Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

2016-07-08 / 158. szám

HIRDETÉS 2016. JÚLIUS 8., PÉNTEK Helyi termékeket dolgoznak fel Feldolgozóüzemet és raktárt adtak át Varsányban Négymilliós támogatás Nógrádi megye. A BM Orszá­gos Katasztrófavédelmi Főigaz­gatóság főigazgatója jóváhagy­ta a bíráló bizottságnak az ön­kéntes mentőszervezetek 2016. évi támogatására vonat­kozó javaslatát. Ennek értelmé­ben az idei évben százhuszon- két szervezet mintegy 83 és fél millió forint összegben kap tá­mogatást. A tavalyi tapasztala­tok azt mutatták, hogy a men­tőcsoportok által elnyert fontos eszközök - drón, quad, mentő­csónak, vagy éppen nagy telje­sítményű áramfejlesztő, ame­lyet a Nógrád megyei Palóc Mentőcsoport tagja nyert el - használatával az árvízi véde­kezési, vízi mentési és kutató­mentő tevékenység jóval haté­konyabbá tehető. A 2016-os pályázati kiírásra Nógrád megyéből a Palóc Men­tőcsoport három tagja, a Karancs Speciális Mentőszolgálat, Polgár­őr és Önkéntes Tűzoltó Egyesü­let, a Cserhát Mentőkutyás, Kü­lönleges Mentő és Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület, valamint a Karancs Természetjá­ró és Védő Egyesület nyújtott be pályázatot A három szervezet - amely tavaly harmincöt kataszt­rófavédelmi műveletben vett részt - összesen közel négymil­lió forint összegben nyert el tá­mogatást technikai eszközre és gépjárműre. A Karancs Speciális Mentőszolgálat 500 ezer forint, a Karancs Természetjáró és Védő Egyesület 1.1 millió forint, míg a Cserhát Mentőkutyás Egyesület 2.3 millió forint összértékű tá­mogatást tudhat magáénak. „Mesterek és mesterségek” Salgótarján. Nyári tábort ren­dez a fenti címmel augusztus 1-5. között a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum. Hétfő­től péntekig, reggel 8-tól 16 órá­ig biztosítanak szórakoztató el­foglaltságot a résztvevő gyere­keknek, akik megismerked­hetnek a múzeum állandó és időszaki kiállításaival. Betekin­tést nyerhetnek továbbá a ré­gész, a tűzoltó, a rendőr, a bá­nyász és a pék munkájába. A hét folyamán látogatást tesz­nek Hollókőbe, ahol különböző népi mesterségeket próbálhat­nak ki a tábor résztvevői. Bő­vebb információ a múzeum­ban, Kovácsné KisSimon Éva táborszervezőnél kérhető a 32/520-700-as vagy a 06-20- 444-6364-es telefonszámon. „Szeretlek, Mátrakeresztes” PásztóMátrakeresztes. „Szeret­lek, Mátrakeresztes” címmel pá­lyázatot hirdetnek a község la­kóinak. A szervezők augusztus 7-ig, vasárnapig olyan alkotáso­kat várnak, amelyek Mátrakeresztest mutatják be az ott élők szemszögéből, vagy amelyek esetleg ott készültek. Az alkotás technikája kötetlen. Szívesen fogadnak rajzot, fest­ményt, faragást, fogalmazást, verset, éneket vagy bármi mást, gyerekektől és felnőttektől egy­aránt A pályázat eredményhir­detéssel egybekötött bemutatója az augusztus 14-én, vasárnap megrendezendő falunapon lesz. A pályamunkák leadhatók a mátrakeresztesi művelődési házban péntekenként 18 órakor, vagy vasárnap 17 órakor. A varroda után kialakítot­ták az egykori tejcsarnok, bikaistálló és körzeti megbízotti iroda helyén a varsányi feldolgozóüze­met és raktárt is, ahol a jövőben zöldségek, gyü­mölcsök tartósításával és tésztakészítéssel foglal­koznak majd az ott dolgo­zók. Virsáiy. Kerek egy évvel ez­előtt, amikor átadták a varrodát, a helyiek már újabb terveket szőttek arra vonatkozóan, hogy azokat az épületeket, amelyek romosán és elhanyagoltan áll­nak, felújítják és további munka­helyeket teremtenek. Álmaik megvalósításához a Belügymi­nisztérium úgynevezett külön keretét célozták meg, amelyet önkormányzaü saját erővel és to­vábbi közfoglalkoztatási forrá­sokkal egészítettek ki.- Kifejezett célunk volt - mond­ta Kanyó Judit polgármester -, hogy a helyben, közfoglalkoztatás keretében megtermelt zöldsége­ket és gyümölcsöket feldolgozzuk, és mindenekelőtt a közétkeztetés­ben hasznosítsuk. Szeretnénk azonban, hogy szezonon kívül is tudjunk munkát adni az itt dolgo­zó négy főnek, ezért kiegészítő te­vékenységként tésztát fognak ké­szíteni. Természetesen a hosszú távú fenntartás a célunk, ezért to­vábbi forrásokat vontunk be. Si­keresen pályáztunk a Vidékfej­lesztési Minisztérium tanyaprog- ramjára^ameiynek keretében ha­gyományos baromfit tenyésztünk és a tájra jellemző gyümölcsfákat, bogyósokat és szőlőt telepítünk. A község első embere ezután H.H. (Folytatás az 1. oldalról.) : A Városházá­ról kapott tájékoztatás szerint a fenti pályázatok közül már tizen­kettő elbírálása érdemi szakasz­ba lépett, miután átment az elő­zetes számvevőszéki, illetve ha­tósági ellenőrzésen. Elsőként még áprilisban ka­pott zöld utat a csapadékvíz-el­vezető hálózat korszerűsítése. Hat olyan „neuralgikus” pont van a településen, ahol minden­képpen javítani kell a gondokat, hiszen egy-egy zivatar, vagy tar­tós esős időszak után a víz a fel­színre nyomul, elönti az úttes­tet, veszélyezteti a környékbeli házakat és intézményeket. A gondok orvoslása itt a mélypont­tól indul a vízgyűjtő terület tete­je felé. A legfőbb baj a város északi részén nyugatra haladó, negy­ven éve épült nagy északi fő­gyűjtő csatorna rendbetétele, a „kontrák” eltüntetése és a kapa­citásbővítés. Ehhez csaüakozik az Árpád-Bíró utcai „anomáliák” megszüntetése és a Semmelwe­is utcai hiányzó szakasz megépí­tése. A Kossuth utca Ady-Deák közti részén lévő mélypont át­emelése is szükséges, mert a je­lenleg meglévő Szent István ut­cára vezetett kapacitást az a te­rület nem bírja el. Nyertes pá­lyázat esetén a déli városrész­ben a Nyírjesi - Vörösmarty - Honti - Mártírok utcában is vé­gezhetnek korszerűsítést. Ugyancsak kiemelt feladat a néhány gondolatban összefoglal­ta a településen zajló közfoglal­koztatást. Elmondta, hogy ebben az évben százharminc főt alkal­maznak, mezőgazdasági, helyi megromlott minőségű járdafelü­letek burkolati felújítása, illetve cseréje, elsősorban a Rákóczi úton. Erre közel harminc millió forintot szánnak. A tervek között szerepel még a Madách utcában található védőnői szolgálat épü­letének korszerűsítése, valamint a Bajcsy úton, a Palóc liget bejá­ratánál lévő úgynevezett Áninger-ház hasznosítása egy korábban a megyével közösen tervezett Nógrád Identitásköz­pont létrehozásával, amely befo­gadná a Palóc Múzeum Madách- és Mikszáth-gyűjteményét is. Hasonlóképpen felújításra vár a Kővári úton, a Cseperedő óvoda értékteremtő, közút- és belvíz­programjaik vannak. Fontos szá­mukra, hogy a munkavégzés mellett az emberi értékeket, ké­pességeket is figyelembe vegyék szomszédságában álló, most üres, és igen lepusztult állagú egykori nyugdíjas klub épülete. Korszerűsítést végeznének még a bölcsődében, és a város keleti részén lévő Nyitnikék óvodában is, valamint ha sikerül forráso­kat előteremteni, az Ipoly Áru­ház mellett új orvosi rendelőket építenek. Csach Gábor alpolgármester a tájékoztatás során elmondta, egy speciális közösségfejlesztő pályázatnak köszönhetően ha­marosan megindulhat egy so­sem látott mértékű kulturális fej­lesztés Balassagyarmaton. A Leader-ekhez hasonlóan a mos­a mindennapokban. Kiemelte, hogy nehéz, embert próbáló fel­adatot valósítottak meg. Egyszer­re kell bizonyítani a szűkebb és tágabb környezetüknek.- Hiszem, hogy csak összefo­gással, megértéssel, egymásra való odafigyeléssel lehet ered­ményeket elérni. Van egy mon­dás, amely így szól: „tiszteld az utakat, mert elvezetnek oda, ahova menni szeretnél!” Ez a gondolat akár egy mottó is le­hetne számunkra, hiszen az az űt, amelyen nap, mint nap já­runk jobb gazdasági és életkö­rülmények felé is viheti az itt lakókat. Ehhez kérem a kö­rünkben lévő vezetők további támogatását, abban a remény­ben, hggy Varsány egy életké­pes, folyamatosan fejlődő tele­pülés lehessen - zárta szavait Kanyó Judit polgármester. tani ciklusban a városok is ré­szesülnek közösségépítő prog­ramban a CLLD-pályázat kereté­ben. A tervezett félmilliárdos vá­rosi pályázat kétharmadát kö­zösségi terek fejlesztésére, har­madát pedig közösségi programokra költhetik a telepü­lések. A város „helyi akciócso- port”-regisztrációját elfogadta az irányító hatóság, így itt is jöhet a „projektfejlesztési szakasz”. A nyírjesi üdülőövezet turisztiká­jára szintén komplex pályázat készült. Az iparfejlesztési elképzelé­sek két területre összpontosul­nak. A Szügyi úton lévő eddig beépítetlen, önkormányzati tu­lajdonú földrészeket fejleszte­nék, illetve az Ipoly-parti új lab­darúgó sportcentrum elkészül­tével a Nagyligetben szabaddá váló térséggel az ipari parkot bő­vítenék tovább, jelentős infrast­rukturális kiegészítésekkel. Tíz intézményben energetikai kor­szerűsítést tervez a város. Épp most adta be az önkor­mányzat több mint hat kilomé­ternyi kerékpárút kijelölésére és építésére, valamint az Ady- Kóvári úti kereszteződés mára elengedhetetlenné vált körforga­lommá alakítására a pályázatát.. Szeretnének továbbá egy 1956- os emlékpontot is létesíteni a vá­rosban, az októberi ünnepeknek helyet adó Bajcsy úti emléktáb­la környezetének megújításával. Ezt egészítik ki Balassagyarmat erre az évre tervezett önerős fej­lesztései, amelyekről későbbi lapszámunkban olvashatnak. APOLLÓ MOZI 15:30 VAD KUNSÁG - A PUSZTA RE­JTETT ÉLETE, 16:00 3DTINININDZSA TEKNŐCÖK: ELŐ AZ ÁRNYÉKBŐL, 16:30 KIVÉGZESI PARANCS, 18:00 3D TARZAN LEGENDÁJA, 18:30, 20:30 MIKE ÉS DAVE ESKÜVŐHÖZ CSAJT KERES, 20:15 3D A FÜGGE­TLENSÉG NAPJA - FELTÁMADÁS JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT NYÁRI NYITVA TARTÄS: H-P 8-17 ÓRÁIG. JÚLIUS 1-31-IG A JEGYPÉNZ­TÁR ZÁRVA TART. NAPKÖZIS TÁBOR: AUGUSZTUS 1-5. ÉS 8-12., JELENTKEZÉS: TITKARSAG@STARJAN.HU VÁROSI STRANDFÜRDŐ NYITVA TARTÁS: H V10-19 ÖRÄIG. REGGELI ÚSZÁS: 9-10 ÓRÁIG. KEDVEZMÉNYES ÚSZÓ, CSALÁDI ÉS CSOPORTOS JEGYEK! ÚSZÓTÁBOR JÚLIUSBAN: 18-22., 25-29. JELENTKEZÉS: 0630/2073-426 SZABADIDŐS TÁBOR - TARJÁNI GYERMEKTÁBOR JÚLIUS 18-22., 25-29. JELENTKEZÉS: 0630/549-4209 GE0CS0DÁK HÁZA - SALGÓBÁNYA NYITVA TARTÁS: SZE-P 8-16 ÓRÁIG, SZ-V 9-17 ÓRÁIG, H-K SZÜNNAP INTERAKTÍV TEREM, ZENTHE FERENC EMLÉKSZOBA, KERÉKPÁRKÖLCSÖNZÉS. VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Háttér- Semmelweis-nap 10.15 Hogy volt.... (3. rész) 10.30 Hírfiizér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 Háttér- RadicsGigiitthon 20.00 Értéktár-Fülbevaló a Dobroda Zenekartól 20.15 Háttér - Let's colour Salgótarján! 20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok WWW.STKULT.INFO Nyári szünet a könyvtárban Salgótarján. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár július 18. és augusztus 1. között zárva tart. Az olvasók számára ez idő alatt - az egyébként megenge­dett nyolc darab kikölcsönzött könyv helyett - tizenkettő köl­csönzésére ad lehetőséget az intézmény. A Forgách-i fiók- könyvtár a „szünidő” alatt is fogadja olvasóit, akik számára hétfőtől egészen péntekig, reg­gel 8 és délután 16 óra között biztosítja a könyvkölcsönzést, a folyóirat olvasást, valamint a számítógép-használatot. A somoskői, a zagyvarónai és a salgói fiókkönyvtár a közzétett nyitva tartási időben szintén várja a látogatókat. A beszter­cei az iskola bezárása miatt jú­liusban és augusztusban nem nyit ki. A Balassi Bálint Me­gyei Könyvtár első nyitva tar­tási napja a szünet után au­gusztus 2. lesz. Az ünnepélyes szalagátvágás pillanata I ni yn/nl I Ildw V Ull»!! I VnI IIIfi I Ilii

Next

/
Thumbnails
Contents