Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

2016-07-30 / 177. szám

Irgalmasság, áldás, imádság Történelmet ír, de megosztó személyiség Bill Clinton volt amerikai elnök, Qobbra) és felesége, az elnökjelöltté választott Hillary Clinton volt amerikai külügy­miniszter (jobbról a második) lányuk, Chelsea Clinton (balról a második) és férje, Marc Mezvinsky társaságában Ferenc pápa Maximilan Kolbe halálcellájában imádkozott pénteken az Auschwitz I. volt náci német haláltábor 11. szá­mú barakkjában, abból az alkalomból, hogy idén emlékeznek meg a len­gyel ferences szerzetes vértanúságának 75. évfor­dulójáról. Krakkó. A szentatya csendben imádkozott, egyedül ülve egy faszéken a szentté avatott szerze­tes kivilágítás nélküli halálcellá­jában. Maximilan Kolbe éppen 75 éve, 1941. július 29-n önként je­lentkezett, hogy egy családos fo­golytársa helyett vállalja az éhha­lált, amelyre a táborparancsnok ítélt tíz rabot egy fogolytársuk szökése miatt Az utolsóként élet­ben maradt ferencessel a hóhér egy fenol-injekció beadásával vég­zett. A katolikus egyházfő péntek reggel az auschwitzi múzeumban kezdte el lengyelországi zarán­doklatának harmadik napját, a látogatás beszédek nélkül, csen­des elmélkedésként zajlik. Megáldotta Ferenc pápa pénte­ken az egykori auschwitzi náci német haláltáborok 12 túlélőjét, akik az Auschwitz I. tábor terüle­tén várták őt. A pápa a volt len­gyel, zsidó és német foglyok, illet­ve hozzátartozóik mindegyiké­hez odalépett, és rövid személyes beszélgetés után megcsókolta, megáldotta mindegyiküket. A foglyok egyike ezt követően meggyújtott gyertyát nyújtott át a katolikus egyházfőnek, aki ezt az úgynevezett halálfalhoz vitte. A pápa péntek reggel az ausch­witzi múzeumban kezdte el len­gyelországi zarándoklatának har­madik napját, s a látogatás a pápa kívánságára beszédek nélkül, csendes elmélkedésként zajlik. Az irgalmas szív képes meg­osztani a kenyeret az éhezővel, és nyitott arra is, hogy befogadja a menekülteket és a bevándorló­kat - hangsúlyozta csütörtök délután Ferenc pápa azon a szertartáson, amelyet a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) ke­retében mutatott be. A szertartásra a pápa villa­mossal érkezett mozgássérült fiatalok kíséretében. A krakkói Blonia-mezőn meg­tartott ünnepség az IVT első olyan nagyszabású rendezvénye volt, amelyet a pápa részvételével tartottak meg, a fiatalok itt üdvö­zölték először az egyházfőt. Szer­da este Ferenc pápa a krakkói érseki palotából, a II. János Pál lengyelországi zarándoklatai idején legendássá vált úgyneve­zett pápai ablakból már folytatott rövid párbeszédet az ott népesen összegyűlt fiatalokkal. A csütörtöki szertartáson len- gyél és óegyházi szláv nyelven olvastak fel evangéliumot, az ezt követő homüiában a pápa a Jézus "eleven jelenlétéből" fakadó élet­öröm és az irgalmasság fogalmát járta körül. "Az egyház (...) tanul­ni akar tőletek, hogy megújítsa az Atya irgalmasságába vetett bizal­mát" - szólította fel az egyházfő a fiatalokat, hozzátéve: az Istennek "mindig fiatalos az arca, és szün­telenül hív bennünket, hogy az ő királyságához tartozzunk. "Az irgalmasságnak mindig fiatalos az arca" - folytatta, majd kifejtette: az irgalmas szívnek "bátorsága van, hogy lemondjon a kényelemről (...), képes má­sokkal találkozni, mindenkit át­ölelni." Képes továbbá "a gyen­gédségre és az együttérzésre, megosztja kenyerét az éhezővel, nyitott arra, hogy befogadja a menekülteket és a migránsokat" - mondta. A pápa arra intette a fiatalo­kat: imádkozzanak azért, hogy "az irgalmasság kalandjában" részesülhessenek. Ez a "kaland" a szentatya szerint "a hídépítés, valamint a falbontás kalandja, azaz a kerítés- és szögesdrót- bontás kalandja" is egyben. E fiatalok tanulják meg, miként kell "azok szavát meghallgatni, akiket nem értünk, akik más kultúrákból, nemzetekből jön­nek, valamint azokét is, akiktől félünk, mert úgy gondoljuk, hogy bánthatnak bennünket" - hívta fel a pápa a zarándokokat. Különféle nemzetek találko­zására a szertartás forgató- könyve is utalt: először rövid előadásban az összes világrész táncmotívumait mutatták be, ezt követően a fiatalok az adott kontinensen leginkább tisztelt szentek képeivel vonultak fel. A felolvasott evangéliumot tar­talmazó szentírást pedig far- mernadrágos fiatalok vitték az oltár elé. Az aranyozott köny­vet az erényeket megszemélye­sítő szenteket - köztük Szent Hedviget - alakító színészek adták át nekik. Az esős idő ellenére a Blonia- mezei szertartáson több száz­ezer, színes esőköpenyekbe öltö­zött, nemzeteik zászlóit lengető zarándok vett részt. A krakkói ünnepség előtt, csütörtök dél­előtt a katolikus egyházfő a legis­mertebb lengyelországi Mária- kegyhelyen, Czestochowában szentmisét mutatott be. Hillary Clinton, az ameri­kai Demokrata Párt elnökjelöltje történelmet írt, ugyanis az Egyesült Államok történetében most történik meg elő­ször, hogy a két nagy párt közül valamelyik nőt jelöl elnöknek. Viszont egyút­tal - republikánus párti vetélytársához, Donald Trumphoz hasonlóan - nagyon megosztó szemé­lyiség. Egyes elemzők szerint bármelyikük nye­ri meg a választást, a lakosság számottevő része nem lesz hajlandó elfogadni elnöknek. Philadelphia. Clinton életrajzi adatairól - éppen mert hosszú ideje sürgölődik a politikában - szinte mindent tudni: 1947-ben született Chicagóban, 1973-ban diplomázott a Yale Egyetemen, 1975-ben házasodott össze Bili Clinton majdani elnökkel, 2000- ben és 2006-ban New York ál­lam szenátorává választották, 2008-ban pedig alulmaradt az elnökjelöltségért folytatott küz­delemben Barack Obamával szemben, de ' kormányában 2009 és 2013 között betöltötte a külügyminiszteri tisztséget. Amerikában általánosan is­mertté Arkansas állam first la- dyjeként vált (Bili Clinton ugyanis ennek a déli államnak a kormányzója volt), majd elnö­ki first ladyként aktívan politi­zálni kezdett. Egészségbiztosítá­si reformot tervezett, amely el­bukott, jórészt azért, mert az elnök feleségének mint nem választott politikusnak nem volt erre felhatalmazása. Hillary Clinton mindig ambi­ciózus volt, újra és újra "kitalál­ta" magát. Sok botrányon és ku­darcon jutott túl, de amikor 2008-ban nagyon fájdalmas ve­reséget szenvedett Barack Obamától, akkor is azt mondta: 18 millió kis rést ütött ama bizo­nyos üvegplafonon. Az elővá­lasztásokon ugyanis ennyi sza­vazó támogatta őt. Sok sikere is volt: akár a gyer­mekek egészségügyi ellátásáért vívott harcai, akár a nők jogai melletti kiállása világszerte elis­merést szerzett neki. Az 1995- ben rendezett pekingi nőjogi konferencián elhangzott mon­datai szállóigévé váltak: "A nők jogai emberi jogok és az emberi jogok női jogok is". Amerika tehát jól ismeri a de­mokrata elnökjelöltet. Vagy még­sem? Hillary Clinton - írja róla nem egy elemző - szereti titok­ban, háttérben intézni az ügye­ket Az átláthatóság hiánya tette őt támadhatóvá nemegyszer, leg­utóbb például az úgynevezett email-botrányban, amelyben - mint kiderült - külügyminiszter­ként nem a hivatalos és biztonsá­gos külügyi szervert használta levelezésre, hanem a saját, ottho­ni számítógépes rendszerét, így bizalmas, sőt, titkosított informá­ciók is kikerülhettek tőle. Az elmúlt tizenöt-húsz évben az amerikaiak - a Gallup közvé­lemény-kutató intézet gyűjtése szerint - sokféle jelzővel illették. Ezek között szerepel az egyértel­műen negatív "Lady Macbeth", a "washingtoni bennfentes", a "robotszerű", a "született hazu- dozó". Mindazonáltal pozitív ki­csengésű minősítésből sincs kevés. Emlegetik őt "feminista hősnőként", "üvegplafontörő" politikusként. Barack Obama egyenesen azt mondta róla a de­mokrata konvenció harmadik napján, hogy "a valaha volt leg­jobb elnökjelölt". Clintont okos, tapasztalt, felké­szült politikusnak tartják, de gyak­ran vonják kétségbe tisztességét, megbízhatóságát Carl Bernstein újságíró - aki könyvet is írt róla - a napokban egy interjújában úgy fo­galmazott: "a legnehezebb, amivel Hillary Clintonnak meg kell bir­kóznia ezekben a napokban, az igazsághoz fűződő nehéz viszo­nya". A Politico című lap a konven­ció előtt megjelentetett egyik elem­zésének ezt a címet adta: "Vajon miért nem tudja abbahagyni Hillary Clinton az igazság mellőzé­sét?". A lap hat oldalon keresztül elemezte Clinton negyedszázados karrierjét és példákat hozott arra, amikor feketén-fehéren kiderült hogy nem mondott igazat A CBS televízió és a The New York Times című lap múlt heti felmérésének eredménye sze­rint tízből hét szavazó tisztes­ségtelennek és megbízhatatlan­nak tartja Hillary Clintont (igaz, tízből hatan ugyanezt gondolják Donald Trumpról Is). A Politico idéz olyan felmérési eredménye­ket, miszerint a választók több­sége úgy véli: Clinton nem törő­dik az átlagemberek gondjaival. Mindezzel együtt a demokra­ta konvención egy körülrajon­gott politikusnő képe rajzoló­dott ki. Fölsoroltatott megannyi sikere és felidéztetett megannyi kedves, emberi vonása. A szóno­kok jól érzékelhetően arra össz­pontosítottak, hogy Clintont "szerethetővé" tegyék a válasz­tók szemében. A tapsokból és ovációkból az szűrhető le, hogy ez a résztvevők körében min­denképpen sikerült. Ferenc pápa megáldja a náci haláltábor egyik túlélőjét az egykori aus- chwitz-birkenaui koncentrációs táborban a lengyelországi Oswiecimben 2016. január 29-én Halottszámláló kijelző Üzembe helyeztek Barcelo­na egyik kedvelt strandja mellett egy digitális kijelző táblát, amely a Földközi­tengerbe fulladt migránsok számának alakulásáról ad tájékoztatást. Barceknia. Ada Colau barcelonai polgármester asszony "szégyen­számlálónak" nevezte a táblát, ame­lyen leplezésekor 3034 halott szere­pelt. Ez az adat a Nemzetközi Migrá­ciós Szervezettől (IOM) származik, amely kedden ismertette az idei év első hét hónapjának veszteségmérle­gét. Tavaly az évnek ugyanebben az időszakában 1917 bevándorló vesz­tette életét az Európába vezető úton. "Ez nem csak egy szám, ezek emberek" - olvasható a kijelzőn szereplő szám alatt. Az 1,6 milliós katalán főváros baloldali vezetője szerint a kockázatos tengeri úton bekövetkező halálozásoknak az az oka, hogy ezeknek az emberek­nek nem biztosították a biztonsá­gos átkelés lehetőségét. Szivárvány Svájcban Kettős szivárvány ragyog a Svájc délnyugati részén fekvő Gryon közelében július 27-én. Bírálják a török tisztogatást Bellin. Bírálta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a meghiúsult puccskísérlet óta a török kormány által folytatott tiszto­gatást, mondván, hogy az "felülmúl minden mértéket". Steinmeier azt mondta: szerencse, hogy a puccsot sikerült megakadályozni. "Azonban amikor 10 ezer közalkalmazottat, tanárt és bírát elbocsá­tanak, több ezer iskolát és oktatási intézményt bezárnak és újságírók tucatjait tartóztatják le, méghozzá anélkül, hogy sikerült volna bizo­nyítani bármiféle közvetlen kapcsolatukat a puccsal" - mondta. Összedőlt egy épület Ujddhi. Leóm lőtt egy építés alatt álló, tizenhárom emeletes épület pénteken a nyugat-indiai Puné vá­rosában, a szerencsétlenségben legkevesebb nyolc munkás életét vesztette - számolt be egy helyi tűzrendészeti tisztségviselő. A Hszinhua kínai hírügynökség úgy tudja, hogy küenc halálos ál­dozatot követelt a baleset Az eset egy Mumbaitól 160 kilométerre délkeletre fekvő településen tör­tént, a mentőszolgálatok az eset­legesen a romok alatt rekedt túl­élők után kutatnak. Indiában gyakran fordulnak elő hasonló balesetek. Az ország­ban óriási a kereslet új otthonok­ra, a szabályozás pedig elnéző az építtetőkkel szemben, így gyak­ran előfordul, hogy a kivitelezők rossz minőségű alapanyagokat használnak, nem fordítanak gon­dot a házak egyes részeinek ki­alakítására. 2013 áprilisában egy nyolcemeletes épület omlott ös­sze. Indiában évtizedek óta az volt a legsúlyosabb hasonló sze­rencsétlenség, amelyben 74 em­ber vesztette életét.

Next

/
Thumbnails
Contents