Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)
2016-07-30 / 177. szám
FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ 20 16. JÚLIUS 30., SZOMBAT „Jézus karíaiba hullottam...” A jeles orvos feltűnően nagyszámú hallgatóság előtt bizonyította meggyőződéséé ístenhitét Ezt a vigasztaló üzenetet vélte hallani dr. Csókay András idegsebész, agykutató, amikor néhány évvel ezelőtt tragikus körülmények elvesztett tízéves kisfia, Márton urnáját kezében tartotta. Nem kell hangsúlyozni, hogy ennél nagyobb fájdalom nem érhet szülőt és az is természetesnek tetszik, hogy csak a mély, meggyőződéses istenhit segítette át az apát e traumán. Mindezt a jeles, sokak által ismert és nagyrabecsült, mélyen vallásos, a gyógyítást és a szakralitást összekapcsoló orvos maga mondta el a minap Salgótarjánban, a Stécé Kávéházban, az FGBMFI (Full Gospel Business Men's Fellowship International) elnevezésű nemzetközi szervezet magyarországi szövetségének helyi csoportja által szervezett rendezvényen. Ez az összejövetel a második volt az Élet a halál után címmel néhány héttel ezelőtt útjára indított előadássorozatnak. Amíg azonban az első alkalommal mérsékelt érdeklődés kísérte a programot, ezúttal zsúfolásig megtelt, sőt kicsinek is bizonyult a kávéház galériaterme. Az érdeklődőket, a közreműködő két szereplőt - Frideczky Katalin zongoraművészt és Almádi Fanni operaénekest - és nem utolsósorban Csókay Andrást a civil szervezet salgótarjáni vezetőjfe, Almádi Róbert Köszöntötte. Felvázolta a Budapesten éppen hatvan évvel ezelőtt született rangos vendég pályaképének főbb állomásait Sokakat meglephetett, hogy az orvostudományi egyetem elvégzését (1989) megelőzően építőmérnöki mérnöki diplomát is szerzett (1980). Orvosként számos fővárosi és vidéki gyógyintézetben dolgozott, jelenleg Budapesten, a Honvédkórház idegsebészeti osztályának vezetője. A nevéhez fűződik az agysérülések sajátos kezelésének módja, az úgynevezett éralagút-technika felfedezése, amelyet egy tizenkét éves kislány agyduzzanatának megszüntetése során dolgozott ki. Eleddig immár kilenc könyvet írt (a leghissebbb az idén látott napvilágot), 2005ben lett Prima-djas és akkor a közönségdíjat is megkapta. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjévek tüntették ki. Almádi Róbert idézett Henri Boulad jezsuita szerzetes Egyiptomban 1992-ben megjelent A szeretet győzedelmeskedik című művéből: „Hiszem, hogy a jó erősebb a gonosznál.. az ember eredendően jó. ” Erre utalt - miután megkapta a szót - Csókay András is, de hozzátette, hogy bizony a nizzai vérengzés után (és akkor még előtte voltunk a már-már követhetetlen németországi és az újabb francia történéseknek: A szerk.) nehéz ezt a gondolatot elfogadtatni, bármennyire igaz is. Vajon volt-e a gyilkosok lelke mélyén olyan érzés, lelkiismeret, valamiféle vallási tudat, ami megakadályozhatta volna az esztelen öldöklést? - tette fel a kérdést Csókay doktor és meg is válaszolta. Ha volt is, az csakis a kóros ürességbe behatoló téveszme lehetett. Számos világvallás alapítója, képviselője hirdetett és vall ugyanis szép, megszívlelhető gondolatokat, de nem jut el a teljességig, amelyet csak az evangéliumi keresztény hitben élők Krisztussal azonosulva képesek megérteni és átélni. Ennek a folyamatnak nélkülözhetetlen eleme a szemlélődő imádság és a böjt, az aszkézis, mert csak üy módon űzhető ki az életből a halálfélelem. A biztonság úgymond háromhoz lábon áll: az értelem, az akarat és az érzelem lábán. S hiába erős az első kettő, ha az érzelmi azonosulás hiányzik. A misztikus hit mélyíti el az érzelmi azonosulást. Ehhez viszont be kell járni egy bizony nem könnyű, konfliktusokkal teli, alkalmasint önmagunkkal is ütköző fáradtságos utat, amellyel az ego legmélyebb rétegeibe, a közvetlen istentapasztalat átélésébe lehet eljutni. E képesség mindenkiben ott rejtőzik, de az út végigjárását - éppen a nehézségek miatt - sokan nem vállalják. Pedig enélkül nincs Istennel való találkozás, de nincs intuíció, kreativitás sem. A legnagyobb kiüresedés akkor jön el, ha szembe kell nézni a halállal, amelynek mibenlétére Krisztusig senki nem tudott elfogadható magyarázatot adni. Az ő dicsőséges testben való tényszerű feltámadása az egyetlen igaz válasz erre a kérdésre. Ezt nem adhatja meg az Európát manapság sajnos egyre inkább átható sajátos vallásosság, amely tulajdonképpen az Isten iránti semlegesség vallása -mondta Csókay András és tanulságos epizódokat mesélt saját életéből is a megtévelye- désre illetve az újbóli megvilágosodásra, tanúságtételre. Volt egy olyan időszak, amikor magánéletében letért a helyes útról, odahagyta mély hitvilágát és bár akkor is voltak jő cselekedetei, a személyes érdekek túl nagy hangsúlyt kaptak mindennapjaiban. De aztán jött egy pillanat, amikor belátta: hiába szabad mindent cselekedni, nem minden válik a javunkra, erkölcsi épülésünkre. Az evangélium segített, hogy visszataláljon Istenhez és igazi önmagához. És ő élt ezzel a lehetőséggel. Csak így tudta elviselni, elfogadni kisfia váratlan elvesztését is. Bár nem könnyű belátni, a szenvedésnek teremtő energiája is van. Csókay András számára iránytűt jelent Szent Pál apostol által a rómaiakhoz írt levelében megfogalmazott gondolat, amely szerint „minden a javukra válik azoknak, akik szeretik Istent ” Csókay András két könyvét hozta el magával Salgótarjánba: a „Művészet és idegsebészet együtt a hitben” (2011), illetve a legfrissebbet, az ebben az évben megjelent „Idegsebészet és hétköznapi misztikum” címűt, amely lényegében az előadásának az anyagát foglalja össze, közvetíti. Az est a két zeneművész ihletett produkciójával - stílusosan G. Caccini olasz barokk zeneszerző Ave Mariájával - illetve dedikálással ért véget... Csongrády Béla A mikrofonnál dr. Csókay András idegsebész, agykutató, aki a Stecé Kávéházban tartotta meg az Élet a halál után című előadását Színház a „Kerf’-ben Élet-Jelek Cereden enet: kialakulóban az író, Armando (Tóth Zoltán) és Anna, a prostituált (Erki Gabriella Léna) kapcsolata tői szenvedő intellektuális író - küAzért íratott nagybetűvel a f „Kert”, a József Attila Művelődési | Központ belső udvara, mert jó len-1 ne intézménynek tekinteni. Olyan | helyszínnek, ahová azokat a salgó- “ tarjáni színházbarátokat várják, akik nehezen viselik az előadás nélküli úgymond uborkaszezont Meg a fiatalokat, akik a szórakozás e nemes fajtáját választják a langyos romantikus estéken, meg mindazokat, akik fogékonyak a kuriózumokra. Merthogy a nyári színház - bár voltak előzményei, legutóbb például hat évvel ezelőtt szerepelt itt vendégtársulat - igenis annak számít, abban az értelemben pedig abszolút újdonságnak, hogy a helyi társulatnak a Zenthe Ferenc Színház 2012-es létrejötte óta most lesz az első kerti előadása. Konkrétan augusztus 8-án hétfőn 20.30 órai kezdettel (!) tartják a premiert, s viszik színre Nino Manfredi olasz szerző (1921-2004)- nem mellesleg kiváló színész és rendező - Könnyű erkölcsök, avagy hajnali özönvíz című szellemes vígjátékát. Másnapra, tehát augusztus 9-ére, keddre is terveznek előadást, s amennyiben a bemutató rossz időjárás miatt elmarad, akkor azt lOún, szerdán pótolják. A produkció egyvégtében másfél órás. A darab két ember, egy nő és egy férfi - a késő éjszakai „munkájából” rendre éjszaka hazatérő álnővérke, valójában prostituált és az alatta lakó, a hölgy zajos életvitelélönös kapcsolatáról, egymásra találásáról szól bumfordi humorral, de mély emberi érzéseket is felvü- lantva. A remekül megírt darabot Tóth Zoltán rendezi és ő játssza Armando szerepét is. Annát, az utcalányt egy fiatal, tehetséges salgótarjáni színésznő, Erki Gabriella Léna alakítja. Jelenleg gőzerővel és nagy odaadással folynak a próbák, zajük a felkészülés a lelkes munkatársak - Faragó Ildikó, Falati Hedvig, Csank Péter és Sándor Dániel - közreműködésével. Jegyek augusztus 1-jétől 2000 forintos egységáron vásárolhatók a József Attila Művelődési Központ pénztárában. Az előadás végén a stáb egy pohár pezsgőre vendégül látja a nézőket.. Tóth Zoltán - aki 2015 elején a nógrádi megyeszékhelyen is a Svejk! Vacsorázzunk! című zenés vendéglőműsorral tette le a névjegyét a Szerdatársaság Irodalmi Kávéházban - Gyuriska János színművész kollégája révén került a Zenthe Ferenc Színházhoz, ahol ősz óta már két nagyszínpadi darabban is játszott illetve egyet rendezett is a Zenthe Szalon stúdiószínházában. Amikor ideérkezett - mind mondja - rengeteg jó szándékot, hatalmas színház- csináló vágyat, heroikus küzdelmet és Pesten elképzelhetetlen anyagi nehézségeket talált Egyszersmind álmok, tervek, barátok is fogadták. Szeret itt lenni, annál is inkább, mert úgy érzi, hogy őt is szeretik. Tervei szerint Salgótarjánhoz kötődik majd színészi pályájának harmadik - a debreceni éveket, a Katona József Szál- házban eltöltött időt követő - nagyobb szakasza. Ezen az úton egy fontos áüomásnak tartja a nyári színház megszervezését.. Cs. B. A minap -1996 óta immár a huszonegyedik alkalommal - nyitotta meg kapuit a szép természeti környezetben fekvő, hagyományairól híres községben a nemzetközi művésztelep. S, hogy a jelzőt mennyire kell Uletve lehet komolyan venni, arra elég csak az idei résztvevők impozáns számadatait szemügyre venni. A két turnusban - július 25-e és 31-e valamint augusztus 1-je és 7-e között - ugyanis nem kevesebb mint huszonnégy diplomás alkotóművész, továbbá egy-egy cseh és magyar művészettörténész vesz részt kilenc ország képviseletében. Az első hétre zömmel szobrászok érkeztek a hazaiakon kívül Cseh-, Lengyel- és Németországból, valamint Szerbiából és Szlovákiából. A jövő héten nagyobb számban lesznek a festők és a grafikusok, a hazaiakon kívül osztrák, francia, szlovák művészek, de érkezik vendég az igencsak távoü Malajziából is. Az Élet-Jelek című szakmai program kettős, egymásra épülő célt tűzött ki maga elé. Az első, hogy felkutassa, felfedezze Cereden, a falusi lakosság körében fellelhető - velünk élő, tehát kortárs - sajátos motívumokat, szimbólumokat, jelképeket, amelyek lehetnek a helyi, népművészeti gyökerekből származó vagy a köznapi életvitelből leképződött vizuális vetületek, azaz életjelek. A művésztelep másik célja az a kísérlet, amely során a művészek személyiségén keresztül leképezhető, megalkotható Cered vizuális motívuma, motívumsora. Az is érdekes lehet, hogy ezeket miként lehet visszaépíteni a falu mindennapi életébe s vajon a 21.szá- zad elején nyílnak-e - és ha igen, milyen - új megjelenési helyszínek, formák. A szobrászok Kele Péter tótújfalui fűrészüzem tulajdonosával működnek együtt, a festők és grafikusok Vincze László fedémesi papírmerítő mester műhelyében kézzel gyártott nemes papírra dolgozhatnak. A művésztelep hivatalos megnyitójára június 30-án, szombaton, azaz ma ló órától kerül sor. A megjelenteket Dániel László, Cered polgármestere illetve a rendezvényt hagyományosan támogató megyeszékhely, Salgótarján polgármestere, Fekete Zsolt köszönti. Várhatóan megtiszteli részvételével a művésztelepet Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke Is. Ekkor kerül sor Kun Cecília festőművész Virágot síró lány című, Textilversek és idolok alcímű kiállításának megnyitására, amelyet Csongrády Béla közíró, nyugalmazott lapszerkesztő ajánl a közönség figyelmébe. A művésztelep zárásakor, augusztus 5-én, pénteken 15 órakor az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját Szedlacsek Emília főosztály- vezető, Salgótarján város díját pedig Fekete Zsolt adja át egy-egy művésznek. Ekkor kerül sor az elkészült munkák megtekintésére a falu különböző pontján s a délután illetve este folyamán a művésztelepen a salgótarjáni Front zenekar illetve a budapesti Hendrix Project szórakoztatja az érdeklődőket. j||§|§r i:: Kun Cecília néhány alkotása a ma nyíló kiállításán