Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

2016-09-29 / 228. szám

Speciális sportnap a főtéren A Nemzetközi Speci­ális Olimpiai Szövet­ség alapítójára, Eunice Kennedy-Shriver asz- szonyra emlékeztek egész napos sportnap keretében szombaton, a balassagyarmati Ci- vitas Fortissima téren, a Szent Mihály napi programsorozat kere­tében. Magyar Speciális Olimpi­ai Szövetség honlapjának beszámolója szerint hatal­mas érdeklődés övezte az eseményt, amelynek során Szabó Béla, a diósjenői dr. Göllesz Viktor Rehabi­litációs Intézet és Ápoló, Gondozó Otthon igazga­tója szólította színpadra a népszerű színművésznőt, Varga Izabellát, aki a ren­dezvény műsorvezetői fel­adatait látta el. A megnyitó beszédeket Bállá Mihály országgyűlési képviselő (mint fővédnök), Csach Gá­bor balassagyarmati alpol­gármester, Lengyel Lajos, a szervező MSOSZ elnöke, illetve Wisinger János, a szervezet örökös, tiszte­letbeli elnöke mondták el -valamennyien hangoztat­ták, a mai nap főszereplői bármennyire is fogyaték­kal élik mindennapjaikat, ugyanolyan egyenrangú és értékes tagjai a magyar társadalomnak, mint bárki más. Megható színfolt volt a két speciális olimpikon, Hammer Ádám és Kovács Mihály köszöntője. Ezt követően kezdetét vette az estig tartó sokszínű programsorozat. A színpa­don egymást érték a fellé­pők, míg a tér különböző helyszínein mutatkoztak be mindazok a sportágak, amelyekben az enyhe - és közepesen súlyos értelmi fogyatékos fiatalok a nem­zetközi versenyeken érté­kes eredményekkel gazda­gították éremtárházukat. Cselgáncsozók, tornászok, erőemelők, kosárlabdázók, bocsázók, asztalitenisze­zők, görkorcsolyázók tárták az érdeklődők elé tudásu­kat, és a sok-sok önkéntes segítségével az ép emberek közelről is megtapasztal­hatták, milyen a speciális sportolók világa. Itt járt Ba­lassagyarmaton Kállai Ildikó fitnesz-világbajnok is, aki zenés bemelegítő gyakor­latokkal, illetve lufis ügyes­ségi feladatokkal mozgatta meg a közönséget, valamint ellátogatott az Ipoly-par­ti városba Mednyánszky Szilvia, egykori világbajnok kajakozó és Srp Miklós, aki nemrégiben Rióban gyalog­lóként képviselte hazánkat az olimpián. Rasmussen keretet hirdetett Kilenc Ferencváros-já- tékos került be a női ké­zilabda-válogatott 22 fős keretébe, amelyet Kim Rasmussen szövetségi ka­pitány kedden hirdetett ki. KeziUäbdä b A magyar nem­zeti csapat a szlovénok elle­ni, siófoki edzőmérkőzésre készül, amelyet október 8-án rendeznek. A bajnoki címvédő és Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC-t öt játékos képvi­seli a névsorban. A dán edző a magyar szö­vetség (MKSZ) keddi sajtótá­jékoztatóján kiemelte: sajnos néhány fontos játékost nélkü­löznie kell most és a decembe­ri, svédországi Európa-bajnok- ságon is, de úgy érzi, nagyszerű magyar kézilabdázók vannak, ezért fontosnak tartja, hogy minél több fiatalt próbáljon ki. Célja, hogy ők két év múlva már készek legyenek a váloga­tottbeli szereplésre. Az elvá­rásról azt mondta, csapatával szeretne legalább az elődöntő­be jutni a kontinenstornán. „A magyar válogatottat a világ nyolc-tíz legjobb csapata közé sorolom, de véget kell vetni an­nak az időszaknak, hogy egyik nap álomszerűén, majd másnap borzalmasan játszik a csapat" - hangsúlyozta Rasmussen, aki szerint együttesének okosan és szívvel kell játszania, de a tiszta fej is nagyon fontos lesz. A román CSM Bucuresti tré­nereként idén tavasszal Buda­pesten Bajnokok Ligáját nyert Rasmussen számára a siófoki lesz az első hivatalos mérkőzés a magyar válogatott szövetségi kapitányaként. Amint azt kifej­tette: nagy reményekkel várja az október 2-9. közötti edzőtá­bort, és a siófoki meccset is. A magyar női válogatott kerete. Kapusok: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungária), Kiss Éva (Győri Audi ETO), Oguntoye Viktória (Dunaújvárosi KKA). Jobbszélsők: Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungária), Or­bán Adrienn (Győri Audi ETO). Jobbátlövők: Faluvégi Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungária), Ko­vács Anna (Dunaújvárosi KKA), Planéta Szimonetta (Thüringer HC, német), Tömöri Zsuzsan­na (Győri Audi ETO). Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (FTC-Rail Car­go Hungária), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungária). Be­állók: Kisfaludy Anett (Érd), Mészáros Rea (FTC-Rail Car­go Hungária), Pásztor Noémi (NEKA). Balátlövők: Hornyák Dóra (FTC-Rail Cargo Hungária), Klivinyi Kinga (Érd), Szekeres Klára (FTC-RaifCargo Hungária), Triscsuk Krisztina (Siófok KC). Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok KC), Hársfalvi Júlia (Győri Audi ETO), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungária). Hivatalossá vált, hogy újabb három évig, 2017-től 2019-ig Budapest adhat otthont a női kézilabda Bajnokok Ligája né­gyes döntőjének. Az európai (EHF) és a magyar szövetség (MKSZ) megállapodását Kocsis Máté, a szervezet elnöke jelen­tette be keddi, budapesti sajtó- tájékoztatóján. Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke hangsúlyozta, hogy jobb feltételekkel sikerült meg­állapodniuk az EHF-fel, mint az elmúlt három évben. Az MTI kér­désére elárulta, az eseményen ezentúl hangsúlyosabb megje­lenést kap az MKSZ, s emellett a reklám- és marketingjogokból is jobban részesedik. „Minden irányból pozitív visszajelzést kaptunk, a klubok maximálisan elégedettek vol­tak a rendezéssel, s a játékosok is szeretnek idejönni, mert jó a hangulat a tornán. Ezek után nem volt túl nehéz megálla­podni" - jelentette ki Pálinger, aki hozzáfűzte: a magyar szö­vetség hosszabb távra is sze­retné a női BL négyes döntőjét Budapesten tartani. Kocsis Máté mindezt azzal egészítette ki, hogy az MKSZ számára stabil és belátható a finálé finanszírozása, és sze­rinte mindenki biztos lehet abban, hogy a budapesti ese­mény jövőre is jó színvonalú és sikeres lesz. A női BL négyes döntőjét 2014-ben, majd tavaly és idén is a magyar fővárosban rendez­ték. Az elsőt a Győri Audi ETO KC nyerte, a második tornának nem volt magyar résztvevője, az idei fináléban pedig ezüstérem jutott a győrieknek. Nyert a magyar női válogatott ASZTALITENISZ' b A magyar női asztalitenisz-vá­logatott kedden 3-0-ra legyőzte Belgiumot a csa­pat Európa-bajnokság selejtezőjének első mérkő­zésén, Budapesten. A magyar szövetség (MOATSZ) honlapjának beszámolója szerint Pergel Szandra és Madarász Dóra három, Ambrus Krisztina pedig öt játszmá­ban győzött az Ormai László-csarnokban rende­zett találkozón. Téglás Péter szövetségi kapitány Nagyváradi Mercédesznek ezúttal nem adott lehe­tőséget, Póta Georgina pedig pihenőt kapott, ezért nem szerepelt a keretben. A J csoportban szereplő magyar válogatott november elsején Svédország­ban játssza következő mérkőzését. A csoportokban minden csapat egyszer otthon és egyszer idegenben játszik a másik kettővel. A tíz csoportelső az úgynevezett bajnoki divízióban, a tíz csoportharmadik a második osztálynak szá­mító challenge divízióban szerepelhet a 2017-es Európa-bajnokságon. A tíz csoportmásodikat öt párba sorsolják, és az öt oda-visszavágós párharc győztese a bajnoki divízióban, az öt vesztes pedig a challenge divízióban játszhat. Eredmények, J csoport, 1. forduló: Magyar- ország-Belgium 3-0. Pergel Szandra-Lisa Lung 3-0 (6, 7, 10), Madarász Dóra-Eline Loyen 3-0 (6, 7, 7), Ambrus Krisztina-Nathalie Marchetti 3-2(10, 5, -8, -7,5). Földkerülés előtt Balaton-kerülés A november 6-án rajtoló Vendée Globe föld­kerülő vitorlásverseny előtt ezen a hétvégén Fa Nándor ismét megrendezi a Mol-TBS Nagydíj Ba- laton-kerülő viadalt. VlTORL’A'ZA'S A megmérettetést 2001-ben hívta életre Fa Nándor, a feladat: szólóban, egy 8 méteres ha­jóval a leggyorsabban körbevitorlázni a Balatont.- Tovább bővült a flotta, új hajók épültek. Büszke va­gyok rá, hogy az eredeti szándékom, miszerint provo­kálom a hazai hajósokat az innovációra, megvalósult ­nyilatkozott szerdán az MTI-nek Fa Nándor. Hozzátette: húsz körül lesz az indulók száma, de a mostani mezőny alapvetően különbözik a kezdetiektől.- Akkor az éppen rendelkezésre álló balatoni hajók­kal, inkább kíváncsiságból indultak a versenyzők. Most a résztvevő vitorlások több mint fele erre a megméret­tetésre épült, a többi is minőségi hajó, így az átlag biz­tosan magasabb szinten teljesít- mondta Fa Nándor, je­lezve, a következő évek nemcsak a hajók fejlesztéséről fognak szólni, hanem az indulók felkészüléséről is. - Az az érdekes helyzet állt elő, hogy a hajók most előrébb tartanak, mint a vitorlázók. De ez kedvező, van mire épí­teni - fogalmazott. Fa Nándor maga ezúttal csak rendezőként lesz jelen a Mol-TBS Nagydíjon. - Azért nem indulok, mert érzék­ben, kézben, mindenben teljesen átálltam a nagyhajóra, az óceáni vitorlázásra. Most vissza kellene szokni a kis méretekre, ami megzavarná a Vendée Globe-felkészü- lést. De jövőre visszatérek. A Balaton-kerülő viadal mezőnye pénteken 10 órakor rajtol Balatonfüredről. A versenycsúcsot Varga Lajos tartja 13 óra 34 perccel. ßgSEGDüHJIEEa Budapesten az Orrjiai László Asztalitenisz Csar­nokban rendezték meg az idei para asztalitenisz T0P12 bajnok­ságot, ahol a mozgássérültek, szervátültetettek és hallássérültek versenyeztek egymással. A pásztói Bencsik Gergely évek óta kap meghívást a versenyre, ahol eddigi legjobb eredményét az elmúlt évben érte, ahol a 3. helyet sike­rült megszereznie. Az idei versenykiírás alapján mindenki játszott min- denkiveL így a résztvevőknek 11 mérkőzésen kellett asztalhoz állniuk. Bencsik Gergely nagyon jól kezdte a küzdelmeket, hiszen magabiz­tosan nyerte meg az első három mérkőzését. A negyedik találkozóján a döntő szettben 6-10-es állásról fordítani tudott a békéscsabai Vizsnyai Dávid ellen, aki a maga kategóriájában egyébként világbajnoki címmel büszkélkedhet. A további mérkőzésén szintén a döntő játszma döntött, amelyet nem sikerült sikeresen ab­szolválnia, miközben két körrel a verseny vége előtt már csak egyet­len veretlen játékos volt, Szalai Béla, aki mellesleg a pásztói fiú válogatottbeli társa. A mérkőzést Szalai Béla kezdte jobban, de a második játszmától megfordult a kocka és Bencsik Gergely 3-1-es győzelemmel megfosztotta ellenfelét a veretlenségtől. Az utolsó körben úgy állt asztalhoz, hogy ha győz, akkor bebiztosítja az első helyét. Ennek ellenére vetélytársa Szendi János remek játékkal már 2-0-ra vezetett ellene. Bencsik ezt követően szinte megtáltosodott és nagy csatát követően előbb egyenlőre hozta ki a találkozót, majd a döntő szettet 14-12-re nyerte meg. Ezzel a győzelmével a 2016. évi TOP 12 bajnokság győztese lett. Bencsik Gergely mérlege egyébként 11 mérkőzésből 10 győzelem és 1 vereség volt. Végeredmény: 1. Bencsik Gergely, 2. Szalai Béla, 3. Krucsó Zsolt. Bencsik sikere

Next

/
Thumbnails
Contents