Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

2016-07-08 / 158. szám

SZERETETLANG A KEGYHELYEN HELYI TERMÉKEKET DOLGOZNAK FEL AZ INTERNAZION 3. OLDAL FOLYTATJA 10. 0 2. OLDAL 10. OLDAL „Szondi várjátékok" Drégelypalánk. A község önkormány­zata július 9-én, szombaton „Szondi várjátékok” néven programot rendez a drégelyi erődítményben, amely dél­előtt, 10 órakor hadijátékokkal kezdő­dik. Bemutatkoznak különféle hagyo­mányőrző egyesületek valamint a baj­vívó magyarok is. Ezt követően, 11 órá­tól zenés műsorral köszöntik a részt­vevőket, továbbá ágyúbemutatóval és koszorúzással várják az érdeklődőket. Délután, 13 órától a vár alatti Sáferkúti tisztáson fergeteges középkori forga­tagvárja az érdeklődőket. Ezen túlme­nően a délután folyamán számos kul­turális és egyéb programokkal várnak mindenkit a szervezők. Többek között történelmi harci bemutatókkal, hagyo­mányőrző csoportok műsoraival, íjá­szattal, kirakodóvásárral, életmódsá­torral valamint élőmunka-bemutató­val. 17 órától a Blackrose'Night rene­szánsz rock zenekar koncertjét tekint­hetik meg a résztvevők. 21 órától pedig a program zárásaként a Várka­pitány étteremben dj. Paul varázsol fergeteges hangulatot. Minden érdek­lődőt szeretettel hívnak és várnak a szervezők! HIRDETÉS Médiapartnerünk a FM radio 100.4 www.nhc24.hu Nógrád megye magazinja ÜGYELETEK ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: GERHÁT KARINA (70/630-4591) HIRDETÉS, TERJESZTÉS: TEL.: 32/418-190 EftX: 32/418-191 IDŐJÁRÁS Estig napos időre számíthatunk, csa­padék nélkül. Estétől aztán északon már zápor, zivatar kialakulhat A megélénkü­lő délnyugati széllel melegebb levegő ér­kezik hazánk térségébe: a csúcshőmér­séklet 24 és 30 fok között alakul. Pályázati nagyüzem Balassagyarmaton „Ördögfiak” Hollókőn Az év második felétől több területen szeretne komoly fejlesztéseket végrehajtani a balassagyarmati önkormányzat. Ennek érdekében sorra nyújtották be tavasz óta különböző pályázataikat - összesen ti­zennyolcat, mintegy négymilliárd forint értékben. (Folytatás a 3. oldalon.) Hollókő. „Ördögfiak” néven rendeznek nagyszabású köny- nyűzenei fesztivált az UNESCO világörökségi listáján szereplő Hollókőn. A faluban július 9-10- én fellép a Halott Pénz, Odett, az UP!, ByeAlex, a Belmondo, akusztikus műsorral ad kon­certet Caramel, az Anima Sound System pedig húsz év­vel ezelőtt megjelent albumát, a Hungarian Astronautot játssza el - közölték a szervezők az MTI-vel. A koncertek mellett a látogatók megkóstolhatják a pa­lóc gasztronómia jellegzetes ételeit: a palóclevest, a tócsnit vagy akár a kemencében sült kenyérlángost. A fesztiváljegy- gyel látogatható lesz a Hollókői Vár, az Ófalu, és a Guzsalyas ház is. Lebuktak a tolvajok Salgótarján. Lopás megalapo­zott gyanúja miatt indított nyo­mozást egy 33 éves férfi, vala­mint egy 48 éves nő ellen a Sal­gótarjáni Rendőrkapitányság. A helyi lakosok az áruvédelmi eszközök eltávolítása után több árucikket, köztük egy tintapat­ront tulajdonítottak el néhány hónapja az egyik salgótarjáni áruházból. A bolt biztonsági őre mindkettőjüket feltartóztatta és a rendőrök kiérkezéséig vissza­tartotta. A nyomozók a napok­ban vádemelési javaslattal fe­jezték be az eljárást. Városi varroda létesült A város tulajdonában lévő holding­cég szervezésében varroda létesült Szécsényben. Szenográdi Ferenc Szécsény. Dr. Harikné dr. Havasi Beáta al­polgármester elmondta, hogy az üzem létre­hozásában két fontos szempontot vettek fi­gyelembe. Egyrészt, hogy egy olyan ágazatot indítsanak be, amely piaci alapon működik és bevételt biztosít az önkormányzat számá­ra, másrészt pedig, hogy ezzel munkalehető­séget is biztosítsanak. A műhelyben jelenleg kilenc szécsényi, rimóci és nógrádsipeki szakképzett varrónő dolgozik, és várják az újabb jelentkezőket. Murányi Péterné, a varroda vezetője el­mondta, hogy a termékeik egy részét expor­tálják, például a most elkészült egészségügyi munkaruhák Hollandiába kerülnek. Bőven van azonban belföldi megrendelésük is. A szécsényi közmunkások számára is ők fogják a munkaruhákat elkészíteni. Az alpolgármester véleménye szerint a var­rodájuk havonta kétmillió forint bevételt fog jelenteni. Mint mondta, ez nem nagy összeg, de minden plusz pénzt meg kell becsülni. Salgótarján. Lövések dördültek el egy belvárosi szórakozóhely teraszán a napokban, az esti órákban Salgótarjánban. A rend­őrök megállapították, hogy a be­jelentést megelőzően egy férfi érkezett a vendéglátó egységbe, ahol minden előzmény nélkül odalépett egy ott álló ismerősé­hez, majd egy úgynevezett vipe­rával több alkalommal megütöt­te annak bal felkarját. Ezután egy gáz-riasztófegyverrel három alkalommal lőtt, ebből egyszer a sértett mellkasa felé. Utóbbi a bántalmazás következtében - az előzetes orvosi vélemény alap­ján - könnyű sérüléseket szen­vedett. A rendőrök fél órán belül azonosították és elfogták a bűn- cselekmény elkövetésével gya­núsítható 25 éves férfit. A nyo­mozók felkutatták és lefoglalták az elrejtett gáz-riasztófegyvert és a helyszín közelében hagyott vi­perát. A helyi lakost felfegyver­kezve elkövetett garázdaság, il­letve súlyos testi sértés kísérle­tének megalapozott gyanúja mi­att gyanúsítottként hallgatták ki, majd vették őrizetbe a Salgótar­jáni Rendőrkapitányságon. Ütött és lőtt...

Next

/
Thumbnails
Contents