Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-31 / 203. szám

Visszakövetelhetik az ösztöndíjakat ßanEGtSfii Ezer ösztöndíjas­tól követelheti vissza az állam a kifizetett pénzt, amennyi­ben a jellemzően mestersza­kos hallgatók augusztus 31- ig nem szereznek oklevelet - mondta az Oktatási Hivatal elnökhelyettese az Ml aktu­ális csatorna műsorában ked­den. Aki kifut a határidőből, kérhet részletfizetést vagy le­dolgozhatja a tartozását - kö­zölte Stéger Csilla. Ugyancsak lehetőség van halasztási ké­relem benyújtására, például a nyelvvizsga hiányában vagy tartós betegség esetleg szü­lés esetén - tette hozzá. Mint elmondta: az első ösztöndíja­kat 2012-ben ítélte oda az ál­lam, jellemzően négy féléves mesterképzésben résztvevő hallgatóknak. A feltételek kö­zött szerepelt, hogy a képzési idő másfélszerese alatt okle­velet kell szerezni; ez az idő jár le most augusztus végén. Korrupt revizor CflBHtag) Vádat emeltek egy korrupt adóellenőr ellen Miskolcon. A 49 éves nő egy ládbesenyői kft-nél másfél millió forint adókülönbözet­re bukkant, majd a vállalko­zás vezetőjétől többször is nagyobb összeget kért, hogy az adóhatóság ne vizsgálja a céget. Az ellenőr egy má­sik, miskolci vállalkozót is törvénytelenül segített egy ajándék laptopért cserébe. Az adóellenőr előzetesben várja a bírósági tárgyalását. Detonáció a kínai nagykövetségnél Terrorcselekménynek minősítette a biskeki kínai nagykövetség elleni keddi támadást a kirgiz kormány. fifáKifc Hírügynökségi jelentések szerint helyi idő szerint tíz óra körül egy ismeret­len elkövető Mitsubishi Delica típusú kis­busszal megpróbálta áttörni a biskeki kínai nagykövetség kapuját, és ekkor hatalmas robbanás történt. Szemtanúk szerint a detonáció olyan erős volt, hogy hallani lehetett gyakorlatilag mindenhol a kirgiz fővárosban, pedig az épület távol van a belvárostól. A detonációban meghalt az autó veze­tője, és megsebesült a diplomáciai képvi­selet három munkatársa, mindegyikük ki­rgiz állampolgár. Kínai diplomatának nem esett baja. A robbanásban megrongálódott a nagykövetség kapuja és kerítése, betör­tek a környékbeli épületek ablakai. Az elkövető személyazonosságát egye­lőre nem sikerült megállapítani. Zsenis Razakov miniszterelnök-he­lyettes sajtótájékoztatóján öngyilkos I KirgizTengőrök helyszíneLnek-l<írmkirgizisztáni|nagvl(övetsége előtt a fővárosban, ßiskekben au- j|gijszu!9y5nSffiyfán^v!szS^í!^^'pl<oc5Íiá\^?megpróbáUa áttörni a kínai nagykövetség kapu merénylőnek nevezte a támadót, a mi­niszterelnöki hivatal pedig közleményé­ben terrorcselekménynek minősítette az esetet. A történtek miatt a kormány rendkívüli ülést tart. Egyes orosz hírügynökségek szemta­núkra hivatkozva arról írtak, hogy a jármű robbanóanyaggal volt megpakolva, a tá­madó pedig feltehetően a kínai szakadár ujgurokkal rokonszenvezett, de ezt hivata­los forrásból nem erősítették meg. A történtek után Kína megrökönyödé­sének adott hangot, és erőteljesen elí­télte a támadást. Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő el­mondta: a kabinet vészeljárást indított, és azt követelte Kirgizisztántól, hogy tegyen azonnali lépéseket a kínai állampolgárok és intézmények védelmére. Hua egyúttal a robbantás kivizsgálására és a felelősök bíró­ság elé állítására sürgette a kirgiz kormányt. Bevétel az újjáépítésre IMak Az augusztus 24-i kö­zép-olaszországi földrengésben romba dőlt kulturális javak újjáépí­tésére ajánlják fel egynapi bevéte­lüket az olaszországi múzeumok. Az olaszok nagy számban özönlötték el vasárnap az olaszországi múzeumo­kat, miután Dario Franceschini kultu­rális miniszter bejelentette, hogy az állami múzeumok aznapi bevételeit a földrengés okozta károk újjáépí­tésére fordítják. Az akcióhoz csatla­koztak önkormányzati, egyházi és magánmúzeumok is. A felhívás hatá­sára az ilyenkor szokásosnál kétszer többen kerestek fel múzeumot vagy régészeti látványosságot augusztus utolsó vasárnapján, és csak az állami múzeumokban 610 ezer euró (190 millió forint) gyűlt össze az újjáépí­tésre. „A szolidaritás csodálatos nap­ja volt!" - hangoztatta a miniszter, aki Twitter-üzenetben köszönte meg az olaszoknak az együttérzést földren­gés sújtotta honfitársaikkal Kilencedszer is elutasították öfeSHESnm, New York állam illetékes hatósága kilencedszer is elutasította John Lennon gyil­kosa, a 61 éves Mark Chapman kérelmét, hogy feltételesen sza­badlábra helyezzék. A férfi 1980- ban, manhattani lakása előtt lőtte agyon a Beatles egykori sztárját, aki akkor 40 éves volt. Chapman 1981-ben életfogytiglani börtön- büntetést kapott. Legkorábban 20 év után kérhette a feltételes sza­badlábra helyezést, melyért két év múlva, 2018 augusztusában folyamodhat újra. Nem robbantás, hanem gyújtogatás A korábbi hírekkel ellentétben nem pokolgépes támadás, hanem gyújto­gatás okozott tüzet hétfőre virradóra a brüsszeli kriminológiai intézetnél (INCC), az elkövetőket azonban továbbra sem sikerült kézre keríteni - kö­zölte a belga főváros ügyészsége. a nyomozás jelen állása sze­rint a tettesek nem sokkal hajnali 2 óra után gépkocsival áttörték az észak-brüsszeli Ne- der-Over-Heembeek negyedben lévő épület hármas kerítését és tüzet gyújtottak az intézet laboratóriumainak közelében - tájékoztatott Iné Van Wymersch, a vádhatóság szóvivője. A rendőröket 3 óra körül riasztották, a helyszínre kiérkező mintegy harminc tűz­oltónak hamar sikerült eloltania a tüzet. A hatóságok szerint az épület üres volt, ezért sérültek nincsenek, viszont komoly anyagi károk keletkeztek.- Szándékos tűzokozás történt a szövetsé­gi rendőrség laboratóriumaiban -jelentette ki a szóvivő, hozzátéve, hogy valószínűleg egy szervezett bűnözői csoport áll a történ­tek mögött.- Nem találomra választották ki a hely­színt. Sokaknak érdekében állhat, hogy döntő fontosságú bizonyítékok tűnjenek el - mondta Van Wymersch. Hangsúlyozta, nincs rá okuk, hogy terrorcselekményként kezeljék a történteket. Korábban olyan hírek láttak napvilágot:, amelyek szerint pokolgép robbant a kri­minológiai intézetnél, a környéken lakók ugyanis detonációk hangjáról számoltak, be. Ennek az eredete egyelőre ismeretlen, de névtelenséget kérő rendőrségi források szerint a nyomozók azt gyanítják, hogy csak az volt hallható, ahogyan különböző tárgyak lángra kapnak. A rendőrség délután öt embert őrizetbe vett és kikérdezett a bűncselekménnyel kapcsolatban, később azonban bírói utasí­tásra szabadon engedték őket. A tűz az INCC tíz laboratóriumából hatot érintett, szakértők szerint számos bizonyí­ték megsemmisülhetett a tűz és a füst kö­vetkeztében, illetve az oltás során. Az intézetet éjszaka nem őrizték, mind­össze biztonsági kamerákkal gondoskodtak az épület védelméről - közölte Jan De Kin­der, az INCC igazgatója. Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, harminckét ember halálát okozva. A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelent­kezett. Belgiumban a hatóságok még min­dig hármas, azaz „súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, „lehet­séges és valószínű" terrortámadás. Mintegy tízezer halott Már tízezer halottja van a Jemenben 18 hónapja dúló polgárháborúnak- közölte kedden az ENSZ humanitárius ügyekkel foglalkozó hivatalának (OCHA) igazgatója. 3232E& Jamie McGoldrick a je­meni fővárosban, Szanaában tar­tott sajtóértekezleten elmondta, hogy az általa ismertetett adat je­lentős emelkedést mutat a tiszt­ségviselők és segélyszervezeti munkások által korábban idézett becslésnél amely a 2016-os évet beleszámítva hatezer halálos ál­dozatról szólt. nekültek külföldre, továbbá nagyjából 3 millió a belső me­nekültek száma. McGoldrick ki­tért arra is, hogy a 26 milliós la­kosságból jelenleg 14 millióan szorulnak élelmiszersegélyre. Jemenben a polgárháborút az robbantotta ki, hogy az Irán támogatását élvező síita húszik fellázadtak a nemzetközileg elismert kormány ellen. A Sza- úd-Arábia vezette arab katonai szövetség - amely a szunnita Abed Rabbó Manszúr Hédi elnök támogatására jött létre - 2015 márciusa óta légicsapásokat hajt végre a lázadók ellen, tovább mélyítve ezzel a konfliktust. Az ENSZ-tisztviselő hangoz­tatta, hogy az újabb adat a je­meni egészségügyi hálózat által szolgáltatott hivatalos számo­kon alapszik. McGoldrick ugyanakkor hoz­zátette, hogy a halottak száma még ennél is nagyobb lehet, mert néhány területen nincs kirendeltsége a jemeni egész­ségügynek, és ott az áldozatok hozzátartozói szeretteiket gyak­ran egyből eltemették, így nem kerültek be a nyilvántartásba. Az OCHA igazgatója beszá­molt arról is, hogy a jemeni konfliktus miatt 200 ezren me­Az ország északi felét a húszi lázadók és szövetségeseik tart­ják ellenőrzésük alatt, míg a déli országrészben a Hádi elnök vezette kormány van uralmon 2015 júliusa óta. Jemen egyik legfontosabb kikötővárosát, Ádent több mint egy éve fog­lalták vissza a kormányerők a lázadóktól, a település azóta az ország „ideiglenes fővárosa", de ott továbbra is ingatag a bizton­sági helyzet. A polgárháborús konfliktusból hasznot húzva a dzsihadisták megerősítették jelenlétüket az arab-félszigeti országban.

Next

/
Thumbnails
Contents