Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-19 / 194. szám
MTI Fotó: Komka Péter Át telepítik az atomfegyvereket Az Egyesült Államok atomfegyvereket fog Romániában tárolni, adta hírül az EurActiv hírportál diplomáciai forrásokra hivatkozva Washington több mint húsz robbanófejet visz át Törökországból egy dél-romániai légi támaszpontra, az amerikai-török kapcsolatok megromlása és a fegyverek védettségével kapcsolatos aggályok miatt. A román külügyminiszté- .rium tagadta a lap állításait, a NATO viszont csak annyit közölt,- hogy tagországaiknak garantálniuk kell a nukleáris fegyverek biztonságát. Lépés a felvidéki jogfosztottakért Befogadta az Európai Parlament a Tamás llon- ka-ügyben benyújtott petíciót, és megkezdték annak kivizsgálását. EEüSESL Lomnici Zoltán, a felvidéki jogfosztottak érdekeit képviselő Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta, hogy több mint egy éve nyújtották be a panaszt „Tamás Ilonka és jogfosztott társai ügyében". A 104 éves Tamás Aladárné örömmel fogadta a hírt, de megjegyezte, hogy nem érti, miért kellett ennyi időt várni a befogadásra, hiszen teljesen egyértelmű jogsértéseket tár fel a petíció - tette hozzá. Az EMT elnöke elmondta, Tamás Ilonka hat évvel ezelőtt fordult hozzá, hisz „minden jogától megfosztották": törölték a lakcímnyilvántartásból, megvonták a választójogát és érvénytelenítették a személyi igazolványát. Közölte, a petíciós bizottság határozott arról, hogy előzetes vizsgálatra kéri fel az Európai Bizottságot. Felidézte, a sokat vitatott szlovák állampolgársági törvény alapján már ezren veszítették el szlovák állampolgárságukat, köztük több tucatnyian a magyar állampolgárság megszerzését követően. Melbourne a legélhetőbb város , > a listát, és idén is Bécs a máso- j dik. A harmadik és a negyedik helyen két kanadai város, Van- | couver és Toronto szerepel. A legkevésbé élhető város | újra Damaszkusz. A szíriai fő- j város - amely a polgárháború j 2011-es kitörése előtt jóval előkelőbb helyen szerepelt a listán - 2014-ben volt már utolsó. Azt, hogy a listán szereplő városok 20 százalékában kedvezőtlen változások mentek végbe, jórészt a terrorizmustól való félelmek növekedésével magyarázzák a szakértők. Nyu- gat-Európában tíz városban romlott az életminőség a párizsi és a brüsszeli terrorcselekmények nyomán. Melbourne 2016-ban is a legélhetőbb város a világon, de az Economist Intelligence Unit elemzői idei rangsorukkal kapcsolatban inkább azt hangsúlyozzák, hogy a vizsgált 140 városból 29-ben romlott az életminőség az elmúlt 12 hónapban. A több amerikai nagyvárosban az afroamerikaiakkal való bánásmód miatt tapasztalható társadalmi nyugtalanság, az Ukrajna keleti részén folyó harcok, a szíriai és a líbiai polgárháború szintén hozzájárult a biztonsággal kapcsolatos súlyosbodó aggodalmakhoz. Melbourne hatodik éve vezeti Növekedett az Európai Unió lakossága Hol fogy a legjobban a lakosság a kivándorlás miatt, és mely országok népességét duzzasztja fel a legerősebben a migráció? - erre ad választ az Eurostat kutatása, amely az EU 28 tagállamának népességi változásait összegzi a 2015-ös év tükrében. ßiffEgyfiin Kontinensünk népesedési folyamataiban a 2015-ös év vízválasztó volt. Az EU-s országokban tavaly - 1961 óta először - természetes fogyás tapasztalható a teljes népességen belül. Ezzel együtt azonban az unió lakossága 1,8 millióval gyarapodott egy év alatt, így 510,1 millió főt tett ki 2016 január elsején. Ez a népességnövekedés a korábbiaknál erősebb migrációs hullám következménye, amely ellensúlyozta a népesség krónikus elöregedését. A tagállamok közül 17 országban növekedett a lakosság 11-ben csökkent. Növekedés Luxemburgban, Ausztriában és Németországban volt a legjelentősebb, míg Litvániában, Lettországban és Horvátországban volt legnagyobb a fogyás. Magyarországról annyi a „jó hír", hogy 2015-ben már „csak" 25 ezer fővel lettünk kevesebben. Erősödik a hazai gazdaság Az első félévben jól teljesített a magyar gazdaság, ugyanis a gazdasági növekedés mellett folyamatosan csökken az adósság - hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. EBEEHSSj A gazdasági növekedés a kormány által tervezett tartományban alakult a második negyedévben, pedig az EU-pénzek kifizetésének üteme csak a következő hónapokban pörög fel, vagyis a növekedés az uniós források nélkül is komoly teljesítménynek számít - hangoztatta a tárcavezető. Ugyancsak fontos eredményként emelte ki, hogy az Eurostat szerint a 2010-es 11,6-ról 5,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta és 4,4' millió ember fizet adót a munkája után. Ez a kedvező tendencia tartani fog következő félévben is - mondta a miniszter. Óbást. Talaj menti köd a felvidéki Óbást közeléből fotózva