Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-17 / 192. szám
2016. AUGUSZTUS 17. SZERDA Folytathatják a munkát , A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) engedélyezte a további működést a pekingi doppinglabornak, amelyet áprilisban felfüggesztett. A hírről a Kínai Doppingellenes Ügynökség (CHINADA) számolt be kedden a weboldalán megjelentetett rövid közleményben, amelyben azt írta, a pekingi labor „azonnali hatállyal folytathatja minden részletre kiterjedő doppingellenes tevékenységét". A CHINADA hozzátette, a WADA írásban közölte, hogy a labor megfelel a nemzetközi ügynökségtechnikai előírásainak. A WADA áprilisban azután tiltotta meg a vizelet- és vérminták elemzését a pekingi intézménynek, miután a brit The Times című lap megírta, hogy állítólag több úszó pozitív vizsgálati eredményét eltitkolták, mert riói olimpia előtt el akarták kerülni a botrányt. A CHINADA akkor tagadta a riportban foglaltakat és azt közölte, hogy időre van szüksége a B-minták elemzéséhez, illetve a sportolók meghallgatásához, mert csak ezek után adnak ki további információkat. A WADA vizsgálódni kezdett a laborban, s a felfüggesztés mellett döntött Később a Xinhua állami hír- ügynökségnek a labor egyik munkatársa azt nyilatkozta, hogy a téves negatív eredményeket egyrészt technikai hiba, másrészt gondatlanság okozta, mert a vizsgálati módszereik akkoriban még nem feleltek meg a WADA legfrissebb követelményeinek. Aranyérmes a Szabó, Kozák kajakos duó Aranyérmet nyert a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó 500 méteren a riói olimpia keddi versenynapján. Az aktuális világ- és Euró- pa-bajnol< kettős rendkívül nagy küzdelemben harcolta ki az első helyet, a címvédő németeket pár centivel megelőzve végzett az élen. Magyar egység 2004 és 2008 után harmadszor győzött ebben a számban nyári játékokon. A döntő előtt Baráth Etele, a magyar szövetség elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, hogy Kozák Danuta jobban van, hasmenése mér elmúlt. Ezzel együtt kérdéses volt, hogy mennyit vett ki belőle a hétfő éjszakai rosszullét. A Rodrigo de Freitas Lagúnában gyakorlatilag szélcsendben, sima vízen kezdődhetett meg a magyarok számára legfontosabb keddi futam. A rajttól a német Franziska Weber, Tina Dietze kettős jött el a legjobban, de szorosan tapadt rá mellettük az 5-ös pályán lapátoló magyar egység. Féltávnál már Szabóék haladtak az élen, akárcsak 200 méterrel a cél előtt, korántsem volt azonban megnyugtató az előnyük, ráadásul a 6-oson a lengyelek, Karolina Naja és Beata Mykolajczyk is „képbe kerültek". A végére öldöklő küzdelem alakult ki, amelyben a magyarok vissza tudták verni a németek támadását, és minimális különbséggel elsőként haladtak át a célvonalon. Beérkezéskor nem is tudták, hogy elsők lettek, illetve az látszott rajtuk, hogy mindent kiadtak magukból.- Biztos? - kérdezte Szabó Gabriella, miután kiszálltak a hajóból, Kozák Danuta pedig a stégre ülve próbálta kifújni magát. Majd összeölelkeztek és fogadták a riválisok gratulációt.- Nem tudtuk, hogy győztünk-e, olyan kicsi volt a különbség. - nyilatkozott Szabó Gabriella. - Sejtettük, hogy ez lesz, két napja az utolsó húsz méterről beszélünk. Kozák Danuta, aki az elmúlt napokban betegséggel küszködött, azt mondta, a tegnap előtti „kemény éjszaka" volt: - Az előfutam után Gabi hozott vissza a stégre, annyira nem voltam jól. De sikerült kialudnom magam, az orvos sokat segített, ugyan nem voltam még százszázalékos állapotban, de közel voltam hozzá. Arra a kérdésre, hogy mit kíván a folytatásra magának és a négyesnek. Kozák Danuta így felelt: „Egészséget és ugyanezt a küzdőszellemet." Szabó másodszor, Kozák harmadszor bizonyult a legjobbnak olimpián. A páros a magyar kajak-kenu sport 23., illetve a riói küldöttség hatodik aranyérmét szerezte. A magyar sportolók eddig hat első, három második és négy harmadik helyet nyertek a riói olimpián. Ä wäaairamaifm. Női l<-2 500 méter, olimpiai bajnok: Szabó Gabriella, Kozák Danuta (Magyarország) 1:43.687 p, 2. Franziska Weber, Tina Dietze (Németország) 1:43.738, 3. Karolina Naja, Beata Mikolajczyk (Lengyelország) *** Douchev-Janics Natasa' megnyerte a B döntőt, így összesítésben a 9. helyen végzett a kajak egyesek 200 méteres versenyében a riói olimpián. Kopasz Bálint K-l 1000 méteren 10. lett, az ugyancsak 1000-en versenyző kenus Vasbányai Henriket pedig kizárták a B finálét követően. Douchev-Janics az A döntőből hétfőn úgy szorult ki, hogy középfutamában negyedik lett, így még jobb idővel sem kerülhetett a legjobbak közé. Kedden aztán a leggyorsabbnak bizonyult, ezzel kilencedikként fejezte be versenyét a Győr háromszoros olimpiai bajnoka, a szám londoni bronzérmese. Kopasz, az Algyői Sportkör 19 éves, ötkarikás újonc, ifjúsági világbajnok kajakosa hétfőn ötödikként ért célba középfutamában, amivel éppen lemaradt az A fináléról. Egy nappal később a negyedik pozícióból fokozatosan felzárkózva, a négy éve ezüstérmes kanadai Adam van Koeverden mögött másodikként végzett. A keddi döntős programban a magyarok közül elsőként vízre szálló kenus Vasbányai negyedik lett a B döntőben, de utóbb kizárták. A magyar szövetségtől kapott tájékoztatás szerint az úgynevezett ötméteres szabály megsértése miatt büntették, ami azt jelenti, hogy a bírók szerint túl közel ment a mellette haladóhoz, s „felült" a rivális farvizére. A KSI 25 éves, ötkarikás újonca a hétfői előfutamában harmadikként zárt, majd a középfutamban nagy hajrával ugyanebben a pozícióban ért célba, de ideje nem volt elég az A döntőhöz. A B fináléban gyakorlatilag végig a harmadik-negyedik helyen lapátolt, s a célba negyedikként ért be. Hősként fogadták A riói olimpián férfi tenisz egyesben ezüstérmes argentin Juan Martin del Potrót hősként fogadták hazája fővárosában, Buenos Airesben. A világranglista 141. helyén álló játékos azt mondta, nagy álma vált valóra Rióban. - Az eredményeim messze meghaladták az előzetes várakozásaimat, elég arra gondolni, hogyan játszottam Djoko- vic ellen. Tizennégy hónappal ezelőtt nagyon nehéz napokat éltem át, egy rémálom volt, most viszont egy álmom vált valóra - mondta. A 2009-es US Open-bajnok Del Potro a pályafutása folytatását is veszélybe sodró csuklóműtétek után tért vissza a legjobbak közé. Del Potro Rióban az első fordulóban győzte le a világelső szerb Novak Djokovicot, az elődöntőben pedig a 2008- as pekingi ötkarikás játékok aranyérmesét, a spanyol Rafael Nadalt verte drámai csatában. A döntőben a címvédő, s így már kétszeres olimpiai bajnok brit Andy Murraytól kapott ki.