Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

2016-07-29 / 176. szám

Győzött az STC labdarúgás. Előkészületi mérkőzés. STC Salgótaiján-Cered VSE 4-0 (3-0). Somoskőújfalu. STC Salgótarján: Fildan (Sán­ta) - Debreczeni, Radványi (Ki­csi), Benkő-Bíró, Kerényi (Stark)- Lakatos (Tarlósi P.) - Lupták, Zvara - Szőllősi (Nagy R.), Major (Kalácska), Lukács R. (Lukács Zs.). Vezetőedző: Vágó Attila. Cered VSE: Asztalos - Szu­rok, Pingiczer, Kaposi, Oláh T.- Jeney, Sólyom - Bállá, Bonivárt, Znamecz - Kovács E. Cs.: Ferhan, Balázs A., Bódi, Bóna. Játékos-edző: Jeney Gyu­la. GL: Lukács R. (3), Nagy R. Az STC Salgótarján legközelebb szombaton 10 órától lép pályá­ra, Tatabányán. Tizenkilenc érmet jósolnak Rio 20 Az olimpiai eredmé nyék előrejelzésével foglalkozó' honlap az előkelő 11. helyre vár­ja Magyarországot a riói játé­kok éremtáblázatán, igaz, a jós­latot készítők felkészültségét erősen megkérdőjelezi néhány lehetetlen tipp. Az Olympic Medals Predictions szerint a magyarok 7 arany-, 5 ezüst-, és 7 bronzéremmel zárják majd a játékokat, ami nem tűnik elkép­zelhetetlennek, az viszont már annál inkább, hogy az ezüstér­mesek között ott lesz kajak egyes 500 méteren az egyéb­ként csak tartalék Kárász An­na, illetve a bronzérmesek sorá­ban a férfi kardcsapat, annak ellenére, hogy a versenyszám nem is szerepel a programban. A honlap szerint kajak-ke­nuban a női K-2 500-as és a K-4 500-as egység, illetve a férfi K-2 200-as duó is bajnok lesz magyar részről, mint ahogy Hosszú Katinka 200 és 400 méteres vegyesúszásban. Öttusában az idei világbajnok Kovács Sarolta győzelmét jelzi előre az oldal, mely szerint az Európa-bajnok női vízilabda­válogatott is a dobogó felső fokára állhat majd fel. Második lesz Kárász mellett a férfi K-41000 méteres hajó, illet­ve a kenu kettesek 1000 méteres is távján is másodikként érnek majd célba a magyarok. Hosszú Katinka az oldal szerint 200 há­ton szerez ezüstöt, Cseh László pedig 200 pillangón. A bronzérmesek között ve­szik számításba - a férfi kard­csapat mellett - párbajtőr egyé­niben a vbcímvédő Imre Gézát, az olimpiai címvédő kardozó Szilágyi Áront és Hosszú Katin­kát 100 háton, Cseh Lászlót 100 pillangón, Verrasztó Dávidot pedig 400 vegyesen, illetve a férfi vízilabda-válogatottat Lazióba igazolt labdarúgás. A Lazióban folytatja pályafutását Ciro Immobile, az olasz labdarúgó­bajnokság 2013/14-es kiírásá­nak gólkirálya. A legutóbb baj­noki 8. római klub szerdán je­lentette be a Sevillából érkező 26 esztendős támadó szerződ­tetését. Immobile a legutóbbi idény második felét a Torinó- nál töltötte kölcsönben, s 5 gólt szerzett 14 Serie A-mérkőzé- sen, míg az ősszel 8 spanyol bajnokin 2 találatot jegyzett az andalúz csapatnál. A francia- országi Európa-bajnokságon két csoportmérkőzésen lépett pályára a negyeddöntőig jutott olasz válogatottban. Titokzatos csend honolt eddig a Kakuk Lovasudvar és a Toyota Szalon körül, legalább is ami az augusztus húszadikához köthető hagyományos nemzetközi díjugrató ver­senyt illeti. Ám mielőtt még a találgatások beindultak volna, Kakuk József, a közismert „Patyo" megtörte a hallgatást és most megnyugtat minden környékbeli ló(sport) rajongót, hogy természetesen nem szakad meg.megyénk legrangosabb sporteseménye. A keresztény magyar államalapítás és Szent István napjának köszöntésére 12. al­kalommal gyűlhet össze a páratlan fekvésű Somoskőújfalui helyszínen a hazai és a szlovákiai díjugrató társadalom. Az idei verseny programjáról részletesen is hamarosan beszámol Kakuk József, aki azért annyit már most elárult, hogy idén sem fognak csalódni azok, akik kilátogatnak a Platthy József Stadionba. Európai kupaszereplés a cél kézilabda. Deli Rita, a Fehérvár KC vezetőedzője sze­rint a bajnokságban az európai kupaszereplést érő leg­jobb öt közé kerülés, az EHF Kupában és a Magyar Ku­pában pedig a lehető legtovább jutás a cél a székesfe­hérvári női kézilabdázóknál. A csütörtöki sajtótájékoztatón a tréner elmondta: a 2016/2017-es szezonban több mérkőzés vár a játékosok­ra, mint tavaly. Ezért az igazolásokat is úgy alakították, hogy legyen variációs lehetőségük. A vezetőedző hang­súlyozta, egyenértékű játékosaik vannak minden posz­ton, védekezésben pedig egy komoly hatos falhoz és a nyitott védekezéshez is megvannak a megfelelő emberek. A Fehérvár KC-hoz Siófokról érkezett a jelenleg az olim­piára készülő, 2013-ban világbajnok brazil Daniela Piedade, a román SCM Craiovától a vb-második szerb Jelena Zivkovic, a francia Nimes-től a szintén vbezüstérmes francia Claudine Mendy, Vácról Pelczéder Orsolya, a Kozármislenytől a fiatal kapus, Vajk Eszter, a kézilabda-akadémiától (NEKA) a szél­ső Tomóczky Sára, valamint felkerül a felnőtt keretbe a saját nevelésű irányító, Pillér Kármen. Balássi Imre klubelnök kiemelte, az igazolások is azt mutatják: a felnőtt csapat megerősítésén túl az utánpót­lás-nevelésre is kiemelt figyelmet fordít a Fehérvár KC. A csapat múlt héten Szlovéniában edzőtáborozott, a hét elejétől pedig Székesfehérváron gyakorol. Egyelőre az erőnléti alapozás zajlik, az együttes pénteken 18 órá-- tól a városban edzőtáborozó norvég B-válogatottal csap össze a Köfém csarnokban. A felkészülés jövő csütörtökön és pénteken ugyancsak odahaza a mosonmagyaróvári, az érdi és a siófoki csapat részvételével szervezett CEP Kupán folytatódik, augusz­tus 10-12. közt pedig a fehérváriak Érden vesznek részt tornán, ahol a hazaiak mellett az MTK és a Budaörs lesz az ellenfelük. Augusztus 19-én 18 órától a norvég Byasen csapatát fogadják, 27-én 18 órakor és 28-án 11 órakor pedig szintén hazai környezetben mérkőznek a szlovák Michalovcével. A felkészülés szeptember 3-án 17 órakor a Győr elleni mérkőzéssel zárul a Köfém csarnokban. Az EHF Kupa első fordulóját hazai környezetben kez­di a Fehérvár KC a lengyel Vlstal Gdynia ellen szeptem­ber 10-én 18 órától, a visszavágót pedig szeptember 18-án 16 órakor tartják Lengyelországban. Kétezer induló a budapesti versenyen TRIATLON. Közel kétezer ver­senyző nevezett a szombati Ironman 70.3 Budapest triatlon viadalra. Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy rajthoz áll többek között Kropkó Péter 51-szeres Ironman, aki szakmai vezetője is a viadal­nak; a kazah Alekszandr Vinokurov, a 2012-es londoni olimpia kerékpáros mezőnyver­senyének aranyérmese és a 2006- os Vuelta a Espana győztese; a spanyol Iván Rana, világ- és Euró- pa-bajnok triatlonos; valamint váltóban Miklós Edit alpesi síző.- Fantasztikus élmény lesz Ivánnal és a többi kiváló sportoló­val együtt versenyezni. Örülök, hogy visszatérhetek a versenyzés­hez, és büszke vagyok, hogy Bu­dapest 2024-es pólóban küzdhe- tek, képviselve és támogatva ez­zel a budapesti olimpiai pályáza­tot - hangsúlyozta Kropkó Péter, aki több mint tíz év kihagyás után versenyez újra. Hozzátette, a 70.3- as mellett többek között olimpiai távú 5i50 Budapest versenyt, va­lamint Irongirl viadalt is rendez­nek a hétvégén, összesen mintegy tízezer résztvevővel. Kropkó Péter elmondta, Buda­pest pályázik a 2018-as Ironman 70.3 világbajnokság megrende­zésére, ezért is fontos a mostani jó versenyrendezés.- Nagyszerű lehetőség Ma­gyarországnak a harmadik Ironman verseny megrendezé­se, amely a sport, turizmus, kul­túra összekötésére, szerves együttlétére épít - emelte ki L. Simon László országgyűlési képviselő, az esemény fővédnö­ke. Kifejtette: az Ironman 70.3 Budapest versenyen a profik mellett az amatőrök, lelkes spor­tolni vágyók is részt vehetnek.- Ez a legfontosabb abból a szempontból, hogy ne csak a ver­senysportnak legyen utánpótlá­sa, hanem az egészségmegőrzés jegyében mozgóknak is. Olyan sportról van szó, ami különösebb anyagi befektetés és technikai háttér nélkül űzhető egy bizo­nyos szinten. - tette hozzá. L. Simon László kifejtette, a turizmuson keresztül egy nem­zetközi rangú sportesemény nagyban hozzájárul a gazdaság növekedéséhez.- Ráadásul egy ilyen verse­nyen olyan helyekre jutnak el a versenyzők és nézők, amelyek hozzájárulnak kulturális örök­ségeink, értékeink népszerűsí­téséhez. - fogalmazott. A harmadszor sorra kerülő Ironman 70.3 Budapest 1,9 km úszásból, 90 km kerékpározás­ból és 21,1 km futásból áll. Az Ironman 70.3-as versenyzői szombaton 9 órától rajtolnak el a Kopaszi gáton, az 5i50 viadalt va­sárnap 10 órától, az Irongirlt va­sárnap 15 órától rendezik. Díjugratás „Patyonál” ................................................... ...............................................................................................-.................................................................................................... %.................................................................................................................................................................................................................................................................................................................... Augusztus 20-án ismét rangos verseny lesz a Somoskőújfalui Platthy József Stadionba

Next

/
Thumbnails
Contents