Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)
2016-07-16 / 165. szám
16 k 2016. JÚLIUS 16., SZOMBAT A Fradi az esélyes . LABDARÚGÓ NB If A GÍmvédŐ Ferencváros a legnagyobb esélyese a labdarúgó OTP Bank Liga 2016/17-es idényé-' nek, amelynek hétvégi nyitó- fordulójában szombaton és vasárnap is három-három mérkőzést rendeznek. A zöld-fehérek az elmúlt idényben történelmi győzelmet arattak, hiszen 21 pontos előnnyel zártak a tabella élén, e mellett pedig a Magyar Kupában sem találtak legyőzőre. A keret összességében erősödött, ez még úgy is kijelenthető, hogy a válogatott Nagy Ádám másfél millió euró ellenében az olasz élvonalban szereplő Bolognához szerződött, hiszen sikerült megszerezni többek között a szintén válogatott, a fiatal középpályáshoz hasonlóan Eb-szerep- lő Lovrencsics Gergőt. Érkezett még a német Oliver Hüsing és az osztrák válogatott Marco Djuricin. v A Ferencváros, akárcsak egy évvel ezelőtt, ezúttal is a Haladás ellen kezdi a bajnoki szezont, igaz, tavaly Szombathelyen találkozott a két csapat, s a fővárosiak 2-O-s sikerrel térhettek haza. A Ferencváros első számú kihívója a tavalyi bajnok Videoton lehet: a fehérváriak az elmúlt idényben címvédőként csúnyán „beragadtak a rajtnál”, ez a francia Bemard Casoni állásába került, majd ideiglenesen Pető Tamás irányította az együttest, amely a szezont Horváth Ferenccel fejezte be végül a második he-, lyen. A Videoton élére nyáron a játékosként a Manchester Uniódét is megjárt norvég Henning Berg került, a keret pedig tovább erősödött, többet között a klub megszerezte a Debrecen válogatott erősségét, Bódi Ádámot, a Diósgyőr támadóját, Barczi Dávidot, illetve a korábbi szerb válogatott csatárt, Danko Lazovicot. A fehérváriak vasárnap a Diósgyőrt fogadják Felcsúton. A borsodiak is új vezetőedzővel készülnek a találkozóra, Egervári Sándor a nyáron távozott posztjáról, az ex-szövetségi kapitányt pedig éppen a Videoton legutóbbi „megmentője”, Horváth Ferenc váltotta. Szombaton két fővárosi rivális, az elmúlt idényben hatodik Újpest és a nyolcadik Honvéd találkozik egymással, a találkozó rendhagyó helyszíne az angyalföldi lllovszky Stadion lesz, mivel az átigazolásból kizárt, s így meggyengült lila-fehérek otthonát, a Szusza Ferenc Stadiont jelenleg felújítják. A szombati harmadik mérkőzés a két újonc, a korábbi szövetségi kapitány Pintér Attila által irányított Mezőkövesd és a Gyirmót összecsapása lesz. Vasárnap a Videoton- DVTK találkozó mellett MTK- Vasas, és Debrecen-Paks mérkőzéseket rendeznek. OTP Bank Liga, 1. forduló. Szombat: Újpest FC-Budapest Honvéd, lllovszky Stadion 18.00, v.: Iványi, Mezőkövesd Zsóry FC-Gyirmót FC 18.00, v.: Vad II, Ferencváros- Szombathelyi-Swietelsky Haladás 20.30, v.: Solymosi. Va- f sárnap: MTK Budapest- Vasas, Dunaújváros 18.00, v.: Farkas Á., Videoton FC- Diósgyőri VTK, Felcsút 18.00, DVSC-TEVA - Paksi FC 18.00, v.: Berke. Először látogatnak Salgótarjánba PANKRÁCIÓ Látványos gálával készülnek Elérkezett az idő, július 16-án, szombaton 18 órai kezdettel, első alkalommal rendeznek pankráció show-t Salgótarjánban, a városi sportcsarnokban. A háromórás gála keretében két nógrádi is kötelek közé lép majd, megvédésre kerül a HCW bajnoki főöve és egy új cím, a fiatalokat jelképező „Revolution” bajnok is felavatásra kerül. Az alábbiakban az egyes mérkőzéseket vettük górcső alá. Renegade - Chris Wilson A szervezet igazgatója, Renegade a fiatal horvát tehetség, Chris Wilson ellen lép ring- be, hogy megmutassa, ki az úr a háznál. A fiatal Wilson kemény fába vágta a fejszéjét a kétszeres HCW bajnok ellen. RP Tyson - Michael Nuts A nagyszájú csepeli „mamakedvence”, RP Tyson nagyon ért a közönség megnevette- téséhez, de Michael Nuts ellen biztosan nem lesz oka a jókedvre. A maszkos birkózó ugyanis előszeretettel gyújtja fel.ellenfe- leit, ha lehetősége adódik rá. Battle Royal A pankráció egyik sajátos meccstípusa, a Battle Royal is látható lesz Salgótarjánban, ahol az összes pankrátor egyszerre lép ringbe, a feladat pedig az, hogy a felső kötél felett kidobálják egymást. A győztes, aki a látványos küzdelem végére marad, még ezen az estén szembenézhet a bajnokkal, a HCW főövéért. Icarus - Ron Corvus (hardcore meccs) A korábbi hardcore bajnok, Corvus, Salgótarján hazai hőse, az egyik legtapasztaltabb magyar pankrátorral mérheti össze erejét, egy szabályok nélküli mérkőzésen. Egy ilyen hardcore meccsen előkerülnek székek, kendo botok, asztalok és egyéb veszélyes tárgyak, a győzelemért pedig bármire hajlandóak a küzdő felek. Dylan&Danny - Őserő A pankráció másik sajátossága, hogy csapatmérkőzések is vannak, ahol 2-2 pankrátor méri össze erejét egymással. A fiatal divatdiktátorok, a DD csapata a korábbi csapatbajnokokkal, az összesen 280 kilogrammot nyomó Őserővel találkoznak. Főmeccs Az est főmérkőzése a HCW bajnoki övmeccs, ahol a szintén nógrádi gyökerekkel rendelkező Nitro védheti meg bajnoki övét a Battle' Royal meccs győztese ellen. * ★ * Az említett mérkőzéseken kívül még több összecsapás is van a programban, például egy női meccs is megrendezésre kerül majd, ami ugyancsak kuriózum. A HCW gyönyörű dívája, Audrey Bride is kötelek közé lép az este folyamán. * * ★ Magyar pankráció. A Hungarian Championship Wrestling (HCW) magyar pankráció szervezete 2010 óta szórakoztatja a műfaj kedvelőit. Az interaktív sport-szórakoztatás Amerikában a legnépszerűbb, de napjainkban már a világ majdnem minden országában egyre több szervezet alakul. A HCW 2014-ben a televízióban is megmutatkozott, Budapesten pedig folyamatosan, kéthavonta rendezi gáláit, 5- 600 néző előtt. A HCW szombat este három órás produkciót kínál a műfaj iránt érdeklődőknek, és mindenkit arra biztat, hogy hallassa a hangját a ring körül, mert a pankráció csak a nézők aktív szurkolásával válik egy igazán interaktív, felhőtlen szórakozássá, az egész család számára. B. L. A Videoton kétgólos előnyt szerzett LABDARÚGÁS Európa Liga, 2. selejtezőkor, 1. mérkőzés A Videoton az utolsó bő tíz percben emberhátrányban játszva is két góllal legyőzte hazai pályán a szerb Cukarickit a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának csütörtöki első mérkőzésén. Óvatosan játszottak a csapatok az első félidőben, a két tizenhatos között folyt a játék, a kapuk kevésszer forogtak veszélyben. Fordulást követően nagyobb fokozatra kapcsolt a hazai együttes, aminek eredményeként Bódi megszerezte a vezetést. Tíz perccel a mérkőzés vége előtt megfogyatkozott a Videoton, miután Negót második sárga lapja után kiállította a játékvezető. A hazaiak ennek ellenére veszélyesebbek voltak, és Suljic találatával a hosszabbításban megduplázták. előnyüket. A visszavágót jövő csütörtökön 20.30 órakor rendezik Belgrádban. ■k -k k A büntetőt is hibázó MTK Budapest 2-1-re kikapott Gyirmóton az azeri Gabala együttesétől. A tavaly csoportkörbe jutott azeri együttes a grúz Nika Kvekveszkiri szabadrúgásából szerzett vezetést a 25. percben, majd a horvát Filip Ozobic növelte az előnyt a 63. percben. A végeredményt Torghelle Sándor állította be fejesgóllal a 70. percben. A vereség és a két bekapott gól miatt a kék-fehérek rendkívül nehéz helyzetből várják az egy hét múlva esedékes idegenbeli visszavágót. * * * A Debreceni VSC-TEVA hazai pályán 2-1-re kikapott a fehérorosz Torpedo Zsodzinától. Jobban nem is kezdhette volna a mérkőzést a DVSC, hiszen Tisza góljával már a második percben megszerezte a vezetést. Az első játékrész folytatásában két hatalmas helyzete is volt a hazai csapatnak, gólt mégis a vendégek rúgtak a félidő közepén. A fehérorosz kupagyőztes találata Videoton FC-FC Csukaricski (szerb) 2-0 (0-0) Felcsút, Pancho Aréna, 1886 néző, vezette: Kristoferssen (dán). Videoton FC: Kovácsik - Nego, Vinicius, Lang, Stopira - Szolnoki, Pátkai - Barczi (Oliveira, 81.), Suljic, Bódi - Géresi (Feczesin, 84.). Vezetőedző: Henning Berg. FC Csukaricski: Sztevanovics - Jankovics, Piasentin, Djurics, Zsivkovics - Lagator - Knezevics, Docsics, Kajevics (Matics,46.), Mandics (Jovanovics, 56.) - Fofana. Vezetőedző: Milan Lesnjak. GL: Bódi (58.), Suljic (92.). Sárga lap: Nego (68., 80.), Feczesin (86.), ill. Kajevic (30.), Lagator (63.), Matic (87.) Kiállítva: Nego (80.). MTK Budapest-Gabala (azeri) 1-2 (0-1) Gyirmót, 500 néző, vezette: Pandzic (svéd). MTK Budapest* Hegedűs - Bese, Baki, Grgic, Póór - Gera (Jakab, 79.), Kanta, Vass, Borbély (Szatmári, 74.) - Torghelle, Nikacs (Varga, 65.). Vezetőedző: Teodoru Vaszilisz. Gabala: Bezotosniy - Ricardin- ho, Vemydub, Stankovic, Mirza- bekov - Kvekveskiri, Weeks, Sadygov, Ozobic - Dabo (Mamma- dov, 86.), Zenjov. Vezetőedző: Roman Grigorchuk. GL: Torghelle (71.) ill. Kvekveskiri (25.), Ozobic (63.). Sárga lap: Gera (26.), Bese (40.), ill. Stankovic (49.). Debreceni VSC-Torpedo Zsogyino 1-2 (1-1) Debrecen, Nagyerdei stadion, 6000 néző, vezette: Trattu (ciprusi). Debreceni VSC: Radosevic - Jovanovic, Brkovics, Mészáros N., Korhűt - K. Mészáros (Djelmic, 63.), Varga J., Holman (Ferenczi, 82.), Szakály P. - Tisza, Castillion (Takács, 58.). Vezetőedző: Kondás Elemér. Toipedo Zsogyino: Fomicsev - Scserbo, Klopockij, Cseljagyin-szkij, Pankovec - Afánaszjev, Hacsaturjan (Pavlyukovets, 80.), Sapoval, Gyemidovics - Lucevics, Zagynaüov (Trapashko, 68.). Vezetőedző: Igor Kriusenko. GL: Tisza (2.) ül. Zagynailov (23.), Klopockij (88.). Sárga lap: Brkovic (50.), Mészáros K. (52.), Varga I. (88.), ill. Pankovec (25.), Sapoval (31.), Scserbo (68.).