Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-18 / 193. szám

Pályázatból fejlődik a tanya (Folytatás az 1. oldalról.) GOuáiLA pályázat célja az volt, hogy minél több foglalkoztatott legyen a térségben, több mun­kalehetőség nyíljon az arra rá­szorulóknak is. A polgármester asszony örömmel nyugtázta, hogy a múlt évben megnyerték a pályázatot, amelynek elbírálá­sa egyedi volt, mert meghaladta a húszmillió forintos támoga­tást. Nemti község a sikeres pá­lyázat után száz birka gazdájává vált, az állományból 98 anyajuh és kettő kos volt. Jelenleg a bir­tokon a szaporulatból már húsz darab jerke is van. Széli Istvánné a tanyára is elkísért minket, ahol a kedves munkások is csatlakoztak hoz­zánk, és megmutatták a tanya állatait. A teleken jelenleg öt közfoglalkoztatott dolgozik, változó munkabeosztásban. A munkások feladata többek kö­zött a tanya rendben és tisztán tartása, kaszálása, az állatok etetése. Széli Istvánné külön hangsú­lyozta, hogy a tanya munkásai szíwel-lélekkel dolgoznak, lel­kiismeretesen foglalkoznak a jószággal és a tanya rendjével is. A birtok működése minde­nekelőtt a birkák szaporulatá­ból ered, bár a polgármester asszony gondolkodik egyéb bevételi forrásokban is, mint például sajt készítése és an­nak továbbértékesítése. Ennek megvalósítása azonban - sajnos - akadályokba ütközik, ugyanis az anyajuhok fejéséhez igazi szakemberekre van szükség, ezt a feladatot viszont közfoglal­koztatásból nem lehet megol­dani. A tanya működése szeren­csére így is nyereséges, hiszen a tavaly tavaszi kezdetektől egészen mostanáig közel két és félmillió forint bevételt hozott a kis településnek! A telekről tudni kell, hogy A,2 hektáros, és három akol ta­lálható rajta, amelyből az egyik teljesen felújított állapotban van már. Az önkormányzatnak 11 hektár földterület van a tu­lajdonában, de ez annyira „sza­naszét" van, hogy legeltetésre vagy kaszálásra alkalmas ugyan, de szántóföldi művelésre nem. Az önkormányzat célja az, hogy ilyen, vetésre alkalmas földterü­letet is birtokba vehessen. Mivel minden pályázat célja az, hogy a község önellátó legyen, így az önkormányzat nem bérelhet földterületet az ügy érdekében. Az egyik helyi földtulajdonos vi­szont szívesen biztosít hét hek­tárnyi földet az önkormányzat javára. Azt is meg kell említeni, hogy sok év várakozás után uniós pályázati és hazai forrásokból végre elkészült egy vadonatúj útszakasz is, amelynek köszön­hetően az útviszonyok is sokat javultak. A felújítás mindig ne­hézségekkel, akadályokkal jár, de a Kossuth utca lakói végre újra nyugodtan alhatnak, és az út minősége is kifogásolhatat- lan lett - nyugtázta Széli István­né látogatásunk végén. Palchuber Kinga HIRDETÉS 2016| 08 | 18. Margit Kórház Pásztó MARGIT KÓRHÁZ PÁSZTÓ SAJTÓKÖZLEMÉNY MEGVALÓSULT INFRASTUKTURÁLIS FEJLESZTÉSEK A PÁSZTÓI MARGIT KÓRHÁZBAN A MARGIT KÓRHÁZ PÁSZTÓ, MINT KEDVEZMÉNYEZETT A SZÉCHENYI 2020 PROGRAM KERETÉBEN VALÓSÍTOTTA MEG AZ „INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSEK A PÁSZTÓI MARGIT KÓRHÁZBAN” CÍMŰ PROJEKTJÉT A projekt a Központi költségvetésből, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, valamint a Társadalmi Infrastruktúra Operativ Program jogcímcsoportból nyert el 40.67mFt vissza nem térítendő támogatást. A TIOP-2.2.8.A-15/1-2016-0004 azonosítójúfejlesztés keretében építési beruházás valamint a korszerű betegellátást biztosító orvostechnikai eszközök beszerzése valósult meg. A projekt időtartama: 2010. 03. 22 -2015.12. 31. A fejlesztés eredményeként az alábbi részprojektek keretében kerültek megvalósításra: 1. Ingatlanhoz kapcsolódó fejlesztések: fekvőbeteg osztályok kórtermeinek részleges felújítása (vizesblokkok); TiOP-2.2.6 pályázathoz kapcsolódó önrész elszámolása (mentőbejáró, központi orvosi gázellátás, melegvizes csőhálózat cseréje); felvonó felújítása; sókamra kialakítása; fesiés-falvédelem 2. Projekt keretében. beszerzett eszközök, mobítiák, immateriálís javak: betegtányérok, szeletelőgép, főzőüst és a hozzá kapcsolódó elszívó, egyéb konyha gépek, berendezések; informatikai eszközök és szoftverek; öltözőparavánok, bútorzat (járóbeteg szakrendelés, intézeti gyógyszertár) A lezárult projekt célja a biztonságos betegellátás feltételeinek megteremtése érdekében olyan fejlesztések, amik a mindennapi működés alapjait teremtik meg. A fent bemutatott építési-felújítási munkák, az orvosi eszközök és mobíliák beszerzése hozzájárultak a lakosság-közeli, betegbarát ellátások biztosításához. Az évek alatt saját forrásból megvalósított kisebb volumenű fejlesztések és eszközbeszerzések jelen projekt keretében támogatottá váltak. A projektről bővebb információt a www.pkorhaz.hu oldalon olvashatnak. Jkx Magyarok szag kormánya Európai Unió Európai Regionális FeflesztósiAlap BEFEKTETÉS A JÖVŐBE SZÉCHÉNYI IÍ4fiPE*líí Lapunk játéka az Eötvös Cirkusszal! Salgótarjánban lép fel augusztus 25-től 28-ig az Eötvös Cirkusz, „Legenda" című gálaműsoruk új, szuper produkcióval ■ várja a közönséget. 8» JÁTÉK! Válaszolja meg alábbi kérdéseinket és nyerjen páros cirkuszjegyet az előadások valamelyikére! Kérdéseink:- Fejezze be Eötvös Gábor, a világhírű zenebohóc szállóigévé vált mondatát: ................. ......mááááásik!- Egészen pontosan mikor vendégeskedik idén augusztusban Salgótarjánban az Eötvös Cirkusz?.......................-T alálkozott-e az Eötvös család néhány tagja II. János Pál pápával?- Nevezzen meg legalább egy állatfajt, amelyik fellép az Eötvös Cirkuszban!................................- Mi az Eötvös Cirkusz új gálaműsorának címe?...................... Név:........................................................................................... Cím:........................................................................................... Telefon/e-mail:.......................................................................... A nyerteseket telefonon értesítjük, a helyes megfejtők között két személyre szóló cirkuszjegyeket sorsolunk ki! Sorsolás: 2016. augusztus 24. Kérjük, hogy a megfejtéseket 2016. augusztus 23-án - kedden - 16.00 óráig juttassák el szerkesztőségünk címére: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. II. emelet. A szelvényeket személyesen is leadhatják. A nyereményjátékban a Nógrád Hírcentrum Kft. munkatársai és családtagjaik nem vehetnek részt. 1! V V

Next

/
Thumbnails
Contents