Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-27 / 200. szám
Utalványt és pénztárcát... [ífeöEKi A rendőrség ügyeletére két napja, a kora esti órákban bejelentés érkezett, miszerint a község egyik élelmiszerboltjából pénztárcát és étkezési utalványt loptak. A rendőrök rövid időn belül beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 22 éves helyi lakost. A férfi és társa bement az egyik pataki élelmiszerboltba, ezt követően a 22 esztendős gyanúsított társa elterelte az eladó figyelmét. A férfi eközben eltulajdonította a pultban elhelyezett étkezési utalványt és pénztárcát az abban lévő készpénzzel és okiratokkal együtt. A rendőrök a tettest elfogták, előállították és lopás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Társa felkutatása jelenleg is folyamatban van. Bemutatják a legjobbakat CQJíEöflíIMEfllS) Szeptember másodikén ismerheti meg a nagyközönség az idei Medve- si Fotós Maratonon készült képek legjobbjainak válogatását. A résztvevők összesen 372 pályaművel jelentkeztek a június eleji programhoz kapcsolódó fotópályázatra. A szakma mellett a közönség is szavazott: az érdeklődők a program közösségi oldalán tehették le vok- sukat egy-egy alkotás mellett A legjobbnak ítélt fotót elkészítőket szeptember 2-én, délután öt órától díjazzák majd a Füleki Vármúzeum Bebek-tor- nyában, ahol egyben bemutatják a díjnyertes fényképekből összeállított vándorkiállítás anyagát is. Hagyomány a jelenben ^feßSSiSS) A községben a múlt gyökeret vert a jelenben. Az önkormányzat által kialakított és üzemeltetett varrodában és kézműves műhelyben számos gyönyörű termék születik meg. Gépi és kézi munkával jelenítik meg a különböző termékeken a palóc motívumokat. Az elkészült ruházati és egyéb alkotásokat az érdeklődők helyben meg is vásárolhatják. Hűvös/' Csaba képriportja Gólyák a Madáchban Salgótarján, ilyenkor nem elrepülnek, hanem éppenséggel beköltöznek a gólyák a Sstgówrjam Madách Imre Gimnáziumba - így volt ez a minap is. Az iskolában hagyomány, hogy az új kilencedikesek így, augusztus végén egy szórakoztató napot töltenek el a felsőbb évesekkel (seniorokkal) és leendő tanáraikkal A „nulladik osztályfőnöki órát” követően s seniorok szervezésében iskolai akadályversenyen vesznek részt, ahol „belakjék” leendő alma materüket. Majd a gólyaeskü letétele után folytatódik az osztályok közötti csapatverseny egy vicces próbatételekből álló vetélkedővel és sorversenyekkel kötélhúzással. A nap végén győztest hirdetnek, övé lesz a torta és a vándordíj, ami egy béka - természetesen a gólyák nagy' örömére. Bajczamé Gyenes Erzsébet Fogadalomtevők százait várják Fogadalmi Székely Kaput avatott a Magyarok IX. Világkongresszusa Pásztón ßÜJääläi A trianoni nemzet- gyilkossági kísérlet után az egyetemes magyar nemzet képviseletére hozták létre a Magyarok Világkongresszusát, amely határozatai végrehajtására, az össznemzeti ügyek folyamatos vitelére alapította a Magyarok Világszövetségét. Szinte napra pontosan 78 évvel később, 2016. augusztus 21-én - tehát múlt vasárnap - a Magyarok IX. Világkongresszusa Fogadalmi Székely Kapu avatásával és ünnepélyes fogadalomtétellel Pásztón tartotta záró rendezvényét. Bottyán Zoltán, a Magyarok Világ- szövetsége (MVSZ) elnökhelyettese köszöntő beszédében elmondta, hogy a Fogadalmi Helyet 10 éves előkészítés után hozta létre az MVSZ Pásztó és Körzete Csoportja. Abból a megrendítő tapasztalatból, hogy a 2. világháború, különösen '56 után, végül az 1989-ben kelt hiú remények múltán a magyarsággal megtörtént az, ami korábbi történetében soha, sem Mohács, sem Rákóczi, sem 1849, sem Trianon után egyetlen magyar fejében sem fordult meg: hogy nemzeti-területi szétszakítottságunkat véglegesnek, megváltoztathatatlannak tekinti. A Fogadalmi Hely azokat hívja, akik magukat és a világ magyarságát fogadalmukkal erősítik abban, hogy életüket a magyar nemzet újjászületése ügyének sikerre vitelének szentelik. A ma élők nem mondhatnak le utódaik nevében is ezeréves hozzájárulásunkról a méltó emberi lét megteremtéséhez. Évente több alkalommal fogadalomtevők százait várják, akik életterükben további fogadalomtevőket toboroznak, hogy 2020-ban Trianon 100. évfordulóján sokezres gyülekezet mutassa meg a világ közvéleményének és a politikumnak, hogy nem engedjük besározni legnagyobb vívmányunkat, a népeket-nemzeteket a Szent Korona tagságban-felnevelő államunkat. A Fogadalmi Székely Kapu Pat- rubány Miklós, a Magyarok Világ- szövetsége elnöke felajánlása, a világszövetség adománya. Ugyanúgy köszönti a Magyar Összetartozás Fogadalmi Helyére érkezőket, ahogy annak idején a székelyek fogadták Árpád honvisszafoglaló népét. Kifejezője annak, hogy a Fogadalmi Hely programját a világszövetség nem helyi, hanem vállalt össznemzeti ügyének tekinti. A Magyarok Világszövetsége a fogadalmi alkalmak előkészítésében partnerének tekinti Pásztó város önkormányzatát, amely egyedülálló módon testületi határozattal fogadta el a Magyar Nemzeti Minimumot és tette június 4-ét rendeletileg még a szocialista kormányzás 2009-es évében Városi Emléknappá. Dr. Hegedűs Csaba, többszörös olimpiai- és világbajnok felszólalásában azt mondta, hogy a rendezvény üzenetét minden nap meg kellene ismételni a rádióban a reggeli és esti ima előtt, s ő maga 1000 fő fogadalomtevő toborzását vállalja. Az emelkedett ünnepi rendezvényen ezúttal mintegy 80 fő tett fogadalmat. Helyi együttesek, énekesek és versmondók teremtettek az avatáshoz és fogadalomtételhez méltó hangulatot. Köszönet érte. A felsoroláshoz tegyük még hozzá a Magyarok Világszövetsége Pásztó és Körzete Csoportjának tagjai által készített és minden résztvevőnek juttatott ízletes marhapörköltet és pohár bort. Bottyán Zoltán, a Magyarok IX. Világkongresszusa konferenciáinak koordinátora, a Magyarok Világszövetsége elnökhelyettese.