Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)
2016-07-28 / 175. szám
a MftfiPtn Megyei HiPi tp SZFRKF57TQSFGF 11 ^ RÉGI-ÚJ HELYÉN VÁRJA ÜGYFELEIT ÉS HIRDETŐPARTNEREIT! ÚJ CÍMÜNK: 3100*SAÚGÓTAR]lÁN^ERZSÍBEf TÉR Manchesterben tilos a pizza! Josep Guardiola vezetőedző megtiltotta, hogy pizzát egyenek a Manchester City labdarúgói. "Néhány üdítőitalt is kiiktatott a menünkből, és természetesen a pizza meg a nehéz ételek sem engedélyezettek" - nyilatkozta Gael Clichy. A francia balhátvéd azt is elárulta, van néhány játékostársa, aki némi súlyfelesleggel küzd, ezért büntetésből nem edzhet a csapattal. A Manchester City a múlt héten elveszítette első nyári felkészülési mérkőzését, 1-0-ra kikapott Guardiola előző csapatától, a Bayern Münchentől. Federer nem versenyez Kihagyja a riói olimpiát, és idén már egy tenisztornán sem indul Roger Federer, a svájciak 17-szeres Grand Slam-bajnoka. Nisz A 34 éves sztár kedden közölte, hogy korábbi térdsérülése után hosszabb rehabilitációra van szüksége. "Rendkívül csalódott vagyok, hogy nem képviselhetem hazámat az olimpián, és hogy nem léphetek pályára már ebben a szezonban. Miután konzultáltam az orvosaimmal, meghoztam ezt a nagyon nehéz döntést, mivel az év eleji térdműtétem hosszabb rehabilitációt igényel" - jelentette be Federer, hozzátéve, orvosai arra intették, hogy ha még néhány évig a legjobbak között akar szerepelni, akkor a térdének és az egész szervezetének pihenésre van szüksége. A svájci teniszező 2008-ban Pe- kingben párosban aranyérmes lett Stan Wawrinka oldalán, 2012-ben Londonban pedig egyesben ezüstérmet nyert. A világranglistán harmadik Federer idén 21 meccset nyert és hetet elvesztett. Távozott a technikai igazgató a Ferraritől James Allison távozott a Forma-l-es Ferrari csapat technikai igazgatói posztjáról. Az olasz istálló szerdai bejelentése szerint a 48 éves brit szakemberrel közös megegyezéssel bontottak szerződést. Utódja Mattia Binotto lett. Allison először 2000 és 2005 között dolgozott a Ferrarinél, amelyhez 2013-ban tért vissza, de a felesége idei halála miatt ismét a távozás mellett döntött, visszaköltözik Nagy-Britanniában, hogy több időt tölthessen a gyermekeivel. HIRDETÉS Ma indulnak az első olimpikonok Csütörtökön indulnak az első magyar olimpikonok a jövő pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok helyszínére. OLIMPIA 2016. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának keddi beszámolója szerint a csütörtökön reggel 6 óra után induló repülőgéppel utazik többek között két tornász és két úszó, valamint edzőik, illetve az egészség- ügyi csapat. A delegáció legnagyobb része szombaton repül, őket a Syma Csarnoknál a szurkolók is elbúcsúztathatják reggel fél 8-tól 8-ig. Nagy Zsigmond csapatvezető-helyettes vasárnap érkezett a brazil világvárosba, ahol név szerint megerősítette a magyarok nevezését, akkreditációját. Fábián László csapatvezető a csapatiroda tagjaival helyi idő szerint hétfőn délelőtt érkezett meg Rióba, hogy előkészítse a sportolók és sportszakemberek fogadását. Az elmúlt napokban többek között az ausztrálok, az argentinok, a britek és a fehéroroszok is panaszkodtak az olimpiai falu létesítményeinek rossz állapota miatt, de Fábián Lászlónak a MOB honlapján olvasható nyilatkozata szerint a magyaroknak nem kell ilyesfajta nehézségekkel szembenézniük. "Egyik első feladatként hétfő délelőtt átvettük a magyarok szálláshelyét. Egy alapos takarítás még ráfér a szobákra, néhány apró szerelés még itt-ott hátravan. Akad, ahol például a lámpákat szerelték fel, de van még 11 nap a megnyitóig" - emelte ki Fábián. Vívás: részt vehetnek az oroszok Mind a 16 indulóként benevezett orosz vívónak, illetve az ugyancsak kiutazó négy tartaléknak megadta az olimpiai részvételi engedélyt a sportág nemzetközi szövetsége (FIE). olimpia 2016. Szerdai tájékoztatása szerint a FIE a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétvégi döntése nyomán elvégezte az átvilágítást. Jelezte, hogy ellenőrizte a 2014 és 2016 között orosz vívókon 35 országban - köztük Oroszországban - elvégzett 197 doppingvizsgálat eredményét, és mind negatív volt, s ugyanilyen eredményt hozott a júniusi, lengyelországi Európa-bajnoksá- gon levett minták elemzése is. Múlt hétfőn hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálójának á 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a NOB-nak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testületé azonban vasárnap úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől. Kínán átgázolt az amerikai kosárcsapat Ismét kiütéses győzelmet aratott Kína felett a riói olimpiára címvédőként készülő amerikai férfi kosárlabda-válogatott. kosárlabda. Mike Krzyzewski együttese ezúttal Oaklandben csapott össze ázsiai ellenfelével, mely 107-57-re maradt alul. Vasárnap az amerikaiak 10657-re nyertek Los Angelesben a kínaiak ellen, akikkel az ötkarikás torna csoportkörében is találkoznak majd. A keddi meccs fénypontja az olimpiai és világbajnok Kevin Durant színre lépése volt - a közönség álló ovációval fogadta -, aki nemrég az Oklahoma Citytől a Golden State Warriorshoz szerződött. Az oaklandi együttes tavaly megnyerte az NBA-t, idén pedig 3-1-es vezetésről kapott ki a döntőben a Cleveland Cavalierstől. Az olimpiai címvédő Egyesült Államok pénteken játszotta első felkészülési mérkőzését. Akkor Las Vegasban Argentínát győzte le szintén óriási fölénnyel, 111-74- re. Pénteken Venezuela következik Chicagóban, majd hétfőn Nigéria ellen zárul a felkészülés Houstonban. Milliárdos szerződések Az argentin csatár, Gonzalo Higuaín a Napolitól az olasz bajnok Juventus labdarúgócsapatához szerződött, méghozzá minden idők harmadik legnagyobb összegéért. labdarúgás. "Bejelentettük az olasz ligának a szerződést, mindent tető alá hoztunk" - erősítette meg Beppe Maratta, a Juventus ügyvezetője, hozzátéve: a megállapodás 2021-ig szól. A 28 éves játékosért klubcsúcsot, s egyben olasz átigazolási rekordot jelentő 90 millió eurót (28,17 milüárd forint) fizet - két év alatt, két részletben (45-45 millió euró) - a nápolyiaknak, a futballista fizetése pedig 7 millió euró lesz szezononként. Az argentin játékos, aki pénteken átesett az orvosi vizsgálatokon, az előző idényben ligarekordot jelentő 36 találattal gólkirály volt a Serie A-ban. A válogatottban eddig 63 mérkőzésen 30 alkalommal volt eredményes. A torinói klubnál eddig 53 millió euró volt az átigazolási rekord, 2001-ben ennyit áldoztak Gianluigi Buffonra, aki a Pannától igazolt To- rinóba, az olasz csúcsot pedig Heman Crespo tartotta, akit 2000- ben 55 millió euróért szerződtetett a Lazio, szintén Pannából. Ennél nagyobb összegért csak Cristiano Ronaldo és Gareth Bale váltott klubot, előbbit a Manchester Unitedtől, utóbbit pedig a Tottenham Hotspurtől vásárolta meg a Real Madrid. Kanadai csatár a Fehérvár AV19-nél jégkor«) a kanadai támadó, Justin Maylan a Fehérvál- AV19 jégkorongcsapatához szerződött. A székesfehérvári klub keddi közleménye szerint a 25 éves játékos a legutóbbi szezont Olaszországban töltötte. A center a tengerentúlon, bemutatkozott az NHL előszobájának számító AHL-ben, az igazi áttörést azonban a 2012/13-as szezon hozta meg számára, amikor az ECHL-ben szereplő Stockton Thunder játékosaként 49 mérkőzésen 40 pontot szerzett. A folytatásban Herning Blue Fox csapatával elhódította a Dán Kupát, a bajnokságban pedig ezüstérmet szerzett. Ezután igazolt Olaszországba, ahol előbb a Gherdeina, majd az előző szezonban a Val Pusteria/Pustertal együttesét erősítette. Összesen 94 mérkőzésen lépett jégre a Serie A-ban, ahol 129 pontig jutott.