Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)
2016-07-30 / 177. szám
/ ,Te a jóságot két marokkal szórtad, önzetlenül adtál jónak és rossznak. Mindig egy célod volt: a családért élni, ezt a halál tudta csak széttépni. ” ^ " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMEDI GÁBORNÉ sz. Buchmelter Mária Borbála (gr 70 éves korában örökre itt hagyott bennünket. 1 Hamvasztás utáni búcsúztatása és temetése 2016. augusztus 4-én (csütörtökön), IS órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. ik'" i Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GLÓRIA KEGYELET KFT. Temetkezés és síremlék. Batonyterenye, Vasul ül 12. Tel.: 32/350-792,30811-1634. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ JOZSEFNE sz. Radios Irma 64 éves korában elhunyt. Temetése 2016. augusztus 1-jén (hétfőn), 15 órakor lesz a nagybátonyi falusi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD INGATLAN SALGÓTARJÁN Zatko-dülőben, 1070 m2-es zárt kerti ingatlan szép, csendes környezetben eladó, fúrt kúttal, telek előtt villany van. Személygépkocsi csere is érdekel! Érd.: egész nap 06-30/921-7498. SALGÓTARJÁN, Ybl Miklós út 102. szám alatt, saját bejáratú földszinti garzonlakás eladó. Irányár: 1,8 MFt Tel.: 20/433-0512. JÁSZÁR0KSZÁLLÁS0N, üdülőövezetben, szép környezetben, a strandhoz közel 64 m2-es családi ház jellegű, emeletes hétvégi ház, berendezéssel együtt sürgősen, áron alul eladó. A házhoz 2 szoba, étkező, konyha, fürdőszoba, alsó-felső terasz, 300 m2- es telek tartozik. Hónap végén megtekinthető. Esetleg szécsényi vagy salgótarjáni csere is érdekel. Érd.: 06-30/533-1446,32/316- 768. Ár megegyezés szerint. SALGÓTARJÁNBAN városközponti, Pécskő út 12/C. szám alatti 3 szobás, 58 m2-es lakás az uszodával szemben eladó. A lakás irányára: 6,7 M FL Tel.^06-30/403-3639. SALGÓTARJÁNBAN, a Beszterce-lakótelepen, Medves körúton 86 m2-es, gázfűtéses, 3 + fél szobás, felújított, norvég típusú lakás kerített kerttel, pincével, na$ terasszal eladó. Ár megegyezés szerint. Tel.: 06-30/777-6923. SALGÓTARJÁNTÓL 6 km-re Kishartyánban, minden igényt kielégítő, nagyméretű családi ház fizetési kedvezménnyel eladó. Tel.: 06- 20/919-3182.___________________ ELADÓ Salgótarján városközpontjától 5 km- re, Kotyházapusztán azonnal költözhető, bútorozott családi ház nagy telekkel. Tel.: 32/441-006. __________________ SA LGÓTARJÁNBAN, a Rózsafa úton, csodálatos környezetben 2 szintes családi ház eladó. Ár megegyezés szerint. Kisebb lakást beszámítunk. Tel.: 32/740-181, 06- 70/397-2208._________________ EL ADÓ 2 szobás, gázfűtéses családi ház melléképületekkel, 500 néjyszögöles telken, ásott kúttal Héhalomban (telefon, internet bekötve). Irányár: 2,5 M Ft. Érd.: esti órákban, 06- 20/3333-887,32/482-129. SALGÓTARJÁNBAN, a Napsugár-lakótelepen eladó egy napos, alacsony rezsiköltségű, kertes családi ház garázzsal. Irányár: 8,5 M Ft. Tel.: 32/789-752. BP„ SOTE-nél új lakás, 22,5 M. 70/360-3818 ALBÉRLETET KÍNÁL SALGÓTARJÁNBAN, a Szerpentin úton 1 szopás, összkomfortos, gázfűtéses, alacsony re- zsijü lakás, csak hosszú távra kiadó. 2 havi kaució szükséges. Tel.: 06-20/510-3895. JÁRMŰ SZEMÉLYGÉPKOCSIT, terepjárót, ill. kishaszon- gépjárművet keresünk megvételre, azonnali készpénzfizetéssel, évjárattól, állapottól függetlenül. Érdekel még veterán autó és motor. Hívjon bizalommal! 06-30/565-4638. MEGVÉTELRE keresünk mindenféle típusú veterán autót (keleti-nyugati), motort, kerékpárt. Hívjon bizalommal! Tel.: 06- 30/565-4638, Salgótarján. LADA 1500-as személygépkocsi jó állapotban, 2017 őszéig műszakival, első tulajdonostól eladó. Ár. 140 000 FI Érd.: 32/784-852. VEGYES SZARVASAGANCSOT, hullajtottat és trófeákat vásárolok magas áron! Az ár megegyezés szerint, minőségtől függően. Hívjon bizalommal! Visszahívom! Nógrád megye. Tel.: 06-30/475-7928._____________ EL ADÓK: sarok ülőgarnitúra (ágyazhatós), kombihűtő, sima hűtő, gáztűzhely, fatüzelésű kályha (Servant, román, német), 70, 90 l-es üst + üstház, fateknő, elektromos terménydaráló és kukorica morzsoló egyben, húsdaráló (10, 22,32-es), hurkatöltő, 25, 50 l-es üvegballon, fonott demizsonok, káposztás cseréphordó 15,351, szőlőprés és daráló, disznótoros zománcozott edények és fazekak különböző méretekben, 150-es vassatu, 70 kg-os kovácsüllő, 220 V-os kisméretű köszörű, Camping bicikli, Simson motor, rotációs kapa utánfutóval, tartozékaival, díszes alumínium kerti garnitúra. Tel.: 06-20/511-4209. HAGYATÉKBÓL eladók: modem 4 részes szekrénysor, konyhaszekrény, hajyományos mosógép és centrifuga, automata mosógép, hűtő- ésfa^asz- tószekrény 3-7 fiókos, hűtőláda, porszívó, mikro, Rehab+ kerekesszék, 55 cm, 72 cm-es színes fe vé, tv-állvány, Magnat házimozi kopmlett rendszer, modem kétakasztós szekrény szőnyegek, FÉG850 gázkonvektor, gáztűzhely, 11,5 kg-os PB-gázpa- lack, gáz Siesta, fatüzelésű kályha, elektromos terménydaráló, 220V-os villanymotor, elektromos gyümölcsdaráló, cefrés hordók (1201,2201), Whirlpool páraelszívó, haawnányos női- és férfikerékpár. Tel.: 06-30/5011-666^ _____ ELAD ÓK: ipari gyorsvarrógép, Textima tisztázógép, fedőzőgép, továbbá 102 cm-es Panasonic plazma TV, 2 db 50 cm-es hagyományos színes Sony TV. Érd.: 06-70/416- 9318.______________________ MŰ ANYAG hordók 60 l-es, jó állapotú, erős, zárható, csavaros tetővel, széles szájú, oldalán fülekkel, nem vegyszeres, fix 2500 Ft/ db áron eladó (cefrének, méznek, esővíznek, terménynek stb.). Tel.: 06-30/393- 0812, St. RÉGISÉG RÉGISÉGET, komplett hagyatékot vásárolok! Mindenféle zománcozott terméket: zsírosbödönt, babakádat, vödröt, ceglédi kannát, vajlingot, ipari lámpát, reklám hirdetőtáblát, zsétárt, ételhordót, katlant, katlanházat, lavórt lavórtartóval, stb. Lemezből készült locsolókannát, fazekat, kádat, kovácsüllőt, vasfogast, kovácsoltvas kerítést, díszes fali kutat, nyomós kutat, öntvény kályhát, molnárkalács sütőt, szenes vasalót, rézmozsarat, csengőt, kolompokat, juhászkampót, bányászlámpát, fonott üveget, üvegballont, szódásüveget, vajköpülőt. Veterán autót, motort, kerékpárt. Tel.: 06- 30/565-4638,06-20/511-4209, Salgótarján. Hívjon bizalommal! Visszahívom. ANTIK társakat, hagyatékot vásárolok! Bútorokat és kiegészítőket, fateknőt, fatálat, hokedlit, sámlit, tonettszéket, szennyesládát, komódot, konyhaszekrényt, lócát, tehenészszéket, talicskát, katonaládát, utazóládát, favillát, kemencelapátot, gyalupadot, bontóasztalt, fahordót, szekeret, tragacsot, dézsát szakajtót, hátikosarat, mángorlót, kukorica- morzsolót, fali tányért. Régi kázsmérkendőt, szoknyát, népviseleti dolgokat, mindenféle háziszőttes vásznat, zsákot, térítőt, tekercsvásznat, derékaljat, dunna-párnát, stb. Hívjon bizalommal! Tel.: 06-30/565-4638,06- 20/511-4209, Salgótarján. KOMPLETT hagyatékot, régiséget vásárolok! Bútorokat és kiegészítőket, ágyat, sarokülőt, konyhaszekrényt mosógépet, centrifugát hűtőt, fagyasztót, fatüzelésű kályhát, masinát, öntvénykályhát, gáztűzhelyt, tévét, mikrót porszívót, antik órát, festményt, rádiót, régi pénzt, iratokat, kitüntetést, katonai tárgyakat, könyveket, régi játékot, diafilmet, diavetítőt, lemezautót, modell, elemes autót, pe- dálos játék Moszkvicsot, stb. Bármi érdekelhet. Hívjon bizalommal! Tel.: 06-30/565- 4638,06-20/511-4209, Salgótarján. ÁLLAT 2 DB anya birka, 1 db jerke toklyó és 2 db jerke bárány eladó. Tel.: 06-20/376-6221. MEZŐGAZDASÁG SZILVAVÁSÁR Salgótarjánban! Frissen szedett, nagy szemű, mézédes szilva (20 kg) 160Ft/kg. Tel.: 06-20/919-3182. BÚTOR 4 M hosszú, magasított lapra szerelt szekrénysor 2 db beépített íróasztallal, fiókokkal és vállfás résszel, valamint 2 db fotelágy reális eladó. Tel.: 06-20/491-7261. A PALLÉR CSARNOK KFT. az ország egész területéről helyszíni építésvezető munkatársat keres. Továbbá azonnali belépéssel keresünk szerkezetlakatos, épületlakatos, összeállító lakatos munkakörbe szakembereket komplett brigádot. További részletek a www.pallercsarnok.hu webolalon. jelentkezés kizárólag fényképes önéletrajzzal a karrier@pallercsarnok.hu e-mail cimen, vagy a 06-30-630-46U-es telefonszámon. Önéletrajzokat várjuk a human@facilityl.hu címre. PARTNERLOG CSATLAKOZZ HOZZÁNK! MUNKALEHETŐSÉG! Vállalatunk, a Partner Log Kereskedelmi Kft. élelmiszer-, ital- és vegyi áru-nagykereskedelmi hálózata, az Alsónémedi CBA logisztikai központban üzemelő szárazáru, és zöldség-gyümölcs hűtött raktárába keres munkatársakat komissiózó, targoncás munkakörökbe. Amit kínálunk: • hosszú távú stabil munkahely • rendszeres, időben átutalt kereseti lehetőség (komissiózó bruttó 150.000 Ft + jutalék, targoncás bruttó 180.000 Ft + pótlék) • 2 hónap után cafeteria (20.500 Ft) • Salgótarján felől ingyenes céges buszjárat Munkavégzés helye, ideje: • 2351 Alsónémedi, Ócsai út hrsz.: 2402/1. • hétfőtől péntekig, egy műszakos munkarend Jelentkezni augusztus 12-ig fényképes önéletrajzzal, a munkakör megjelölésével az alsonemedi.toborzas@gmail.com e-mail cimen, vagy a 3101 Salgótarján, Pf. 128. .Alsónémedi toborzás” jeligére postai úton lehet. Bővebb információ a 06-32-423-679-es telefonszámon kérhető. CERED £ augusztus S19-20-21. Email: 3cered123@gmail.com JULIUS 30. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Judit és Xénia nevű kedves olvasóinkat! JUDIT. Női név, héber eredetű. Jelentése: Júdeából való nő, zsidó nő. xénia. Női név, görög eredetű. Jelentése: vendég, idegen, átvitt értelemben vendégszerető. Az ókorban xénia volt a vendégnek nyújtott ajándék neve. A Nap kel: 5.18. nyugszik: 20.21. A Hold kel: 1.57, nyugszik: 17.20. BAK (XII. 22.-1.19.). A hétvégét vétek lenne magányosan töltenie, a baráti társaság különösen ma este ígér jó mulatságot. Reggeli kötekedő hangulatát azonban csak a kedvese csillapíthatja sok-sok türelemmel. Ne kiabáljon a gyerekeivel! VÍZÖNTŐ (I.20.-D. 18.). A Vénusz és a Jupiter S együtt lépnek a társkap- csolat házába: hamarosan frigyre léphet, ha még nincs elkötelezve, ha pedig igen, akkor kellemes, boldog napokra számíthat társával. A munkája ugyan rengeteg, de elégedett lehet azzal, amit létrehoz. HAWK (11.19.-ni. 20.). Uralkodó bolygója a saját jegyében áll, ami nemigen kedvez életerejének. Pihenésre, kikapcsolódásra van szüksége, és ezt csak akkor élvezheti igazán, ha elengedi a gondokat. 11a nyaralni megy, szót se ejtsen a családi bajokról! KOS (ffl. 21. - IV. 19.). Meggyűlhet a baja a bürokráciával, és nagyvonalúságában hajlamos tehet feladni a harcot Ám te gyen óvatos, nehogy' az odafigyelés hiánya később kedvezőtlen helyzetbe hozza. Ha szerződést köt, feltétlenül olvassa el az apró betűs részeket! ^ »KA (IV. 20. - V. 20.). ';,y f Fontos tárgyalásokra I'*! kerülhet sor a hétvégén, ami végre pontot tesz egy hosszan elhúzódó családi ügy végére. A bölcsességet azonban nem könnyű az okossággal párosítani: valami biztosan csorbát szenved. Ez a politika. KREK (V. 21. - VI. 21). H Sajnos a nehézségek, amiktől már úgy vélte, vagy egy hónapja megszabadult, újra keserítik napjait. Minél kevesebbel küzd, annál biztosabb lehet a győzelemben. Barátságos mosolya sokakat meghódít. Még ha csak kínjában nevet is. 'S RÁK (VI. 22. - VII. 22.). lelkes és boldog: határtalan jókedvvel vág neki a mai napnak. Az örömre minden oka meg is van, csak pénzzel nemigen bírja a boldogság finanszírozását Mindig hagyjon itthon egy kis tartalékot, ne vigye minden pénzét magával! OROSZIÁN (VE 23. - MII. 22.). Eddig is a „súlyos” egyéniségek közé tartozott, de most aztán végképp megnő személyisége jelentősége. Mindenhol ott van, egyesek szemében egészen ret- tegetté lehel. Szép szavakkal azonban sokat javíthat nimbuszán. * szűz (VII. 23. - XI. 22.). Minden bajáért nem hibáztathatja a környezetét, habár üzlettársai, főnökei most valóban szorongatják. Egzisztenciális helyzetében pozitív feidulat állhat lie hamarosan, csak először is magában kell tisztáznia, mire is vágyik pontosan. MÉRLEG (IX. 23. - X 22.). Társa szeretetére ™ számíthat, de a támogatásáért mégis meg kell küzdenie. Néha kicsit egyenlőtlennek érzi viszonyukat, bizony az adok-kapok harcban ön könnyen alul maradhat, túlzott alkalmazkodása ml att. Legyen kicsit akaratosabb! SKORPIÓ (X 23. - XL 21.). Ön nem szívesen fedi fel titkait, de arca, mozdulatai, hangja mindent elárulnak hangulatáról az önt ismerőknek. Könnyítsen a lel kén hétvégén, egy' közeli barát sokat segíthet önnek a tanácsaival. Különösen pénzügyi jellegű problémákban. •M NYILAS (XI. 22. - XII. f- 21.). Váratlanul belép- hét az életébe valaki, valószínűleg külföldi ember. Ha nem kap utána, akár feledhető is lesz e találkozás, de ha barátságos kedvvel fordul felé, akkor hosszú, tartalmas kapcsolatra számíthat. Kiadja a Nógrád Hírcentrum Kft. Felelős kiadó, a Kft. ügyvezető igazgatója. Ügyvezető, főszerkesztő: GYURJCŐ PÉTER Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN Vezető szerkesztő: SCHVEICZER KRISZTIÁN Sportroval-veztítö. BALOGH TIBOR Titkárságvezető: SZABÓ ANDREA T őrdelő-szerkesztő: FUTÓ DÁVID Hirdetésszervező: NÉMED1NÉ BARTANUSZ ANDREA Telefon: 20/975-3357 Email: tartiandiód-gmail.com Fotóriporter DANYI LILLA HŰVÖSl CSABA SZABÓ SÁNDOR Újságíró: CSONGRÁDY BÉLA BALÁS RÓBERT BAKOS LÁSZLÓ HEGEDŰS HENRIK GERHÁT KARINA REMENÁR JÁNOS SZENOGRÁDI FERENC Szerkesztőség és kiadó címe: 3100 Salgótarján, Mártírok út 1. Telefon: 32/418-190. E-mail: nograd.szerkeszto@gmail.ajm nogradhírcentrumkft@gmai).a>m Telefonos hirdetésfelvétel: (apró, gyász, állás) 32/418-190,601 mellék Terjesztési csoport: 32/418-190,607 mellék Előfizetési díjak: egy hónapra: 2345 Ft negyedévre: 7035 Ft, félévre: 14070 Ft egy évre: 28140 Ft Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül nyugtatömbön és átutalással az OTP Bank Nyit 11741000-20181442 pénzfbrgalni jelzőszámra. Az előfizetői példányok kézbesítését a lapot kiadó kft. terjesztői hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Zrt. regionális árushcíyein keresztül törtéük. Készült: Mediaworks Hungary Zrt. 1225 Budapest, Camponaút 1. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató E-mail: nyomda(<?/rncdiaworks.ht) HU ISSN 1215-9042 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon akciókon, szavazáson, rej ténypál yázatokoa résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS- ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával kiadónk érdekeltségébe tartózó cégek előfizetéses megrendelés teljesítésére, akcióinkra, kiadványainkra és egyéb szolgáltatásainkra felhívjuk a figyelmet. Az érintettek fctvilágositást kérhetnek tsz aludunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és cédától, valamint bármikor kérhetik azt* helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését A Nógrád Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével,« adatok elektronikus tárolásával cs feldolgozásával kapcsolatos mindet» jog feraifnrtva értesüléseket, hűeket átvenni csak a Nógrád Megyei Hírlapin hivatkozva lehet. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi remiszerrel készült. A Nógrád Megyei Hírlap példányszámát a MATESZ hitelesíti.