Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

2016-07-14 / 163. szám

Ötkarikás történetek -1952 Helsinki (12.) Amióta kitágult az olimpiai vi­lág, minden esetben nagy or­szág nagy városa adott otthont a nyári játékoknak - Los Ange­les, Berlin, London. Most vi­szont, 1952-ben elérkezett az idő, hogy egy kis nemzet is ré­szesüljön a rendezés szépségei­ből. Finnország és Helsinki kedves és figyelmes házigazdá­nak bizonyult. Külön falu a keleti blokknak A Szovjetunió versenyzői a történe­lem során először jelentek meg ötkari­kás viadalokon, és máris az éremtáblá­zat élmezőnyébe ugrottak. Eleinte azon­ban nem a teljesítményükkel lógtak ki a sorból, hanem különc magatartásuk­kal. A kommunista állam sportvezetői ugyanis kikötötték, semmiképpen sem hajlandóak egy olimpiai faluban lakni a nyugati világ képviselőivel. Hiszen ja­vában dühöngött a hidegháború, és nem lehetett még tovább feszíteni a hú­rokat. A szovjetekhez minden „baráti” ország csatlakozott, így a magyarok is a varázslatos helyen, hűs erdők árnyé­kában fekvő Otaniemibe költöztek. De hát itt nem volt megfelelő minőségű fu­tópálya a gyakorláshoz. A csehszlovák bajnok Emil Zátopek hamar elunta a sanyarú edzéskörülményeket, és át­ment a nyugatiak „övezetébe”. Amikor megkérdezték tőle, miként volt ehhez bátorsága, csak annyit felelt, ő az arany­éremért jött Helsinkibe, nem ellensé­geket keresni. Nurmi elégtétele született Emil Zátopek és Dana Zatopková-Ingerová. Ugyanazon a na­pon, 1922. szeptember 19-én látták meg a napvilágot, és ugyanazon a napon sze­reztek olimpia győzelmet Helsinkiben. Amikor az ötezer méteres síkfutás hát- borzongató izgalmai zajlottak, és az utolsó körre fordulva még négy esélyes volt az aranyéremre, a gerelyhajítás fi­náléjára készülő Dana Zatopková nem mert a salak felé tekinteni, inkább a tö­rülközőjébe temette arcát. Férje csupán a feladatára összpontosított. A célegye­nesben az angol Chataway elbukott egy szegélykőben, a német világcsúcstartó Schade és a francia-algériai Mimoun nem bírta a tempót a cseh világsztárral. A legenda, Paavo Nurmi gyújtotta meg az olimpiai lángot Sorozatunk korábbi részében már ecsetel­tük a finn fenomén tör­ténetét, amikor 1932- ben az amatőr szabá­lyok megszegése miatt kurtán-furcsán, botrá­nyok közt kellett távoz­nia az ötkarikás zászló alól. A helsinki szerve­zők azonban elégtételt adtak az ötvenöt éves klasszisnak. A meg­nyitóünnepségen ő futhatott be a stadionba az olimpiai lánggal, és megtörténhetett vele az a csoda is, hogy a sportkomplexum előtt álló bronzszobra előtt elkocoghatott. Ha­talmas üdvrivalgás köszöntötte Paavo „bácsit”, amint feltűnt a kapuban, és odaszaladt a kandeláberhez. Dana aszszony, megkönnyebbülve, hogy kedvese győzött, annak rendje és módja szerint megnyerte a gerelyhají­tást. Utolsóból lett első a vitorlázó versenybíróság vissza­rendelte a sportág leg­nagyobb alakját, a cím­védőt, a dán Paul Elvström-öt. Újra star­tolt és a mezőny után iramodott. Szerencsé­sen kihasználta a meg­felelő szélirányokat, a fuvallat belekapott vi­torlájába, és hamar utolérte a vetélytársa- kat. A fordulóbójánál már az elsők között ha­ladt, és nemsokára az élre vágott. A pro­fesszor nem tűrhette, hogy egy ilyen ap­ró malőr miatt kicsusszanjon kezéből az áhított legfényesebb medál. Legeredményesebb magyarok Nem mert a férjére nézni Különös, egybeeső csillagzat alatt A Liukasaari öbölből elindult a finn dingi hajóosztály vitorlázó versenyének utolsó futama. Közvetlenül a rajt után a Helsinki aranybetűkkel vonul be a ma­gyar sport történetébe. Az atlétikai pályá­tól kezdve a birkózó csarnokon át, a vívó termeken keresztül az uszoda medencé­jéig, a különböző helyszíneken rendre felhangzott nemzeti himnuszunk. Össze­sen tizenhatszor csendült fel Erkel Fe­renc zeneműve a finn fővárosban. A női úszók valósággal taroltak: Székely Éva pillangózó stílusban nyerte a kétszáz mé­teres mellúszást, Szőke Kató villámse­bes karcsapásokkal a száz méteres gyorsúszást, hasonlóképpen a négyszer százas váltó is elsőként csapott célba, míg Gyenge Valéria egy hosszabb távon, négyszáz méter gyorson diadalmasko­dott. Korának egyik legizmosabb alakja, Szilvási Miklós, és egy apró debreceni le­gény, Hódos Imre kötöttfogású birkózás­ban győzött, Papp Laci ökölcsapásaitól is rettegtek az ellenfelek. Kardvívásban folytatódott a hegemónia, egyéniben ez­úttal Kovács Pál sikerével. A pelyhedző állú ifjonc-ismeretien kalapácsvető, Cser­mák József fantasztikus világcsúccsal, először röpítette a „szert” hatvan méter fölé, az öttusa csapatversenyben a Kovácsi-Szondy-Benedek hármas min­denkit maga mögé utasított. Takács Kár­oly a gyorstüzelő pisztoly döntője után is­mét elővehette zsebéből a híres, előre megfogalmazott nyilatkozatot, amibe ez­úttal azt is beleszőtte, hogy mögötte ta­nítványa, Kun Szilárd lesz a második. Tornában Köröndi Margit felemás korlá­ton, Keleti Ágnes talajon mutatott be tö­kéletes gyakorlatot, és ezúttal két csapat­sportágban is hazánk fiai állhatták a do­bogó tetején. A szellemes megoldásaik­ról és tréfás természetükről hírneves ví­zilabdázók, Markovits Kálmán és Gyarmati Dezső vezérletével hozták el az aranyat, az Aranycsapat pedig a fut- ballstadionban bizonyította, méltán vi­lágverő alakulat. Azóta sem történt sike­resebb magyar olimpiai szereplés, (folytatjuk) Hegedűs Henrik ■ X Csütörtöktől Írországban rendezik meg az ifjúsági „A” korosztály (17-18 évesek) öttusa világbajnokságot, Limerickben a salgótarjáni Barta Luca is elindul. Kállai Ákos utánpótlás-kapitány egyéniben pontszerzést, csa­patban dobogós helyezést vár a fiúktól és a lányoktól. A magyar keretben tapasztalt és kevésbé rutinos öttu­sázók is felsorakoztak. A nógrádi megyeszékhelyen élő és készülő Barta Luca (Trión SC) a szakértők szerint min­den számban remekel, korábbi sérülése ellenére is a pontszerző helyezésre, netán dobogóra pályázók egyike.- A lányok fizikálisán erősek, a fiúknál viszont sűrű a mezőny, nem lesz könnyű érvényesülni - nyilatkoz­ta Kállai. - Mindenesetre ebben a korosztályban látom a potenciált. A juniorok is jók, de ez a társaság nagyon egyben van, igazi csapat. Az olimpiai bajnok Török Fe­renc hangoztatta mindig, legyen egységes a csapat, és akkor egyéniben is mindenkinek jobban megy. Saját ta­pasztalatból is tudom, hogy ez mennyire igaz. Nyugod­tan várom a világversenyt, mert jók a fiatalok, csapat­ban mindenképpen dobogóra várom őket. A magyar keret. Fiúk. Egyéni, csapat: Burcsik Barna­bás, Szép Balázs, Kardos Bence, Gaál András (csak egyéni). Váltó: Hegedűs László, Saiga Gergő Lányok. Egyéni, csapat: Barta Luca, Strobl Anita, Var­ga Eszter, Gulyás Michelle (csak egyéni). Váltó: Gulyás Michelle, Szárcsa Borbála. Mix váltó: a helyszínen dől el. Barta Luca (balra) csütörtök­től az írországi vb-n szerepel Barta Luca a magyar keretben ÖTTUSA Ifjúsági „A” világbajnokság

Next

/
Thumbnails
Contents