Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
2016-09-30 / 229. szám
Elfogták a betörőket Bátonyterenye. Az egyik helyi dohányboltba próbáltak meg betörni Bátonyterenyén - erről az üzlet üzemeltetője értesítette a rendőrséget néhány napja, az éjszakai órákban. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és a városi kapitányság nyomozói azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 30 és 27 éves bátonyterenyei lakosokat, akiket tartózkodási helyükön fogtak el a rendőrök. A 30 éves férfi és társa a bejelentést megelőző percekben befeszítette a trafik ajtaját befeszítették, majd bement oda. Mivel megszólalt az épület riasztóberendezése, a tettesek elmenekültek a helyszínről, így onnan nem tulajdonítottak el semmit. A rendőrök előállították a két elkövetőt a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. Őrizetbe vételüket követően kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat az illetékes ügyészségen. Felvonulás a főutcán Október elsején, szombaton huszadik alkalommal tartanak szüreti felvonulást Magyargécen. Ahogy a község első embere, Velki Róbert elmondta: településükön nem ismerik a régi népviseletet, ezért nem tudnak ilyen öltözetben felvonulni. Igaz, a magyargéci menetben is ott ül a hintón a szüreti elmaradhatatlan bírója, jegyzője, gazdája. A többiek a legkülönbözőbb jelmezeket öltik magukra, a boszorkánytól kezdve az ördögig. Nem ritka, hogy százan, százötvenen is beöltöznek. A menet végigmegy a község főutcáján, elmennek a társtelepülésre, Kis- gécre, majd az ottani énekléát, mókázást követően visszatérnek Magyargécbe. A közös ebéd elfogyasztása után kezdetét veszi a kulturális műsor, amelynek keretében táncosok, zenekarok és egyéb fellépők szórakoztatják a résztvevőket. Este, 20 órakor tűzijátékkal fejeződik be a huszadik magyargéci szüret. Kozárd Európa turisztikai térképén A Cserhátalja festői völgyében meghúzódó kis település, Kozárd, az elmúlt másfél évtizedben felkerült hazánk, majd Európa turisztikai térképére. Köszönhető ez dr. Hajasné Banos Mária polgármesternek, aki tősgyökeres kozárdi és 2002-től a település első embere, valamint férjének, dr.Hajas Pálnak, a Kozárdi Alapítvány elnökének. Mi a titka a kozárdi sikernek? Kozárd Dr. Hajas Pál húsz évig volt az ENSZ alkalmazottja. Nagyon sok országban járt, komoly tapasztalatokat szerzett a falusi turizmusról. Ezeket felhasználva - ötvözve a helyi adottságokkal, sajátosságokkal - fogtak hozzá feleségével a falufejlesztő programhoz. Dr. Hajas Pált az 1970-es években a szerelem hozta és kötötte Kozárdhoz, ahol azóta is él.- Annak, hogy az emberek ide jöjjenek, alapfeltétele a szép, tiszta, rendezett település, a szálláshelyek biztosítása, a helyi gasztronómia, a programok biztostása. Minden mindennel összefügg. A sikeres pályázatokon túlmenően fontos volt és ma is fontos az itt élők összefogása - magyarázta a polgármester. Az idegenforgalom építőköveit, tégláit szép lassan rakták egymásra, mígnem felépült Kozárd nemzetközi turizmusa. Az agroturizmus és a gyümölcs-projekt megalapozta a település körüli munkahelyteremtő gazdálkodást. A község megismertetését szolgálta az Almavirág és a Magyar ízek Fesztiválja. Elkezdődött a falu szépítése is. Megépült a több funkciós faluház, majd a kápolna. Bővült a Vadvirág étterem, ahol ma kétszáz vendéget tudnak fogadni. A konyha a helyi és a környékbeli termelőktől szerzi be az alapanyagot. Létének köszönhetően beindult a környéken a mangalica sertés és a szürke szarvasmarha tartása. 2012-ben a Magyar Turizmus Szervezetétől megkapták a Rozmaring Díjat. 2015-ben igen rangos elismerésben, az Európai Nemzetközi Minősítő Díjban részesültek. Tizenkét vendégház van a községben, ahol száz személyt tudnak elszállásolni. A település részt vesz a Virágos Magyarország Mozgalomban. Megkapták a Belügyminisztérium kitüntetését. A magyar-szlovák határon átnyúló „Palóc út" részeként, 2009-ben megépült a Hagyományőrző Palóc Galéria és Kézműves Ház, amely megőrzi a kozárdi palóc örökséget. A Mária út Kozárdot is érinti, a településre érkező zarándokokat a Mária szobor „köszönti". Ez csak egy a községben lévő huszonnyolc bronz-, kő- és faszoborból, amelyek Kozárd kulturális gazdagságát jelzik. Mindazok, akik a geológiai tanösvényen végig sétálnak, megismerhetik a környezet élővilágát, geológiai értékeit. A községben évente a fesztiválokra turistaként több mint húszezer ember látogat el. Közöttük sok a külföldi. A kis cserháti faluban évente két-három nemzetközi konferenciát is szerveznek. A nyáron a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületével közösen tartották a nemzetközi csipkekonferenciát. Otthont adtak őslénytani vándorgyűlésnek. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége náluk tartotta a vidék turisztikai fejlesztésével foglalkozó konferenciáját. Az Európai Borlovagrend, amelynek dr. Hajas Pál tizenegy éve tagja Kozárdon tartotta a díszvacsoráját, amelyen kétszázan vettek részt. Évente kétszáz - háromszáz vidékfejlesztő és turisztikai szakember keresi fel a községet. A község vezetői jogosan büszkék arra, hogy a Debreceni Egyetemnek Kozárdon van a turizmus, innováció regionális tanszéke. Dr. Hajasné Banos Mária polgármester nem véletlenül lett 2014-ben Magyarország polgármestere. Kozárd titka nem titok: a siker a szakemberek, vezetők pozitív hozzáállásában, összefogásban, az elkötelezett faluszépítésben és fejlesztésében rejlik. Szenográdi Ferenc Az országzászló és az identitás-emlékmű Kozárd főterén Anyák egymás között, az anyatejtől Augusztus-szeptember hónapokban világszerte rendezvények sokaságét szervezik meg az anyatej világnapjához kapcsolódóan. Salgótarjánban a Százszorszép Bölcsődében tartottak egy önkéntes, kötetlen, „sajátélmény" beszélgetést a témához kapcsolódóan. A programot a Salgótarján és Térsége Egészségügyi- Szociális Központja által működtetett Anyatejgyűjtő Állomás és Védőnői szolgálat szervezte. Salgótarján. Peleskei-Ba- lázs Rita, a Salgótarján és Térsége Egészségügyi- Szociális Központ igazgatója lapunknak elmondta, hogy bár ezt a napot minden évben augusztus elsején ünneplik és a szoptatás világhete is erre az időszakra esik, ebben a témában rendezvények sokasága zajlik egészen szeptemberig világszerte. A Salgótarján és Térsége Egészségügyi- Szociális Központja által működtetett Anyatejgyűjtő Állomás és Védőnői Szolgálat által rendezett találkozó témája egy önkéntes, kötetlen „sajátélmény" beszélgetés volt, ahol lehetőség nyílt a kismamáknak saját szoptatási és szülési élményeik megosztására. A rendezvényen egyaránt részt vettek olyan édesanyák, akik szoptatják kisbabájukat; akik anyatejet adtak, és ezáltal lehetővé tették, hogy saját babájukon kívül más csecsemők is anyatejhez jussanak illetve azok az anyukák és gyermekeik akik anyatejet kaptak másoktól- A tapasztalatcsere egyik célja az volt, hogy bátoritsuk mindazokat akik az anyatejes táplálást támogatják. Másrészt fel akartuk hívni a figyelmet az anyatársak támogatásának fontosságára a szoptatás megkezdésében és fenntartáséban, és végül de nem utolsósorban, hogy tájékoztassuk a kismamákat az Anyatejgyűjtő Állomás munkájáról az anyatej leadás és ellátás lehetőségeiről - nyilatkozta az eseménnyel kapcsolatban Peleskei-Balázs Rita igazgató. Lakatos Katalin Pályázati felhívás Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása (VP6-6.2.1-16) *m*gy®í és Vállalkozás tej tesztéli Alapítvány H-3103 Salgótarján. Mórt«** ót 1, A pályázat célja:- a már működő mezőgazdasági mikrovállalkozások fejlesztése új, nem mezőgazdasági tevékenység elindításával- új mikrovállalkozások indítása Igényelhető, sissza nem térítendő támogatás: 40.000 eUFÓ önerő nem szükséges! A támogatás igénybe vehető a vidéki térségekben (10.000 lélekszám alatti településeken):- a már működő, legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkező mezőgazdasági mikrovállalkozások, nem mezőgazdasági tevékenység indításához- nem mezőgazdasági tevékenységet végző új mikrovállalkozás indításához Amennyiben a pályázati lehetőség felkeltette érdeklődését, az alábbi elérhetőségeken kérhet további felvilágosítást: Telefon: 32/520-303,30/200-6622 E-mail: info@nmrva.hu Százhúsz éves a szécsényi szüret Szécsény. A feljegyzések szerint Szécsény- ben 1896-tól kisebb-nagyobb megszakításokkal minden év őszén megrendezték a szüreti napokat 1918-ig a gazdák és a zsellérek voltak a fő szervezők. Az l.világháború után 1932- ig két szüretit is tartottak. Az egyiknek a rendezői a gazdák, a másiknak az iparosok voltak. 1933-tól a katolikus legényegylet a háború utáni években pedig az ifjúsági szervezetek szervezéséhez fűződik a szécsényi szüret. Ekkor Mészáros János volt a szécsényi szüret főrendezője, munkáját agilis fiatalok is segítették, akik maguk is részt vettek a felvonuláson. Közéjük tartozott Klement Kornél, aki később részt vett az 1956-os forradalom szécsényi eseményeiben, ezért emigrált, ma is Németországban él. Áz 1949-es szüreti felvonulásról küldött e sorok írójának egy fényképet, amelyen sza- maras kocsin ül mint jegyző, mellette Mikó Tibor mint kántor. Leírása szerint a menet az utcasarkokon megállt és résztvevői az irónia jegyében rímekbe szedve mondták el Szécsény elmúlt évének történetét. A szüreti bálra a kultúr- házat szőlővel díszítették fel, amelyből lehetett lopni, de akit a csősz lányok elkaptak, azt a bíró elé vitték. Utóbbi büntetést rótt ki rájuk, amely zömmel tréfás feladatokból állt, de a gazdagabbakra csekély pénzbüntetést is kiszabott. A bálon elárverezték a szüreti szőlőkoszorút. Az idén október elsején szombaton rendezik meg a szécsényi szüreti vigadalmat, amely most is a látványos felvonulással kezdődik. A menet 14 órakor indul a város keleti részéről. A polgármesteri hivatal elé érve a szereplők eltáncolják a híres szécsényi szüreti körtáncot, amelyet most is Őze János a Palóc Néptáncegyüttes vezetője tanított be. A jegyző és a fiskális górcső alá veszi a város elmúlt egy esztendejét. A történelmi belvárosban a szabadtéri színpadon a folklór műsorban fellépnek a szécsényi néptánccsoportok. A sétálóutcában kézműves- és kirakodóvásár várja az érdeklődőket. A Palóc Néptáncegyüttes 18 órától gyermektáncházat tart az ifjúságnak. A művelődési házban 19 órakor veszi kezdetét a bátyus szüreti bál. A felvonuláson, az előadáson - barátaival közösen - közreműködik a Folt Népzenei Együttes. A tánc- mulatságon is ők szolgáltatják a zenét. Szenográdi Ferenc