember 18-án, vasárnap. A terveztt útvonaL Zagyvaróna - Petik-láza-vötgy - Kis-Őr-hegy - Három határ - Bár- na - Nagy-kő - Báma. Táv./szint 13.6 km/450m. Találkozás a Baglyasatjáról 8.05-kor induló 14-es zagyvarónai járaton. Tú­ravezető: Tolmácsi József. A labdarúgó megyei I. osz­tály 3. fordulójának nega­tív szenzációja volt, hogy a szebb napokat látott Nagy- bátony csapata nem utazott el Rimócra, így az alsóházi helyosztó elmaradt, és a mérkőzés három pontját minden bizonnyal a vétlen házigazdák kapják 3-0-ás gólkülönbséggel. Hogy mi tör­tént a nagybátonyiakkal - akik a bajnoki rajt előtt még a kö­zépmezőnybeli szereplésben reménykedtek -, arról a hétvége óta több találgatás is napvilágot látott. A zuhanyhíradóból az is hallatszott, hogy a bátonyte- renyei vérosnapok - hogy úgy mondjuk - túlságosan is próbára tették a bátonyi játékosok „álló- képességét" - de ezt az érintet­tek cáfolják. A meghiúsult rimóci vendégjá­ték okairól Sipkó Sándort, a Nagy- báonyi SC edzőjét faggattuk.- A sajnálatos távolmaradá­sunk oka az, hogy szűk a játé­koskeretünk, amelyből ráadá­sul ezúttal különféle okok miatt többen is hiányoztak - magya­rázza a szakember. - Sajnos eleve csak tizenkét-tizenhárom felnőtt játékossal rendelkezünk Nagy bajban a Nagybátony- mert többen, akik korábban megígérték, végül mégsem vál­lalták a szereplést -, és a meg­lévők közül is mindig akadnak hiányzók. Sorolhatnám, hogy ezúttal is Gazdag Imre nyaralt, ifj. Orosz Péter külföldön dol­gozik, Bakos Tamás vásározott, Kiss Bence főiskolára jár, és így folytathatnám tovább, de nem nincs értelme magyarázkod­ni, hiszen amatőr játékosokról van szó, akiknek az életében nem az első helyet foglalja el a foci. Tény azonban, hogy na­gyon rosszul áll a nagybátonyi futball szénája, amelynek okait hosszan taglalhatnám, de talán elég annyi, hogy a patinás csa­pat felülről is több törődést ér­demelne. Sipkó Sándor elmondta, hogy éppen a somosi utánpótláscsa­patának a mérkőzéséről tartott Nagybátonyba, hogy a NOSE-val elinduljanak Rimócra, amikor Orosz Péter elnök felhívta te­lefonon, hogy baj van, nem jött össze csak nyolc-kilenc játékos, ezután döntöttek úgy, hogy ilyen helyzetben nem utaznak el a mérkőzésre. Arra a kérdésre, hogy a hiá­nyos létszámú felnőttcsapatot miért nem egészítették ki ifjú­sági játékosokkal - hogy lega­lább „darabra" meglegyenek -, Sipkó Sándor elmondta, hogy az ifistáik mindnyájan tizenhat éven aluliak, akik nem szere­pelhetnek felnőtt mérkőzésen, így ez a lehetőség is kiesett. Hozzátette, a nagybátonyi utánpótlás helyzete is meg­érne egy külön misét, de nem akar senkire sem mutogatni. A kiábrándító távolmaradás után adódik a kérdés: hogyan tovább, Nagybátony?- Próbáljuk tovább csinálni, amíg lehetséges, de amíg min­den hétvégén azon imádko­zunk, hogy meglegyünk lega­lább tizenegyen, nagyon nehéz előrelépni - érzékelteti a hely­zetet Sipkó Sándor. - Én sokszor leszögeztem, hogy szívügyem a nagybátonyi labdarúgás, ezért társadalmi munkában addig se­gítem a csapatot, amíg igénylik a munkám. Én most is ott vol­tam... A jelenlegi helyzetünk sajnos nem sok jóval kecsegtet, de szeretnénk becsülettel vé­gigjátszani az idényt, életben tartani a nagy múltú és jobb sorsra érdemes nagybátonyi futballt. Ehhez azonban a mai­nál nagyobb összefogásra, több segítségre lenne szükség. De maradjunk a régi mondásnál: „a remény hal meg utoljára"! B.R. Szeptember 25-én, vasárnap már negyedik alkalommal kerül meg­rendezésre a szécsényi „Két híd futás" elnevezésű nemzetközi verseny, a Ráróspuszta melletti Madách híd, valamint pösténypusztai Katalin híd érintésével. A gyönyörű Ipoly-völgyön haladó rendezvényre a bringá- sokat is várják. /álfáim, All órai rajt a Madách híd közepéről dörren el, míg a cél a szécsényi mű­velődési központnál lesz. A helyszínen nevezni a célnak helyt adó versenyközpont­ban lehet, míg a kedvezményes elnevezéseket szeptember 22-ig várják a szecseny. kozmuvelodes@gmail.com címre. A köztes félmaratoni, azaz 21,1 kilométeres távot egyéniben, és párban (10+11,1 km, váltás Ludányhalászinál)is lehet teljesíteni. A vár­kerti tó körül gyermek versenyt is rendeznek, 13 órától 400, illetve 800 méter vár a kicsikre. Az eredményhirdetésre előreláthatólag 14.30-kor kerül sor. Újra át a hídon A Szécsényi Amatőr Futók Társasága (SZAFT) idén újra meginvitálta a verseny­re a kerékpárosokat is. A II. loly-parti családi bringás napon két túra közül lehet majd választani, a rövidebb penzum 28,5, míg a hosszabb 43,2 kilométer lesz, a részvétel ingyenes. A rendezvény fővédnökei közt szerepel Stayer László, Szécsény polgármnestere, Kadlót Zoltán, félmaratoni csúcstartó, a 5AC edzője, valamint Czele János, a házigaz­dák BSI futónagykövete. B. L. A budapesti szavazatokért dolgozik Jövő szeptemberben Limában ugyan nem szavazhat Budapestre, de a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába beválasztott Gyúrta Dániel minden erejével azon lesz, hogy 2024-es budapesti pályázat minél nagyobb támo­gatottságot kapjon. ©MiüÄ 2102b Többek között erről beszélt az olimpiai bajnok mellúszó az M4 Sport Sport7fő című műsorában, majd hozzátette, évente három NOB-ülésen kell részt vennie, ezeken kívül pedig rendszeresen tartanak majd videokonferenciákat is. Gyúrta Dánielt a riói olimpián választották be a NOB sportolói bizottságába. A négy megürese­dett helyre 23-an jelentkeztek - ő volt az egyet­len Rióban is versenyző sportoló -, s a helyszínen lévő tízezer olimpikon szavazata döntött. Az LITE úszója végül a harmadik legtöbb vokssal nyerte el a nyolc évre szóló megbízatást. „Egyik oldalról az olimpia nem úgy sikerült aho­gyan szerettem volna, a kétszáz méter címvédője- ként ugyanis nem erre készültem. Az utolsó pár nap azonban fantasztikus volt hiszen a huszonhárom kandidált közül sikerült bekerülnöm a négybe" - mondta Gyúrta DánieL aki csak 17. lett fő számában. A kiváló úszót a három másik új taggal együtt az ötkarikás játékok záróünnepségén mutatták be hivatalosan. Riói tapasztalatairól megjegyez­te, számos külföldi versenyzőtársa látogatott el a Magyar Házba, s mindenhonnan rendkívül pozitív visszajelzéseket kapott. Éppen ezért úgy gondol­ja, hogy ez egy nagy lökést adhat a sikeres olim­piai pályázatnak. Szécsényi kapcsolattal rendelkezik... (jteMEHEk Szerdán ünnepélyes megnyitóval elkezdődik Rióban a paralimpia. Ismét Dél-Ame- rika városa kerül a sportvilág érdeklődési közép­pontjába. A magyar sportküldöttségben ott van a szécsényi kapcsolattal rendelkező Dávid Krisztina sportlövő. Krisztina édesanyja és Cele Jánosné, a Szécsényi Amatőr Futók Társaság elnökének az édesanyja, unokatestvérek. Krisztina hat éves kora óta kerekes kocsiban kénytelen élni. Azt vallja a jó sportlövő higgadt, jól felkészült és kifogástalan küzdőszellemű em­berjói viseli a monotómiát. A sport sok mindenre megtanít: önfegyelemre, pozitív gondolkodásra, önismeretre. Sokan azt gondolják, hogy a sportlö­vők edzése, csak lövöldözésből áll. Ez korántsem igaz, fizikailag is a legjobb formában kell lennünk, kiegészítő sportágakat is végzek. A versenyen agyban is ott kell lenni, felkészülésemet sport pszichológus is segíti. Dávid Krisztina amatőr sportlövő a Budapesti Honvéd Sportegyesületének tagja. Hét világkupa érem tulajdonosa. 2010-től paralimpiai váloga­tott. Az első paralimpikon aki kvalifikáItatta ma­gát a riói nyári paralimpiára. A világbajnokságon légpisztolyban megszerzett II. helyével biztosítot­ta be helyét a résztvevő magyar csapatban. Szécsényben több alkalommal is járt. Többek között 2012-ben elfogadta a SZAFT meghívását a Szent Iván-napi futásra. Futóként nem tudott rajthoz állni, de kerekes kocsijával igen, amivel kivívta a jelenlévő sportolók és sportbarátok elis­merését. A kisvárosban sokan úgy tekintenek rá, úgy szurkolnak neki, mintha szécsényi lenne. Szenográdi Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents