Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
2016-09-29 / 228. szám
A magyar iskolások negyede továbbra is súlyfelesleggel küzd - derül ki a Magyar Diáksport Szövetség legújabb fittségi mérése alapján. Hogyan lehetne elérni ezeknél a gyerekeknél, hogy egészségesebb életmódra váltsanak? A Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT®) felméri a fejlesztendő területeket, de a számottevő javuláshoz idő kell, és a változás többnyire csak külső segítséggel valósul meg. A Nógrád megyei származású Radics Gigi énekesnőnek ez sikerült, pedig 8 éves korára már elérte a 70 kilót. A Megasztárban feltűnt tehetséget személyi edző segítette az átalakulásban, de szülei is támogatták életmódváltását. 35) A testnevelő tanárok a 2015/2016. tanévben is élvégezték a diákok fittségi állapotát vizsgáló NETFIT® méréseket, amelyek tudományos feldolgozása hamarosan ismét elérhető lesz. Az előzetes adatok szerint az eredmények továbbra is aggasztóak: a felső tagozatos és középiskolás gyerekek negyede túlsúlyos vagy elhízott. A kilenc területet vizsgáló fittségi teszt közül a gyerekek továbbra is a törzsemelés és az ingafutás tesztben voltak a leggyengébbek, míg a kézi szorítóerő és a hasizom tesztben mutatták a legjobb eredményeket. Szerencsére vannak olyan sztárok és példaképek, akik saját élettapasztalataikon keresztül bizonyítják, hogy a gyerekkori súlyprobléma orvosolható, és ehhez sokféle eszköz áll rendelkezésre. Radics Gigi énekesnőt az életmódváltásban leginkább a szülei segítették, de a kitartása, szorgalma is hozzájárult ahhoz, hogy megszabaduljon a felesleges kilóktól.- A legnehezebb a szülőknek beismernie, hogy gyerekük állapotán változtatni kell. Én nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, hogy 8 éves koromban mellém álltak, és az első 6-7 hónapban velem jártak edzeni, sőt próbálták velem együtt betartani az új étrendemet is - mesélte el a népszerű híresség. Radics Giginél a fogyás leginkább a sportnak és a programozott étrendnek volt köszönhető. Heti háromszor járt másfél órás edzésre személyi edzőhöz, otthon pedig rendszeresen futott. Az énekesnő a túlsúlyos gyerekeknek javasolja, hogy szénhidrátot délután már ne egyenek, és összesen ötször étkezzenek egy nap, 3 óránként, keveset. A szülőket pedig arra figyelmezteti, hogy támogassák a gyerekeket, hiszen a fiataloknak nagyon fontos a példakép, amely akár maga a szülő is lehet. A Magyar Diáksport Szövetség szakemberei szerint a testtömeg-problémák kezelésének leghatásosabb módja a rendszeres sport és sok-sok testmozgás beépítése a mindennapokba, illetve a táplálkozási szokások átalakítása. Éppen ezért csalódáskeltő, hogy a NETFIT informatikai rendszerében, ahol 80Ö ezer magyar tanuló fittségi adata érhető el, a regisztrált szülők száma alig haladja meg a háromezret, holott több mint egymil-. lióan vannak - hangsúlyozzák az MDSZ szakértői. A diákok és a szülők - ameny- nyiben önkéntesen regisztrálnak a www.netfit.eu oldalon - évről-évre azonnal elérhetik azokat riportokat, amelyek a tanuló aktuális, és legutóbbi tanévhez viszonyított fittségi állapotát mutatják. A szövetség ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a mindennapos testnevelésen túl minden iskolásnak meg kellene találnia azokat a mozgásformákat, sportot, amelyben örömüket lelik, s amelyek segítenek az optimális testi-lelki fejlődésben. A mozgás és az egészséges táplálkozás kéz a kézben, egymással összhangban tudjafenntartani a megfelelő testösszetételt. A nassolás minimalizálása, a fokozott zöldség- és gyümölcsfogyasztás és a megfelelő mennyiségű vízfogyasztás az egészséges táplálkozás szempontjából kiemelkedő jelentőségű. Ugyanúgy üdülhessenek! EEEGKSíj Kevéssé figyelnek a mozgássérült emberek szempontjaira a turizmusban, a szolgáltatások jelentős része még mindig nem akadálymentes - hívta fel a figyelmet a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és a Magyar Utazási Irodák Szövetsége MTI-hez eljuttatott közös közleményében. Kifejtették, a turizmus szeptember 27-i világnapja alkalmából - amelynek idei témája az akadály- mentes turizmus - ki kell mondani: Magyarország még messze van attól, hogy a mozgáskorlátozott emberek ugyanúgy üdülhessenek, szabadidős és kulturális programokon vehessenek részt, mint bárki más. A két szervezet szerint kiemelten figyelni kell a mozgássérült, köztük a súlyosan mozgássérült, jellemzően kerekesszéket használó emberek szempontjaira, amihez elengedhetetlen az érintettek és a turizmus szereplői közötti együttműködés. Kiemelik: a kormány új turisztikai stratégián és törvényen dolgozik, a MEOSZ a nyáron elküldte javaslatait a turizmusért felelős kormánybiztosnak.. Alapvető gond a MEOSZ szerint, hogy még mindig nem egyértelmű, mit tekintünk akadálymentesnek. A szállodáknál például több, tipikus hibával találkozni: túl meredek rámpák, nem megfelelő méretű, kialakítású szobáit, mosdóit, hiányzó kapaszkodóit, nem működő korlátliftek. A megfelelő akadálymentességhez egységes szempontokra és ellenőrzésre van szükség de elengedhetetlen az érintettek, a rehabilitációs szakmérnökök bevonása is. Autómentes napon fíftlignrefo Csap Gábor és Csap László, a Tiszta szívvel című, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra nevezett film szereplői, a Mozgás- sérült Emberek Rehabilitációs Központján belül működő Guruló Műhely munkatársai kerékpárt szerelnek az Autómentes Nap alkalmából tartott rendezvényen a II. kerületi Fény utcai piac előtt. Hivatalos nudista park Hivatalos nudista parkot alakítanak ki Párizsban, miután a városi tanács megszavazta az erről a Zöldek által beterjesztett határozati javaslatot. ft&iTFR A park már következő nyáron várhatja a vendégeket. Két lehetséges helyszín is szóba került, két fás külvárosi régióban, a Bois de Boulogne és a Bois de Vincennes területén. A nudizmus népszerű a párizsiak körében, de a nyilvános meztelenség - ha nem egy külön erre kialakított területen történik - tiltott, és akár 15 ezer eurós (4,6 millió forintos) bírság vagy egy év börtönbüntetés is járhat érte. Jelenleg mindössze a francia főváros 12. kerületének egyik uszodájában, hetente három alkalommal este kilenc óra után engedélyezett a nudizmus, a naturisták azonban nagyobb területet igényelnek ahol ruháiktól megszabadulva szervezhetnek találkozókat. A párizsi nudisták egyesülete gyakran bérel ki bowlingklubo- kat vagy gyógyfürdőket, hogy magánrendezvényeket szervezhessen tagjai számára. Bruno Julliard alpolgármester szerint a parknak jó helye lenne „egy tó közelében, szabályozott környezetben, hogy ne merüljön fel a közrend megzavarásának lehetősége". David Belliard, a városi tanács zöldpárti frakciójának társelnöke szerint a nudisták száma emelkedőben van, de a leendő nudistáknak eddig sehol sem akadt Párizsban hely, ahol gyakorolhatták a meztelenséget. Mint elmondta, Franciaországban kétmillióan nudisták. Julliard szerint az ország a nudista turisták elsőszámú célpontja a világon, hiszen több mint száz nudista strand és számos kemping várja őket. A meztelenkedésre szolgáló szabadtéri hely kijelölésével Párizs olyan európai nagyvárosok példáját követi, mint Berlin, München vagy Barcelona. HIRDETÉS Marci nyugodtan alszik, amióta Salvust használ Gyógyvíz segít a testvéreknek Marci három éves kora óta küzd az asztmával, de mióta elkezdte használni a Salvus vízzel működő inhalátorát, jelentősen javult az állapota. Hosszan tartó száraz köhögés, súlyos légúti betegségek, fulladásos rohamok - ez keseríti meg sok kisgyerek, köztük Marci mindennapjait is. Az asztmára való hajlama már korán, az óvodába kerülése után kiderült. Marcinál számítani lehetett erre, hiszen mind édesanyja, mind édesapja családjában van asztmás beteg.- Már az első télen azt tanácsolta az orvosunk, hogy próbáljuk ki a Salvus gyógyvizet. Az orvos javaslatát megfogadtuk és miután láttuk a víz csodálatos hatását, beszereztünk egy 'erre kifejlesztett speciális készülékét - emlékezett vissza Tímea, Marci édesanyja. - Amióta a hidegpárásítóval porlasztjuk a Salvus gyógyvizet, Marcinak még egyszer sem volt komoly rohama. Ha nagyon szárazon köhög, az inhalátorába Salvust töltünk és néhány perc inhalálás után a gyógyvíz felszakítja a letapadt váladékot. A biztonság kedvéért a családnál már az ősz beköszöntével minden éjszaka Salvus gyógyvizet párologtatnak: ez mindenkinek jó, még Zsanettnek, Marci hat éves húgának is, akinél az orvosok kruppot állapítottak meg.- Mikor Zsaninál megállapították, hogy kruppös, nem volt kérdés, hogy nála is a Salvus gyógyvizet fogjuk használni - mondja az anyuka. A család torokfájásnál, megfázásnál is a Salvus termékeket részesíti előnyben. A Salvus gyógyvíz orr-, illetve szájpermetet már Zsani is biztonsággal használja egyedül. A Salvus gyógyvíz permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fűszértek, Coop, valamint Rossmann) kapható. „Jó, ha^szülő időben felismeri a problémát"